2015. július 6., hétfő

Chapter 44





Halk búgásra ébredtem. Az egész testemben éreztem, ahogy lüktet a fájdalom. Valami alig érezhetően rám nehezedett, de továbbra is ugyanúgy feküdtem. A szemeim lassacskán kinyíltak, a fejemben pulzáló fájdalom pedig még inkább erősödött.
A lappangó feszültségem alább hagyott, mikor tudatosult bennem, hogy már nem Vincent házában vagyok. Egy autó hátsó ülésén feküdtem, egy fekete szövetkabáttal betakarva. Hangokat hallottam, de eleinte képtelen voltam bármire is odafigyelni a fájdalmon kívül. Mindenütt éreztem és fogaimat összeszorítva próbáltam rájönni, mégis hogyan lehetne minél előbb csillapítani.
-Nem!... A picsába Liam, nem tudom!- egy ismerős, mély hang mordult fel a volánnál. Mély lélegzetet vettem és lassan összeraktam a képet magamban.
Egyre laposabbakat pislogtam, ahogy megpróbáltam Harry arcát nézni. Bal kezével erősen fogta a kormányt, míg másikkal füléhez tapasztotta a telefonját. Haja jórészt takarta arcát, de még így is tisztán kivehető volt ideges arckifejezése.
-Rendben, pár perc és ott vagyunk.- mélyet sóhajtott és higgadtabban válaszolt az előbbi kirohanásához képest. Telefonját kinyomta és az anyósülésre dobta, majd idegesen a hajába túrt és a visszapillantó tükörbe nézett. Tekintetünk azonnal összetalálkozott.
-A francba, Rose…- sóhajtott fel, megkönnyebbülten.- Csak még egy kicsit bírd ki. Ne aludj vissza, rendben?!- kétségbeesetten hadarta és aggódva hátrapillantott válla fölött.
Nem volt erőm válaszolni, így csak tovább figyeltem, ahogy vezet és szinte percenként a hajába túr. Mozdulatlanul feküdtem, lüktető fejjel, minden egyes pillanatban küzdve a testemben keresztüláramló fájdalommal.
A motor búgásának monoton hangja hirtelen abbamaradt és a kintről jövő, dühös dudaszók sem szóltak tovább. Biztosra vettem, hogy Harry vezetési technikája felért egy eszelős őrültével.
Ajtó nyitódást és csukódást hallottam, kulcsok zörgését és ismét ajtónyitódást, szemeim egyre tovább maradtak csukva, a fájdalom pedig kezdett egyre inkább az eszméletlenség határai felé sodorni.
Kezeket éreztem magam körül, meleg, gyengéd kezeket, amik óvatosan tartottak. Lépteket hallottam és hangos zihálást, ismerős kölni illat lengte be a levegőt körülöttem. Kezeim gyengén és remegve ölelték körbe Harry nyakát, ujjaim lazán kapaszkodtak tarkójánál hajába. Éreztem, ahogy mellkasa fel és le mozog, gyors ütemben, mintha csak futott volna, miközben engem tart a karjaiban. Aztán ismét, hangos zajjal kísérve nyílt ki egy ajtó.
Nem tudtam pontosan, hogy hol lehetünk. A szemeim résnyire voltak csak nyitva – már ha nyitva tartottam őket. A fény erős volt a lakásban, az autóban lévő sötétséghez képest.
-Mi történt vele?
-Ki csinálta ezt?
-Magánál van?- kérdések ezrei lengtek körbe, míg még mindig Harry karjaiban voltam. Éreztem minden egyes lépését és hallottam minden egyes mély, remegő lélegzetvételét.
-A kanapéra tedd!- utasította egy másik hang, felülkerekedve a többin.
Nem telt el sok idő, mikor éreztem, ahogy besüpped alattam a matrac, Harry kezei pedig továbbra is óvatosan fogtak, végül elengedtek.
-Rose, hallasz engem?- kérdezte ugyanaz a hang.
Halkan hümmögtem, szemeimet nehezen nyitottam fel. Liam arca közvetlenül előttem volt, kezeivel arcomat fogta és szemei újra és újra végigpásztázták arcomat.
-Meg kell, hogy vizsgáljalak, rendben?- kérdezte sürgetve, a kétségbeesettség apró jele az ő hangjában is ott volt.
Nem válaszoltam, csak lassan, hosszasan lehunytam szemeimet. Mozgolódást hallottam, és mikor ismét felnéztem, már Harry volt Liam helyén. Tenyerét alig érezhetően homlokomra simította, kisöpörve hajamat szemeimből és tekintete maga mellé vándorolt. Követtem pillantását, Liam az asztal szélén ült és Harryt figyelte.
Harry kimérten bólintott, Liam pedig feltűrte a pulóverem alját, az alatta lévő pólómmal együtt.
Harry szemei elkerekedtek, de rendezve arcvonásait nézett vissza szemeimbe.
-Szólj, ha fáj.- Liam hangja halk volt és gyengéd, a következő pillanatban pedig ujjai bordáimon pihentek.
A légzésem egyre hevesebb lett az egyre jobban növekvő fájdalomtól és rövidesen elért egy pontot, amitől szemeim elkerekedtek és hangosan felnyögtem fájdalmamban.
-Kórházba kell vinnünk!- szólalt fel egy hang, ami leginkább Zaynére hasonlított.
Félve pislogtam Harryre és el se mertem képzelni, hogy mit láthattak. Nem akartam tudni, hogy hogyan nézek ki.
Csak azt akartam, hogy valaki tüntesse el minden fájdalmam.
-Csak zúzódás.- válaszolta nyugodtan Liam, ujjaival végigtapogatva a részt, ahol fájt.
Egy egészen rövid pillanatra, ez a két szó megnyugtatott.
-Biztos vagy benne?- kérdezte egy újabb hang kételkedve.
-Igen. Pár hét, és meggyógyul, de pihennie kell.- válaszolta és éreztem, ahogy kezei kulcscsontomhoz tévedtek.- Nincs törése sehol, ez az egy szerencséje van. Viszont az arcát le kell tisztítani.
-Majd én megcsinálom.- nézett Harry Liamre.
Senki sem válaszolt, amit beleegyezésnek tekintettem. Harry ujjai gyengéden cirógatták homlokomat, ami ismét félig álomba ringatott.
-Hogy hoztad ki onnan?- kérdezte halkan Zayn.
-Csak láttam, hogy ott fekszik a földön és… Nem tudom, elborult az agyam, haver.- válaszolta Harry.
-Nagy szarban vagyunk.- állapította meg egy hang, ami leginkább Niallére hasonlított.
-Most ez érdekel a legkevésbé.- mordult fel nyersen Harry, ujjai megdermedtek homlokomon és bár szemeim csukva voltak, biztos voltam benne, hogy szemei gyilkolva meredtek barátjára.
-Szerintem ezt inkább holnap beszéljük meg.- nyugtatgatta őket Liam.
-Maradjon itt valamelyikünk?- kérdezte Zayn.
Nem hallottam választ, a matrac egyre jobban besüppedt alattam, a lüktető érzés pedig teljesen eltűnt megint.
Nem tudom, meddig lehettem így, meddig tarthatott az apró kis menedékem minden kínzó problémámtól távol. De tudtam, hogy nem tarthatott sokáig, mikor ismét karokat éreztem magam körül.
-Rose…- Harry mély hangja bírt rá egyedül, hogy szemeimet ismét kinyissam. A fény sokkal erősebb volt, mint eddig és nehezen szoktak hozzá szemeim. A fejem készült felrobbanni, és olyan érzésem volt, mintha a hátam és az oldalam bármelyik pillanatban ketté törhetett volna.
Harry a kád szélére ültetett, aminek a szélébe kezem remegve kapaszkodott meg, másik pedig rongyként lógott mellettem. Úgy éreztem, mintha semmi élet nem maradt volna a testemben. Csak az az átkozott fájdalom, amitől képes lettem volna bármi áron megszabadulni.
-Rose…- Harry csak a nevemet mormolta, előttem térdelve. Arca ezúttal nyugodt volt, szemei pedig meg-megcsillantak ahogy rám nézett. Nem szólt semmit, csak lassan, őrjítően lassan levette rólam a pulóveremet.
-Miért csináltad?- a hangom rekedtes volt és meggyötört, mintha hetek óta egy hang se hagyta volna el a torkomat.
Hezitálva, de lehúzta rólam a pólót is. Felszisszentem, ahogy ismét felemeltem kezeimet, a pólót a pulóverre rakta, ami a földön volt és tenyerei arcomra siklottak. Óvatosan simított végig arcomon ujjaival és mintha még ő maga sem tudta volna a választ a kérdésemre.
-Mert szeretlek.- suttogta és mélyen szemembe nézett.
A szívem hevesebben kezdett dobogni, míg én ugyanolyan megtörten ültem a kád szélén. Nem tudtam, mit higgyek vagy mondjak.
-Harry…
-Segítek lezuhanyozni, rendben?- kérdezte, mintha amit az előbb mondott, meg se történt volna.
Erőtlenül bólintottam egyet és kigombolta a nadrágomat, amit aztán lehúzott rólam. Szemei végigvándoroltak a testemen, minden egyes zúzódást és foltot megfigyelve. Én nem mozdultam, nem néztem egy másodpercnél se tovább magamra – csak az arcát figyeltem, ahogy minden egyes gondolat és érzelem észrevehetően végigsuhan rajta.
Kezeit két oldalamra tette, kérdőn pillantva rám. Egy újabb bólintás után kigombolta a melltartómat és a ruhakupac tetejére tette, szemeim kezére tévedtek. Mindkét ökle véres volt és sebes, a lila leghalványabb árnyalata pedig kezdett rajta feltűnni. Még magamat is megleptem a hirtelen mozdulattal, ahogy kezét megfogtam és magam elé húztam, ujjaimmal óvatosan végigsimítva sebein.
-Ne aggódj miatta, oké?- kérdezte halkan, tekintetem után kutatva.
Annyi mindent éreztem és képtelen voltam mindezzel elbírni egymagam. Annyi kérdés akart feltörni a gondolataim között – ami jelenleg teljesen lebénult, egyedül csak a zsibbasztó érzésre koncentrálva a testemben.
-Csak rólad kérdeztek.- mormoltam kétségbeesetten és éreztem, ahogy a könnyeim készülnek feltörni.- Nem mondtam nekik semmit. De amikor…- a hangom elcsuklott és halk sírásba kezdtem. Nem tudtam ennél tovább tartani magam.
-Sshh, Rose.- arcomat kezei közé vette és maga felé fordított, alig pár centiméter választott el minket egymástól.- Minden rendben lesz. Megoldunk mindent, oké?- nyugtatgatott arcomat fürkészve.
Hinni akartam neki. Elakartam felejteni, hogy mennyire megbántott, hogy még ennél is hatalmasabb fájdalmat okozott nekem. Mert annyira, de annyira szerettem őt, hogy még magamnak is képtelen voltam bevallani.
És pontosan ezért, hittem neki.
Kezeim lassan nyúltak pólójához és bár fájt minden egyes mozdulatom, lehúztam róla. Hajába túrt és egy pillanatra sem hagyta el pillantásomat, míg felállt és levette nadrágját, alsónadrágjával együtt. Óvatosan nyúlt felém, ahogy egész este, mióta csak kinyitottam szemeimet autójának hátsó ülésén és segített felállni. Segített levenni rólam minden maradék ruhadarabot és megnyitotta a zuhanyt.
A víz langyos volt, a hátamnak csapódott, mikor mindketten beálltunk a kádba. Harry velem szemben állt, és a tusfürdőért nyúlt.
Mintha csak egy porcelán baba lettem volna, úgy segített megmosakodni. Minden egyes érintése gyengéd volt, mintha csak a képzeletem játszott volna velem, hogy valóban hozzám ért. Kezeimmel vállaiba kapaszkodtam és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy a víz egyre inkább kezd vöröses árnyalatú lenni, ahogy lemosta az arcomat.
Egy idő után már csak mozdulatlanul álltunk a víz alatt, kezei derekamon pihentek, míg én nyakába kapaszkodva próbáltam tartani magam.
-Sajnálom.- suttogta, homlokát enyémnek döntve, lehunyt szemekkel.- Mindent.
Ujjaimmal hajába túrtam és nagyot nyeltem, továbbra is nehezen tartva magam remegő lábaimon.
Kezeit végigsimította oldalamon, majd vállaimon, nyakamon és végül mindkét keze ismét arcomon pihent, hüvelykujjával leheletnyit végigsimítva bőrömön.
-Nem hagyom többet, hogy bajod essen, ígérem.- tekintete a vesémig hatolt és lassan felém hajolt, majd megcsókolt.
És én hittem neki.



Sziasztok!
Hát… remélem tetszett az előző fejezet folytatása de még sok-sok megbeszélni való maradt Harry és Rose számára.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki írt az előző fejezethez!


Ui.: kérlek, írd le a véleményed! x

28 megjegyzés:

  1. Úristeen imádom siess a kövivel!! Nagyon jól írsz, minden kis részlet amit leírsz teljesen átlehet érezni :) Várom a folytatás nagyon! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik. Megkönnyeztem, mikor Harry mondta, hogy szereti és azért. Te jó ég. Nagyon jó rész lett. Látszik Harry-n az aggódás és az enyhe félelem.
    Nagyon jó lett, ügyes vagy. Várom a következőt. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan megkönnyezted?! Ahhww :):) Nagyon szépen köszönöööm!!!:)

      Törlés
  3. Annyira csodás volt. Szerintem nincsenek szavak rá. Harry nagyon aranyos volt ahogyan aggódott Roseért. Ők egyszerűen csodásak együtt. Remélem legyőzik Vincentet anélkül hogy valaki meghalna.
    Nagyon imádtam és nagyon ügyi vagy!
    Várom a kövit!
    Ölel Kira!

    VálaszTörlés
  4. Hali!
    Egyszeruen nem lehet erre mondani, csak azt, hogy IMADOM!!! :ooo ollyan cukiiiik! Ugy most mar Harry nem lesz ilyen bunkó Rose al?? :'((((
    Pussz: Betti ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, annak a korszaknak most már valószínűleg vége lesz! :)
      Nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  5. Ahw...ez annyira...aranyos volt...:3
    Ahogy aggódott Rose-ért...meg ahogy aggódott érte...meg az a vallomás(!)...szerintem eléggé bebizonyította,hogy szereti Rose-t...és remélem,hogy végre figyelmen kívűl hagyja Rose-nak azt a faszfej apját(már bocs de az :D)...Rose amenyire szereti nem hiszem, hogy képes lenne elhagyni őt...vagyis remélem...
    Fantasztikus lett...várom a kövit! :)
    Imádlak!♥
    Pusssszi ;*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen végre kezd észhez térni a párosunk :)
      Nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  6. Szia. Nagyon szeretem a blogodat és imádtam ezt a részt is ahogyan a többit is. Annyira bagával ragad a történet és átérzem az egészet.Nagyon várom a következőt.Bár őszintén bevallom most hirtelen eszembe jutott a legeleje és emiatt az is h a történetnek a vége nem lesz majd happy rend.Pedig szegények már annyit küszködtek..:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki tudja, talán mégis happy end lesz.. :)
      Nagyon szépen köszönöm! :)

      Törlés
  7. Úristenn....... :') Végre újra egymásra találtak! :) :') Imádom és nagyon izgatottan várom a következő részt!
    Puszi,
    Hope~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen végre újra együtt! :)
      Nagyon köszönöm :)

      Törlés
  8. Imádom! Egyszerűen már nem tudok mit mondani! Tökéletes! Ha nem szerettem volna már eddig is Harryt ezután a rész után tuti beleszeretek! Belőled még egyszer egy nagyszerű írónő lesz :)

    VálaszTörlés
  9. Szia vissza tértem és meg kell mondjam a részek............... FANTASZTIKUSABBAK MINT VOLTAK siess a kövivel pussz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv újra itt és nagyon köszönöm :)

      Törlés
  10. imadom a blogod minel hamarabb kovit :D

    VálaszTörlés
  11. FANTASZTIKUS! Siess a kovivel:)<33333

    VálaszTörlés
  12. Ma lesz új rész :D ::* ,???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem volt, deee végre felkerült!

      Törlés
  13. Uristen Effy en mar nembirom tovabb komolyan! Egyszeruen hihetetlen, hogy mas baratnoim elkezdik a blogodat es mar a prologus utan irjak, hogy ez hihetetlen en meg csak bologatok es mint egy idiota es percenket frissiti az oldalt. Kerlek adj valami eletjelet magadrol, mert mar nagyon varjuk az uj reszt!! Foleg en, az tuti:) az biztos, hogy a ket kezemen mar nemtudom megszamolni, hanyszor kezdtem ujra a blogodat olvasni csak azert mert megunhatatlan es vartam az uj csodalatos reszt toled! Kerlek szepen siess mert mar nagyon furdal a kicsancsisag, imadlak❤️ Btw hihetetlen, hogy korulbelul 44 hete veled tartok es a Little Thingses blogod mellett is ott voltam mindig☺️ Ja es van facebook csoportod? Imadlak❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy ennyit késett a fejezet!
      Számomra az hihetetlen, hogy már a prológus ennyire tetszik a barátnőidnek és nagyon köszönöm, hogy ajánlod másoknak a történetem! :)
      Nincs facebook csoportom, de már egy ideje fontolóra vettem, hogy csinálok egyet! :)
      Nagyon köszönöm, hogy ismét írtál! <3

      Törlés
  14. Szia:) Ùj olvasò vagyok ès imádom!:) Mikor lesz ùj rész?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon köszönöm és bár kisebb csúszással, de már fent van a következő rész! :)

      Törlés