-Ez most egy nagyobb balhé, Rosie. Ma
este kaptam meg a kóstolót.- vont vállat, mintha ez egy tökéletes válasz és
magyarázat lett volna a kérdésemre.
-Persze, gondolom ez után befejezed.-
feleltem cinikusan. Éreztem, ahogyan a harag és a csalódottság keveréke egyre
jobban a felszínre tör bennem. Legalább fél éve ezen vitáztunk, de mint mindig,
a legutóbbi veszekedésünknél is süket fülekre találtam.
Zayn mély lélegzetet vett és fejét
csóválva fordult vissza az asztalhoz, nekem hátat fordítva. Szemeim Perrie felé
tévedtek, aki csendben járatta köztem és Zayn között tekintetét. Kérdőn néztem
rá, várva bármiféle szótlan tanácsra, de csak vállait felhúzva nézett rám,
tágra nyílt szemekkel.
-Ez az utolsó.- mormogta az orra alatt
Zayn, miközben kihúzott egy szál cigit a dobozból. Szétszedte, és a dohány egy
részét a papírra tette, ami már előtte volt az asztalon. A lentről jövő zene
tökéletesen elnyomta a fent kialakult, tapintható feszültséget négyünk között.
A többiek ugyanúgy beszélgettek és ittak tovább, fel sem figyelve a köztem és
Zayn között lezajlott beszélgetésre.
Utolsó lépésként hozzárakta a füvet is,
majd szinte egy szempillantás alatt megcsavarta a cigit. Oldalát benyálazta, és
bár egy pillanatig bátortalanul és kisebb megbánással szemei arcomon időztek,
Louisra már szélesen vigyorgott és felemelte a kész cigit.
-Egy próba?- kérdezte és bár nem néztem
oldalra, tudtam, hogy Louis hevesen bólogat.
Megelégelve az egészet, felálltam a
székből és lehúztam a maradék sörömet. Semmi humorom nem volt végignézni
századszorra, ahogy szétcsapják magukat. Főleg Zayn szavaiból és kicsattanó
jókedvéből tudtam, hogy ez tényleg valami nagy dobás lesz… és egyértelműen magasra
fogja őket repíteni az elkövetkezendő órákra.
-Mindig ez az utolsó.- motyogtam, ahogy
letettem Zayn cigis doboza mellé üres üvegemet. Nem néztem rá, túl makacs
voltam hozzá, így Perrie felé sétáltam.
Szemeivel szinte könyörgött, hogy
legalább egy kicsit enyhüljön meg Zaynen a szívem, de az utóbbi időben kezdett
egyre több lenni az üzlete – és én aggódtam érte. De még mennyire, hogy
aggódtam érte. Önmagába véve ezek a hétvégék elegek voltak ahhoz, hogy egyszer
a rendőrség rászálljon, de még a drogok is…
-Rose, kérlek… maradj.- szisszent fel
parancsolón mégis egyben kérlelve Perrie, mikor az asztalhoz értem, amin már
lábait lógatva ült.
-Csak lemegyek.- feleltem és kezembe
fogtam egy még teli poharat, amit habozás nélkül lehúztam. Az alkohol marta a
torkomat, ahogy lenyeltem és egy pillanat alatt a fejemben éreztem a hatását. A
poharat hangosan visszatettem az asztalra és vállam fölött visszapillantva
Zaynre néztem. Louis mellett ült, ahol én fél perccel ezelőtt. Kettejük között
járt a cigi, ahogy valamiről elmerülve beszélgettek. Zayn barna szemei egy
pillanatra felém néztek, majd beleszívott a cigibe.
Szemeimet egyből lesütöttem és mély
lélegzetet véve barátnőmre néztem.
-Ha gondolod, később gyere le.-
mosolyodtam el halványan.
-Ne tűnj el köszönés nélkül!- kiabált
utánam, mikor már az ajtónál jártam.
Fejemet rázva nyitottam ki az ajtót és a
fülledt meleg szinte azonnal megcsapta az arcomat. A lüktető zene mellé
párosult a hangzavar… Beszélgetések folytak össze körülöttem, fiatal lányok
önfeledt sikongatásai, férfiak hangos nevetése, vagy éppen teli torokból jövő
kiáltása. A fejem szinte beleszédült a hirtelen jött zajba, de töretlenül haladtam
lefelé a lépcsőn, meg sem állva a konyháig. A helyzet változatlan volt, csak
néhány ember lézengett a pultnál, és ketten ültek az asztalnál, kártyázva.
Céltudatosan haladtam a hűtőhöz, ahonnan kivettem egy üveg whiskyt. Öntöttem
magamnak egy pohárba és gondolkodás nélkül lehúztam az egészet. Lehunyva
szemeimet vártam, hogy az ismerős, égető érzés elszálljon az egész testemből,
felváltva a bénító bizsergéssel. Szemeim lustán nyíltak ki, kezeim egyből
nyúltak az üveg felé egy újabb adag kiöntéséhez. Megismételtem mozdulataimat,
de mikor szemeim újból kinyíltak, megakadtak a konyha másik végében álló
férfin. Ismerős érzés fogott el, ahogy végignéztem rajta. Fekete farmerban
volt, ami a térdénél ki volt szakadva és egy egyszerű, fekete pólót viselt hozzá,
melynek egyik ujja fel volt tűrve, teljes rálátást bírva tetoválásaira. Szemeim
tovább siklottak mellkasán, majd göndör haján és végül arcán, melynek láttán
ajkaim résnyire szétnyíltak. Bal szeme körül sötét, lila folt éktelenkedett, de
zöld szemeit tökéletesen kiemelte még ez is. Frissnek tűnt a sérülése, alsó
ajka alighogy, de fel volt repedve, és mintha valóban friss vér lett volna
rajta.
Biztos voltam benne, hogy ő verekedett
odakinn. Izmos testalkata és sérülései is erről árulkodtak és a kíváncsiság megint
úrrá lett rajtam. Vajon min vitázhattak annyira, hogy verekedéshez fajuljon az
egész… és miért nem állította meg őket senki?
Gondolataim egyből elcsendesültek ahogy
zöld szemei felém irányultak, arcomat figyelve. Egész testem megfeszült
pillantásától és a szívem heves iramot kezdett diktálni. Tekintete egészen a
vesémig hatolt és tetőtől talpig végigmért, mielőtt ismét arcomra figyelt.
Bólintott egyet, miközben poharát szájához emelte, tökéletes látszatát keltve
annak, hogy figyelt arra, amit a mellette álló férfi beszélt. De a szemei meg
se rebbentek, ahogy álltuk egymás pillantását. Aprót kortyolt az italából, majd
elemelve szájától poharát láttam, hogy állkapcsa megfeszült. A félelem alig
érezhetően végigsuhant testemben, de képtelen voltam szemeimet elterelni. Még
ha ijesztő is volt, megigézte az embert.
Nyelvét végigszántotta alsó ajkán és ez
a mozdulata szinte mágnesként vonzotta szemeimet. Önelégülten, ajkait
összeszorítva vigyorgott felém. Hát persze, hogy élvezte a helyzetet.
-Rose!- fejem egyből a hang irányába
fordítottam.
Thierry szélesen mosolyogva, egy félig
üres vodkás üveggel a kezében sétált felém. Kócos, szőke haján végigsiklottak a
villódzó fények, amelyek bentről törtek utat maguknak. Szemei csillogtak és
szinte belefájdult a szemem, ahogy végignéztem hófehér bőrén.
-Szia.- mosolyodtam el kényszeredetten,
a következő pillanatban pedig egyik kezét derekamra tette, míg másikat – amiben
még mindig ott volt az üveg – a hátamra tette ahogy magához ölelt.
Kölnijének illata felidézte az utolsó
találkozásunkat, ahogyan a falnak nyomott és olyan szavakat suttogott a
fülembe, amiket már olyan régen nem mondott nekem senki… De emlékeztem arra is,
ahogy órákkal később, lábujjhegyen másztam ki ágyából és egy hang nélkül
surrantam ki lakásából az éjszaka közepén.
-Jössz táncolni?- húzódott el tőlem, még
mindig mosolyogva.
Szemeim azonnal visszaterelődtek az
ismeretlen személyre, de ő és a barátja már nem voltak ott. Hiába kerestem
szemeimmel a konyhában azt a mosolyt és azokat a szemeket… egy szempillantás
alatt eltűnt.
Vonakodva néztem vissza Thierryre, aki
izgatottan várta válaszomat.
-Jövök.- bólintottam és egy mosolyt
erőltettem arcomra. Mosolya még szélesebb lett, szabad kezét vállamra tette,
míg másikkal megkínált a vodkájából. Kezem azonnal az üveg felé nyúlt, miközben
a lüktető zene egyre jobban elnyomta gondolataimat.
***
Az utolsó dolog, amire emlékeztem tegnap
estéről az Thierry volt. Ahogyan mögöttem mozgott a zenére és újra és újra
felém nyújtotta az üveget. A mozdulatai lustábbak, mégis egyre vágyakozóbbak
lettek, ajkai szüntelenül nyakamat súrolták ahogy ismét szavakat suttogott a
fülembe. Emlékszem, ahogy lustán elmosolyodtam, szemeimet lehunytam és kezemmel
hátranyúltam, hogy hajába túrhassak. És utána, teljes sötétség.
Bár nem mozdultam, szemeim nyugtalanul
járták körbe az ismerős szobát, ahol felébredtem. A nap alattomos módon tört
utat magának az ablakon keresztül, át az ütött-kopott függönyökön, amiknek
szinte már semmi haszna sem volt. Ismertem a képet is, ami a falon lógott egy
tökéletes családról, szeretnivaló testvérekről, gondoskodó szülőkről. Vagy a
tévéállványt, ami az ablak mellett van, teljesen haszontalanul, mivel sose
lett behozva a szobába a tévé. A helyén egy kisebb hifi állt, rajta és mellette
tele CD-kel. A falak tele voltak rajzokkal, a szekrényeken mindenütt gyűrött
könyvek, csikkekkel teli hamutartók voltak, a földön szanaszét ruhák hevertek.
Végül szemeim az ágyra vándoroltak, ahol
teljesen felöltözve feküdtem, legnagyobb megkönnyebbülésemre. Senki sem
szuszogott mellettem, vagy figyelt engem… helyette csak a szobán kívülről jövő
léptek hangjai és ajtók csukódása hallatszott. Valószínűleg nem én vagyok az
egyetlen, aki annyira kiütötte magát éjjel, hogy csak most tud hazavánszorogni.
Fáradtan ültem fel az ágyban és néhány
percnyi bambulás után sikerült felállnom és kisétálnom a szobából. Az ajtót
gondosan becsuktam magam mögött, bár meg voltam róla győződve, hogy már egy
lélek sem mászkál a házban. Minden szoba üres volt, a föld tele volt szeméttel
és ott felejtett ruhadarabokkal, néhány egész botránkoztatóval…
Az utam egészen a konyháig vezetett,
ahol szintén üres üvegek és feldöntött papírpoharak fogadtak. Az asztal tele
volt szeméttel, és a földön gyomorfelforgató látvány fogadott… Fejemet ingatva
léptem át óvatosan, orromat felhúzva néztem rá még egy pillanatra majd gyorsan
töltöttem magamnak kávét az első kezem ügyébe kerülő pohárba.
Tovább sétáltam, míg nem megláttam
Zaynt. A bejárati ajtónál ült, a legfelső lépcsőn. Mellette volt egy hamutartó
és egy nagy bögre kávé. Csendben szívott bele újra és újra a cigarettájába, míg
nem rávettem magam és melléültem. Nem nézett oldalra, tovább meredt maga elé és
figyelte, ahogy a nap egyre jobban beragyogja az utcát.
-A szobádban aludtam.- törtem meg a
csendet. Halkan beszéltem, kezeim között szorongatva a forró kávét, amelybe
megkönnyebbülten kortyoltam bele minden alkalommal.
Bólintott, majd hamuzott és újabb
slukkot szívott.
-Tudom, én vittelek föl.- válaszolta,
majd kifújta a füstöt ami tovább gomolygott a levegőben.
Szemöldökeimet összevonva néztem magam
elé, majd jobbnak láttam a kávémba merülni. Belesajdult a fejem, ha akár egy
percnél is tovább próbáltam felidézni az előző estét.
-Köszönöm.- motyogtam. Szemem sarkából
láttam, ahogy szórakozottan pillant rám, mosolyogva.
-Vagy maradsz, vagy megint Thierrynél
kötsz ki.- vont vállat és elnevette magát, ahogy elkerekedett szemeimbe nézett.
Vállánál fogva löktem meg, de ő csak tovább nevetett.
-Valaki a konyhád közepére hányt.-
tereltem el a témát, és most én voltam, aki ezúttal szórakozottan nézett rá.
Újabb kortyot ittam a kávémból, majd magam mellé tettem a poharat.
-Láttam.- komolyodott el.- Kell hívnom
valakit, aki összekapja a házat.- fújt ki egy újabb adag füstfelhőt, majd lassú
mozdulatokkal elnyomta a cigit.
-Nem lennék a helyében.- fintorogtam,
még egy csepp késztetést sem érezve arra, hogy feltakarítsam a házat. Nem volt
az a pénz, amiért elvállaltam volna egy ilyen éjszaka után.- Egyre több az
idegen, Zayn.- ingattam a fejem, mire aprót bólintott, hajába túrva ami
teljesen kócos volt. Szemei alatt apró karikák voltak, amik elgondolkoztattak,
hogy aludt e egyáltalán az éjjel. Az ágy érintetlen volt mellettem, és kétlem,
hogy a kanapén éjszakázott volna.
Majd gondolataim hirtelen zöld szemek és
a borzongató vigyor felé terelődtek.
-Tegnap láttam egy verekedést, itt a
saroknál.- böktem fejemmel irányába, mire érdeklődve nézett rám.- Veszélyes
alakoknak tűntek, csak tudni szeretném, ha…
-Ismerem őket, Rose.- vágott szavamba
nyugodtan, mintha csak az időjárásról csevegnénk.- Semmi komoly dolog nem
történt, amiért aggódnod kéne.- kezét megnyugtatva hátamra tette és óvatosan
simogatta.
-Gondolom.- forgattam szemeimet.-
Szerintem láttam az egyiket, még a buli elején.- kezemmel az arcom előtt
mutogattam, híján még a reggeli szókincsemnek. Csak azokra a zöld szemekre és
duzzadt ajkakra tudtam gondolni.
-Harry beugrott.- bólintott, ajkait
összeszorítva.- Régi haver, még Angliából. Semmi komoly, ami miatt aggódnod
kéne.- mosolyodott el, ahogy megerősítve szavait rám nézett, majd közel húzott
magához vállamnál fogva.- De elég erről ennyit.- zárta le a témát.- Milyen volt
Chicago?- kérdezte ismét.
Halványan elmosolyodtam, kezemmel
poharam szélét piszkáltam, míg ő apró köröket rajzolt karomon.
-Az anyám most ment férjhez… képzeld
csak el, milyen lehet a hangulat, ha az apám fél óránként hívogatja, hogy most
követi el élete legnagyobb hibáját.- fintorogtam, mire Zayn hangosan
felnevetett, vállai rázkódtak a nevetéstől.
-Az apád, egy őrült fickó.- nevetett,
fejét ingatva.
-Nekem mondod…- motyogtam, majd még
órákig folytattuk a beszélgetést.
De azok az átkozott zöld szemek egy
pillanatra sem hagyták nyugodni a gondolataimat.
Sziasztok!
Hűű, nagyon örülök, hogy ennyien írtatok és folyamatosan iratkoztok fel a blogomra! Remélem, hogy tetszik eddig a történet!
Várom a véleményeket és még egyszer nagyon, nagyon köszönöm! :)
Szép estét mindenkinek, és jó olvasgatást! ;) :)
Uuuuurrriiiiissteeeeennn ^^ azonnal hozd a kövit. Nagyon jól írsz csak így ttovább. Csak ne csináld azt mint más h jol megírod az első pár sort aztán elrontjak. :( Szóval reménykedek benned <3 E.
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm, igyekszem nem elrontani! :)
Sziaaaaa!!! Nagyon nagyon jó lett a rész!! Mikor lesz köviii?! Itt abbahagyni...A zöld szempár és duzzadt ajkak..... Hm....
VálaszTörlésJó, befejezem az álmodozást! Majd máskor... ;)
Még egyetlen egy blogra sem voltam feliratkozva...
Ebből kifolyólag hülye vagyok ezzel kapcsolatban, tehát(ne nevess!!!!) hogy ha fel vagyok iratkozva(ami egyaltalan nem biztos, mert csak hiszem h sikerült, irtam az elozo resznel) akkor nem kéne e-mailt vagy valamit kapnom ha új rész van?(Lehet kicsit hülye kérdès de ez van..)
xoxo-Timo
Szia!
TörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett! Már elkezdtem írni a következőt, valószínűleg kedd-szerda környékén rakom fel!
Blogspoton nem láttalak, de bloglovinon biztos, hogy fel vagy iratkozva. Ott mindig feldobja már a kezdőlapon a friss bejegyzéseket, de nem tudom én se, hogy küld-e mailt róla... :)
Oke, koszi!
TörlésAz hittem mar en csinaltam valamit rosszul ! :)
Bár még az is meglehet :D
xoxo~Timo
Mikor lesz már új rész? Nagyszerűen írsz :)
VálaszTörlésnagyon jó blog :) a prológus nagyon felkeltette az érdeklődésem. kíváncsi vagyok hogy mibe fog keveredni Rose Harryvel:) nagyon érdekesnek tűnik. tetszik hogy nem osztottál meg mindent egyből az elején és hogy Harry és Rose még nem is ismerek egymást. :) jónak tűnik .. és az is :D nagyon várom a folytatást. siess a következővel :)
VálaszTörlés