A nap sugarai élesen törtek maguknak
utat az ablakon keresztül. Erős karok nehezedtek az oldalamra és ki se kellett
nyitnom a szemeimet ahhoz, hogy tudjam, Harry ölel szorosan magához. Nem igazán
tudom, hogy mennyi ideig fekhettem még ugyanabban a pózban, lehunyt szemekkel.
Karjai körülöleltek, tenyere hátamon pihent, lábaink pedig furcsán, de attól
függetlenül kellemesen összekeveredtek a vékony takaró alatt. A bőre forró volt
és igazán csábító volt belegondolni, hogy az egész közelgő telet így
tölthetném. Nem törődve az idővel, vagy a sok problémával és teendővel, ami
előttünk állt.
Egy halk sóhaj hagyta el a számat és még
mielőtt kinyitottam volna szemeimet, arcomat mellkasába fúrtam és engedtem,
ahogy bőrének illata teljesen körbelengje minden érzékemet. Kezem karjáról
vállára simítottam, majd nyakára és végül a tarkójánál kezdtem piszkálni a
haját óvatosan. Nem akartam még, hogy felébredjen, arca túlságosan is nyugodt
és ártatlan volt ahhoz, hogy akár egy pillanatra is felzargassam. Jó volt
tudni, hogy most, ebben a pillanatban, mellettem fekszik az ágyon és a világ
minden problémája elszállt belőle. De mintha csak megérezte volna, hogy többé
nem fekszek nyugton, szempillái megremegtek és szemei lassan, hunyorogva
nyíltak ki. Nem szólt egyetlen szót sem, mikor rám nézett, csak közelebb húzott
magához, szinte már összeroppantva csontjaimat ölelésével.
-Jó reggelt, álomszuszék.- ajkaim
súrolták forró bőrét, ahogy beszéltem.
-Mhm…- mormolta rekedtesen és ajkait egy
rövid pillanatra hajamhoz nyomta fejem tetején. Tenyerét végigsimította a
hátamon és az egész testem tiszta libabőr lett. Szuszogása egyenletes volt és
egy árnyalattal halkabb, mint mikor aludt. Mellkasa fel-le járt és újra és újra
enyémnek ütközött.
-Mennyi lehet az idő?- kérdeztem halkan,
és szemeimet jólesően lehunytam, ahogy ujjaimat beletúrtam hajába.
-Nem tudom.- dörmögte megint és ugyanúgy
ölelt magához, mozdulatlanul. Lehetetlennek tűnt kiszabadulni öleléséből. De
nem is akartam.
-Remélem nem kések el.- mormoltam és egy
leheletnyi csókot adtam bőrére, egészen közel a tetoválásához. A két fecske
személyes kedvencemmé nőtte ki magát a napok múlásával és elgondolkodtam, hogy
vajon miért pont ez akarta. Vajon ő is rajzolta meg?
-Rose…- hangja monoton volt és fáradt.- Jelents
beteget.- mondta, kisebb szünet után.
Halkan felnevettem gyerekes mormolásán
és feljebb kúsztam az ágyban, míg végül egymással szemben nem voltunk. Haja szanaszét
állt, de arcát tökéletesen keretezték még így is göndör tincsei. Zöld szemei
még a lélegzetemet is elállították, ajkai pedig egy árnyalattal sötétebb
rózsaszínűek voltak a megszokottnál.
-Nem tehetem.- hangom akaratom ellenére
is nyúzott volt, az önmagammal vívott harc miatt.
Hajszál híja volt annak, hogy azonnal a
kezembe kapjam a telefonomat és felhívjam Lanat, hogy szörnyű láz gyötör és ma
semmiféleképpen nem tudok bemenni. De az az apró, tisztességtudó és munkamániás
énem úgy döntött, hogy hátat fordít Harry meleg ölelésének és az egész napos
henyélésnek.
-De igen.- vállat vont és ujjai ismét
végigtáncoltak gerincem mentén. Reflexszerűen nyomódott érintésétől a testem
övéhez, egy halk, nyöszörgésszerű hang kíséretében, ami magától szakadt fel
belőlem. Ajkai bármilyen figyelmeztető jel nélkül csaptak le enyéimre. Lágyan csókolt,
a reggeli lustaság érezhető volt rajta, de még így is tökéletes volt. Kezét
arcomra simította és egy álmos, ám széles vigyorral húzódott el tőlem, mintha
ezzel az egyetlen csókkal megnyert volna minden csatát.
Annyi biztos volt, hogy ha nem is minden
csatát, de a szívemet megnyerte. Még ha féltem is beismerni magamnak, az övé
volt és már képtelenségnek tartottam, hogy nélküle rendesen tudna valaha is
dobogni.
Szemeim lesütöttem egy egészen rövid
pillanatra, mintha csak attól féltem volna, hogy esetleg meghallja a
gondolataimat. Tekintetem aztán a háta mögött lévő órára tévedt, és
fellélegezve állapítottam meg, hogy még egy teljes órám volt, hogy beérjek a
galériába.
-Mit eszünk reggelire?- kérdeztem
elmosolyodva, ami még jobban szétterült arcomon, ahogy megláttam arcán a
csalódottságot. Felültem az ágyban és a levegő körülöttem azonnal hidegnek
tűnt. Elgondolkodtatott, hogy valóban jó ötlet volt e felkelni.
-Rose…- sóhajtott fel és a hátára
fordult, arcát kezeivel dörzsölve, teljesen megsemmisülve.
Én nyertem.
-Kelj fel, Harry.- válaszoltam daloló
hangon és felálltam az ágyról és hátra se nézve, a konyhába indultam.
Egy bugyuta mosollyal az arcomon mentem
a konyhába és kinyitottam az egyik felső szekrényt. Pár napja már megfigyeltem,
hogy Harry innen vette elő a müzlis dobozt és az emlékezetem nem csalt.
Kivettem a dobozt és a pultra tettem, majd a hűtőhöz sétáltam és benyúltam a
tejért. Harry karjai derekam köré csavarodtak és mellkasa hátamnak feszült,
mikor felegyenesedtem. Arcát nyakamba fúrta és bár nem láttam, biztos voltam
benne, hogy szokásos mosolya ott van arcán.
-Jól áll a pólóm.- hangja nem volt több
suttogásnál. Mosolyom még szélesebb lett és egy rövid pillanatra a pólóra
pillantottam, amit még tegnap este kaptam gyorsan magamra elalvás előtt.
Ajkait végighúzta nyakamon, lehelete
csiklandozta a bőrömet és automatikusan ellazult az egész testem ettől az apró
gesztustól. Ahogy teltek a másodpercek, úgy nőtt bennem a vágy, hogy minden
reggelem így teljen, Harryvel. Ez a gondolat azonban egyből visszarántott a
valóságba, ahol tanácstalan voltam. Harry egyértelművé tette, hogy fontos
vagyok neki és abban sem volt kétségem, hogy vonzódna e irántam, a múlt éjszaka
után. Viszont nem tudtam, hogy az érzései is vannak e olyan komolyak felém,
mint nekem iránta. A mellkasom megfeszült a puszta feltevéstől, hogy nem érez
irántam semmit és a hasamban furcsa, fájó érzés keletkezett, mintha csak egy
tonnás vasmacskát ejtettek volna bele több ezer méternyi magasságból.
Szabadon lévő kezemet karjára simítottam
és szembe fordultam vele, majd egy lépést hátrálva elhúzódtam karjaiból. A
megérzéseim jók voltak a mosolyát illetően, és szemei csillogtak annak
ellenére, hogy még mindig tisztán kivehető volt belőlük az álmosság. Felsőteste
csupasz volt, csak egy alsónadrág volt rajta és szemeim automatikusan
pásztázták végig minden porcikáját, mielőtt ismét a szemébe néztem volna.
-Hol tartod a tálakat?- kérdeztem tőle,
megrázva fejem megpróbáltam kitisztítani a fejem. A kérdés, ami nyomasztott már
a nyelvem hegyén volt és egyedül csak a visszautasítástól való félelem tartott
vissza attól, hogy feltegyem.
Egy szó nélkül kinyitotta a pult alatt
lévő ajtók egyikét és kivett két, fehér tálat és a pultra rakta. Derekával a
pultnak támaszkodott, mindkét kezével megtámaszkodott a szélén és szemei egy
pillanatra se vesztettek szem elől, míg elkészítettem az egyszerű reggelinket.
-Ki vele.- mély hangja teljesen
meglepett a köztünk felállt csöndben. A tálat felé toltam és kihúzott az egyik
fiókból két kanalat, az egyiket felém nyújtva. Elvettem tőle és kérdőn néztem
rá.- Valami nyomaszt, látom rajtad.- válaszolta a szótlan kérdésemre.
Egyikünk sem mozdult. Ő várt a
válaszomra, engem pedig teljesen meglepett, hogy ilyesmit észrevesz egyáltalán.
-Én csak…- ajkaimat harapdálva kerestem
a szavakat.- Mi ez az egész?- kérdeztem, kezemet himbálva köztünk és
reményvesztetten felsóhajtottam, majd lesütöttem szemeimet.
Nem sokkal később államnál fogva emelte
feljebb fejemet és közel hajolt hozzám. Arcán ugyanúgy ott vibrált a mosolya és
egy pillanatra a torkomban akadt a levegő, felkészülve minden lehetséges
válaszra.
-Melletted megfeledkezek mindenről, ami
történt.- arca elkomorult, nézése egészen a csontjaimig hatolt, megborzongatva
mindenemet.- Néha megőrjítesz, de szeretek veled lenni, Rose.
Egy ideig csak csendben álltuk egymás
pillantását, mindketten várva a válaszomat. Végül, összeszedtem a gondolataimat
és végre szóra nyitottam a számat.
Egy ideig, de ezzel is beérem.
-Akkor maradj mindig mellettem.-
motyogtam és ajkai abban a pillanatban enyémekhez értek.
*
Kevesebb, mint egy órával később már
mindketten a galériában álltunk és Lanaval beszélgettünk. Harry minden fél
percben felém pillantott, még ha mellette is álltam és mondania se kellett,
tudtam, hogy a festményeimet akarja megnézni.
De ezen a reggelen már vagy századszorra
ingattam a fejem és meg se fordult a fejemben, hogy a műterem közelébe
engedjem.
-Csak egy képet…- nyaggatott, mikor Lana
a papírokat rakta rendbe az asztalon.
-Nincs valami dolgod?- kérdeztem,
hangomból tisztán kivehető volt a játékos gúny, de Lana még így is szúrós
tekintettel nézett rám a papírok mögül.
-Ami azt illeti…- mosolygott és
derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lana, mintha csak tudta volna,
szemeit egyből a papírokra vezette és még nagyobb pakolásba kezdett. Harry
homlokát enyémnek döntötte, majd ajkait hosszasan enyémeken pihentette. Kezem
tétován pólójának szélébe kapaszkodott, de mikor elhúzódott tőlem, elengedtem.
-Lassan vége a látogatási időnek.-
mormolta Lana, még mindig lefoglalva magát. Halkan felnevettem és Harry is
mosolyogva ingatta fejét.
Jókedvünket egy pillanatra az ajtó
nyitódásának, majd csukódásának hangja zavarta meg. Harry válla fölött
elpillantva kisebbszerű pánik lett úrrá rajtam, az édesapám láttán.
-Jó reggelt.- köszönt, megszokott
hangnemében és legelsőnek felém, majd Lanara nézett, végül, mire léptei
elfogytak, Harryre is vetett egy korántsem kedves pillantást.
-Szia.- köszöntem és szinte velem
egyszerre tette Lana is, továbbra is csendben ügyködve az asztal mögött.
Harry arca meglepett volt és a
kétségbeesettség teljes skálája végigszaladt arcán, mikor édesapám szemébe
nézett.
-Apa, ő Harry…- bátorításként közelebb
léptem Harryhez.- Harry, ő Robert, az édesapám.- néztem apára, aki töretlenül
csak Harryre nézett, egy már-már gúnyos mosollyal arcán.
Utáltam, amikor ezt csinálta.
-Nagyon örvendek, uram.- Harry
megköszörülte a torkát és kezét felé nyújtotta, amit apa kisvártatva, de
elfogadott.
-Igen…- motyogta szinte érthetetlenül és
mikor elengedte Harry kezét, egyből Lanahoz igyekezett, mintha mi ott se
lettünk volna. Legnagyobb szerencsénkre.
Harry gondolataiba mélyülve meredt maga
elé és mikor kezemet finoman mellkasára helyeztem és vele szembe álltam, aprót
rezzent ijedtében.
-Hé…- mosolyodtam el és szemeibe néztem,
arca ezúttal megkönnyebbült volt.
-Azt hiszem, ideje mennem.- mondta
halkan és kezét derekamra tette, ujjaival megcirógatva bőrömet ruhámon
keresztül.
-Rendben.- bólogattam és minden erőmmel
azon voltam, hogy legyűrjem a szavakat, amikkel maradásra akartam bírni.
-Később hívlak.- mormolta még utoljára
és egy másodperc töredékére megcsókolta ajkaimat. Miután elengedett egy halvány
mosoly kíséretében elköszönt Lanatól és apával is elbúcsúztak, bár a köszönésük
ugyanolyan kényszeredett volt, mint legelőször.
Az ajtó kinyílt, majd becsukódott és
Harrynek már hűlt helye sem volt a galériában.
-Micsoda bájgúnár.- dünnyögte apa az
orra alatt, mikor elsétáltam az asztal mellett. Lana szigorú, fegyelmező szavai
közepette pedig jobbnak láttam munkába állni és abban reménykedtem, hogy az a később minél előbb itt lesz.
Sziasztok!
Ne
haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam a részt, de nagyon kevés időm volt a múlt
héten írni és előre bocsánatot kérek, ha a következő 1-2 hétben megint
előfordul, hogy későn jön a rész, de itt az érettségi én pedig teljes pánikban
vagyok :D
Nagyon-nagyon-nagyon
köszönöm nektek a komikat és hogy ilyen sokan itt jártok és olvassátok a
történetem!!!
Bár
ez a rész nem volt izgalmakkal teli, de ígérem, hogy nemsokára felpörögnek majd
az események :)
Ui.:
Kérlek, írd le a véleményed! xx
Imádtam a részt olyan aranyos Harry & Rose együtt.. Amugy jo tudni hogy nem csak én vagyok ideges a vizsga miatt.. Sok szerencsét neked az éretségihez & várom nagyon a kövit.. :) :)
VálaszTörlésDuplán nagyon köszönöm és remélem neked is mentek a vizsgák! :)
TörlésEzt a stresszt amit átéltem!
VálaszTörlésBár már berögzítettem a vasárnap estét a Beautiful War-nak, ennek ellenére az egész szombatomat görcsöléssel és másodpercenkénti blogger frissítéssel töltöttem. Aztán gondoltam jó, inkább újraolvasom az első csóktól a történetet hátha beérem ennyivel, de az őrületem tovább folytatódott. Vasárnap este éjszakáztam, hisz reménykedtem az éjfél utáni részben, de kettőkor beláttam aznap se lesz. Közben újraolvastam a blogot az első csóktól. Hétfő délután tűkön ültem, de éjszaka, miután láttam, hogy a blogger pang az alvás mellett döntöttem. Estimeseként visszaolvastam a blogot az első csóktól. Kedden kétségbe esetten ébredtem, mert nem láttam új részt. Reggel volt de olyan gyorsan lefutott a fejemben az összes rossz lehetőség (reméltem nem ikhlet hiány lépett fel, mert amellett, hogy arra nincs elég jó gyógyír, nem is illene hozzá az írói stílusodhoz. Még reggel a kádban újraolvastam a kedvenc részeimet. Este megszokásból átfutottam a kedvenc részeim. Akkor mélyen belül lemondtam arról, hogy vasárnapnál előbb lenne esély egy új részre.
És most amikor megnyitottam a bloggert, amikor már nem számítottam semmire, adod meg a legkedvesebb ajándékot számomra. Szóval köszönöm!
Megérte erre várni. Számomra ez a rész tetszett a legjobban. Najó ezt inkább nem jelentem így ki mert ha a 24. et olvastam volna most, akkor az lenne a kedvencem. Mindegy is. A lényeg. Hoztad a megszokott színvonalat (sőt még többet is, hisz nem jelentik ki hirtelen, hogy szerelmesek egymásba és nem ugrálnak a másik nyakának). Bár a múltkori rész zárómondata nem tetszett (valahogy olyan személytelenné tette a köztük történteket, mintha Harrynek csak ennyi lett volna. Se több se kevesebb. Illett a történethez, és H. személyiségéhez ezt nem tagadom, csak a szituációhoz nem. Vagy lehet, hogy csak én képzeltem többet az esemény mögé (bár Rose nem erre utal.)).
A lényeg bármennyit várok egy-egy részre (és ezzel biztos nem vagyok egyedül) koncentrálj inkább az életedre, csak semmiképp ne felejts el minket! :D
Sajnálom a kisregényt, csak magával ragadott a rész. Tudom, hogy a következő részek (a többihez hasonlóan) remekül fel lesznek építve szóval így tovább! Addig is újraolvasom a blogot még párszor, mert nem minden sorát tudom betéve, csak minden másodikat. :)
Imádlak! Lemon.
Ó te jó ég!
TörlésEgyszerre nevettem és könnyeztem be attól, amit ide írtál! Hihetetlen! Nem jutok szavakhoz, komolyan és szörnyen, szörnyen sajnálom, hogy megint ennyit kellett várnod!
Millió köszönet a hosszú komidért, és mert ennyit jársz ide és szereted a történetem :)
Fantasztikus, mint mindig! :) Ha ilyen részeket hozol, akkor megéri várni rá! :) <3 Sok sikert az érettségihez!
VálaszTörlésNagyon köszönöm! <3 :)
TörlésNekem nagyon tetszik, komolyan mondom. Nagyon ügyes vagy. De hogy lehet ilyen tökéletes sztorit írni? Szerintem egyáltalán nem lett lapos a rész. :)
VálaszTörlésCsak így tovább. :D
Néha nehezen, néha már túl könnyen, de közel sem tökéletes a történet.. :D De! A lényeg, hogy neked/nektek tetszik :)
TörlésNagyon szépen köszönöm :)
Szia új vagyok. Nagyon tetszik a történet nap mint nap feljöttem megnézni van e új rész és volt! Nagyon jól írsz így tovább. Harry és Rose nagyon cukik együtt imádom ezt a párost. Remélem Harry nem tűnik el megint napokra ;). Várom a kövit.
VálaszTörlésPusszantás!
Nagyon köszönöööm :)
TörlésBevallom egy picit megijedtem hogy nem volt vasarnap uj resz de nyugtatgattam magam:D
VálaszTörlésAz uj reszrol annyit hogy baromi jo lett mint mindig�� szerelmes vagyok a tortenetbe de nagyon:D nagyon ugyes vagy!!!<3
Varom a kovetkezot es sok szerencset az erettsegihez!<3
Lara.x
Jajj nagyon-nagyon köszönööm :) <3
Törlés