2015. május 24., vasárnap

Chapter 37




Harry szemszöge


„Tyler irodájában vannak.”


Visszacsúsztattam a zsebembe a telefonomat, miután elolvastam Niall üzenetét. A bárpultnál ültem egy pohár whiskyvel, várva a megfelelő alkalmat. A lábaim megállás nélkül jártak és a szívem kétszer olyan gyorsan zakatolt, mint általában. Minden rezdülésre felkaptam a fejem, ami cseppet sem volt jó, tekintve, hogy a hely vagy ötször olyan zsúfolt volt, mint általában.
Liam a terem túlsó végében állt, erősen összpontosítva Vincent embereire, akik gyanútlanul szórták szét az anyagot mindenkinek, aki élt és mozgott.
-Thierry az ajtónál van, leváltotta Pault.- Zayn hirtelen termett mellettem. Intett a csaposnak, aki töltött neki is a whiskyből.
-Louis?- kérdeztem és egy nagyot kortyoltam a poharamból. Az alkohol végigégette a torkomat, szemeimet összeszorítottam és még most is csak abban reménykedtem, hogy Rose még mindig Chicagoban van.
-Az előtérben próbál elvegyülni, de kétlem, hogy el tudná vonni Thierry figyelmét.- ingatta fejét Zayn.
-Muszáj lesz neki.- hördültem fel. Percről percre egyre feszültebb lettem. A meccs lassan elkezdődött és Pete emberei az első szünetben érnek ide.
-Nem tudom, haver.- sóhajtott fel Zayn, lehajtva poharának egész tartalmát.- Mindenre perceink vannak, amikor ideérnek.- a poharat a pultra csapta és felkönyökölt rá.
-Niall az irodánál vár, kezdés előtt kinn kell már lenniük.- Zayn csak bólintott és körbenézett. Fejével Liam irányába biccentett, én pedig az órámra pillantottam. Kevesebb, mint fél óránk volt csak.
-Nem tudom…- motyogta Zayn, elmerülve gondolataiban, szemei körbe-körbe jártak körülöttünk.
A telefonom ismét rezgett egyet a zsebemben.
-Mi lenne, ha Rose…-
-Rose Chicagoban van.- vágtam egyből szavába, ledöntve a poharam maradék tartalmát. Nem akartam, hogy bármi köze legyen ehhez az egészhez. Sosem akartam és már az első pillanatban nemet kellett volna mondanom neki.
-Tudom.- sóhajtott fel szem forgatva.- De ha felhívná telefonon, az talán elég időt adna nekünk.- fejezte be az ötletét ami egy cseppet sem tetszett.
Zsebemből elővettem a telefonomat és megnyitottam Niall újabb üzenetét.


„Gáz van, Vincent téged keres.”


-A francba.- szitkozódtam magamban, Zayn kérdőn nézett rám.- Ha Louis nem tudja megoldani, legyen.- sóhajtottam fel és hátranéztem a vállam fölött. Vincent már csak pár lépésre volt tőlünk.- Vincent akar valamit, megleszel?- kérdeztem gyorsan, Zayn csak bólintott és előszedte a telefonját.
Tudtam, hogy azonnal szól Rosenak.
-Styles!- Vincent hangja áttörte a körülöttünk lévő hangzavart, keze erősen csapódott vállamnak, ahogy köszönt.- Azt hittem már el se jössz ma este!- hatalmas kényszert éreztem, hogy a mosolyt azonnal letöröljem az arcáról, de mint mindig, mozdulatlan maradtam.
-Ki nem hagynám.- erőltettem egy mosolyt az arcomra. Egy fokkal nyugodtabb lettem, mikor kezét végre levette a vállamról és lazán a pultra könyökölt, ügyet se véve a csaposra.
Egyáltalán nem iszogatni jött ide, főleg nem hozzám.
Hangosan felnevetett, tudtuk mindketten, hogy hatalmas öröm lett volna számomra, ha Ivant ma véresre verik. De egyedül csak én tudtam a tényleges, valódi okát, hogy miért nem hagytam volna ki ezt az estét, semmi pénzért.
-Sejtettem.- mondta és azzal be is fejezte a nevetést. Zayn időközben eltűnt, telefonját a füléhez tapasztva, gyorsan intve Vincentnek. Csak ketten maradtunk, Vincent arcán tisztán látható volt a hátsószándék, amiért felkeresett, bennem pedig egyre jobban nőtt a félelem, hogy megbukott a tervünk. Hogy valahogy, akárhogy, de rájött.
-Tudod Styles, nagy este ez a mai.- büszkén elmosolyodott, arcomra egy viszonzott, de fintor szerű mosoly ült ki.- És egy kissé talán bűntudatom is van, amiért kihagylak belőle.- folytatta, a szívemről pedig egy hatalmas kő esett le, ami a gyomrom mélyén landolt, továbbra is kellemetlen érzést keltve bennem.
Így, vagy úgy, de sehogy sem járok jól.
-Mit akarsz, Vincent?- tértem türelmetlenül a lényegre, kezeim valamennyire ökölbe szorultak.
Ismét felnevetett, ami ezalatt a kis idő alatt, elég irritáló lett. Az a gondolat nyugtatott egyedül, hogy holnap már nem lesz ott ez az idióta vigyor a képén.
-Nyugalom, nyugalom.- ingatta fejét.- Épp jót akarok neked.- hangja ezúttal semmi jókedvet nem rejtegetett, arca elkomorult és töretlenül állta a tekintetem.- Ez a te helyed, Tyler irodája tömve van első osztályú anyaggal, ami eladásra vár és te mégis itt ülsz ennél a bárpultnál.
-Nem izgat.- vontam vállat azonnal, talán túl hamar is, mint általában.
-Én csak segíteni akarok, Styles. Szélesíteni a körödet, nagyobb haszonhoz juttatni.- közelebb hajolt, arcomat megütötte nikotinos lehelete, ami keveredett a sörrel és még isten tudja mivel, amit ma este ivott. Gyomorfogató volt és undorító, de már a jelenléte is ezt váltotta ki belőlem.
Tudtam, hogy másodperceim vannak arra, hogy ésszerűen döntsek. És bár cseppet sem tetszett az ötlet, igent kellett mondanom. A közelében kellett maradnom, addig, amíg már senkije se marad, amikor már egész New York-ot elvesztette és nem marad semmije. Végig akartam nézni, ahogy apránként romba dől minden, amit felépített magának. És ezért, igent kellett mondanom a nagylelkű ajánlatára.
-Rendben.- válaszoltam végül. Elhajolt tőlem, ismét egy széles vigyorral arcán, fejével pedig hátrafelé biccentett.
-Ez az a Styles, akit én ismerek!- kezét ismét vállamra tette, én pedig felkeltem a székről.
Vincent mögött voltam végig, amíg átvágtunk az embereken, akik kezdtek a ring köré gyűlni. Liam kérdőn pillantott rám, de csak egy apró bólintással jeleztem neki, hogy minden rendben van.
A folyosón csak egy-két ember lézengett, köztük Niall, aki próbált elbeszélgetni egy-két ismerős arccal, félszemmel pedig minket nézett, félig megkönnyebbülve, félig ugyanolyan pillantással, mint Liam. Ismét csak biccentettem, de ezúttal már kételkedtem benne, hogy minden rendben van.
Vincent benyitott az irodába, ahol az asztalról táskákba pakolták a papírokba csomagolt heroint. Becsuktam hátam mögött az ajtót és az órámra pillantottam. Tizennyolc perc és kezdődik a meccs.
-A szokásos legyen?- pillantott rám válla fölött Vincent, ahogy az asztalhoz sétált. Már csak pár csomag volt elől, a cuccok nagy része készen állt a továbbszállításra.
Egy részét nekem és Niallnek kell valahogy kijuttatnom az irodából, Vincent, vagy bárki más tudta nélkül. Sima ügy. Napokig, hetekig mondogattam ezt magamnak. De pár perccel ezelőtt rájöttem, hogy egyáltalán nem fognak simán menni a dolgok.
Válaszként csak bólintottam egyet, a következő pillanatban Vincent pedig tíz, teli tasakot tartott felém, mind gondosan le volt mérve. Három gramm színtiszta heroin minden egyes tasakban.
-Az anyagiakat holnap elrendezzük.- mondta végül, a kezembe nyomva a cuccot.
-Oké.- adtam a gyenge, erőltetett választ és a zsebeimbe mélyesztettem őket.
-Jó szórakozást!- kiáltott utánam, mikor kiléptem az irodából és becsuktam magam mögött az ajtót.
Niall pár méterre állt az ajtótól, ezúttal egyedül. Ismét órámra pillantottam és sietős léptekkel indultam el az irányába, csak egy pillanatra megállva mellettem, elhadarva a szavaimat.
-Van egy kis dolgom, de mindent úgy csinálunk, ahogy megbeszéltük.
-Oké, haver.- sóhajtott fel megkönnyebbülten.
Körülbelül tíz perccel később, már négy tasakkal kevesebb volt a zsebemben. Egyet egy harminc körüli nőnek adtam el, aki már beszélni is alig tudott és a látottakból ítélve, egy cent sem maradt nála, miután kifizette. A másik hármat két fura fazonnak sikerült elpasszolnom egy eldugottabb részen, ahol mindig jól jártam, akárhányszor arra tévedtem. Nyugis hely volt, az emberek általában elkerülték a teremnek azt a részét és mindenki tudta jól, hogy ha sürgősen elpasszolandó anyag van nálad, az első ember, akibe belebotlasz, biztos megveszi tőled.
Pár perccel később a pulthoz sétáltam, miután nem találtam egyetlen olyan embert sem, aki venne valamit. Idő kellett hozzá és ha nem tudtam volna, hogy mi fog történni percek múlva, előttem állt volna az egész éjszaka.
Ivan már a ringben állt, büszkén, széles mosollyal az arcán, miközben az emberek ujjongva fogadták őt. A másik tag negyedannyi figyelmet sem kapott, mindenki tudta, hogy ma vesztesen fogja végezni.
Louis a pultnak háttal ült, lazán nekidőlve, egyik könyökével a pulton támaszkodva, másik kezében sörét szorongatta, combjára támasztva. Szemöldök ráncolva álltam mellé, mire csak fejével a bejárat felé biccentett, ahol Thierry állt.
-Egyenesen Chicagoból hívják.- vigyorgott, de szemeim egy pillanatra sem tévesztették el Thierryt. Telefonját a füléhez kapta, mintha csak óraműpontossággal tudta volna Rose, hogy hívni kell.
Éreztem, hogy minden vérem az agyamba száll, kezeim ökölbe szorultak, egész testemben megfeszültem.
-Nem tudtad volna te lefoglalni?- kérdeztem, majdhogynem üvöltve, de minden erőmmel próbáltam visszafogni magam.
Louis mentegetőzve emelte fel mindkét kezét, egyikben még mindig sörét szorongatta, mintha csak dísznek, vagy álcának használta volna.
-Zayn szinte már kétségbeesetten ragaszkodott hozzá, Rosenak pedig kétszer sem kellett mondani, hogy mit csináljon.- magyarázta, majd végre kortyolt egyet a söréből.
-Csak egyszer csinálná azt, mit mondok neki…- mormoltam magamban, idegesen hajamba túrva. Louis felkacagott mellettem és ismét Thierry felé bökött fejével.
-De legalább bevált.- mondta, szemeimmel pedig végigkövettem, ahogy Thierry befogta szabadon lévő fülét, miközben másikhoz még jobban odanyomta a telefonját és kisétált a bejárati ajtón.
És ezután, mintha minden egyetlen másodperc alatt történt volna.
-Valami nincs rendben.- mormogta Louis és a pultra tette a sörét, egyből felpattanva a székről. Szemei egyenesen Zayn felé meredtek, aki hirtelen tűnt fel, a bejárattól sietős léptekkel haladva felénk. Arcán végigsuhant a pánik, tekintete semmi jót nem sugallt és biztos voltam benne, hogy pillanatok választják el attól, hogy rohanni kezdjen a hátsó bejárat felé.
Ahol a terv szerint tűntünk volna el.
De még mielőtt odaért volna hozzánk, vagy elkezdődött volna a meccs, vagy Tyler irodájának a közelébe jutottam volna észrevétlenül, ahogy elterveztük… a bejárati ajtón legalább egy tucat rendőr tört be.
Előbb jöttek, mint ahogy számítottunk rájuk. Előbb, mint ahogy meg lett beszélve, legalább egy milliószor, hogy egy apróbb hiba se essen a tervünkbe.
-Hátra, induljatok hátra!- mondta hangosan Zayn, pár lépésnyire tőlünk, a háta mögött több rendőrrel, akik már sikeresen elkaptak egy-két embert, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mégis mi a franc történik.
Akik okosabbak voltak, tudták, hogy razzia van és semmi szerencséjük nincs ebben.
Mire észbe kaptunk Louisszal és elindultunk, még több rendőr ért az épületbe, apránként rajtaütve embereken. Felhasználókon, terjesztőkön, kiskorúakon, akik rosszkor voltak a rossz helyen, embereken, akiket már réges-rég el kellett volna kapniuk és mi ezüsttálcán átadtunk nekik mindenkit.
Mi csak időt kértünk, amit észrevehetően nem kaptunk meg.
Amerre csak néztem, fegyveres rendőröket láttam és menekülni próbáló embereket. Vincent sehol sem volt és tudtam jól, hogy ő az elsők között tűnt el egy szempillantás alatt, mentve a saját bőrét.
Liam már a folyosó elejében járt, mellette Niall szinte futva igyekezett Tyler irodájába, ahol az ajtó már tárva nyitva volt. Louis előttem tört utat magának az embereken, míg mi Zaynnel mögötte siettünk.
Egy kéz hirtelen visszarántott, mintha csak úgy döntött volna, hogy több száz ember közül én leszek az egyetlen, akit megér visszafogni. Mindkét kezem erősen hátam mögé szorította, az izmaim megfeszültek, arcom pedig fájdalmas grimaszba torzult, szemeimet összeszorítottam és ugyanaz a mondat járt a fejemben, újra és újra, mintha csak egy életmentő mantra lett volna.
Bármelyikünk is kerül bajba, menjetek. Ne nézzetek hátra, ne álljatok meg, csak menjetek.
Zayn szavaival a fejemben rogytam térdre, szemeimmel körbepillantva a káoszon és tudtam. Tudtam, hogy mi vár rám és a zsebemben lapuló tizennyolc gramm heroinnal.



Drágáim!
Írhatnék akár egy regényt is, de mint mindig, most is csak annyit tudok mondani, hogy imádlak titeket!
Éééés sikerült a heti kettő!!! :D
Kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről a fejezetről és hogy mi lesz ezek után, szóval…


Kérlek, írd le a véleményed! xx

10 megjegyzés:

  1. Ez volt az eddigi leges legizgalmasabb resz!!! Te jo Isten! Heti ketto reszt olvasni es meg te is irod?! Remelem tudod a valaszt😊❤️ Nem jutok szohoz, mert annyira felek es izgulok egyben, hogy Rose chicacoban marad e, hogy Harryvel mi fog tortenni a rendorsegen. Mert az biztos, hogy itt semmi sem a tervek szerint halad. Nagyon kivancsi vagyok, siess a kovivel Effy☺️

    VálaszTörlés
  2. Úristen heti 2? Ennél jobb nem is lehetne.. Most nagyon izgulok hogy mi lesz a Harryvel de nem számít ok semmi jóra.. Remélem hamar sikerül hoznod a kövit :) :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  3. Aj nagyon szuper rész volt. Ez a kedvenc részem. Alig tudok valamit kinyögni mert még mindig a történet hatása alatt vagyok.
    Hát tudtam hogy nem fog minden a legnagyobb rendben menni éreztem. És mondtam. Nagyon szeretem a Harrys szemszögöt. De nem értem miért kellett el fogadnia a heroint? Miért? Most akkor börtönbe zárják? Ne már.
    És nagyon-nagyon örültem a heti kettőnek. Gyorsan hozd a kövit mert nagyon várom:D
    Puszi Kira!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a sok sok kérdés :) Nekem is kezdenek a szívemhez nőni a Harrys szemszögök :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál!x

      Törlés
  4. Neeeee!!! Harry neee!! Szerintem Vincent tudta és azért adta neki oda a heroinokat, hogy elkapják őt. ÚRISTEN, ÚRISTEN. Ez nekem sok.
    Csak Harry-nek ne legyen semmi baja, kérlek, csak senkinek e essen baja, aki számít nekünk.
    Ez az egyik legizgisebb befejezés. Te jó Isten. Hogy tudsz így írni? Komolyan kérdezem.
    Nagyon szeretlek, csak így tovább. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha nagyon-nagyon köszönöm és nyugalooom :D

      Törlés
  5. omfgggggg már gondolkoztam rajta mikor kavar be valami a boldogságba. de hogy így... komolyan mondom izzadtam mire véget ért a rész. ugye nem ültetik le Harryt 628 évre?!??? kikészülök idegileg mire jövő vasárnap új rész lesz:DD te vagy a legjobb, így tovább <3

    VálaszTörlés