-Az utat figyeld, az utat figyeld!-
kapaszkodott a vezető üléshez Niall. Perrie vastagon húzott szemei
összeszűkülve méregették őt a tükörből, majd visszapillantott az útra.
Niall egy hangos, de kevésbé sem nyugodt
sóhaj kíséretében dőlt hátra mellettem és rémülten nézett ki az ablakon. Keze
súrolta a combomat, amitől reflexszerűen húzódtam el, Harry vállába ütközve,
aki hangosan felszisszent és szúrós szemekkel nézett rám.
-Óvatosan!- szólt rám mély hangján és
szemei karján leragasztott tetoválását figyelték.
Szóra sem méltatva húzódtam el tőle,
észben tartva, hogy a jelenlétének teljes kizárása legyen az egyetlen célom. Órákon
keresztül csak az idegesítő kérdéseit hallgattam és a még annál is idegesítőbb
vigyorát kellett elviselnem.
Sajnos nem vettem számításba, hogy Perrie
őt is kedvesen elhívja vacsorázni, és vele és Niallel kell nyomorognom a hátsó
ülésen, miközben – mint mindig – Zayn kényelmesen az anyósülésen cseveg
Perrievel. Az egyetlen dolog, ami vígasztalt az volt, hogy Niall rémesen félt
Perrie mellett az autóban, amit valljunk be, az ember pár perc után meg sem
kérdőjelezett. Én csupán csak hozzászoktam, hogy nem tud vezetni.
-Hová megyünk?- kérdeztem, ezzel még
inkább kizárva Harry pillantásait.
Perrie és Zayn elgondolkodva
pillantottak egymásra és a szemem sarkából láttam, ahogy Niall
lélegzetvisszafojtva kezdi ismét markolászni Perrie ülését. Halványan
elmosolyodva vártam a választ.
-Menjünk a Ray’s-be.- szólalt meg
mellettem Harry.
-Rendben, haver.- bólintott Zayn, mire
én már szóra nyitottam volna a számat, de Perrie hirtelen óriásit fékezett.
-Piros volt asszony!- kiáltott fel
Niall. Perrie gyilkos tekintettel fordult hátra és méregette Niallt.
-Még egy szó, és kiraklak az autómból!-
szűrte ki összeszorított fogsora között a szavakat.
-Zöld van.- jegyezte meg halkan Zayn.
Perrie egy mély lélegzettel fordult előre és indultunk el ismét.
-Lehet, hogy jobban is járnék vele.-
jegyezte meg halkan Niall.
A Ray’s az egyik legjobb hamburgerező
volt a környéken, bár nem sokan jártak oda. Kellőképpen ügyesen el volt rejtve
ahhoz, hogy több ember figyelmét is felkeltse, ami nagy kár volt. Még sosem
ettem Ray hamburgerénél finomabbat.
A fickó egy zseni volt, de őrült is,
amiért felvette Louist konyhai kisegítőnek.
Már besötétedett, mire a parkolóhoz
értünk. A környék üres volt, csak néhány ember lézengett az utcán és az étterem
előtt is alig állt autó.
-Hello srácok!- szinte visszhangzott
Louis hangja, mikor mind kiszálltunk a kocsiból. A bejáratnál állt a falnak
dőlve, teljesen ráérősen, mintha semmi dolga nem lenne.
-Hé, Lou! Látom dolgozol!- nevetett
Zayn, majd kezet fogtak.
-Csak szünetet tartok.- vont vállat,
közben lekezelt a csapatunk többi tagjával.
-Persze, már legalább három órája.-
jegyeztem meg cinikusan. Szemei felém tévedtek és csodálkozva meredtek rám. Jól
ismertem már ezt a nézést, és tudtam jól, mi következik ezután.
-Áh, Rose! Veled mindig öröm
találkozni!- köszöntött tettetett csodálattal, majd Harryre pillantott, aki
mellette állt.- Látom most már Harryt is megtiszteled a társaságoddal.-
vigyorgott.
Akárcsak mióta elindultunk, most is
éreztem Harry tekintetét magamon és vártam, hogy ismét valamilyen megjegyzést
tegyen, de csak halkan nevetett Louval.
Szem forgatva dugtam kezeimet zsebembe
és Zaynre néztem, aki csak fejét ingatta.
-Szia Louis.- sóhajtottam fel és egy
mosolyt erőltettem arcomra. Imádtam Louist, csak az imádatom valahol teljesen
mélyen, Louis többi hülyesége által keltett dühöm alatt bújt meg.
-Nem mehetnénk végre rendelni?-
toporzékolt Niall, karját átdobva Perrie vállán.
Egyértelmű volt a percek és az órák
előrehaladtával, hogy ez egyáltalán nem az én napom volt. Az agyam egy bizonyos
része még mindig a műteremben járt, az érintetlen festővászonra gondolva
miközben elfoglaltuk a szokásos boxunkat. Perrie ügyesen Zayn mellé csusszant,
gyermeki örömtől csillogtak szemei ahogy kacsintott felém egyet. Az arcáról
szinte üvöltött a remény, hogy Zayn valamilyen csoda folytán észreveszi, hogy
érez iránta valamit.
Niall ügyesen helyet szorított magának
mellettük, így Harry és én az asztal másik felén osztoztunk. Minden egyes
porcikámmal azon voltam, hogy kizárjam minden csípős megjegyzését és
szarkasztikus megszólalását, miközben beszélgettünk.
-Most pénteken lesz buli a
raktárházban.- nyúlt el Niall, mikor befejeztük az evést.
-Hallottam róla, azt mondták, ez lesz az
év dobása.- bólintott Zayn, kezeit feltéve az ülés támlájára. Perrie unottan
kevergette szívószállal a jégkockákat a kólájában, majd kikerekedett szemekkel
felpillantott, mikor észrevette, hogy Zayn egyik keze a háta mögé került.
-Jöttök?- kérdezte szinte azonnal Niall,
végigfuttatva mindenkin a tekintetét.
-Hát, akkor azt hiszem ott a helyem.-
mosolyodott el Perrie, tovább folytatva unott játékát.
-Én kihagyom.- ráztam a fejem, szinte
Perrievel szinkronban beszélve.
Niall megrökönyödve nézett rám, pont
mint a másik két barátom mellette.
-Hát persze, hogy kihagyod.- jegyezte
meg szórakozottan Harry, biztosra véve a válaszomat.
Fejemet felé fordítottam és szórakozott
mosolyával találkoztam. Zöld szemei kihívóan csillogtak ahogy tovább figyelt
engem. A legbosszantóbb az volt az egész napos szócsatánkban, hogy a mély,
lassú beszédje zene volt az ember fülének és csak hab volt a tortán az az
átkozott brit akcentusa. De persze aztán minden egyes alkalommal találkoztam a
mosolyával, ami azonnal az idegeimen táncolt. Lehetetlen alak volt, ezt már az
első párbeszédünknél megállapítottam.
-Hát persze, hogy ezt gondolod.-
kontráztam egy erőltetett mosollyal, amin még jobban elmosolyodott.
-Én csak azt mondom, amit láttam.- vont
vállat vigyorogva és utánozva Zaynt, karjait ő is elnyújtotta az ülés támláján,
vállamat súrolva.
Mindhárman meglepve néztek ránk,
miközben mi rezdületlenül álltuk egymás pillantását.
-Egy lányt akartál bevinni az én szobámba.- feleltem döbbenten, és
elfojtott haraggal a hangomban, ahogy visszagondoltam arra az éjszakára.
Nevetségesnek éreztem az egész helyzetet
és a párbeszédünket. Most találkoztam vele másodszorra, de mégis minden egyes
mozdulata és mondata lángra lobbantotta az idegeimet és szinte fortyogtam a
dühtől. Utáltam a közelében lenni és még jobban utáltam vele beszélni.
-Nem tudtam, hogy a te szobád. És a
lényeg nem is ez.- vont vállat ismételten, fejét elfordítva, ezzel végre
megszakítva intenzív pillantásunkat.
Egy lemondó sóhaj kíséretében kortyoltam
bele a vizembe és szemeimet végigfuttattam az éttermen. Az este előrehaladtával
egyre többen lettek, elfoglalva a boxokat és az asztalokat. A lámpák halványan
világították be a teret, otthonos és nyugodt érzést keltve az emberben.
Ajkaimra épphogy kiült egy halvány
mosoly, szinte rá is fagyott az arcomra, ahogy szemeim megakadtak az egyik
sötétebb sarokban, az egyik legeldugottabb boxnál.
Thierry szőke haja még a legnagyobb
sötétben is felkeltette az ember figyelmét, és ez most sem volt másként. Néhány
barátjával volt és az unokatestvérével, Vincenttel. Az egyetlen hasonlóságuk
fakó bőrük és stílusuk volt. Pár nappal azelőttig legalábbis meg voltam róla
győződve, hogy ennyi volt ami szemmel láthatóan összekapcsolta őket… de a
hétvégén történtek után rá kellett jönnöm, hogy több közös vonás rejtőzött belsejükben,
mint azt gondoltam volna.
Vincent Vanchurenek dolgozott New York
összes dílere, beleértve Zaynt is. Az ő irányítása alatt állt minden club,
egészen a legkisebb kocsmákig. Ő szabta meg, hogy ki hol árulhat és csak
egyedül az ő anyagát lehetett kapni a város legnagyobb részében. Elképesztő
volt még maga a gondolat is, hogy egyetlen egy ember irányított minden mocskos
dolgot a városban és mindenki neki dolgozott.
Az emberek féltek tőle, de ahogy szemeim
egy pillanatra felé tévedtek, ismét ugyanaz a kérdés visszhangzott csak a
fejemben. Mégis hogy félhetnek tőle?
Hiába lett volna minden próbálkozásom
elrejtőzni Thierry elől, ugyanis abban a pillanatban, mikor észrevettem, szemei
ugyanúgy felém irányultak. Töretlenül állta tekintetemet, miközben én
kétségbeesetten próbáltam kitalálni, mégis hogy tűnjek el lehetőleg minél
előbb.
-Rose?- zökkentett vissza Zayn. Észre
sem vettem, hogy hozzám beszéltek továbbra is, annyira elmélyültem
kétségbeesett szökési terveim között.
-I-igen?- kaptam felé fejem, szemeim
akaratom ellenére is nagyobbra nyíltak és próbáltam a legnormálisabb maszkomat
arcomra varázsolni.
Biztos voltam benne, hogy szánalmasan
gyengére sikeredett.
Ezt Harry mély, halk nevetése is
alátámasztotta. Fejét ingatva emelte poharát szájához és kortyolt bele italába,
majd szemei céltudatosan néztek ugyanarra, ahonnan én kétségbeesetten
pillantottam el másodpercekkel ezelőtt.
Poharának talpa hangosan ért az
asztalhoz, miközben alsó ajkát alig észrevehetően megnyalta és szemei
intenzíven néztek ugyanarra. Alig láthatóan bólintott, majd mintha mi se
történt volna, szemei ismét végigsiklottak a társaságunkon.
-Mehetünk?- kérdezte időközben Zayn.
Niallnek már hűlt helye volt és Perrie
is a táskájában matatott, félig megindulva.
-Persze.- bólintottam halványan
elmosolyodva és ügyesen elkerülve tekintetemmel a szemben lévő boxokat keltem
fel.
Táskámat a vállamra tettem, Perrie keze
pedig szorosan megmarkolva karomat húzott pár lépéssel odébb az asztalunktól.
-Niall az egyik haverjával elment valami
másik haverjukhoz.- hadarta Perrie.
Összevont szemöldökkel néztem rá.
-Miről beszélsz?- kérdeztem, és
esküszöm, több mint egy másodpercig próbáltam felfogni mit mond, persze
reménytelen volt ez a csekély próbálkozás is.
Drámaian felsóhajtott, magas sarkú
cipője hangosan koppant a padlón ahogy dobbantott egyet a lábával.
-Arról, hogy Niall nem jön velünk haza…-
válaszolta sejtelmesen, pilláit rebegtetve. Tudtam, hogy semmi jó nem fog
kisülni ebből.
-És?- kérdeztem, fejemmel biccentve,
hogy folytassa gondolatmenetét.
-És Zayn említette, hogy el kell
intéznie valamit a város másik végében, úgyhogy gondoltam… Tudod…- vont vállat,
befejezetlenül hagyva mondatát.
De persze tudtam én jól, hogy mire akar
kilyukadni.
-Nem, nem… Perrie, nem!- ráztam fejemet
hevesen.- Itt van Thierry, nem hagyhattok most itt egyedül.- ellenkeztem.
-De itt van Harry is, hívhattok egy
taxit, vagy ilyesmi.- vont vállat és halványan elmosolyodott, válla fölött
gyorsan hátra pillantva. Zayn egyedül ücsörgött az asztalnál, Harry pedig pont
mint Niall… felszívódott.
-Hogyne.- horkantam fel.- Ha itt lenne
se tenném, ki nem állhatom.- jegyeztem meg.
-Kérlek, hetek óta nem volt esélyem
kettesben maradni vele!- nézett rám nagy szemekkel.
Ha nem lett volna ennyire reménytelenül
szerelmes Zaynbe, talán nemet tudtam volna neki mondani.
-Jössz eggyel.- sóhajtottam fel hajamba
túrva és körülnéztem az étteremben.
Ezek után az a minimum, hogy végre
valóban történik köztük valami.
-Köszönöm!- ugrott a nyakamba.- Te vagy
a legjobb!- nevetett és elhúzódott tőlem.
Perrie egy levakarhatatlan vigyorral az
arcán sétált vissza mellettem. Zayn felpattant és kérdőn nézett a párosunkra.
-Hol van Harry?- kérdezte Perrie,
körülnézve.
-Volt egy kis dolga.- válaszolta Zayn,
kerülve a pillantásunkat.
Egy részem megkönnyebbült, míg másikat
még mindig nyomasztotta, hogy mégis hogy a fészkes fenébe fogok hazajutni.
Miközben mindhárman a parkolóba indultunk
Perrie kifejtette Zaynnek is tervét, miszerint Harry és én osztoztunk volna a
taxin. Zayn vállat vont, egy kissé összezavarodva nézve rám.
-Szóval, akkor jössz?- kérdezte.
Egy pillanatig elgondolkodtam a
válaszomon, de végül lustán jobbra-balra ingattam fejemet. Én és az a hülye
nagy szívem.
Perrie félve nézett rám, és tudtam, hogy
nagyon-nagyon jó ürüggyel kell szolgálnom, miután Harry elment.
-Vissza… vissza kell még mennem a
galériába. Fogok egy taxit, ti pedig érezzétek jól magatokat!- erőltettem egy
mosolyt az arcomra, miközben gondolatban jól képen töröltem magam.
-Oké, holnap hívlak.- adott egy gyors
puszit az arcomra Zayn, én pedig összeszorítva ajkaimat bólintottam.
Az ajtók kinyíltak és még mielőtt
beszálltak volna a kocsiba Perrie bocsánatkérően elmosolyodva intett még egy
utolsót. Az ajtókat hangosan vágták be, pár pillanattal később a motor is
felhördült én pedig keresztbe font karokkal álltam a parkoló kellős közepén.
Milyen elbűvölő befejezése ez egy
fárasztó napnak.
Nagyon köszönöm a kommenteket! :)
Nagyon jooooo :D Siess a kovivel :)
VálaszTörlésSzia! Megerte am ennyit varni erre a reszre!! :D Tok jo lett! Mikor lesz kovetkezo resz?
VálaszTörlésNaaaaagyon jo resz lett!*-* Imadom! Gyorsan a kovit ♥
VálaszTörlés