Chapter 5

-Az utat figyeld, az utat figyeld!- kapaszkodott a vezető üléshez Niall. Perrie vastagon húzott szemei összeszűkülve méregették őt a tükörből, majd visszapillantott az útra.

Niall egy hangos, de kevésbé sem nyugodt sóhaj kíséretében dőlt hátra mellettem és rémülten nézett ki az ablakon. Keze súrolta a combomat, amitől reflexszerűen húzódtam el, Harry vállába ütközve, aki hangosan felszisszent és szúrós szemekkel nézett rám.

-Óvatosan!- szólt rám mély hangján és szemei karján leragasztott tetoválását figyelték.

Szóra sem méltatva húzódtam el tőle, észben tartva, hogy a jelenlétének teljes kizárása legyen az egyetlen célom. Órákon keresztül csak az idegesítő kérdéseit hallgattam és a még annál is idegesítőbb vigyorát kellett elviselnem.

Sajnos nem vettem számításba, hogy Perrie őt is kedvesen elhívja vacsorázni, és vele és Niallel kell nyomorognom a hátsó ülésen, miközben – mint mindig – Zayn kényelmesen az anyósülésen cseveg Perrievel. Az egyetlen dolog, ami vígasztalt az volt, hogy Niall rémesen félt Perrie mellett az autóban, amit valljunk be, az ember pár perc után meg sem kérdőjelezett. Én csupán csak hozzászoktam, hogy nem tud vezetni.

-Hová megyünk?- kérdeztem, ezzel még inkább kizárva Harry pillantásait.

Perrie és Zayn elgondolkodva pillantottak egymásra és a szemem sarkából láttam, ahogy Niall lélegzetvisszafojtva kezdi ismét markolászni Perrie ülését. Halványan elmosolyodva vártam a választ.

-Menjünk a Ray’s-be.- szólalt meg mellettem Harry.

-Rendben, haver.- bólintott Zayn, mire én már szóra nyitottam volna a számat, de Perrie hirtelen óriásit fékezett.

-Piros volt asszony!- kiáltott fel Niall. Perrie gyilkos tekintettel fordult hátra és méregette Niallt.

-Még egy szó, és kiraklak az autómból!- szűrte ki összeszorított fogsora között a szavakat.

-Zöld van.- jegyezte meg halkan Zayn. Perrie egy mély lélegzettel fordult előre és indultunk el ismét.

-Lehet, hogy jobban is járnék vele.- jegyezte meg halkan Niall.

A Ray’s az egyik legjobb hamburgerező volt a környéken, bár nem sokan jártak oda. Kellőképpen ügyesen el volt rejtve ahhoz, hogy több ember figyelmét is felkeltse, ami nagy kár volt. Még sosem ettem Ray hamburgerénél finomabbat.

A fickó egy zseni volt, de őrült is, amiért felvette Louist konyhai kisegítőnek.

Már besötétedett, mire a parkolóhoz értünk. A környék üres volt, csak néhány ember lézengett az utcán és az étterem előtt is alig állt autó.

-Hello srácok!- szinte visszhangzott Louis hangja, mikor mind kiszálltunk a kocsiból. A bejáratnál állt a falnak dőlve, teljesen ráérősen, mintha semmi dolga nem lenne.

-Hé, Lou! Látom dolgozol!- nevetett Zayn, majd kezet fogtak.

-Csak szünetet tartok.- vont vállat, közben lekezelt a csapatunk többi tagjával.

-Persze, már legalább három órája.- jegyeztem meg cinikusan. Szemei felém tévedtek és csodálkozva meredtek rám. Jól ismertem már ezt a nézést, és tudtam jól, mi következik ezután.

-Áh, Rose! Veled mindig öröm találkozni!- köszöntött tettetett csodálattal, majd Harryre pillantott, aki mellette állt.- Látom most már Harryt is megtiszteled a társaságoddal.- vigyorgott. 

Akárcsak mióta elindultunk, most is éreztem Harry tekintetét magamon és vártam, hogy ismét valamilyen megjegyzést tegyen, de csak halkan nevetett Louval.

Szem forgatva dugtam kezeimet zsebembe és Zaynre néztem, aki csak fejét ingatta.

-Szia Louis.- sóhajtottam fel és egy mosolyt erőltettem arcomra. Imádtam Louist, csak az imádatom valahol teljesen mélyen, Louis többi hülyesége által keltett dühöm alatt bújt meg.

-Nem mehetnénk végre rendelni?- toporzékolt Niall, karját átdobva Perrie vállán.

Egyértelmű volt a percek és az órák előrehaladtával, hogy ez egyáltalán nem az én napom volt. Az agyam egy bizonyos része még mindig a műteremben járt, az érintetlen festővászonra gondolva miközben elfoglaltuk a szokásos boxunkat. Perrie ügyesen Zayn mellé csusszant, gyermeki örömtől csillogtak szemei ahogy kacsintott felém egyet. Az arcáról szinte üvöltött a remény, hogy Zayn valamilyen csoda folytán észreveszi, hogy érez iránta valamit.

Niall ügyesen helyet szorított magának mellettük, így Harry és én az asztal másik felén osztoztunk. Minden egyes porcikámmal azon voltam, hogy kizárjam minden csípős megjegyzését és szarkasztikus megszólalását, miközben beszélgettünk.

-Most pénteken lesz buli a raktárházban.- nyúlt el Niall, mikor befejeztük az evést.

-Hallottam róla, azt mondták, ez lesz az év dobása.- bólintott Zayn, kezeit feltéve az ülés támlájára. Perrie unottan kevergette szívószállal a jégkockákat a kólájában, majd kikerekedett szemekkel felpillantott, mikor észrevette, hogy Zayn egyik keze a háta mögé került.

-Jöttök?- kérdezte szinte azonnal Niall, végigfuttatva mindenkin a tekintetét.

-Hát, akkor azt hiszem ott a helyem.- mosolyodott el Perrie, tovább folytatva unott játékát.

-Én kihagyom.- ráztam a fejem, szinte Perrievel szinkronban beszélve.

Niall megrökönyödve nézett rám, pont mint a másik két barátom mellette.

-Hát persze, hogy kihagyod.- jegyezte meg szórakozottan Harry, biztosra véve a válaszomat.

Fejemet felé fordítottam és szórakozott mosolyával találkoztam. Zöld szemei kihívóan csillogtak ahogy tovább figyelt engem. A legbosszantóbb az volt az egész napos szócsatánkban, hogy a mély, lassú beszédje zene volt az ember fülének és csak hab volt a tortán az az átkozott brit akcentusa. De persze aztán minden egyes alkalommal találkoztam a mosolyával, ami azonnal az idegeimen táncolt. Lehetetlen alak volt, ezt már az első párbeszédünknél megállapítottam.

-Hát persze, hogy ezt gondolod.- kontráztam egy erőltetett mosollyal, amin még jobban elmosolyodott.

-Én csak azt mondom, amit láttam.- vont vállat vigyorogva és utánozva Zaynt, karjait ő is elnyújtotta az ülés támláján, vállamat súrolva.

Mindhárman meglepve néztek ránk, miközben mi rezdületlenül álltuk egymás pillantását.

-Egy lányt akartál bevinni az én szobámba.- feleltem döbbenten, és elfojtott haraggal a hangomban, ahogy visszagondoltam arra az éjszakára.

Nevetségesnek éreztem az egész helyzetet és a párbeszédünket. Most találkoztam vele másodszorra, de mégis minden egyes mozdulata és mondata lángra lobbantotta az idegeimet és szinte fortyogtam a dühtől. Utáltam a közelében lenni és még jobban utáltam vele beszélni.

-Nem tudtam, hogy a te szobád. És a lényeg nem is ez.- vont vállat ismételten, fejét elfordítva, ezzel végre megszakítva intenzív pillantásunkat.

Egy lemondó sóhaj kíséretében kortyoltam bele a vizembe és szemeimet végigfuttattam az éttermen. Az este előrehaladtával egyre többen lettek, elfoglalva a boxokat és az asztalokat. A lámpák halványan világították be a teret, otthonos és nyugodt érzést keltve az emberben.

Ajkaimra épphogy kiült egy halvány mosoly, szinte rá is fagyott az arcomra, ahogy szemeim megakadtak az egyik sötétebb sarokban, az egyik legeldugottabb boxnál.

Thierry szőke haja még a legnagyobb sötétben is felkeltette az ember figyelmét, és ez most sem volt másként. Néhány barátjával volt és az unokatestvérével, Vincenttel. Az egyetlen hasonlóságuk fakó bőrük és stílusuk volt. Pár nappal azelőttig legalábbis meg voltam róla győződve, hogy ennyi volt ami szemmel láthatóan összekapcsolta őket… de a hétvégén történtek után rá kellett jönnöm, hogy több közös vonás rejtőzött belsejükben, mint azt gondoltam volna.

Vincent Vanchurenek dolgozott New York összes dílere, beleértve Zaynt is. Az ő irányítása alatt állt minden club, egészen a legkisebb kocsmákig. Ő szabta meg, hogy ki hol árulhat és csak egyedül az ő anyagát lehetett kapni a város legnagyobb részében. Elképesztő volt még maga a gondolat is, hogy egyetlen egy ember irányított minden mocskos dolgot a városban és mindenki neki dolgozott.

Az emberek féltek tőle, de ahogy szemeim egy pillanatra felé tévedtek, ismét ugyanaz a kérdés visszhangzott csak a fejemben. Mégis hogy félhetnek tőle?

Hiába lett volna minden próbálkozásom elrejtőzni Thierry elől, ugyanis abban a pillanatban, mikor észrevettem, szemei ugyanúgy felém irányultak. Töretlenül állta tekintetemet, miközben én kétségbeesetten próbáltam kitalálni, mégis hogy tűnjek el lehetőleg minél előbb.

-Rose?- zökkentett vissza Zayn. Észre sem vettem, hogy hozzám beszéltek továbbra is, annyira elmélyültem kétségbeesett szökési terveim között.

-I-igen?- kaptam felé fejem, szemeim akaratom ellenére is nagyobbra nyíltak és próbáltam a legnormálisabb maszkomat arcomra varázsolni.

Biztos voltam benne, hogy szánalmasan gyengére sikeredett.

Ezt Harry mély, halk nevetése is alátámasztotta. Fejét ingatva emelte poharát szájához és kortyolt bele italába, majd szemei céltudatosan néztek ugyanarra, ahonnan én kétségbeesetten pillantottam el másodpercekkel ezelőtt.

Poharának talpa hangosan ért az asztalhoz, miközben alsó ajkát alig észrevehetően megnyalta és szemei intenzíven néztek ugyanarra. Alig láthatóan bólintott, majd mintha mi se történt volna, szemei ismét végigsiklottak a társaságunkon.

-Mehetünk?- kérdezte időközben Zayn.

Niallnek már hűlt helye volt és Perrie is a táskájában matatott, félig megindulva.

-Persze.- bólintottam halványan elmosolyodva és ügyesen elkerülve tekintetemmel a szemben lévő boxokat keltem fel.

Táskámat a vállamra tettem, Perrie keze pedig szorosan megmarkolva karomat húzott pár lépéssel odébb az asztalunktól.

-Niall az egyik haverjával elment valami másik haverjukhoz.- hadarta Perrie.

Összevont szemöldökkel néztem rá.

-Miről beszélsz?- kérdeztem, és esküszöm, több mint egy másodpercig próbáltam felfogni mit mond, persze reménytelen volt ez a csekély próbálkozás is.

Drámaian felsóhajtott, magas sarkú cipője hangosan koppant a padlón ahogy dobbantott egyet a lábával.

-Arról, hogy Niall nem jön velünk haza…- válaszolta sejtelmesen, pilláit rebegtetve. Tudtam, hogy semmi jó nem fog kisülni ebből.

-És?- kérdeztem, fejemmel biccentve, hogy folytassa gondolatmenetét.

-És Zayn említette, hogy el kell intéznie valamit a város másik végében, úgyhogy gondoltam… Tudod…- vont vállat, befejezetlenül hagyva mondatát.

De persze tudtam én jól, hogy mire akar kilyukadni.

-Nem, nem… Perrie, nem!- ráztam fejemet hevesen.- Itt van Thierry, nem hagyhattok most itt egyedül.- ellenkeztem.

-De itt van Harry is, hívhattok egy taxit, vagy ilyesmi.- vont vállat és halványan elmosolyodott, válla fölött gyorsan hátra pillantva. Zayn egyedül ücsörgött az asztalnál, Harry pedig pont mint Niall… felszívódott.

-Hogyne.- horkantam fel.- Ha itt lenne se tenném, ki nem állhatom.- jegyeztem meg.

-Kérlek, hetek óta nem volt esélyem kettesben maradni vele!- nézett rám nagy szemekkel.

Ha nem lett volna ennyire reménytelenül szerelmes Zaynbe, talán nemet tudtam volna neki mondani.

-Jössz eggyel.- sóhajtottam fel hajamba túrva és körülnéztem az étteremben.

Ezek után az a minimum, hogy végre valóban történik köztük valami.

-Köszönöm!- ugrott a nyakamba.- Te vagy a legjobb!- nevetett és elhúzódott tőlem.

Perrie egy levakarhatatlan vigyorral az arcán sétált vissza mellettem. Zayn felpattant és kérdőn nézett a párosunkra.

-Hol van Harry?- kérdezte Perrie, körülnézve.

-Volt egy kis dolga.- válaszolta Zayn, kerülve a pillantásunkat.

Egy részem megkönnyebbült, míg másikat még mindig nyomasztotta, hogy mégis hogy a fészkes fenébe fogok hazajutni.

Miközben mindhárman a parkolóba indultunk Perrie kifejtette Zaynnek is tervét, miszerint Harry és én osztoztunk volna a taxin. Zayn vállat vont, egy kissé összezavarodva nézve rám.

-Szóval, akkor jössz?- kérdezte.

Egy pillanatig elgondolkodtam a válaszomon, de végül lustán jobbra-balra ingattam fejemet. Én és az a hülye nagy szívem.

Perrie félve nézett rám, és tudtam, hogy nagyon-nagyon jó ürüggyel kell szolgálnom, miután Harry elment.

-Vissza… vissza kell még mennem a galériába. Fogok egy taxit, ti pedig érezzétek jól magatokat!- erőltettem egy mosolyt az arcomra, miközben gondolatban jól képen töröltem magam.

-Oké, holnap hívlak.- adott egy gyors puszit az arcomra Zayn, én pedig összeszorítva ajkaimat bólintottam.

Az ajtók kinyíltak és még mielőtt beszálltak volna a kocsiba Perrie bocsánatkérően elmosolyodva intett még egy utolsót. Az ajtókat hangosan vágták be, pár pillanattal később a motor is felhördült én pedig keresztbe font karokkal álltam a parkoló kellős közepén.

Milyen elbűvölő befejezése ez egy fárasztó napnak.

Nagyon köszönöm a kommenteket! :)