2016. november 29., kedd

Chapter 50

Csak sötétséget láttam. A számban lévő fémes íz pedig arról árulkodott, hogy valami nincs rendben.
A testem teljesen megfeszült és fájdalommal járt minden egyes hiábavaló mozdulat, amit tettem. A kötél a csuklóm körül szinte már a bőrömbe vágott, egyre inkább felizzítva az égető érzést rajta.
Egy széken ültem, ezt az egy dolgot tudtam csak biztosra, mikor felébredtem. A lábaim és a kezeim szorosan össze lettek kötözve, valamint a szemeimet is bekötözték. Csak hangokat hallottam. Kocsik zaját messziről, léptek hangját és apró párbeszédfoszlányokat.
Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, vagy, hogy ki hozott ide és mikor. Az utolsó, ködös emlékem Harry volt és ahogy egymás karjaiban fekszünk együtt az ágyban, de azután, mintha kivágták volna nálam a biztosítékot.
A mellkasom rendszertelenül mozgott fel és le, ahogy egyre szaporábban kezdtem venni a levegőt és próbáltam elfojtani szemeimet szúró könnyeimet. Minden egyes lélegzetvétel karcolta a torkomat és nem telt el úgy egy másodperc sem, hogy ne próbáltam volna kiszabadítani kezeimet a fogságból.
-A francba…- hangom rekedt és kétségbeesett volt, ahogy sürgetve motyogtam magamban.- Eresszetek el!- kiáltottam teli torokból és reményvesztetten hátravágtam magam a székben.
-Hallgass!- egy ismeretlen, rideg hang szólt rám, miközben ujjaival szorosan megragadta államat, majd lökve egyet rajtam eresztett el.
-Rose?- Harry mély hangjára azonnal felkaptam fejem. Alig pár méterre lehetett tőlem.
-Harry? Mi folyik itt? Hol vagyunk?- kérdeztem, hadarva kérdéseimet, ismét a kötelet feszegetve csuklóm körül.
-Fogalmam sincs.- sóhajtott fel, miközben valakik egyre inkább csak felénk közeledtek. Minden egyes léptük hangját tisztán hallani lehetett, karcos zihálásommal együtt.- Kihozlak innen, oké? Ki fogunk innen jutni, ígérem.- suttogta és bár hatalmas őrültség volt, én hittem neki.
-Mekkora öröm titeket itt látni!- Vincent hangja azonnal megálljt parancsolt mozdulataimnak. Fejemet hangjának irányába fordítottam és szívem az eddiginél is szaporább ütemre váltott.
-Ereszd el Roset, Vincent! Neki semmi köze ehhez az egészhez!- kiabálta Harry, miközben több férfi halk beszédét is hallani lehetett.
Vincent hangos nevetése visszhangzott körülöttünk, egy rövid pillanatra becsapva érzékeimet, hogy hol is állhat. De tudtam jól, hogy Harry és köztem járkál.
-De nem lenne akkora buli ez az egész, ha nem lenne itt, nem igaz?- kérdezte, hangjától kirázott a hideg.
-Mit akarsz?- szűrte ki fogai között Harry, míg Vincent körülöttünk mászkált. Minden egyes lépés, amit megtett, visszhangzott a fejemben.
-Emlékszel a bátyád kedvenc játékára, Harry?- kérdezte Vincent, kisebb ámulattal hangjában.
Velőt rázó csend nehezedett ránk. Fejemet ide-oda kapva próbáltam rájönni, miről is lehet szó, hogy mi értelme ennek az egésznek.
De ez alkalommal, még csak a légzését se hallottam Harrynek.
-Ez a csönd azt sugallja, hogy nagyon is jól emlékszel.- nevetett halkan Vincent.
-Ha bármi bántódása is esik- Harry fenyegető hangja nem volt több, mint halk suttogás, de még engem is megrémített a düh, ami a hangjában volt.
Viszont egy tompa, elnyomott hang félbeszakította Harryt. Hangosan felhördült és én azonnal megrezzentem, a hangok egyértelműen arra utaltak, hogy valaki hasba vágta.
-Nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz, Styles!- hallatszódott ugyanaz a tompa hang Vincent szavait kísérve, míg én csak torkom szakadtából üvöltöttem, könyörögve, hogy hagyja abba.
Valaki megragadta az állam, ujjai erősen szorítottak, amitől hangom azonnal elhalt, egyedül csak rekedtes zihálásom volt utána már csak hallható, Harryével együtt.
-Most, hogy mindketten lenyugodtatok…- folytatta továbbra is higgadtan Vincent, majd az ismeretlen férfi keze eleresztett.- Játsszunk egyet, mit szólsz, Rosie?- intézte felém kérdését Vincent, amitől még a gyomrom is bukfencezni kezdett.
-Azt mondom, hogy rohadj meg.- szűrtem ki fogaim közt, ismét megpróbálva kiszabadítani kezeimet a kötél alól, még ha tudtam is, hogy hiábavaló.
Hangosan cöccögött egyet és léptei hangjából ítélve közelebb lépett hozzám, majd meleg, kellemetlen leheletét éreztem magamon.
-Légy jó kislány, Rosie. Tudod, hogy véges a türelmem.- mormolta halkan, minden egyes szavától rosszul lettem és próbáltam nem visszaemlékezni a legutóbbi alkalomra, amikor az ő döntése volt, hogy mi fog történni velem.
-És akkor most… Mit szólnál egy kis orosz ruletthez, Rosie?- kérdezte, mire fagyos csönd nehezedett körénk, egyedül csak Vincent emberei kacagtak fel halkan.-Nem viccelek, Vincent! Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni!- mordult fel Harry mély hangján.-Tudod, hogy van ez, Styles.- Vincent egyértelműen jól szórakozott, velünk ellentétben.- Ma a véletlenre bízom, hogy ki haljon meg.- mondta, miközben visszhangzott a falak között, ahogy belerakta a töltényt a pisztolyba.- De holnap...- szaggatottan vettem a levegőt, ahogy megpörgette a tárat és közben halkan felnevetett.- Mindenkit megölök, aki valaha is közel állt hozzád. -Tekints erre úgy, hogy csak bónusz volt ez a pár év, amit kaptál.- folytatta Vincent rideg hangon, majd meghúzta a ravaszt, amit azonnal hangos dörrenés kísért.
8  ó r á v a l   k o r á b b a n

  -Rose! Kérlek, nyisd ki az ajtót!Állandó emlékeztető volt a hangja az ajtóm előtt, hogy lehetetlen elkerülni, vagy kizárni a problémákat.Hogy is menne, ha mindenhol ott van?Hogy is menne, ha szörnyen szeretem?-Menj el, Harry!- fejemet az ajtónak döntöttem, erősen összeszorítva szemeimet, makacsul hallgatva a gondolataimra, miközben a szívem egyre fájdalmasabbakat dobbant.-Kérlek, csak engedj be…- kérlelt, ezúttal jóval halkabban és bár nem akartam, elképzeltem, ahogy ő is ugyanúgy áll az ajtó túlsó felén, mint én.Magába az elképzelésbe is belesajdult a szívem.-Menj. El.- próbálkozásom, hogy határozottan és erőteljesen beszéljek kudarcba fordult, helyette csak erőtlen kérlelésnek tűnt, ahogy kicsúsztak a szavak a számon.-Addig nem, amíg be nem engedsz, hogy beszéljünk…- válaszolt hangosan, valószínűleg egyre jobban idegesítve ezzel a szomszédokat.Nagyot sóhajtottam, hezitálva téve kezemet a kilincsre és pár másodpercig csendben hallgattuk egymás légzését.-Rose, kérlek…- elkínzott hangja elég volt ahhoz, hogy elfordítsam a kulcsot a zárban és lenyomjam a kilincset.Lassan nyitottam ki az ajtót, görcsbe rándult gyomorral köszönhetően annak, hogy napok óta kerültem ezt az alkalmat. De most itt álltunk – egymással szemben, töretlenül a másik pillantását állva és utáltam magam érte, de fogalmam sem volt, hogy bírhattam ki nélküle az utóbbi napokban és a hazugságai egyszeriben eltörpültek.-Szia.- halványan elmosolyodott és göndör hajába túrt, míg én odébb álltam és kijjebb tárva neki az ajtót beengedtem.-Szia.- suttogtam, lesütve szemeimet és becsuktam az ajtót, mikor belépett az előszobába.Szemei egész idő alatt engem figyeltek, minden egyes mozdulatomat nyomon követték, míg a szívem lassacskán kitört mellkasomból.-Hallgatlak.- szorítottam össze ajkaimat és karjaimat keresztbefonva mellkasom előtt, hátammal a falnak dőltem.-Amikor az apád először vásárolt tőlem, még nem ismertelek, Rose. Rendszeresen, ütemezve kérte a csomagokat és én sose kérdeztem tőle semmit. Leadtam neki az anyagot, fizetett és utána hetekig nem is hallottam róla, mindig csak a következő rendelésnél.- mély lélegzetet vett és tett felém egy bizonytalan lépést, majd folytatta.- Azután, hogy bemutattál minket a galériában, elmentem hozzá, mint mindig. Tudtam, hogy hatalmas szarban vagyok és nem akartam neked hazudni, Robert pedig megpróbált megvesztegetni azzal, hogy ha továbbra is találkozok veled, nem vásárol többet tőlem.- felhorkantam szavai hallatán, de ő rezzenéstelen arccal folytatta tovább.-Közöltem vele, hogy nincs szükségem a pénzére, úgyhogy vissza is adtam neki, amit a cuccért adott és otthagytam.- meglepve pislogtam vissza rá, míg ő felém lépett még egyet.-De akkor még mindig nem mondtál nekem semmit.- mondtam, mielőtt tovább folytathatta volna, mire lassan bólintott és ismét hajába túrt.-Tudom, hogy el kellett volna mondanom. De abban is reménykedtem, hogy sosem fog kiderülni.- zöld szemei kérlelve, bocsánatkérőn kémlelték arcomat, míg én csak mély lélegzetet véve, fejemet ingattam.-Oké, azt hiszem, eleget hallottam…- löktem el magam a faltól, de abban a pillanatban húzta el kezeivel karjaimat mellkasomtól és ujjainkat összekulcsolta, kettőnk közt lógatva kezünket.-De ezek után belátom, hogy nem kellett volna hagynom, hogy kihozzon a börtönből. De meg kell értened, hogy részben miattad is tettem.- kételkedve néztem szemeibe, kétszer is átgondolva, hogy megéri e hinni akár egyetlen szavában is.- Olyan makacs és őrült vagy, Rose… és fogalmad sincs róla, hogy milyen veszélyes ez az élet.- eleresztve egyik kezem, kezét arcomra simította, elsöpörve előle egy-két göndör tincset.-Tudom, hogy milyen veszélyes.- suttogtam remegő hangon, megpróbálva nem visszaemlékezni a történtekre.-Igen, de akkor még nem tudtad.- szemei szomorúan csillogtak és láttam arcán végigsuhanni a fájdalmat és a bűntudatot az éjszaka miatt, amit minden erőmmel próbálok elfelejteni.-És ez alátámasztja, hogy ha mellettem vagy, ha nem, nem tudsz már megvédeni, Harry.- ezúttal én eresztettem el kezét és mellkasára tettem mindkét tenyerem, míg ő hüvelykujjával alig érezhetően végigsimított arcomon.-Attól még megpróbálhatom.- mormolta, egyre közelebb hajolva hozzám.Szakadozva vettem mély lélegzetet és bár tudtam, hogy még korántsem zártuk le ezt a beszélgetést, nem bírtam tovább – ajkaink lassan és félve találkoztak össze, megszűntetve a napok óta tartó gyötrelmes kétségbeesettségünket.Mert bármi is történik, szeretem – és nem akarom még egyszer átélni azt a fájdalmat, amit a hiánya okoz.Túl hamar elhúzódott tőlem, alig pár centiméterre arcomtól, hogy szemembe tudjon nézni.--Rendbe hozok mindent, ígérem, és ahogy lezárjuk ezt az egészet, kiszállok.- zöld szemei eltökélten csillantak meg, ahogy beszélt.-Ezt hogy érted?- kérdeztem bizonytalanul, homlokomat ráncolva.-Úgy, hogy már rég be kellett volna fejeznem.- válaszolta, ismét egy apró, édes csókot lehelve ajkaimra.-Komolyan gondolod?- kérdeztem halkan, részben hitetlenkedve döntésében.-Halálosan komolyan.- bólintott, halványan elmosolyodva és ismét megcsókolt, ezúttal hosszabban és mélyebben, még a térdeimet is megremegtetve.-Szeretnél maradni?- suttogtam, szakadozva véve a levegőt, ahogy ajkai alattomos, kínzó lassúsággal nyakamra tévedtek.-Azt hittem, hogy már sose kérdezed meg.- mordult fel, kezeit azonnal derekamra, majd combjaimra simítva, jelezve, hogy ugorjak egyet, majd lábaimat körbefontam dereka körül.Ujjaimat hajába csúsztattam, göndör tincseibe markolva, aminek köszönhetően ajkai ismét enyémekre találtak és lassan a szobám felé indult, egy pillanatra sem szakítva félbe csókjainkat.Talán bolond voltam és naiv, hogy ilyen hamar a karjai közt kötöttem ki, de mint mindig, ha Harryről volt szó, menthetetlen voltam.

Sziasztok! :)Hát, még én is alig merem elhinni, de fél év után kész vagyok az 50. fejezettel. El sem tudjátok képzelni, hogy hányszor átírtam a hónapok alatt, úgyhogy remélem, a legjobbal tudtam nektek szolgálni. Remélem, még maradtatok páran és tovább folytatjátok velem együtt a történetet. xx

3 megjegyzés:

  1. Szia. Igazából fogalmam sincs,mikor találtam rá a blogodra,2-3 nap alatt el is olvastam a fent lévő részeket majd pár napja megint elkezdtem olvasni és nagy öröm járt át,amikor megláttam,hogy van új rész. Hihetetlen ahogy írsz! Mindent imádok ebben a történetben. Komolyan,az alapsztorit,a karaktereket (még Vicentet is),a szerelmi szálat,az érzések pontos leírását...egyszerűen csodálatos! A másik két blogodat is olvastam,azok is nagyon tetszettek viszont azt kell,hogy mondjam,ez a kedvencen. Szóval ja,nem is húzom tovább,a lényeg az,hogy imádom ahogy írsz és remélem,hogy sokáig olvashatom még Harry és Rose történetét!:)

    VálaszTörlés
  2. Halihó! :D
    Nagyon megörültem, hogy ilyen sok idő után megint raktál ki részt, mivel imádom Harry és Rose történetét. Viszont sajnálom, hogy csak most vettem észre másfél hét után. Nagyon tetszett, nagyon izgalmas lett ez is, és szerintem megérte átírnod, bár, ha az olvasók szemszögéből nézzük, nekünk teljesen mindegy hogyan írod le, mert, amit te írsz, az csak jó (vagy brutál jó) vagy izgalmas lehet... vagy kettő az egyben. xD És... nyugi, még maradtunk egy páran.
    Nagyon várom a következő részt.
    Jó hétvégét! :)

    Mel xx

    VálaszTörlés