Chapter 1

4 évvel később

Csak egy szokásos brooklyni péntek este volt.

Az ablakokon keresztül hangos zene szűrődött ki az utcára, a járdákon részeg emberek feküdtek és valószínűleg félig már álomban voltak. Még tizenegy sem volt, de ilyesmin már meg sem lepődtem ezen a környéken. Mint ahogy azon sem, ahogy két férfi összeszólalkozott tőlem jóval messzebb, az út túloldalán. Többen voltak körülöttük, legalább tízen-tizenketten de még csak közbe sem léptek. Csendben, szinte szabályos körben állva figyelték, ahogy vitájuk egyre komolyabbá fordul és alig tettem pár lépést, ők már a földön fekve püfölték egymást. Zihálásukat messziről hallani lehetett szitkozódásaikkal együtt. Sorra váltották egymást az ütések, mígnem egy kívülálló, körülbelül velük egy kaliberű fickó végre közéjük nem állt. Nem értettem tisztán, mit kiabálnak egymásnak, le mertem fogadni, hogy az arcuk már különböző színekben pompázik és a többszörösére dagadt. De a mozdulataikból tisztán látszott, hogy még korántsem fejeződött be a vita.

Hunyorogva próbáltam megnézni az arcukat, ahogy ugyanolyan tempóban sétáltam még mindig, de bármennyire is próbálkoztam, körvonalaikon kívül mást nem láttam. Mindketten izmosak voltak, ezt a karjukra feszülő fekete póló is alátámasztotta. És ahogy szemeim végigfutottak a férfiakon észrevettem, hogy szinte mind feketében vannak, karjaikat több, mint valószínű, hogy tetoválások díszítették.

Kíváncsiságom ellenére be kellett fordulnom a következő saroknál, ahol már jóval több ember sétált az utcában, kiabálva és temérdeknyi mennyiségű alkoholt fogyasztva. Már messziről láttam, hogy a ház ajtaja, ahova annyira siettem, tárva nyitva állt, készségesen fogadva a bulizni kívánkozó fiatalokat. A függönyök el voltak húzva, az ablakok tárva nyitva, és a környéket szintén bezengte a dübörgő zene. Elég lepukkant utca volt, lecsúszott szomszédokkal akik szívesebben ugrottak inkább át szórakozni, mintsem hogy kihívják a rendőrséget. Vagy csak féltek szembeszállni a tulajjal, amit még a mai napig sem értettem.

Mint ahogy azt sem, hogy egy ilyen környéken, hogy lehetett ilyen háza valakinek. Egy egyszerű sorház volt, tökéletesen vonzotta magára az ember figyelmét pasztell színeivel. Mindig is csodáltam, hogy az éjszakai disco fények, amik bentről világítottak, mennyire passzoltak a ház világos kék és citromsárga színeihez, de azt hiszem, ez Zayn sajátossága volt. Különleges érzéke volt ezekhez a dolgokhoz, amiért mindig is irigyeltem.

Hangos füttyszó hallatszott nem messze tőlem és ahogy a hang irányába néztem, Perrie platinaszőke haja volt az egyetlen, ami vonzotta pillantásomat. Hozzá tökéletes harmóniában lévő hófehér bőre szinte világított az éjszakában, és minden szempár rá szegeződött, mikor elhaladtak mellette.

Hevesen integetett és ugrált, szélesen vigyorogva. Elmosolyodva szaporáztam meg lépteimet felé, majd bekövetkezett az elkerülhetetlen: szorosan magához ölelt és túlüvöltve a zenét visongott, amin csak nevetni tudtam.

-Azt hittem már sosem érsz ide!- kiabálta vadul mosolyogva, majd karomnál fogva húzott magával át a ház előtt összegyűlt tömegen.

-Dugó volt a 41.-nél.- vontam vállat, mire hátra pillantva csak egy szemforgatást kaptam Perrietől.

-Hát persze.- jegyezte meg ironikusan, de mosolyát nem tudta sokáig visszatartani.

Az égnek emeltem szemeimet és halkan felsóhajtottam megjegyzésére. Tudtam, hogy még mindig a múltkor történtek vannak benne. Egy ugyanilyen gyenge kifogással próbáltam eltussolni egy félresikerült éjszakámat. Sose kellett volna megtörténnie, és a bűnbánat mellett Perrie néha nyers, néha teljesen normális megjegyzéseit is el kell viselnem.

De most valóban dugóba keveredtem és közel fél órát sétáltam, mire Zayn házához értem.

-Hol van Freddie?- kérdeztem barátnőmre nézve, miközben felsétáltunk a lépcsőkön, melyek a bejárati ajtóhoz vezettek.

A mellkasom dübörgött, a szívem egyszerre lüktetett a füleimben és a torkomban miközben az adrenalin egyre inkább kezdett már most dolgozni bennem.

Perrie orrát felhúzva horkantott fel és karomat elengedve legyintett, megtorpanva egy pillanatra a bejáratnál.

-Freddie egy pöcs.- válaszolta vállat vonva.

-Örülök, hogy négy hónap kellett ahhoz, hogy erre rájöjj.- bólintottam elismerően, majd szinte egyből fejemet rázva nevettem el magam ahogy Perrie grimaszait figyeltem.

-Ugorjuk át az „én megmondtam, hogy egy hazug szemétláda” monológodat kérlek és kezdjünk el végre inni.- nevetett velem, és most kézfejemnél fogva húzott be maga után a házba.

Ahogy sejtettem, a ház már tele volt emberekkel, akik egyszerre mozogtak a zenére. Testükön  egy-egy másodperc feléig végigsiklottak a különböző fények amik még gyönyörűbbé tették a kavalkádot. Perrie előttem sétálva tört utat magunknak, néha odébb lökve egy-két értetlenebb részeget, aki már egyértelműen nem tudta, hol van és mit csinál.

Szemeim végigsiklottak az ismerős falakon, amin különböző formák és színek díszelegtek, mind-mind Zayn remekműve volt, minden egyes darabhoz egy érzés, vagy egy meghatározó pillanat tartozott. Néhánynak tudtam a háttértörténetét, míg a többinek bele sem mertem gondolni a kiváltó okaira. De összességében, gyönyörű volt... és mint már mondtam, különösen ezeken az éjszakákon.

Hosszúnak tűnő sétánk véget ért, mikor erős fény csapta meg szemeimet. A konyhában mindig kevesen voltak, amit sose gondoltam volna, mikor először jártam itt. A filmekből az ember azt gondolná, a konyha a központi hely. De ez egy téves elmélet volt, ugyanis többségében a piszkos ügyeket jöttek ide elintézni, vagy feltölteni az üres poharakat, üvegeket.

Körülbelül négy ember beszélgetett, poharakkal a kezükben, fel sem figyelve ránk. A pultnak dőltem, tőlük néhány lépésnyire, míg Perrie – már tökéletesen ismerve a járást – egyből kinyitotta a fagyasztót, ahova be volt készítve nekünk a pia. Arcán széles mosoly terült el ahogy becsukta a hűtő ajtaját, kezében meglötyögtette az üvegben lévő alkholt.

-Mehetünk!- dalolta, ismét meglóbálva az üveget és már az ajtó felé indult.

-Hova?- értetlenkedtem, kezeimet keresztbefontam mellkasom előtt.

-Hát fel a tetőre.- felelte nemes egyszerűséggel.- Már mindenki ránk vár.- tette hozzá, szinte már ártatlanul pislogva.

Beletörődve sóhajtottam fel és löktem el magam a pulttól. Ahogy kiléptem a konyha ajtaján ismét sötétség fogadott, megannyi villódzó fénnyel. Utunk most az emeletre vezető lépcsők felé vezetett, ahol szinte minden lépésnél zavartalanul csókolózó párokba ütköztem. Zavartalanul folytatták tovább, amit éppen csináltak, én pedig követtem Perriet a lépcsőfordulóban.

Fel sem tűnt, hogy milyen fülledt is volt a levegő a házban, míg Perrie ki nem nyitotta a tető ajtaját és a hűs, nyár végi levegő meg nem csapta arcomat.

-Hello Rose! Hazataláltál Chicagoból?- még ki sem tettem a lábam, de Louis hangja egyből felcsendült.

Perrie mögül kipillantva láttam, hogy a tető a szokásos módon volt elrendezve. Egy asztal középen és székek hanyagul mindenütt, Louistól nem messze pedig egy teljesen fölösleges magnó, amit csak akkor szokott bekapcsolni, mikor odalent a buli kezd laposodni.

Lou a tető szélén ült, szokásos helyén. Egy üveg sört szorongatott kezében és levakarhatatlan mosoly volt arcán. Szemei egészen elvékonyodtak a széles mosolyától, de még így is tisztán kivehetően csillogtak az eddig elfogyasztott alkoholtól.

A többiek szanaszét ültek a tetőn. Liam egy szőke és egy barna lány figyelmét próbálta magára minél jobban felhívni. Szemeim, ahogy tovább kalandoztak a régen látott arcokon, néhány teljesen ismeretlen emberen, akik a társasággal keveredtek fel, észrevettem Freddiet. Perrie hangosan fújtatott egyet szem forgatva, de mintha a közelben se lenne újdonsült exe, tovább sétált.

-Hé, Louis!- biccentettem felé mosolyogva.- Csak miattad.- tettem hozzá mézes-mázosan, mire szabadon lévő kezét mellkasára tette és meghatottan pislogott rám.

Perrie mosolyogva szóváltásunkon, kinyitotta az üveget és megtöltötte az asztalon lévő összes üres poharat. Én közben Louis mellé húztam egy szabad széket és leültem. Lou egyből egy sörös üveget nyújtott felém, amit habozás nélkül el is fogadtam.

-Egy hét… Hosszú idő, Rose.- ingatta fejét egy mű sóhaj kíséretében Louis. Sörét szájához emelte, ami felfelé kunkorodott mosolyától, szeme sarkából pedig engem figyelt.

Követve mozdulatait én is ittam az üvegből, majd mikor az üveg ismét mindkettőnk ölében pihent, kérdőn néztem rá. Perrie halkan kuncogva kevergette az italokat, előre tudva, mire készül Louis.

-Na, ki áll készen az igazi bulira?!- lépett ki Zayn a tetőre. Szélesen vigyorogva köszönt mindenkinek, ahogy felénk közeledett. Az új lányok, akiket Liam valószínűleg teljesen csak a szerencsének betudva csalt fel a tetőre, elkerekedett szemekkel és tátva hagyott szájjal figyelték. Nem hagyta el a figyelmemet Perrie zavart pillantása se. Tudtam, hogy odáig van érte, mióta csak ismerik egymást. Egy iskolába jártak, egy utcában laktak. Tipikus, nyálasan romantikus kapcsolatuk lehetett volna. Volna… De Zayn, valamiért sose vette észre, ahogy Perrie néz rá, és Perrienek sose volt bátorsága barátságnál többet kérni Zayntől.

Bolondok.

Mosolyogva kortyoltam bele ismét üvegembe, ahogy a lányok  levegő után kapkodva néztek el Zayn felől. Imádták a nők, ehhez sosem fért kétség.

-Rosie!- mosolygott még mindig szélesen. Székem háttámláján támaszkodott meg, ahogy közelebb hajolt hozzám és homlokomon egy apró puszit hagyott.- Hogy van Josey?- érdeklődött az édesanyám felől.

-Hiányol téged, mint mindig.- forgattam szemeimet, mire halkan felnevetett és elhúzódott tőlem. Csak néhány alkalommal találkoztak egymással, mikor Anya New Yorkban járt, de Zayn egyből a szívébe csalta magát.

Farmerzsebéből előkapott egy átlátszó zacskót és a doboz cigijét, majd leült tőlünk nem messze az egyik asztalhoz. Cigijét és a zacskót az asztalra tette, arcán tipikus mosolya lerobbanthatatlanul ott volt. Ismertem már jól ezt a mosolyt.

-Haver, épp próbáltam elmesélni Rosenak, Liam hogy csajozott be a múlt hétvégén!- háborgott Louis, Zayn fejét rázva bontotta ki a zacskót, aminek szaga egyből megcsapta az orromat.

-Csak akart… Annyira leblokkolt, hogy megszólalni se tudott.- nevettek fel.

-Azt hittem, visszavonulsz kicsit.- néztem Zaynre, teljesen figyelmen kívül hagyva, ahogy megint tréfát űznek Liamből. Perrie és Louis egyből jobbnak látták mással törődni, míg én töretlenül csak Zayn figyeltem. Kíváncsian vártam, megint milyen kifogással szolgál, miközben mély lélegzetet vett és válla fölött szemeimbe nézett.

Sziasztok!

Remélem, eddig elnyerte a tetszéseteket a történet! Nagyon izgatott vagyok a történettel kapcsolatban, és kíváncsi vagyok, mennyire fogjátok szeretni :)

Nagyon köszönöm a prológushoz írt kommentjeiteket! Nagyon sokat jelentett, hogy már oda írt bárki is.. :) És természetesen a 17 követőnek is borzasztóan örülök, remélem fejezetről fejezetre többen lesztek! :D

Szóval, írjatok most is bátran! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :)