Chapter 6

Lábammal az apró kavicsokat rugdostam még mindig a Ray’s előtt állva. Szemeim fáradtan pislogtak ahogy a telefonomban kikerestem a taxi számát. Szabad kezemet zsebembe dugtam és hangosan felsóhajtottam, ezzel egy időben hangosan kinyílt az étterem ajtaja, kisebb fényt varázsolva a sötét parkolóba, ahol álltam. Fejem reflexszerűen mozdult az ajtó irányába. Legnagyobb szerencsétlenségemre Thierry lépett ki az ajtón, lassan közeledve a parkolóba.

Tudtam, hogy még nem vett észre, de a másodpercek szélsebesen teltek ahogy lépéseinek hangját egyre közelebbről hallottam.

A gyomromban kellemetlen érzés keletkezett. A félelem és undor furcsa egyvelege járta át a testem és akaratlanul is bevillantak Thierry durva érintései és szavai.

Remegve vettem mély lélegzetet és tekintetemet visszavezettem a telefonomra, ahol már csak a zöld gombot kellett volna lenyomnom. A taxira legalább tíz percet kell várnom, míg Thierry csak pár lépésnyire van tőlem.

A gombóc a torkomban és az a feszélyező érzés az izmaimban tudatták velem, hogy közelebb is van már, mint gondolnám.

-Rose!- hangja szinte késként vágott bele a hűvös levegőbe, túlzengve a város zajait, amit még innen is tisztán kivehetően lehetett hallani.

Szemeimet összeszorítva haraptam be alsó ajkam és bár tudtam, hogy idő kérdése és észrevesz, megrezzentem nevem hallatán.

Fejemet lassan fordítottam felé. Már a szemem sarkából láttam, hogy még legalább öt méter választott el minket egymástól, és még mielőtt teljesen felé fordultam volna, az egyik autónál megpillantottam Harryt.

A remény legapróbb szikrája lobbant fel bennem.

Komikus volt, hogy két olyan férfi láthatatlan csapdájába estem, akiknek az ötven méteres körzetében is rosszul vagyok. De gyorsan kellett cselekednem és ebben a szűkös időben kellett annál is gyorsabb döntést hoznom.

Fejemet elfordítottam és hajam a gyors mozdulattól teljesen ellepte arcomat, ügyesen eltakarva Thierry elől, aki időközben még közelebb került hozzám. Néhány kavics halkan roppant meg a talpam alatt ahogy lábaim maguktól indultak meg Harry irányába, Thierry szólongatásait pedig összeszorított ajkakkal hagytam figyelmen kívül, kezem ökölbe szorult ahogy mellettem lógott, másik kezemben telefonomat még mindig kétségbeesetten szorongattam.

-Harry.- szisszentem fel halkan és megálltam tőle pár lépéssel.

Háttal állt nekem, letapasztott karja tisztán kivehető volt a sötétben, ellenben szokásos fekete öltözetével és sötét hajával. Az autó zárjával bajlódott, ügyet sem vetve rám.

-Harry!- testsúlyomat egyik lábamról a másikra helyeztem, most hangosabban sziszegtem nevét.

Hangosan felsóhajtott és fejét az égnek emelve ejtette kezeit oldala mellé. Vállai fel-le mozogtak ahogy lélegzett, majd szinte kínzó lassúsággal fordult hátra, szembenézve velem.

-Rose.- szűrte ki fogai között türelmetlenül.

Az egész napi, látszólagos jó kedve teljesen eltűnt mikor zöld szemeibe néztem. Hasamban furcsa, nehéz érzés keletkezett és már nem tudtam, valóban jól döntöttem e.

De azt hiszem, innen már nem volt visszaút.

Mély lélegzetet vettem és próbáltam elkerülni fagyos tekintetét. Egy pillanatra szemeim a sötét földet pásztázták, majd mintha valami különleges mágnes lett volna, szemei ismét enyémekbe vájták magukat.

-Haza tudnál vinni?- bármennyire is próbáltam erőteljesnek és akaratosnak hangzani, hangom gyengén és kérlelőn csúszott ki ajkaim között.

Arcán meglepettség suhant át a kérdésem hallatán, szemöldökei csodálkozva emelkedtek feljebb.

-Nem.- válaszolta nyersen mikor észhez tért a valóban sokkoló kérdésem után.

Én sem reagáltam volna másképp fordított helyzetben.

-Miért nem mész a többiekkel?- kérdezte, ezzel egy időben ismét hátat fordított nekem tovább bajlódva az ajtóval.

-Nem tudok, dolguk volt.- vontam vállat, még ha nem is látott.- Már elmentek.- tettem hozzá gyorsan, mint egy apró, jelentéktelen kis információt. Ami közben igenis lényeges volt.

Hangosan fújtatva nézett rám jobb válla fölött, egyik térde már a földön volt, míg másik lábával támasztotta magát. Az ajtó még mindig nem nyílt.

Mégis mi a francot csinál?

-Nekem is dolgom van.- felelte mély, monoton hangján, majd az ajtó egyszeriben kinyílt.

Egyből felegyenesedett és egy büszke vigyorral az arcán fordult felém, ami el is tűnt onnan, ahogy megint szembekerült velem.

-Rose!- Thierry hangja türelmetlenül csengett és a léptei szinte belevájták magukat a fülembe.

Nem voltam képes tovább egy helyben ácsorogni, így Harry felé tettem egy lépést, aki már készült beülni az autóba.

-Kérlek.- suttogtam kérlelve és egy rövid pillanatra hátra fordítottam a fejem.

Pár méter.

Harry komoly arckifejezéssel figyelte arcomat mikor visszafordultam, majd szemöldökét ráncolva nézett el hátam mögé.

A szívem hevesen dobogott a mellkasomban, miközben döntésére vártam.

Nem tudtam, miért féltem, hogy miért akartam ennyire kétségbeesetten eltűnni Thierry közeléből. Azt sem tudtam, hogy annyi ember közül miért pont Harrynek kellett most itt lennie. Annyiféleképpen végződhetett volna ez az este.

De én itt álltam egy vérbeli tapló előtt, nyugtalanul várva a válaszát.

Szemeit visszavezette rám. Egyik keze már a kormányon pihent, míg másikkal már készült becsukni az ajtót.

-Gyere.- morogta szinte alig érthetően és bevágta az ajtót.

Egy megkönnyebbült sóhajjal karöltve futottam az anyósüléshez miközben felhördült a motor.

-Várj! Rose!- Thierry szinte már az autó mellett állt, de ügyet sem vetve rá ültem be és csuktam be az ajtót, Harry pedig azonnal a gázra lépett.

***

Csendben ültem az anyósülésen és óvatosan figyeltem Harryt. Arca komoly volt, meg se rezzent. Szemei megcsillantak a lámpák fényében, arca szinte aranyszínű volt a sárga és piros színek játékától. Haja minden irányban kunkorodott, de mégsem kerülte el a figyelmemet az az egyetlen tincs, ami a fülénél volt… tökéletesen illett oda, engem pedig megrémítettek a saját gondolataim.

Keze erősebben szorította a kormányt, az autó pedig lelassított. Fejemet ijedten kaptam el, mielőtt a kellemetlen helyzetet még jobban tetézné, hogy őt figyelem.

De így legalább nem kerülte el a figyelmem, hogy pirosat kaptunk és már három kereszteződéssel előbb le kellett volna kanyarodnunk.

-Nem jó irányba megyünk.- szólaltam meg azonnal. Hangom csendes volt, és Harry közelségének köszönhetően teljesen fagyos.

-Én pedig mondtam, hogy dolgom van.- felelte ingerülten, közben ismét elindultunk.

Éreztem, hogy a fejem kezd vörösödni a dühtől és csak idő kérdése volt, mikor fogok szétrobbanni.

-Nincs időm kerülőket tenni. Amint végeztem, hazaviszlek.- mondta, még mielőtt bármi esélyem is lett volna lekiabálni a fejét.

És szintén, még mielőtt megnyugodhattam volna, hirtelen eszembe jutott: Harry velünk jött este. Mégis hogy került oda Ray’s-hez az autója?

Szemeimmel a kulcsot kerestem, de nem láttam és a fejemben újra és újra az a kép pörgött le, ahogy az ajtóval bajlódott.

-Ez nem a te autód, igaz?- kérdeztem a lehető leghiggadtabban és szemem sarkából rápillantottam.

Halványan elmosolyodott és mintha halkan nevetett is volna.

-Nem.- szorította össze ajkait. Ha jól sejtem azért, hogy elrejtse azt az átkozott vigyorát.

-Akkor kié?- kérdeztem mély lélegzetet véve, egyenesen magam elé meredve.

Nem válaszolt.

Ismét felé fordultam és megvonta a vállát.

-Csak kölcsönvettem.- mondta végül és hirtelen megálltunk.

Egy régi, cseppet sem bizalomgerjesztő kocsma előtt álltunk meg.

Néhány férfi az ajtótól pár lépésnyire beszélgetett egy-egy üveg sörrel a kezükben. Az ütött-kopott barna ajtó fölött egy piros pislákoló tábla volt, The Fog felirattal. A téglaépület falán különböző írások és értelmetlen minták voltak. Tudtam, hogy nem a legjobb környékre keveredtünk és egy percnél se voltam hajlandóbb tovább itt maradni.

-Itt várj meg.- egy pillanatra rám nézett és elengedte a kormányt.

-Mi? Nem, nem! Én nem maradok itt, egy lopott autóban!- ráztam a fejem hevesen.- Vigyél haza!- emeltem meg a hangom és ellentmondást nem tűrően mélyesztettem szúrós tekintetem szemeibe.

-Egy perc és itt vagyok.- felelte ugyanolyan monoton hangon, elengedve füle mellett szavaimat.

Kiszállt az autóból és becsapta a háta mögött az ajtót. Lépteinek hangja visszhangzott a téglafalak között, majd eltűnt a kocsma ajtóban.

-Rohadék.- mormogtam az orrom alatt és fejemet az ablak üvegének döntöttem, szemeimmel a bejárat felé meredve.

Nem tudom meddig ülhettem ott, a férfiak értelmetlen beszélgetését hallgatva nőkről, akik számomra teljesen értelmetlen módon az életükbe keveredtek. Minden egyes szavuk undorító volt, mint ahogy minden történet is ami felváltva hagyta el a szájukat.

Telefonom megnéztem az időt és egy ideges, mély sóhaj kíséretében nyugtáztam, hogy közel fél órája vártam Harryre.

Megelégelve a várakozást, kiszálltam az autóból és sürgetett léptekkel mentem a bejárathoz, figyelmen kívül hagyva minden felém intézett kiáltást és füttyentést.

A cigaretta füst már akkor marta a szemeimet és kaparta a torkomat, mikor még csak az ajtóban álltam. Az egész hely tömve volt emberekkel és hihetetlenül nagy volt a zaj, ahogy a párbeszédek és a halk zene összemosódtak egymással. Szemeim azonban egyből megpillantották Harryt nekem háttal, a bárpultnál ülve. Türelmetlenül indultam meg az irányába, eltervezve minden egyes sértő szót, amit a fejéhez vághatok, amint odaérek.

-Csak rossz az előérzetem, ennyi.- beszélt halkan egy férfi, Harry mellett ülve, egészen közel hajolva hozzá. Lábaim automatikusan álltak meg és egy nagyobb, de cseppet sem józan férfi mögött rejtőztem el hozzájuk közel.- Nagyon jó az áru, de a jövő heti szállítmány…- a hangját elnyomta a többi férfi hangja, ezért növekvő kíváncsiságomnak eleget téve előléptem a rejtekemből, hátha így többet hallok.

-Minden el van simítva, ne aggódj.- dörmögte Harry és ugyanabban a pillanatban a férfi barna szemei az enyémekbe néztek.

Már a nézéséből tudtam, hogy sejtette, hogy hallottam miről beszéltek.

Harry, mintha érzékelte volna, hogy valami nincs rendben, egyből hátra fordult és ma már vagy ezredszerre kellett szembenéznem ugyanazzal a dühös, zöld szempárral.

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a 3 komit, ami az előző részhez jött!

Ez a fejezet eddig a kedvencem, élveztem nagyon az írását és nagyon remélem, hogy ti is legalább annyira élveztétek az olvasását!

Reménykedek, hogy több visszajelzést kapok a történettel kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla, szóval hajrá-hajrá! :D :)