Chapter 3

Egy halk sóhaj kíséretében csaptam be hangosan hátam mögött az ajtót és rúgtam le lábaimról cipőimet. A másnaposság kellemetlen tünetei még mindig ott lappangtak a testemben, teljesen lebénítva a gondolataimat.

Hajamba túrtam, ahogy beljebb léptem a lakásba és szemeimet forgatva álltam meg a nappali ajtajában, ahol Louis a kanapén ülve x-boxozott. Hetekig hobbija volt, hogy a kanapén éjszakázott, míg nem is olyan régen, végre talált magának egy kiadó lakást.

-Nem, nem, nem igaz!!!- kiabálta, és egy hajszál választotta el attól, hogy a joystick-t a tévébe vágja. Ha megtette volna, a következő a feje lett volna, az biztos.

-Louis, azt hittem visszaadtad a kulcsokat.- dörmögtem. Az ajtónak támaszkodtam, karjaimat összekulcsoltam mellkasom előtt és kérdőn néztem rá. Ujjai idegesen nyomogatták a gombokat és bármivel is játszott ekkora átéléssel, egyáltalán nem ment neki.

-Ja ja, Perrie engedett be. Bulit tart ma, gondoltam előbb beugrok.- rántotta meg vállát és még egy pillantásra sem méltatott, miközben beszélt.- Egyébként a konyhában van.- tette hozzá, még mindig a játékra meredve.

-Mi?! Ezt mégis… Perrie!- karjaim rongyként hullottak mellém, ahogy szédelegve, de ellöktem magam az ajtótól és a konyhába intéztem lépteimet.

Perrie a hűtő előtt guggolt és próbálta bepasszírozni az utolsó pár sörösüveget az alsó polcra. Egy pillanatra felém fordította fejét és szélesen elmosolyodott, majd visszafordult és halkan káromkodva próbálkozott tovább.

-Ugye csak viccelsz?- kérdeztem teljesen megsemmisülve, ahogy jobban körbenéztem a konyhában.

Mindenütt műanyagpoharak sorakoztak, felkészülve az estére. Valószínűleg az egész délelőttöt bevásárlással töltötte, ahogy végignéztem a tömény alkoholos üvegeken és a sörös üvegek is megszámlálhatatlan mennyiségben sorakoztak a hűtőben. A pulton különböző színű, és valószínűleg piszok erős koktélok voltak… ismerve Perriet, gyilkos italokat kreált ismét.

-Nyugi, Rose. Csak a szűkös baráti kör jön.- nyugtatgatott, de az ő hangja is bosszús volt, ahogy még mindig a hűtő előtt görnyedezett.

-Látom, látom…- fintorogtam aprókat bólintva és az asztalnak támaszkodtam.- Mennyien leszünk? Huszan, harmincan?- kérdeztem cinikusan.

-Kérlek.- nézett rám kérlelve, majd feladva a harcot három üveget a pultra tett.

-Csak semmi stressz Rose, Thierry is itt lesz.- csatlakozott hozzánk egy idegesítő vigyorral az arcán Louis. Perriere kacsintva kezébe fogott egy üveget amit egy laza mozdulattal kibontott és belekortyolt.

-Te hívtad meg?- meredtem közben Perriere, aki ártatlanul mosolyogva megvonta a vállát.

Már szóra emeltem volna a számat, de Perrie megelőzött. Louis végig csak mosolyogva figyelt minket.

-Láttalak tegnap titeket…

-Mindenki látta őket tegnap…- vágott közbe Louis nevetve, de Perrie nyomatékos nézése egyből elhallgattatta.

-És szerintem, megérné a próbálkozást.- folytatta, mintha Louis meg se szólalt volna. Várakozva nézett rám, míg én kifejezéstelen arccal meredtem rá.

Sosem fog megtörténni.

-Megyek, lezuhanyzok.- feleltem és sarkon fordultam, Louis mögöttem pedig hangos nevetésbe kezdett ismét.

***

-Még soha… Még soha nem estem ki az ablakon.- vigyorgott Liam és Louis felé sandított, aki bosszankodva hajtotta le sorban az ötödik tequiláját.

 Zayn, Liam, Louis, Perrie és én egy körben ültünk a zsúfolt nappaliban, ahol csak olyan emberek voltak, akiket még életemben nem láttam. Néhány Perrie féle koktél után a hirtelen jött feszültségem elillant és átjárt a bénító jókedv. Képtelenség lett volna lehervasztani a mosolyt az arcomról.

-Haver, ezt mégis hogy hoztad össze?- nevetett fel Zayn, a hangját félig túlüvöltötte a háttérben bömbölő zene és az emberek összemosódó hangja.

Louis megvonta a vállát és szélesen vigyorgott.

-Még soha nem szexeltem a mosógépen.- hadarta Louis, a szavai szinte összemosódtak.

Mindenki Loura pislogott, majd Perrieből feltört egy sóhaj és poharát az ajkaihoz emelte.

Az egész társaság hangos nevetésben tört ki, Zayn oldalba bökte miközben jóízűen nevetett rajta és láttam, ahogy Perrie egész halványan elpirul.

-Ezért még megfizetsz, Louis.- nézett rá bosszúsan, miután lehúzta a pohár tartalmát.

-Miért nem zártad be az ajtót?- vont vállat, és belekortyolt a sörébe, amit kísérőként fogyasztott.

-Zárva volt!- kezdte elveszteni a türelmét, szemei szúrósan meredtek rá, miközben mi csak jót nevettünk rajtuk.

Az arcom már fájt a mosolygástól és az izmaim teljesen ellazultak ahogy újra és újra kísérték egymást a körök, feltárva egymásnak megosztott titkainkat. Aztán az órák elteltével már csak beszélgettünk, ügyet se vetve a körülöttünk lévő emberekre.

Fejem Zayn vállán pihent, hátunkkal a kanapénak dőlve ültünk a földön. Próbáltam a beszélgetésre koncentrálni, de még jobban megzavart Zayn csörgő telefonja. Válla meg-megmoccant ahogy előhalászta zsebéből a telefonját és a füléhez emelte.

-Héé!- üvöltötte túl a zenét, amibe kavargó fejem azonnal belesajdult. Szemeim egészen apróra összeszűkültek ahogy próbáltam elűzni a lüktető érzést a halántékomban, teljesen sikertelenül.

-Rose…- egy pillanatra lenézett rám, már a nézéséből tudtam, hogy fel szeretne kelni. Lassú mozdulatokkal húzódtam el tőle és egyenesedtem fel. Csodálkozva néztem, ahogy felpattant a földről és a bejárati ajtó felé sétált. És ahogy kitárta az ajtót, telefonját még mindig a fülénél tartva, Thierry slisszant be a lakásba.

A szemeim egyből kipattantak és meglepő módon az alkohol okozta kábaságom is elillant. Mozdulatlanul, lélegzet visszafojtva ültem és figyeltem, ahogy szemei újra és újra végigjárnak a tömegen. Teljesen biztos voltam benne, hogy engem keres és meg tudtam volna fojtani Perriet, amiért elhívta.

Még mielőtt megláthatott volna, egy szó nélkül hagytam ott a barátaimat, elvegyülve a cseppet sem nagy nappaliban, de az annál nagyobb tömegben. Hajamba túrtam és próbáltam nem bosszankodni, ahogy egyre sűrűbben ütköztek nekem az emberek, fel sem figyelve rám.Mikor már a falhoz értem, ahol a sarokban megbújhattam volna, ujjak fonódtak a karom köré és fordítottak hátra. Thierry mosolyogva lépett egyet felém, keze ugyanúgy karomon pihent.

-Hé, már mindenütt kerestelek!- egészen közel hajolt hozzám ahogy beszélt. Szavai lassúak voltak és bár nem volt annyira közel hozzám, de tisztán éreztem az alkoholt a leheletében. Szemei vérvörösek voltak, mikor közelebbről ránéztem.

Az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, hogy minél messzebb kell tőle kerülnöm. Nem tudtam mihez hasonlítani  az érzést, ami átjárta az egész testem. Egyszerre éreztem magam kellemetlenül a közelében és ijedtem meg tőle.

-Mennem kell Thierry. Fáradt vagyok.- válaszoltam neki határozottan és próbáltam elhúzni a karomat, sikertelenül.

Még egy lépést tett felém, mellkasa szinte az enyémnek feszült és a nyakamhoz hajolt. Kirázott a hideg, ahogy forró, alkoholos lehelete a  bőrömnek csapódott és legszívesebben sikítani tudtam volna.

-Na, maradj még egy kicsit.- búgta a fülembe, ajkai súrolták bőrömet ahogy beszélt. Keze egészen felcsúszott a nyakamig, majd beletúrt hajamba. Tenyerem azonnal a mellkasának ütöttem, de meg se mozdult, ahogy próbáltam eltolni magamtól.

-Nem!- ráztam fejemet, majd elhúzódtam tőle, közben mellkasánál fogva toltam el magamtól. Másik keze derekamra csúszott, bebiztosítva, hogy még véletlenül se szabaduljak tőle.

Még sosem viselkedett így, és ez egyáltalán nem tetszett.

-Tudod, hogy nem fogod megbánni.- mosolygott és az arcom felé nyúlt, de ismét elhúzódtam tőle és kifejezéstelen arccal szemébe néztem.

-Azt mondtam, hogy nem!- löktem meg ismét, és ezúttal el is engedett.

Bevérzett szemei szikrákat szórtak, arcizmai megfeszültek, ahogy engem méregetett.

-Te is ugyanolyan vagy mint a többi!- köpte felém és egész testemben megremegtem, ahogy átjárt a düh.

-Kapd be, Thierry!- kiáltottam és az idegességtől remegve sétáltam el mellette.

Utolsó pillantás, vagy mondanivaló nélkül hagytam a tömegben, reménykedve benne, hogy ezek után az első dolga lesz elmenni a lakásunkból. A kezeim remegtek, de nagyobb erővel löktem odébb az utamba kerülő embereket. Ahogy jött a jókedvem, úgy is szállt el Thierry érkezésekor és nem éreztem jól magam az emberek között, így legjobbnak láttam végre a szobámba menni és több mint egy hét után, a saját ágyamba feküdni.

Egy utolsó lökéssel kiküzdöttem magam az előszobában álló csapatból és a szobám felé sétáltam, ahol szintén mozdulni se lehetett a folyosón. Egy hangos sóhaj kíséretében sokszoroztam meg lépteimet, de mikor ajtómhoz értem, éreztem, hogy az a sikoly lassacskán fel fog törni belőlem előbb vagy utóbb. És az előbb sokkal sanszosabb volt.

Egy pár az ajtómnak simulva csókolózott. Egyértelmű volt a szándékuk, ahogy a pasi egyik kezével a lány testét simogatta, ahol érte, míg másikkal türelmetlenül kereste a kilincset. Keresztbefont karokkal álltam meg pár lépéssel tőlük, és pár pillanatig csak próbáltam lehiggadni és nem túlreagálni a helyzetet.

De aztán a zár kattant és az ajtóm kinyílt, bennem pedig az utolsó szál nyugalom is elpattant.

-Oh nem, nem!- üvöltöttem és a pár hirtelen elszakadt egymástól.- Ez nem az a buli, keressetek másik helyet!- ráztam a fejem hevesen, és a következő pillanatban ismerős arcra lettem figyelmes.

Ajkai résnyire nyitva voltak, zöld szemei világítottak a sötét folyosón, sérülése egy fokkal jobban nézett ki az előző éjszakához képest. Biztos voltam benne, hogy ezt különösképpen a csajozásnál tudja leginkább kihasználni, párosítva kisugárzásával. És mint az előttem lévő lány is mutatja, valóban tökéletes módszere volt ez a felszedésnek.

Göndör hajába ma éjjel egy kendő volt kötve, amit szabadon lévő kezével megigazított. A lány, aki még mindig a nyakán csüngött, felvont szemöldökkel nézett rám, háta még mindig az ajtómnak volt döntve.

-Nyugalom! Nem tudtam, hogy foglalt.- erős, brit akcentus ütötte meg a fülemet.

Kezeit védekezve emelte mellkasával egy vonalba, és megvonta vállát. Szája sarkában egy mosoly bújt meg, amit valószínűleg a viselkedésem váltott ki belőle.

A gyomrom is felfordult, ha arra gondoltam, hogy teljesen idegen emberek szexelnek részegen az én ágyamban, az én szobámban.

-Az összes ajtó zárva van.- vontam fel szemöldökömet és kezeim magam mellé hullottak.

-Mint mondtam, nem tudtam.- vigyorgott szélesen és a lány kezei kígyóként kúsztak fel mellkasán. Mellette állt, szinte fel se figyelve a külvilágra, míg az esti partija éppen rám vigyorgott.

-Akkor legközelebb figyelj oda.- mormogtam az orrom alatt, ahogy megunva idegesítő mosolyát feléjük sétáltam, hogy végre lefekhessek.

-Rendben, majd ha legközelebb nem zavarnak meg.- bólintott. A szemei csillogtak és képtelenség volt rajtuk kívül máshová figyelni.

Szavai hallatán még jobban fortyogtam a dühtől. Mély lélegzetet vettem és megragadtam a kilincset.

-Mégis ki az isten engedett téged ide be?- kérdeztem, szemeim összeszűkültek idegességemben és úgy kellett visszatartanom magam, hogy ne ugorjak egyből neki és üssem szét a mellkasát, amire a szőke lány még mindig ráragadt.

Természetesen nagyon is jól tudtam a választ. Zayn eltűnt és nem sokkal utána itt találom őt. Nem nehéz így hát kitalálni, ki is hívhatta telefonon.

Hitetlenkedve rázta meg fejét és nevette el magát. Érdes hangja körbezengte a folyosót, kezei a szótlan szőkeség dereka köré csúszott, magához húzva őt.

Meg sem várva a válaszát csaptam be az ajtót és próbáltam nem törődni vele. Hajamba túrva dőltem az ágyba ruhástól és hallgattam, ahogy a nevetés egyre inkább távolodik.

Aznap éjjel smaragdzöld szemekről és csokoládébarna fürtökről álmodtam. És esküszöm, képtelen voltam túltenni magam a tényen, hogy válaszra sem méltatva csak nevetett rajtam.

Sziasztok!

Álmosan és nagyon-nagyon fáradtan... de meghoztam a részt! Sajnálom, hogy csúszott egy-két napot a friss, amit igyekszek bepótolni!

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek és az  új feliratkozókat! :)

Szép estét, jó olvasgatást! :)