Chapter 34

A nap sugarai élesen törtek maguknak utat az ablakon keresztül. Erős karok nehezedtek az oldalamra és ki se kellett nyitnom a szemeimet ahhoz, hogy tudjam, Harry ölel szorosan magához. Nem igazán tudom, hogy mennyi ideig fekhettem még ugyanabban a pózban, lehunyt szemekkel. Karjai körülöleltek, tenyere hátamon pihent, lábaink pedig furcsán, de attól függetlenül kellemesen összekeveredtek a vékony takaró alatt. A bőre forró volt és igazán csábító volt belegondolni, hogy az egész közelgő telet így tölthetném. Nem törődve az idővel, vagy a sok problémával és teendővel, ami előttünk állt.

Egy halk sóhaj hagyta el a számat és még mielőtt kinyitottam volna szemeimet, arcomat mellkasába fúrtam és engedtem, ahogy bőrének illata teljesen körbelengje minden érzékemet. Kezem karjáról vállára simítottam, majd nyakára és végül a tarkójánál kezdtem piszkálni a haját óvatosan. Nem akartam még, hogy felébredjen, arca túlságosan is nyugodt és ártatlan volt ahhoz, hogy akár egy pillanatra is felzargassam. Jó volt tudni, hogy most, ebben a pillanatban, mellettem fekszik az ágyon és a világ minden problémája elszállt belőle. De mintha csak megérezte volna, hogy többé nem fekszek nyugton, szempillái megremegtek és szemei lassan, hunyorogva nyíltak ki. Nem szólt egyetlen szót sem, mikor rám nézett, csak közelebb húzott magához, szinte már összeroppantva csontjaimat ölelésével.

-Jó reggelt, álomszuszék.- ajkaim súrolták forró bőrét, ahogy beszéltem.

-Mhm…- mormolta rekedtesen és ajkait egy rövid pillanatra hajamhoz nyomta fejem tetején. Tenyerét végigsimította a hátamon és az egész testem tiszta libabőr lett. Szuszogása egyenletes volt és egy árnyalattal halkabb, mint mikor aludt. Mellkasa fel-le járt és újra és újra enyémnek ütközött.

-Mennyi lehet az idő?- kérdeztem halkan, és szemeimet jólesően lehunytam, ahogy ujjaimat beletúrtam hajába.

-Nem tudom.- dörmögte megint és ugyanúgy ölelt magához, mozdulatlanul. Lehetetlennek tűnt kiszabadulni öleléséből. De nem is akartam.

-Remélem nem kések el.- mormoltam és egy leheletnyi csókot adtam bőrére, egészen közel a tetoválásához. A két fecske személyes kedvencemmé nőtte ki magát a napok múlásával és elgondolkodtam, hogy vajon miért pont ez akarta. Vajon ő is rajzolta meg?

-Rose…- hangja monoton volt és fáradt.- Jelents beteget.- mondta, kisebb szünet után.

Halkan felnevettem gyerekes mormolásán és feljebb kúsztam az ágyban, míg végül egymással szemben nem voltunk. Haja szanaszét állt, de arcát tökéletesen keretezték még így is göndör tincsei. Zöld szemei még a lélegzetemet is elállították, ajkai pedig egy árnyalattal sötétebb rózsaszínűek voltak a megszokottnál.

-Nem tehetem.- hangom akaratom ellenére is nyúzott volt, az önmagammal vívott harc miatt.

Hajszál híja volt annak, hogy azonnal a kezembe kapjam a telefonomat és felhívjam Lanat, hogy szörnyű láz gyötör és ma semmiféleképpen nem tudok bemenni. De az az apró, tisztességtudó és munkamániás énem úgy döntött, hogy hátat fordít Harry meleg ölelésének és az egész napos henyélésnek.

-De igen.- vállat vont és ujjai ismét végigtáncoltak gerincem mentén. Reflexszerűen nyomódott érintésétől a testem övéhez, egy halk, nyöszörgésszerű hang kíséretében, ami magától szakadt fel belőlem. Ajkai bármilyen figyelmeztető jel nélkül csaptak le enyéimre. Lágyan csókolt, a reggeli lustaság érezhető volt rajta, de még így is tökéletes volt. Kezét arcomra simította és egy álmos, ám széles vigyorral húzódott el tőlem, mintha ezzel az egyetlen csókkal megnyert volna minden csatát.

Annyi biztos volt, hogy ha nem is minden csatát, de a szívemet megnyerte. Még ha féltem is beismerni magamnak, az övé volt és már képtelenségnek tartottam, hogy nélküle rendesen tudna valaha is dobogni.

Szemeim lesütöttem egy egészen rövid pillanatra, mintha csak attól féltem volna, hogy esetleg meghallja a gondolataimat. Tekintetem aztán a háta mögött lévő órára tévedt, és fellélegezve állapítottam meg, hogy még egy teljes órám volt, hogy beérjek a galériába.

-Mit eszünk reggelire?- kérdeztem elmosolyodva, ami még jobban szétterült arcomon, ahogy megláttam arcán a csalódottságot. Felültem az ágyban és a levegő körülöttem azonnal hidegnek tűnt. Elgondolkodtatott, hogy valóban jó ötlet volt e felkelni.

-Rose…- sóhajtott fel és a hátára fordult, arcát kezeivel dörzsölve, teljesen megsemmisülve.

Én nyertem.

-Kelj fel, Harry.- válaszoltam daloló hangon és felálltam az ágyról és hátra se nézve, a konyhába indultam.

Egy bugyuta mosollyal az arcomon mentem a konyhába és kinyitottam az egyik felső szekrényt. Pár napja már megfigyeltem, hogy Harry innen vette elő a müzlis dobozt és az emlékezetem nem csalt. Kivettem a dobozt és a pultra tettem, majd a hűtőhöz sétáltam és benyúltam a tejért. Harry karjai derekam köré csavarodtak és mellkasa hátamnak feszült, mikor felegyenesedtem. Arcát nyakamba fúrta és bár nem láttam, biztos voltam benne, hogy szokásos mosolya ott van arcán.

-Jól áll a pólóm.- hangja nem volt több suttogásnál. Mosolyom még szélesebb lett és egy rövid pillanatra a pólóra pillantottam, amit még tegnap este kaptam gyorsan magamra elalvás előtt.

Ajkait végighúzta nyakamon, lehelete csiklandozta a bőrömet és automatikusan ellazult az egész testem ettől az apró gesztustól. Ahogy teltek a másodpercek, úgy nőtt bennem a vágy, hogy minden reggelem így teljen, Harryvel. Ez a gondolat azonban egyből visszarántott a valóságba, ahol tanácstalan voltam. Harry egyértelművé tette, hogy fontos vagyok neki és abban sem volt kétségem, hogy vonzódna e irántam, a múlt éjszaka után. Viszont nem tudtam, hogy az érzései is vannak e olyan komolyak felém, mint nekem iránta. A mellkasom megfeszült a puszta feltevéstől, hogy nem érez irántam semmit és a hasamban furcsa, fájó érzés keletkezett, mintha csak egy tonnás vasmacskát ejtettek volna bele több ezer méternyi magasságból.

Szabadon lévő kezemet karjára simítottam és szembe fordultam vele, majd egy lépést hátrálva elhúzódtam karjaiból. A megérzéseim jók voltak a mosolyát illetően, és szemei csillogtak annak ellenére, hogy még mindig tisztán kivehető volt belőlük az álmosság. Felsőteste csupasz volt, csak egy alsónadrág volt rajta és szemeim automatikusan pásztázták végig minden porcikáját, mielőtt ismét a szemébe néztem volna.

-Hol tartod a tálakat?- kérdeztem tőle, megrázva fejem megpróbáltam kitisztítani a fejem. A kérdés, ami nyomasztott már a nyelvem hegyén volt és egyedül csak a visszautasítástól való félelem tartott vissza attól, hogy feltegyem.

Egy szó nélkül kinyitotta a pult alatt lévő ajtók egyikét és kivett két, fehér tálat és a pultra rakta. Derekával a pultnak támaszkodott, mindkét kezével megtámaszkodott a szélén és szemei egy pillanatra se vesztettek szem elől, míg elkészítettem az egyszerű reggelinket.

-Ki vele.- mély hangja teljesen meglepett a köztünk felállt csöndben. A tálat felé toltam és kihúzott az egyik fiókból két kanalat, az egyiket felém nyújtva. Elvettem tőle és kérdőn néztem rá.- Valami nyomaszt, látom rajtad.- válaszolta a szótlan kérdésemre.

Egyikünk sem mozdult. Ő várt a válaszomra, engem pedig teljesen meglepett, hogy ilyesmit észrevesz egyáltalán.

-Én csak…- ajkaimat harapdálva kerestem a szavakat.- Mi ez az egész?- kérdeztem, kezemet himbálva köztünk és reményvesztetten felsóhajtottam, majd lesütöttem szemeimet.

Nem sokkal később államnál fogva emelte feljebb fejemet és közel hajolt hozzám. Arcán ugyanúgy ott vibrált a mosolya és egy pillanatra a torkomban akadt a levegő, felkészülve minden lehetséges válaszra.

-Melletted megfeledkezek mindenről, ami történt.- arca elkomorult, nézése egészen a csontjaimig hatolt, megborzongatva mindenemet.- Néha megőrjítesz, de szeretek veled lenni, Rose.

Egy ideig csak csendben álltuk egymás pillantását, mindketten várva a válaszomat. Végül, összeszedtem a gondolataimat és végre szóra nyitottam a számat.

Egy ideig, de ezzel is beérem.

-Akkor maradj mindig mellettem.- motyogtam és ajkai abban a pillanatban enyémekhez értek.

*

Kevesebb, mint egy órával később már mindketten a galériában álltunk és Lanaval beszélgettünk. Harry minden fél percben felém pillantott, még ha mellette is álltam és mondania se kellett, tudtam, hogy a festményeimet akarja megnézni.

De ezen a reggelen már vagy századszorra ingattam a fejem és meg se fordult a fejemben, hogy a műterem közelébe engedjem.

-Csak egy képet…- nyaggatott, mikor Lana a papírokat rakta rendbe az asztalon.

-Nincs valami dolgod?- kérdeztem, hangomból tisztán kivehető volt a játékos gúny, de Lana még így is szúrós tekintettel nézett rám a papírok mögül.

-Ami azt illeti…- mosolygott és derekamnál fogva közelebb húzott magához. Lana, mintha csak tudta volna, szemeit egyből a papírokra vezette és még nagyobb pakolásba kezdett. Harry homlokát enyémnek döntötte, majd ajkait hosszasan enyémeken pihentette. Kezem tétován pólójának szélébe kapaszkodott, de mikor elhúzódott tőlem, elengedtem.

-Lassan vége a látogatási időnek.- mormolta Lana, még mindig lefoglalva magát. Halkan felnevettem és Harry is mosolyogva ingatta fejét.

Jókedvünket egy pillanatra az ajtó nyitódásának, majd csukódásának hangja zavarta meg. Harry válla fölött elpillantva kisebbszerű pánik lett úrrá rajtam, az édesapám láttán.

-Jó reggelt.- köszönt, megszokott hangnemében és legelsőnek felém, majd Lanara nézett, végül, mire léptei elfogytak, Harryre is vetett egy korántsem kedves pillantást.

-Szia.- köszöntem és szinte velem egyszerre tette Lana is, továbbra is csendben ügyködve az asztal mögött.

Harry arca meglepett volt és a kétségbeesettség teljes skálája végigszaladt arcán, mikor édesapám szemébe nézett.

-Apa, ő Harry…- bátorításként közelebb léptem Harryhez.- Harry, ő Robert, az édesapám.- néztem apára, aki töretlenül csak Harryre nézett, egy már-már gúnyos mosollyal arcán.

Utáltam, amikor ezt csinálta.

-Nagyon örvendek, uram.- Harry megköszörülte a torkát és kezét felé nyújtotta, amit apa kisvártatva, de elfogadott.

-Igen…- motyogta szinte érthetetlenül és mikor elengedte Harry kezét, egyből Lanahoz igyekezett, mintha mi ott se lettünk volna. Legnagyobb szerencsénkre.

Harry gondolataiba mélyülve meredt maga elé és mikor kezemet finoman mellkasára helyeztem és vele szembe álltam, aprót rezzent ijedtében.

-Hé…- mosolyodtam el és szemeibe néztem, arca ezúttal megkönnyebbült volt.

-Azt hiszem, ideje mennem.- mondta halkan és kezét derekamra tette, ujjaival megcirógatva bőrömet ruhámon keresztül.

-Rendben.- bólogattam és minden erőmmel azon voltam, hogy legyűrjem a szavakat, amikkel maradásra akartam bírni.

-Később hívlak.- mormolta még utoljára és egy másodperc töredékére megcsókolta ajkaimat. Miután elengedett egy halvány mosoly kíséretében elköszönt Lanatól és apával is elbúcsúztak, bár a köszönésük ugyanolyan kényszeredett volt, mint legelőször.

Az ajtó kinyílt, majd becsukódott és Harrynek már hűlt helye sem volt a galériában.

-Micsoda bájgúnár.- dünnyögte apa az orra alatt, mikor elsétáltam az asztal mellett. Lana szigorú, fegyelmező szavai közepette pedig jobbnak láttam munkába állni és abban reménykedtem, hogy az a később minél előbb itt lesz.

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hoztam a részt, de nagyon kevés időm volt a múlt héten írni és előre bocsánatot kérek, ha a következő 1-2 hétben megint előfordul, hogy későn jön a rész, de itt az érettségi én pedig teljes pánikban vagyok :D

Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm nektek a komikat és hogy ilyen sokan itt jártok és olvassátok a történetem!!!

Bár ez a rész nem volt izgalmakkal teli, de ígérem, hogy nemsokára felpörögnek majd az események :)

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! xx