Chapter 4

Kedd délután volt és én már három órája mozdulatlanul ültem az érintetlen vászon előtt. Ezekben a pillanatokban kívántam azt, bárcsak olyan könnyen menne a festés, mint Zaynnek.

Az idegszálaim hajszálvékonyak voltak és próbáltam elkerülni a fejemben lévő egyre hangosabb és vészjóslóbb kiáltást, hogy már lassan egy hónapja nem ért az ecsetem a vászonhoz.

Nem éreztem semmit. Mintha az érzelmeim egy bizonyos ponton megfagytak volna, kizárva teljesen a külvilágot… De a szomorú igazság az volt, hogy tulajdonképpen még sosem volt mindent elsöprő, szenvedélyes érzelmem. Harag, csalódás, félelem, szerelem… A paletta végtelen volt, és én mégis, rövid idő alatt  - szegényes tapasztalataim miatt - kimerítettem.

És most itt ültem, az átkozott galéria átkozott műtermében, teljesen megbénulva. Szemeim töretlenül csak előre meredtek, mintha az segített volna bármit is a tehetetlenségemben. Hangosan fújtam ki a levegőt és ecsetemet a combomnak ütögettem. Kellett valami. Bármi, ami képes kizökkenteni ebből az állapotból. Összevont szemöldökkel néztem a vásznat, mintha az megsúgná, mit fessek.

Magas sarkú cipők kopogása zökkentett ki szánalmas próbálkozásomból. Óvatosan jobbra dőltem a székben, fejemmel kinézve az érintetlen remekművem mögül. Lana állt az ajtóban, kedvesen elmosolyodva, mikor megpillantott.

Ma is lélegzetelállítóan nézett ki kosztümjében. Az ember azt hinné, hogy egy idő után megszokja Lana stílusát és figyelmen kívül hagyja… de mindegy volt, hogy férfi vagy nő nézett rá, mindenkinek elakadt a lélegzete, mikor meglátta. Talán első kézben ezért is vette fel apa ide annak idején. Külseje és kisugárzása mágnesként vonzotta az ember érdeklődését, lényegtelenül, hogy a festmények, vagy maga Lana érdekelte őket. Az emberek mindig betévedtek ide, és ha Lana nem lenne, már évekkel ezelőtt lehúzhattuk volna a redőnyt.

-Megjött Zayn.- hangja halkan csengett, és aggódva pillantott rám. Az egész csak egy pillanat volt, mégsem tudtam figyelmen kívül hagyni.  

Ajkaimat összeszorítva bólintottam és tettem le az ecsetet az asztalra. Cipőm hangosan ért földet, mikor felálltam és Lana felé sétáltam.

-Köszönöm, Lana.- mosolyogtam rá.

Együtt sétáltunk ki a műteremből, tekintetét éreztem magamon.        

-Légy türelmes, Rose. Egyszer majd jön valami, ami még a lélegzetedet is elállítja… és akkor, megállíthatatlan lesz az ecset a kezedben.- kezét vállamra tette, míg beszélt és mosolyával próbált bíztatni.

Fejemet ingatva sóhajtottam fel, keze csalódottan engedett el.

-Talán egy időre szünetet tartok.- mosolyodtam el szomorúan.

Láttam rajta, hogy mondana valamit, de helyette csak bólintott elnyelve gondolatait és Zayn felé pillantott, aki az ajtóban állt, zsebre dugott kézzel. Mikor én is felé néztem, kezével intett egyet. Szemöldökét felvonva nézett rám várakozva.

-Holnap reggel?- pillantottam vissza Lanara.

-Korábban jövök, lesz egy megbeszélés az őszi kiállításról.- bólintott.

-Rendben, akkor holnap.- mosolyodtam rá utoljára, majd miután elköszöntünk egymástól Zaynhez mentem.

Egy apró mosollyal arcán intett Lananak, aki viszonozta a gesztusát, majd ki is léptünk a galériából.

-Van egy kis gond.- vágott a közepébe egyből, mikor elindultunk a közeli étterem felé.

Farkaséhes voltam és a vészjósló kijelentése nem segített a helyzetemen. 

-Kivele.- sóhajtottam fel, és játékosan vállammal meglöktem. Felnevetett és fejét rázva igazította meg táskájának pántját, ami vállán pihent.

-Be kell ugranunk a szalonba.- mondta, és meg se várva ellenkezésemet leintett egy taxit.

-Éhen halok!- tártam szét karjaimat, míg ő kinyitotta nekem az ajtót.

-Szóltam Niallnek, már rendelt kínait.- sóhajtott fel és szinte betuszkolt a hátsó ülésre, majd beült mellém. Gyorsan elmondta a taxisnak a tetováló szalon címét, miközben én gyilkoló tekintettel néztem rá.

***

Az egyik kedvenc számom szólt a The Kooks-tól, mikor Zayn benyitott a szalonba.

Ahogy követtem Zaynt, szemeim végigsiklottak az ismerős képeken a falakon mindkét oldalon. Mind egy-egy „alkotása” volt Zaynnek és Niallnek. Kétoldalt egy-egy tükör futott végig, faltól-falig előttük hosszú pulttal, amiken minták hevertek szanaszét, mellettük a tetováláshoz szükséges dolgokkal, amiken sose tudtam volna használni. Hiába nyaggatott Zayn, hogy próbáljam meg, egyszerűen nem éreztem sajátomnak ezt a műfajt.

Holott igen is megborzongatott, hogy egy darabot hagyhattam volna ott magamból, másnak a bőrén, egy egész életen át.

Zayn táskája hangosan koppant az asztalon, amelynél Niall könyökölt. Szemeit napszemüveggel takarta, szája tátva volt és fejét támasztva könyökölt. Kérdéses volt, hogy egyáltalán ébren van e.

-Oh végre, haver!- kapta fel hirtelen fejét.

-Rémesen nézel ki, Niall.- állapítottam meg. Fejét felém kapta felhúzva orrát, Zayn pedig halkan nevetett mellettem.

-Szia Rose. Én is örülök, hogy látlak.- válaszolta, kisebb szarkazmussal a hangjában.

-Mi történt?- tért a lényegre Zayn az asztalra támaszkodva.

-Ahh, ne is kérdezd.- rázta fejét, és felsóhajtott, ujjaival halántékát masszírozta.- Louis felugrott tegnap, bedoptunk pár sört, aztán leugrottunk a kocsmába és…-

-A szalonban, Niall. Itt mi történt?- kérdezte türelmetlenül Zayn és láttam rajta, hogy egyre idegesebb.

Ha Louis valahova beteszi a lábát, ott valószínűleg katasztrófa történik. Valami olyasmi történhetett itt is, ahogy elnéztem Niall arcát.

-Ki van borulva, Zayn… nagyon pipa.- ingatta fejét.- Elkezdtem a körvonalakat és amikor meglátta a tükörben, teljesen elvesztette… Kiabált…-

-Vedd le a szemüveged!- vágott szavába Zayn megint. Niall felegyenesedett és mozdulatlanul nézett Zayn felé.- Részeg vagy még, igaz?- sóhajtott fel Zayn fejét ingatva. Orra kitágult, ahogy mély lélegzetet vett, majd nyugtatásként lassan fújta ki a levegőt.

Szótlanul járattam kettejük között tekintetemet, majd hirtelen a halk zene mellett cipőkopogásra lettünk figyelmesek. Fejemet a hátsó kijárat felé fordítottam, Zaynnel együtt és ismét orromat felhúzva fintorogtam akaratom ellenére is a váratlan személy láttán.

-Hé, Zayn! Végre, hogy itt vagy!- örült meg ma már a második ember Zaynnek.

Ajkai mosolyra húzódtak, de zöld szemei gyilkoló tekintettel méregették Niallt, aki megfeszülve, teljesen hátat fordítva neki ült még mindig az asztalnál. Szeme alatt már csak sötét foltok emlékeztettek hétvégi sebeire, haja hanyagul lógott itt-ott arcába, göndör fürtjei bosszantóan tökéletesen keretezték arcát.

De ez nem mentette fel az alól a tény alól, hogy egy óriási tapló volt, aki a szobámban akart megfektetni valakit, alig pár napja.

Szemei Niallről rám tévedtek, csendben méregetve.

-Téged valahonnan ismerlek.- intézte felém szavait mély hangján és tűnődve nézett továbbra is engem. Szemeimet forgatva húztam Niall mellé egy széket, és figyelmen kívül hagyva Zayn barátját, leültem.

Percekig éreztem magamon a tekintetét, miközben Zayn nekiállt előszedni a gépét, és hallgattam Niall magyarázkodását, hogy mennyire sajnálja, és hogy egyáltalán nem direkt volt, hogy elrontotta a tetoválást.

-Te vagy az a lány, a buliból!- kapott a fejéhez, és elégedetten elmosolyodott. Nem volt valami gyors az észjárása, az biztos.

-Te is láttad őket? Ember, ez egyáltalán nem fair, hogy én vagyok az egyetlen, aki lemaradt róla a hétvégén!- háborgott mellettem Niall, mire én azonnal gyilkoló tekintettel néztem rá. Zayn barátjának sejtése sem volt Thierryről és rólam, és tulajdonképpen örültem is neki, hogy egyedül csak Zayn volt szemtanúja az egésznek azok közül, akik a szalonban tartózkodtak.

-Mit is láttam?- fonta karjait mellkasa elé, és meglepve pislogott, és ha tehettem volna, a körmeimmel kapartam volna le azt az istenverte vigyort az arcáról.

-Louis a hétvége óta nem tud lepattanni a témáról…-

-Niall!- vágtam szavába, de ő továbbra is csak nevetett.

-Kezdhetjük, ha kész vagy.- csendült fel Zayn hangja és felpillantott az asztalról. Kesztyűi már kezén voltak, kényelmesen elhelyezkedett nekem teljesen háttal a székben, de a tükörből  jól láttam arcát is. Várakozva pillantott barátjára, aki bólintott, de tekintetét ugyanúgy rajtam legeltette.

Hihetetlenül bosszantó volt.

Csizmájának sarka hangosan kopogott ismét, ahogy Zaynhez sétált, még egy utolsó pillantást vetve felém.

-Amúgy Harry vagyok… Harry Styles.- ült le a székben, és fekete pólójának ujját feltűrte. Niall halkan felszisszent mellettem, ahogy Zayn arcát figyelte, aki a megkezdett tetoválást tanulmányozta.

-Rose…- feleltem monoton hangon, és biccentettem. Mindhárman elmosolyodtak, másodpercekkel később a gép búgása és a rádió voltak, amik egyedül zajt teremtettek a szalonban.

Niall ismét az asztalon könyökölve támasztotta fejét,  tátott szájjal szuszogva. Percekig próbáltam megfejteni, vajon merre nézhet, mígnem egy hangos sóhaj kíséretében hátra dőltem és felsóhajtottam.

-Hol van már a kaja, amit rendeltél?- löktem ki kezét feje alól. Szemüvege hangosan landolt az asztalon, szemeivel hunyorogva nézett rám, arcára furcsa fintor ült ki. Kezét egyből halántékához kapta és felszisszent a szemüveg okozta zajra.

Szem forgatva fontam össze karjaimat melleim előtt és türelmesen vártam, hogy végre összeszedje magát.

-Már megjött.- motyogta tovább masszírozva fejét.

-Hol van?- kérdeztem, szinte már kopogó szemekkel.

-Megettem.- vont vállat.- Amúgy jössz egy húszassal.- tette hozzá, ásítva.

-Te jössz nekem még egy százassal múlt hónapból, és eszem ágában sincs kifizetni a kaját, amit te ettél meg!- emeltem meg a hangom, mire ismét csak felszisszent.

Zayn és Harry halkan nevettek a szoba másik végében, miközben a gép folyamatosan csak búgott.

-Remek hír, tőlem kérte kölcsön a pénzt arra is a rohadék.- nevetett fejét rázva Harry, mire én hitetlenkedve néztem mindkettejükre.

-Harry!- szólt rá figyelmeztetve Niall.

-És még a tetoválásomat is elcseszted!- felelte ugyanolyan ingerülten, mire Niall fülét-farkát összehúzva ült tovább mellettem.

-Hívd fel Perriet.- nézett hátra egy pillanatra Zayn, mikor a gépet az egyik színes festékbe mártotta, majd újra vissza Harry karjához.- Ha végeztünk, elugrunk együtt valahova.- folytatta csendesen, teljesen a tetoválásra koncentrálva.

-Igen, ezt már hallottam.- motyogtam az orrom alatt, de elővettem a telefonomat és írtam egy gyors üzenetet Perrienek, hogy ha végzett a kávézóban, ugorjon el értünk a szalonba.

Telefonomat visszacsúsztattam zsebembe és figyeltem, ahogy Zayn keze megállás nélkül hibátlan vonalakat rajzol Harry kezére.

Tekintetét ismét éreztem magamon. Arcán széles vigyort terült el annak ellenére, hogy a tű folyamatosan nyúzta bőrét. Nyelvét végighúzta alsó ajkán, pont mikor legelőször akadt össze a pillantásunk, majd mély hangja zavarta meg a csendet.

-És, mit is kellett volna látnom a bulin?- kérdezte egy önelégült vigyor kíséretében és legszívesebben megfojtottam volna, Niallel együtt.

Sziasztok!

Nagyon-nagyon örülök, hogy egyre több feliratkozó van! Még csak a 4. fejezetnél tartunk, de már 26-an követitek a történetet! Az előző blogomnál ilyenkor még csoda volt, ha egy-egy komment érkezett az elején és most, hát igen.... Nagyon köszönöm, a megjegyzéseket is, a díjakat is (amiket hamarosan fel is rakok, ígérem) és tulajdonképpen mindent :)

A következő rész jövő hétvégén lesz csak fent, addig is kitartást mindenkinek! :D