Chapter 36

Figyelem: a fejezetben található 18+-os tartalom, csak akkor olvasd, ha nem érzed kényelmetlenül magad tőle!

Hallottam, ahogy sercegett a papír, miközben a tüdőmben kezdett egyre kevesebb hely maradni a friss levegőnek. Éreztem, ahogy a füst, az a furcsa, orrfacsaró füst szétáramlik a testemben. A fejem búbjától egészen a lábujjamig – persze tudtam, hogy ez lehetetlen.

Mély, vibráló nevetés hallatszott mellettem és arcomra akaratom ellenére kiült a mosoly, amitől már fájtak az izmaim.

-Ne légy telhetetlen.- Harry ujjai végigtáncoltak kézfejemen, majd elhúzta számtól a cigit.

Egy rövid pillanatra hagytam, hogy a füst átjárja a testem, majd szépen lassan kifújtam. Halk nevetés tört fel belőlem, amiről fogalmam sem volt, mégis honnan jöhetett.

-Te pedig irigy.- mormoltam és hátradőltem a padon. Harry ismét elmosolyodott és szívott egyet a cigiből, míg én lassan, lustákat pislogva néztem körbe a kiüresedett és sötét parkban.

-Hihetetlen vagy.- ingatta fejét jobbra-balra, haja pedig követte mozdulatait.

Karját a pad támlájára tette, félig hozzásimulva vállamhoz. Automatikusan dőltem oldalának, mintha csak egy szótlan invitálás lett volna ez tőle. A cigi ismét a kezembe került, amiből három, rövid slukkot szívtam és lehunyva szemeimet tartottam bent ismét, majd kifújtam.

-Mit is mondtál…?- kérdezte, miután mélyet szívott a cigiből, ami ezúttal nála volt. Fejét felém fordította és lehajolt, arca egészen közel volt enyémhez. Zöld szemei smaragdként csillogtak a sötétben, engem teljesen lélegzet nélkül hagyva. A végtagjaim bizseregve bénultak le, ahogy szemeim lejjebb vándoroltak arcán, hosszasan elidőzve ajkain, amik minden egyes másodpercben egyre jobban vonzottak magukhoz.- Ide gyerekek járnak, Rose. Családok…- folytatta gúnyolódva, miközben én már teljesen el is felejtettem, hogy valójában beszélni kezdett, mikor közelebb fordult hozzám.- Mit szólnának, ha így látnának?- fújta ki a füstöt, aminek a szaga már jóval elviselhetőbb volt, mint percekkel ezelőtt. Szélesen elmosolyodott és már fogalmam sem volt, hogy a fűtől láttam őt ennyire tökéletesnek, vagy teljesen megbolondultam.

Valószínűleg mindkettő elég erősen közrejátszott.

-Oh, fogd be!- forgattam szemeimet, de a szám sarkában bujkáló mosolyt képtelen voltam tovább visszatartani. Szemei megcsillantak és biztos voltam benne, hogy ha valaki elsétált volna most mellettünk, biztos azt gondolta volna, hogy megőrültünk.- Te hoztál ide.

-Mindketten tudjuk, hogy ide akartál jönni.- mosolygott továbbra is és még közelebb hajolt.

A szívdobogásom kétszer olyan szapora lett és egész testemben megremegtem.- Ez a mi helyünk, Rose.- meglepve pislogtam rá és próbáltam rájönni, hogy komoly szavai valóban igazak voltak e.

A gondolataim túlontúl ködösek voltak és egyre inkább csak a kényszer hajtott, hogy végre megcsókolhassam. Bármi is volt a cigiben, csak káoszt teremtett a fejemben – mintha az eddigi zűrzavar nem lett volna éppen elég.

-Az én helyem, te csak ideszoktál, hogy idegesíthess.- válaszoltam kisebb szarkazmussal a hangomban. Így vagy úgy, de nekem volt igazam.

Mély nevetése ismét megtöltötte a kiüresedett parkot és bár ajkai egyre jobban invitáltak magukhoz, egy széles mosollyal arcomon dőltem még jobban oldalának. A teste egyre kevesebbet rázkódott a nevetéstől, mígnem mindketten csendben ültünk a padon. Ujjai fel-le táncoltak karomon és hiába volt rajtam több rétegnyi ruha, hogy ne fagyjak meg, még így is éreztem forró tenyerét. Légzése lassú volt és ütemes, mellkasa fel-le járt, amivel az én testem együtt mozgott. Fejemet vállára döntöttem és most az egyszer hagytam, hogy a gondolatok hurrikánként söpörjenek végig fejemben, míg végül, egyedül csak azzal tudtam törődni, hogy a csillagok gyémántként ragyognak a tó vizén visszatükröződve. Lélegzetelállító volt és bár nem voltam józan, bizton állítottam magamban, hogy még életemben nem láttam ennél gyönyörűbbet.

-Te is látod, milyen gyönyörűek?- kérdeztem, bár inkább hallatszott érthetetlen morgásnak hangom. Fogalmam sem volt, mennyi ideig ülhettünk szótlanul, de úgy látszik, ez az idő éppen elég volt arra, hogy nehezen találjam meg a hangom.

-Miről beszélsz?- kérdezte Harry halkan nevetve.

-A csillagokról, ahogy a tó vizén tükröződnek…- motyogtam, és egy pillanatra Harryre néztem, aki halványan elmosolyodva nézett vissza rám.

-Te teljesen kész vagy.- mondta, kisebb ámulattal hangjában.

-Ne legyél ilyen hangulatgyilkos.- forgattam szemeimet és megint a tó felé vezettem tekintetem.

Halkan nevetett mellettem továbbra is, tekintetét végig magamon éreztem.

-Komolyan, Rose… Ideje hazamenni. Egy csillag sincs az égen.- sóhajtott fel és elhúzódott mellőlem.

-Miért mo- fújtattam dühösen és fejemet az ég felé emeltem, ahol még a sötét ég ellenére is látni lehetett, ahogy egyre több felhő gyűlt fölénk.

-Sose gondoltam volna, hogy így foglak látni.- nevetett.

Fejemet hangjának irányába fordítottam. Kezeit térdemre tette és előttem guggolt, szemei világítottak a sötétben, arcára a megszokott kis gödröcskék is kiültek a nevetéstől. Az egész testem zsibbadt és olyan érzésem volt, mintha másodpercről-másodpercre egyre mélyebbre süllyednék nevetésének hangjában.

Talán egy kicsit tényleg beálltam a cigitől.

-Jólvan, majd én viszlek.- zökkentett ki értelmetlen gondolataim közül és a következő pillanatban már a levegőben voltam, majd szorosan magához húzva vitt a karjaiban. Kezeimet lassan nyaka köré fontam és fejemet vállának döntöttem. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mégis hogyan és mikor sikerült erre az egészre rávennie.

-Halott ember vagy, Styles. Csak térjek magamhoz.- motyogtam, kiváltva belőle még egy mély és szívből jövő nevetést.

-Azt megnézem, Withers.- válaszolta egy széles vigyorral az arcán és tovább sétáltunk.

Ha az lehetséges, a fejem még kótyagosabb lett, mire az autóhoz értünk. Harry óvatosan az anyósülésre ültetett, majd gyorsan megkerülve az autót a volánhoz ült. Hajába túrt és kezét a kormányra tette, míg másikkal bedugta a kulcsot.

Még magam sem tudom, hogy mi üthetett belém, és hogy hogyan bírtam mozgásra a végtagjaimat, de még mielőtt elfordíthatta volna a kulcsot, elhúztam a kezét onnan. Fejét felém fordította, meglepve pislogott rám, de én hezitálás nélkül megcsókoltam. Egy pillanatra megdermedt, majd visszacsókolt és mindkét kezét arcomra csúsztatta. Egy törékeny porcelánbabának éreztem magam a karjai között, minden egyes mozdulata óvatos és gyengéd volt, a csókja pedig még jobban megremegtette az egész testemet.

Kezeimet két vállára csúsztattam és ölébe másztam, a csókunk egy pillanatra sem szakadt meg. Éreztem, ahogy a vér végigfolyt az ereimben, a szívem a torkomban dobogott és a hasam annyira összerándult, hogy már majdhogynem össze kellett görnyednem, hogy az érzés elviselhetővé váljon. Nyelvével végigszántotta alsó ajkamat és kezei lejjebb csúsztak arcomról a nyakamra, majd kabátomnak a gallérjára. Egyik kezével lassan lejjebb húzta a cipzárt, én pedig egy mozdulattal kibújtam a kabátból.

Az egész csak egy csóknak indult, amire már órák óta vártam, de mégis abban a pillanatban, hogy megtörtént, tudtunk mindketten, hogy ez közel sem elég egyikünknek sem.

Kezeim pólója alá csúsztattam, Harry ajkai pedig nyakamra siklottak, megborzongatva bőrömet, végigcsókolva minden szabadon lévő részt.

-Rose…- motyogta, forró lehelete csiklandozta a bőrömet. Hangja mély volt és elkínzott.

Figyelmen kívül hagytam és azt is, hogy velem ellentétben ő észhez tért és próbált lebeszélni erről az egészről. Szükségem volt rá és egyáltalán nem érdekelt, hogy egy autóban ültünk és kettőnk közül csak ő volt józan.

-Rose…- elhúzódott tőlem és arcomat ismét két keze közé vette, mélyen szemeimbe nézve.- Nem vagy józan.

-Nem érdekel.- válaszoltam állva tekintetét.

Szemei egy pillanatra ajkaimra siklottak, majd vissza szemeimre.

-Akarlak, Harry.- suttogtam.- Most.- suttogtam ismét, tenyeremet végigsimítva mellkasán, pólója alatt.- És itt…- suttogtam utoljára és egy rövid pillanatra, alig érezhetően megcsókoltam ajkait.

Mikor visszahúzódtam, szemei még mindig lehunyva maradtak és egész testében megfeszült. Kezeimet lejjebb csúsztattam övéig, és egyik kezemet tovább csúsztattam a nadrágjába, míg másikkal az övét kezdtem kikapcsolni. Mély lélegzetet vett és zöld szemei kipattantak.

-A francba, Rose!- nyögött fel és kezeivel közelebb húzta magához arcomat és megcsókolt.

A többivel ellentétben, ez a csók teljesen vad volt. Sürgető és gyors, teljesen nyilvánvalóvá téve, hogy neki is ugyanakkora szüksége volt rám, mint nekem rá.

Tökéletes volt ebben a pillanatban, habár a tündérmesék nem éppen erről szóltak.

Mindenütt éreztem az érintését, a kezei körbejártak, mint ahogy az ajkai is és mire észbe kaptam, a nadrágját már félig sikerült lehúznom róla, miközben ő is a sliccemmel bajlódott. Nyelvét végighúzta nyakamon és kezét a nadrágomba csúsztatta, amitől egy kisebb sóhaj szaladt ki a számon. Csípőjét felemelte, és egy gyors mozdulattal lejjebb húztam az alsónadrágját is, majd ujjaimmal körbefogtam őt és lassan mozgatni kezdtem kezemet. A légzésünk ugyanolyan nehéz volt és mély, mindketten kétségbeesetten vártuk a pillanatot, amikor teljesen érezhetjük a másikat.

Lejjebb húzta a nadrágomat és hosszasan megcsókolt, nyelvével végigszántva ajkaimat, majd mindkét kezét csípőmre tette és magára ültetett. A csókunk abbamaradt, ajkaink még mindig összeértek, de egyikünk sem mozdult, csak a zilálásunk hallatszott az egész autóban. Kezeimet végighúztam mellkasán és végül körbefontam karjaimat nyaka körül, majd csípőmmel egy lassú, körkörös mozdulatot tettem.

Az izmaim megfeszültek és egy sóhaj szakadt fel a torkomból. Ujjait csípőmbe mélyesztette és kezével segített megtenni újra és újra ugyanazokat a mozdulatokat, teljesen megsemmisítve engem. Ajkait enyémnek nyomta, majd megcsókolt, közben mindketten egyszerre kezdtünk mozogni, lassan és ütemesen.

Ujjaimmal hajába túrtam és homlokomat Harryének döntöttem. Egyik kezét pólóm alá csúsztatta a hátamon, míg másikkal még mindig oldalamba kapaszkodott. Csípőmmel egy újabb mozdulatot tettem és ugyanabban a pillanatban ő is. A lélegzet a torkomon akadt és egy halk sikoly szaladt ki a számon. Éreztem, hogy a melegség kezdi körbejárni az egész testem és én kész voltam átengedni magam ennek az észveszejtő érzésnek.

-Még tartsd Rose…- nyögött fel Harry, megtéve ugyanazt a mozdulatot újra és újra.

Ujjaim még jobban hajába kapaszkodtak, mikor csípője ismét összetalálkozott az enyémmel és éreztem, hogy nem bírom tovább. A neve hangosan csúszott ki a számon és Harry szorosan magához vont, megtéve még egyszer utoljára a mozdulatát, mindkettőnket a gyönyörhöz juttatva.

-Rose…- motyogta a nevemet zilálva. Ajkai lassan és lustán csókoltak meg, majd homlokát most ő döntötte enyémnek és fáradtan elmosolyodott, szemei kezdtek ismét világosabban csillogni. Mozdulatlanok voltunk mindketten, csak egymásba kapaszkodtunk és vártuk, hogy az érzés, ami végigsöpört rajtunk, elmúljon.

*

Másnap reggel Harry mellett ébredtem. Az éjszaka további része teljesen elködösült bennem, miután hosszú ideig még egymás karjaiban ültünk az autóban. Fogalmam sem volt, hogy mikor, vagy hogyan sikerült visszaérnünk a lakásomra.

Szemeim az órámra tévedtek, amint kinyitottam őket. Bármennyire is esett volna jól még egy kicsit Harry karjai között feküdnöm, a gépem pár órán belül indult. Egy hangos sóhaj kíséretében próbáltam a lehető legészrevétlenebbül kibújni öleléséből, de karjai magukhoz szorítottam és arcát nyakamba fúrta. Haja csiklandozta arcomat és illata körbejárta az egész szobámat.

-Hova mész?- kérdezte reggeli, rekedtes hangján.

-El kell készülnöm, lassan indulnom kell a reptérre.- még engem is meglepett, hogy mennyire ébernek és kipihentnek hallatszott a hangom.

-Maradj még öt percet.- nyögött fel és kezét hasamra simította, még közelebb húzva magához. Vele szembe fordultam és kezemet karjára simítottam. Halkan felnevettem, ahogy álmosan pislogott és próbált meggyőzően nézni rám.

-Mindig ezt csinálod.- forgattam szemeimet egy levakarhatatlan mosollyal arcomon.

-Eddig mindig bevált.- hunyta le szemeit egy önelégült mosoly kíséretében. Tenyerét oldalamra csúsztatta és közelebb húzódott hozzám.- Meddig maradsz Chicagoban?- kérdezte elkomolyodva.

-Vasárnap már itthon leszek.- válaszoltam csendesen. Nem tehettem róla, de egyedül csak a péntek este járt a fejemben, és hogy vajon minden rendben fog e menni.- Harry…

-Hm?- kérdezte, lehunyva szemeit.

-Mondd, hogy minden rendben lesz.- kérleltem alig hallhatóan, szinte már kétségbeesetten pislogva rá. Szemeit lassan nyitotta ki és a lehető legkomolyabban nézett vissza rám.

-Te azzal ne törődj, Rose. Csak érezd jól magad.- válaszolta gyengéden.

-Harry…- szóltam rá figyelmeztetve.

-Minden rendben lesz.- mondta ki végül, egyenesen a szemeimbe nézve.

-Fontos vagy nekem, Harry… Ugye tudod?- mondtam bizonytalanul, félve, hogy felborítok mindent azzal, ha kimondom ezeket a szavakat.

-Ahogy te is nekem, Rose.- válaszolta halkan, majd közelebb hajolt hozzám és lágyan megcsókolt, egy egészen apró pillanatra megnyugtatva engem, hogy talán tényleg minden rendben lesz.

Sziasztok!

Kérlek, ne haragudjatok, hogy ennyit késtem! Sajnálom, de képtelen voltam írni, egyszerűen nem ment… Ezért azt is sajnálom, ha esetleg nem sikerült benne túlságosan jóra egy-két rész, de minden tőlem telhetőt megtettem!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és remélem azért ez a rész is tetszett nektek valamennyire!

Megpróbálok visszaállni a vasárnapi frissekre, talán ezzel sikerül elérnem végre a heti kettőt! :)

Még egyszer, ne haragudjatok!

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! xx