Chapter 17

Abban a pillanatban, ahogy meghallottam Zayn ideges és felettébb hangos hangját, elbizonytalanodtam.

Niallel a szalonban ültünk, a zárva tábla az ajtón lógott, míg Zayn és Harry elvonultak beszélni rögtön azután, hogy közöltem Zaynnel, hogy bármit is művelnek, mostantól én is a csapat tagja vagyok.

-Te teljesen megőrültél?!- Zayn hangja ismét áttört a falakon és Niall félve pillantott hangjának irányába, majd rám. Mélyet sóhajtott és fejét ingatva vett elő egy füzetet, ami tele volt vázlatokkal.

-Bökj rá egyre, és felvarrom neked.- mosolygott és szemei csillogva várták reakciómat.

Halkan felnevettem, és - bár tudtam, hogy ha egyszer ráveszem magam egy tetoválásra, azt sem Niall fogja megcsinálni, - belenéztem a füzetbe.

-Tudhattam volna, hogy ilyen ideges lesz.- motyogtam, ahogy szemeim végigfutottak a rajzokon. Zayn és Harry továbbra is vitatkoztak, de szavaik érthetetlenek voltak.

-Meg fog nyugodni, ne aggódj.- mosolygott Niall halványan, amit viszonoztam.

-Mégis mi a francot tehettem volna?! Egyszerűen mindenhol ott van és még Vincent is rászállt!- Harry hangja bombaként robbant hirtelen, Niallt és engem is váratlanul érve.

-Mit tehettél volna?- Zayn felnevetett, minden humorérzék nélkül mi pedig csendben néztünk az ajtóra, ami elzárt minket tőlük.- Hogy mit tehettél volna?! Nemet mondasz! Nem pedig belerángatod… Harry, mi mind veled vagyunk, de Rosie…- hangja elfojtott lett hirtelen és bár Niall – mintha csak tudta volna – próbálta elvonni a figyelmem a rajzokkal és hirtelen ötleteivel a pár óra múlva érkező vendégének számára, hallottam Zayn hangját.

-Ha bármi… Bármi balul sül el Vincent tönkre fog tenni minket és ezt te tudhatnád a legjobban.- lélegzetvisszafojtva vártam a választ. Bármilyen választ, csak tudjam, hogy Harrynek mindenre van terve és, hogy őt cseppet sem inogtatja meg Zayn pesszimizmusa. De válasz helyett az ajtó tárult ki, Harry pedig sietős léptekkel közeledett felénk.

Kezével hajába túrt, ajkait összeszorította és egyenesen a szemembe nézett, mikor közelebb ért. Mellkasa a megszokottnál gyorsabb ütemben mozgott fel és le.

-Indulunk.- hangja ellentmondást nem tűrő volt, holott én még arról sem tudtam, hogy a nap további részét vele fogom tölteni.

-Én… én azt hittem, hogy Zayn…- dadogtam és tekintetem az ajtófélfának támaszkodó barátomra tévedt, aki csak lemondóan bökött fejével az ajtó felé.

Szemeimet visszavezettem Harryre, aki az ajtót fogva állt egyre türelmetlenebbül. A szívem hirtelen gyorsabb ütemre váltott és mintha a torkomon egyre szűkebb helyen ment volna végig a levegő. Itt álltam, számomra két – egyik esetben sajnos – egyértelműen fontos személy között és kimondatlanul bár, de választásra kényszerítettek.

De ahogy az ajtó felé pillantottam és szemeim találkoztak Harry csillogó zöld szemeivel, valahogy biztos voltam benne, hogy a választásom már réges-régen eldőlt a tudtomon kívül.

Míg felálltam, mindhármuk pillantását éreztem magamon. Lépteimet gyorsra fogtam, csakhogy a pillanatok, amiket a szalonban töltöttem, végre leteljenek. Szemeimet marták a könnyek, ahogy utoljára visszapillantottam Zaynre. Még sosem nézett rám így, még sosem üvöltött ennyire az arcáról, hogy csalódott bennem.

-Szállj be az autóba.- jött Harrytől a következő utasítás, ahogy becsukódott hátam mögött az ajtó. Megálltam az autótól pár lépésnyire és lábaim mintha több tonnás súlyok húzták volna a betonhoz. Nem mozdultam, addig nem, míg legalább egyszer kedvesen szól hozzám.

A volán felőli ülésnél állt már, hajába belekapott a szél, szemei apróra szűkülve néztek irányomba. Kezében már ott volt a kulcs, ezt egyedül onnan tudtam, hogy idegességében az égbe emelte mindkét kezét és hangosan morgott egyet.

-Szállj be.- tette kezét az ajtó fölé, támaszként. Ha eddig nem volt ideges, nekem látszólag sikerült teljesen felhergelnem.

-Kérj meg rá. Kedvesen.- szűrtem ki fogaim között makacskodva.

Ajkait összeszorította és bár nem láttam másik kezét, biztos voltam benne, hogy ökölbe szorította.

-Kedves Rose, kérlek, szállj be az autóba.- szavaiból áradt a gúny, de kezdésnek tökéletes volt.

-Nehéz volt?- kérdeztem, míg kinyitottam az autót és beültem. Harry hangosan fújtatva ült be és indította el az autót, elengedve a füle mellett kérdésemet.

Nem beszéltünk és a rádió sem szólt, egyedül csak a motor lágy búgása hallatszott. Odakint már besötétedett, köszönhetően az egyre rövidebb ideig tartó nappaloknak és bár még csak jócskán ősz elején jártunk, visszasírtam az elmúlt nyár minden egyes meleg napját.

A harmadik pirosnál, aminél megálltunk, nem bírtam tovább és bekapcsoltam a rádiót. The Rolling Stones ment a rádióban, mint mindig ezekben az órákban.

-Rose.- Harry hangja mély volt és a türelem egy cseppnyi jelét sem mutatta. Jót szórakoztam rajta és eszem ágában sem volt rá hallgatni.

-Harry.- utánoztam és lábaim a ritmusra kezdtek mozogni, majd szépen lassan dúdolni kezdtem az ismerős dallamokat.

Válasz helyett csak kinyomta a zenét és újra elindultunk. Ügyet sem vetve arra, hogy ujjai már elfehéredtek, annyira szorosan fogta a kormányt, megint benyomtam a rádiót.

Az út hátralévő részében idegesen bár, de csendben hallgatta, ahogy végigéneklem a számot. Tudtam, hogy ideges volt és azt is tudtam, hogy már megbánta, hogy beleegyezett abba, hogy segítsek neki. És sajnos, az a furcsa kapocs, amit éreztem kettőnk között belőlem is kiváltotta ugyanezeket az érzéseket, és mint ő rajtam… én is minden erőmmel azon voltam, hogy ezt rajta vezessem le.

Pár perccel később megálltunk és meglepő módon, már ismertem a helyet. A piros tábla még mindig ugyanúgy pislákolt, mint hetekkel ezelőtt, bár a „The Fog” feliratból hiányzott a h betű és hallottam, ahogy furcsa, zizegő hangot ad ki a fénycső. Harry egy szó nélkül szállt ki az autóból és már ennyiből tudtam, hogy most tényleg bemehetek vele.

-Mit keresünk itt?- kérdeztem, mikor felvettem vele a tempót, csizmájának sarka hangosan kopogott a kihalt utcában. Az előző estével ellentétben, most egy férfi sem állta el az ajtó útját és a kocsmából sem szűrődött ki semmilyen hangos zene. Az ablakokon keresztül látni lehetett, hogy ez az este csendesen, csak pár betévedő vendéggel telt és ez egy parányit megnyugtatott.

-Bemutatlak néhány embernek.- felelte és kinyitotta előttem az ajtót, előre engedve engem.

Nem tehettem róla, de a gyomrom hirtelen egészen apróra összezsugorodott. Egészen idáig biztos voltam benne, hogy Harry meghátrál az egyezségünkből a Zaynnel való vitája után.

-Leghátra.- fejével a bár legvégében lévő, legeldugottabb boksz felé bökött és én egy árva szó nélkül követtem az utasítását. Néhány embernek odaköszönt, de egyik sem mutatott nagyobb figyelmet felénk egy-két pillantásnál. Ahogy az asztalhoz értünk, leültem és kigomboltam a kabátomat, majd levettem és magam mellé tettem. Harry mellém ült és telefonját maga elé rakta.

-Harry!- egy szőke hajú, a negyvenes évei közepén járó nő termett hirtelen az asztalunknál. A hangjából kihallatszott, hogy valószínűleg már hosszú évek óta nagy szerelmese lehet a cigarettának. Érdes és rekedtes volt, ellenben sugárzó arcával és széles mosolyával. Haja kontyban volt, apró ráncai furcsamód jól álltak neki. Fehér hosszú ujjú felső volt rajta, amelynek ujját feltűrte, fekete kötény takarta el nadrágját ami lazán meg volt kötve derekánál.

-Szia Judy.- köszönt neki meglepően kedvesen és elmosolyodott.- Ő itt Rose.- mutatott felém és talán ez volt az első alkalom, hogy nyelvét ilyen simán hagyta el nevem.

-Áh, Rose! Az első lány, akit Harry ide mert hozni.- mosolygott rám, majd kacsintott egyet Judy. Meglepve fordultam Harry felé, aki kerülve pillantásomat nézett továbbra is Judyra, szem forgatva.

-Két sört szeretnénk.- zárta Harry rövidre a beszélgetést. Judy egy fejingatással és rosszalló nézésével hagyott minket magunkra.

-Styles!- szinte még levegőt venni se volt időm, az asztalunknál hirtelen egy ismeretlen férfi ült, egy pohár sörrel a kezében. Mosolya lusta volt és szemein meglátszott már az alkohol, valószínűleg nem ez volt ma az első pohara.- Vagy száz üzenetet hagytam neked, mégis hol a fenében voltál tegnap este?- kérdezte.

Szemeimet azonnal az asztalra vezettem, magam sem tudom miért. Talán a tudat, hogy a tegnap estémet is Harry társaságában töltöttem, vagy, hogy figyelmen kívül hagyott ezért minden hívást.

Térj észhez Rose, az éjszaka nagy részét azzal a vörössel táncolva töltötte.

-Hello, Tyler vagyok.- nem tudom, mennyi ideig merülhettem el gondolataimban, de mikor legközelebb felnéztem, Tyler a kezét nyújtotta felém az asztal fölött. Kezemmel automatikusan fogadtam el a kézfogását és egy mosolyt erőltettem arcomra, Harry tekintetét végig éreztem magamon. Hogy ne éreztem volna, ha szinte már lyukat égetett a bőrömbe?

-Rose…- feleltem és Harry megköszörülte torkát, mire a kissé hosszúra elnyújtott kézfogásunk és Tyler veséig hatoló tekintete megszakadt.

-Tyler az egyik legfontosabb elosztó Brooklynban. Persze csak utánam és Zayn után.- vigyorgott Harry barátjára, aki épp akkor kortyolt bele poharába. Szemei elkerekedtek, és éppen hogy megúszott egy jó kiadós köhögést.

-Nem tudtam, hogy ennyire veszélyes vizekre evezünk.- nézett egyenesen Harryre, de szeme sarkából egy rövid pillanatra felém pillantott.

-Ne aggódj, éppen betanítom.- beszélt rólam, mintha ott se lennék.

-Hát, ha ez valóban így van… Csak szólj, ha eleged van belőle és azonnal átveszlek.- vigyorgott rám Tyler, amit azonnal viszonoztam.

-Ezt fejben tartom.- válaszoltam, viszonozva mosolyát, majd Harryre pillantottam aki egy cseppet sem méltányolta a beszélgetésünket.

Két órával és majdnem öt üveg sörrel később már egy asztalnyi férfi társaságában ültem és a saját gondolataimat sem hallottam. Éreztem, hogy az arcom lángolt egészen attól a pillanattól kezdve, hogy a harmadik hozzánk csapódó embernél Harry egészen közel hajol a fülemhez és azt suttogta, hogy innentől kezdve tegyek úgy, mintha a nője lennék. És onnantól kezdve indult meg életem eddigi legveszélyesebb játéka. Néhány elvétett érintés Harrytől, ölelések, karját átdobta a vállam fölött és ahogy nőtt a férfiak száma, keze annál lejjebb csúszott, mígnem megállapodott combomon, amit mintha reflexből néha-néha erősebben szorított volna, vagy éppen csak végigsimította nadrágomon ujjait. De ugyanakkor, akárhányszor a fülemhez hajolt, egy-egy információt hintett el az asztalunknál ülő emberekről. Így tudtam meg, hogy Shawn, az a furcsa pasas az asztal szélénél, vastag fekete szemüvegben és nagy, kapucnis pulóverben árulta Manhattan legjobb füvét, vagy hogy ha bárki színtiszta kokaint akart szerezni Brooklynban vagy Manhattanban, annak a balomon ülő Bobby névre hallgató férfit kellett keresnie. Archie volt felelős a tablettákért a város legtöbb részében, és Chase volt az az őrült, aki egyszer a házának a hátsó kertjében ásta el a heroint, csak hogy egy házkutatásnál se bukjon el.

Harry bizalmasan elsuttogta azt is, hogy Vincentnek New York mind az öt nagy kerületében megvoltak az emberei, akik vitték az üzletet és még ő se ismerte mindet.

Nem tudtam, mennyi lehetett az idő, mire elköszöntünk mindenkitől és végre kikerültünk az autóhoz, ahol megváltásként ért a csend. Harry az autó fölött nézett rám, mindketten az ajtónál álltunk.

-Nem kéne így vezetned.- néztem komoly arcára, amiről semmit se lehetett leolvasni.

-Alkoholmentest hozott Judy egész éjjel. Tudja, hogy mindig vezetek.- válaszolta, ugyanúgy mozdulatlanul állva, továbbra is mélyen szemeimbe nézett. Zavarba jöttem pillantásától és hirtelen izgatott lettem. Örültem, hogy józanul ért minden egyes alkalommal hozzám, de egyben szomorú is voltam, hogy ezt saját magamról nem mondhattam el. A tényen viszont, hogy jól az emlékezetembe véstem minden mozdulatát, nem változtatott semmi sem.

-Oh.- jött a gyenge válasz tőlem és az autó végre kinyílt, egyszerre szálltunk be.

-Jól gondold át, Rose.- sóhajtott fel fáradtan, kulcsa még mindig kezében volt. Egyedül csak a pislákoló tábla adott fényt az autóba.

-Mit?- kérdeztem értetlenkedve, fejemet hátradöntve és felé fordultam.

-Ha tényleg ezt akarod, utána nincs kiszállás.- hangja erőtlen volt, mintha megszokta volna már az utóbbi pár órában, hogy csak suttogva szól hozzám. Már csak a gondolatától is kirázott megint a hideg.

-Rendben.- válaszoltam egyszerűen, szemrebbenés nélkül.

Csak bólintott és elindította az autót.

-Akkor, azt hiszem, kénytelen leszek megszokni téged.- mormogta az orra alatt és a hátunk mögött hagytuk a kocsmát, pont mint a bolond reményeimet, hogy akár egy percig is őszinte volt bármelyik gesztusa is Harrynek az este folyamán.

Sziasztok!

Csak ismételni tudom magam azzal, hogy mennyire de mennyire imádlak titeket és a kommenteket, amiket itt hagytok! Remélem mindenkinek jól telt a Karácsonya és ha nem találkoznánk addig (mert még nem tudom pontosan, mikor tudom hozni a jövő héten a következő részt – de ígérem, minél hamarabb), mindenkinek nagyon boldog új évet!

Kérlek, írjátok le a véleményeteket, iratkozzatok fel, vagy pipáljatok! :)