New Yorkot észrevétlenül ölelte körbe az
ősz.
Vékony, fekete szövetkabátomat összegomboltam
és keresztbe fontam karjaimat. Éreztem, ahogy arcom kissé kipirosodott a hűvös
levegőtől, forró teám mellettem gőzölgött az asztalon, ahol ültem. Munka után
beugrottam a Ray’s-be, ahol a hét hírével szolgáltak: Louis az udvarban szedte
össze az összes szemetet és az utóbbi napokban lehullott nem kevés mennyiségű
falevelet.
-Tudod, ahelyett, hogy kinevetsz, igazán
segíthetnél, Chicago!- nézett vissza rám válla fölött Louis, szinte már a
földön térdelve.
-Ne hívj Chicagonak!- vontam össze
szemöldökömet, próbálva tartani komoly és fenyegető arckifejezésemet, de Louis
látványa röhejes volt. Szinte már hasamat fogva nevettem rajta.
-Oh, tudom, hogy titokban imádod.-
kacsintott rám, mikor ismét felém fordult.
Kezében zörgött a zsák, amibe az
összepréselt papírpoharakat dobálta.
-Mesélj inkább.- forgattam meg
szemeimet.- Mit tettél, hogy száműztek a konyháról?- kérdeztem szélesen
vigyorogva, kezembe véve bögrémet.
-Jobb vagyok, mint ők.- vonta meg
vállát, és lehajolt az asztal alá dobált cigis dobozokért.
Fejemet hátradöntve nevettem, hangom
visszhangzott az üres udvarban.
-Szóval semmi köze Ray unokahúgának az
egész büntetésedhez, igaz?
Ray unokahúga pár napra New Yorkba
utazott látogatóba. Gyönyörű, barna hajú lány volt, csokoládébarna szemekkel.
De Louis kárára, June még akkor is csak tizenhat éves volt és Ray szeme fénye.
-Két percen múlott, hogy a szavaimon
csüngjön az a lány.- felelte higgadtan, a magabiztosság teljesen elvakította.
-Nem tudom, nekem értelmesebbnek tűnt
annál.- gúnyolódtam.
Megfagyott mozdulatában és lassan, félig
felém fordulva nézett rám összeszűkült szemekkel.
-Nincs jobb dolgod?- kérdezte kisebb
éllel a hangjában és folytatta tovább a dolgát. Szája alig láthatóan felfelé
görbült, de e nélkül is tudtam volna, hogy csak szórakozik.
Az egész élete nem állt másból, csak a
szórakozásból.
De ugyanakkor kérdése arcomra
fagyasztotta mosolyomat, ami végül teljesen eltűnt. Hajam arcomat csiklandozta,
ahogy a feltámadt szél bele kapott, ujjaimmal kabátom alját piszkáltam míg
Louis halkan motyogva szedte tovább a szemetet.
-Nem tudod, mi lehet Zaynnel?- kérdeztem
halkan, szemeimmel remegő ujjaimat figyeltem.
Louis nem nézett rám, tovább folytatta a
dolgát. És ez már bőven elég volt ahhoz, hogy megalapozzam a napok óta bennem
lappangó aggodalmat.
Mélyet sóhajtott és megvonta vállát még
mindig háttal állva nekem.
-Gondolom dolgozik.
-Kerestem otthon és a szalonban, és még
a telefonját se veszi fel.- hangom a kelleténél jóval kétségbeesettebben
csengett, de a napok óta tartó keresgélés és a hasamban lévő görcs ezt tette
velem.
Fejemben milliónyi lehetőséget pörgettem
le a napok elteltével, egyik sem volt bizalomgerjesztő. Éjszakánként újra és
újra előjöttek az emlékek arról az estéről, mikor elvitték a rendőrök és egy
szemhunyásnyit se tudtam aludni napok óta.
-Minden rendben van.- Louis kék szemei
hirtelen engem figyeltek. Arca komoly volt és furcsa módon megnyugtató.
Hinni akartam neki. Nagyon hinni akartam
neki és tudtam, hogy ebben a helyzetben ő az egyetlen, aki bármit tudhat.
-Tudom.- sóhajtottam fel és egy
pillanatra az ég felé függesztettem pillantásom, majd vissza a falevelekkel
teli földre.- Csak… Csak ami a múlt héten történt nem hagy nyugodni és-
Mielőtt folytathattam volna, szavamba
vágott.
-Rose. Minden rendben van.- szemeim
ismét arcát figyelték. Mozdulatlanul állt, szája megint kinyílt a hosszú
másodpercek után, mintha még mondani akarna valamit.- Ennél többet nem
mondhatok.
Összeszorítva ajkaimat bólintottam,
Louis pedig megzörgetve a zsákot nekilátott a falevelek összeszedésének egy
irritáló mosollyal az arcán. És én hittem neki.
Nem tudtam, hogy mibe keveredtek. Hogy
kik voltak benne, hogy Harry is közrejátszott e az egészben. De bíztam benne,
hogy minden rendben van.
*
Szemeim töretlenül csak az üres
papírlapot figyelték, ujjaim között ceruzámat szorongattam. Reménykedtem benne,
hogy ha ismét leülök a parkban - mint ahogy mindig is tettem - egyes egyedül a
tóparton, egy padon ülve újra rám talál az ihlet.
Bárcsak ilyen könnyen ment volna.
Gondolataim folyamatosan a tegnapi
beszélgetésre siklottak vissza. Louis szavai újra meg újra végigpörögtek a
fejemben. De öt nap telt el és Zayn még mindig el volt tűnve.
Mélyet sóhajtottam és csendben figyeltem
a vizet, a túloldalon játszadozó gyerekeket és a távolban ülő szüleiket, akik
fél szemmel figyelték őket miközben beszélgettek egymással. Ceruzámat megállás
nélkül az ütött-kopott füzetemnek ütöttem, miközben idegesen játszadoztam vele
kezemben. Ajkaimat összeszorítottam és mire észbe kaptam, már nem is a
körülöttem lévő fákat és embereket figyeltem, hanem a lapba mélyülve rajzoltam
újabbnál újabb vonalakat. Több hónapnyi szenvedés után, ismét rajzoltam.
A fejemben kavargó gondolatok
elcsendesültek, míg nem teljesen eltűntek és egyedül csak a grafit hangját
hallottam, ahogy a papíron húzom végig. Nem tudom, meddig ülhettem ott –
órákig, vagy csak percekig, míg rajzoltam. De mikor végeztem, széles mosollyal
az arcomon egyenesedtem ki a pad támlájának dőlve hátammal és az ölemben pihenő
füzetet néztem.
A diadalittas mosoly azonnal eltűnt az
arcomról, ahogy megpillantottam a papíron lévő ismerős szempárt. Hiába volt egy
egyszerű grafit rajz, a szürkés íriszeiben szinte láttam megcsillanni a
smaragdzöld színt, amibe néhány kósza göndör tincs lógott.
Nem értettem és egy részem tudta, hogy
nem is akarom megérteni, miért rajzoltam le Harry arcát, vagyis inkább csak
néhány vonását. A rajzom egy része elmosódott volt, bizonytalan vonalak
jellemezték, míg szemei és haja téveszthetetlen volt.
Orkánként söpört végig bennem a harag,
amit már ismerősként köszöntöttem. Füzetemet idegesen csuktam össze és tettem
magam mellé a ceruzával együtt. Mintha csak Harry ült volna mellettem,
mellkasom előtt keresztbefontam karjaimat és összeszorítottam számat. Szemeim
ismét a parkon pásztáztak végig, remélve, hogy a gondolataimat sikerül
elterelnem. De a sors roppantmód furcsa játékot űzött velem.
A tó túloldalán, nem messze a padoktól
Harry háttal állva nekem, egy ismerős férfivel beszélgetett. Talán Leonnak
hívhatták, minél tovább figyeltem az arcát és a testalkatát, annál inkább vált
biztossá, hogy ő volt ott azon a félresikerült estén a sikátorban. A
mozdulataikból tisztán látszott, hogy valamin vitázhattak, egészen közel álltak
egymáshoz és többször is körülnéztek a parkban. Kíváncsian figyeltem őket,
szemeim egy pillanatra sem néztek máshova. Harry hirtelen kezet fogott Leonnal,
aki utána azonnal pulóverének zsebébe dugta kezeit és ismét körülnézett a
parkban, arca lefagyott, mikor velem szemben találta magát.
A szívem kihagyott egy ütemet, magam sem
tudom miért. Nem tudtam mit beszélhetnek, vagy, hogy mi dolguk lehet pont ebben
a parkban, de mégis úgy éreztem, hogy rosszkor voltam a rossz helyen. Fejemet
az ellenkező irányba kaptam és percekig úgy is maradtam, figyelve egy szerelmes
párt, akik éppen kutyát sétáltattak a part mentén. Tudtam, hogy gyanús lenne,
ha azonnal felpattannék, és kedvem sem volt belekeveredni dolgokba, amiknek
bármi közük van Harryhez.
A percek csak teltek és múltak, a bennem
őrlődő kíváncsiság pedig legyőzött és fejemet visszafordítottam, de már nem álltak
ott. Újra és újra körülnéztem a parkban, de már sehol sem láttam őket.
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel és abban a pillanatban felötlött bennem a napok
óta nyugtalanító kérdés. Vajon hol lehet Zayn?
-Rendesen ráijesztettél Leonra.- Harry
mély, rekedtes hangjának hallatán aprót ugrottam ijedtemben. Halkan nevetett és
kérdés nélkül leült mellém jobb oldalra.
Füzetemet azonnal felkaptam kettőnk
közül és másik oldalamra tettem, megköszörülve torkomat.
-Miért?- hagyta el számat a lehető
legnaivabb kérdés.
Egy pillanatig mosolyogva figyelt engem,
majd szemeit a víz felé vezette és fejét jobbra-balra ingatta.
-Ide családok járnak. Gyerekek…-
pillantottam felé rosszallva választásukat. Még egy bolond is tudta volna a
helyemben, hogy mit csinálnak.
-Pont ezért nem gondolna rá senki.-
felelte egyszerűen.- De ez teljesen más volt, mint amin a múltkor ott voltál.-
tette hozzá mellékesen, mindkét kezét fekete pulóverének zsebébe dugva. Tetőtől
talpig feketében volt, eltekintve sötétbarna csizmájától. Haja szanaszét állt,
a szél folyamatosan belekapott göndör tincseibe.
Felhorkantam és ismét összevontam karjaimat
magam előtt.
-Persze, csak beszélgetni jöttetek ide.-
mondtam teljes iróniával.
-Szívességet kért, a múltkori óta
nehezen alszik.- vonta meg vállát, szeme sarkából rám pillantott.
Megforgattam szemeimet és az ellenkező
irányba fordítottam fejemet.
-Ha csak egy embernek hozol füvet, akkor
is még gyerekek vannak itt, Harry.- dörmögtem, próbálva minél inkább figyelmen
kívül hagyni a jelenlétét.
-Neked is jól jönne egy kis
kikapcsolódás.- jegyezte meg.
Kikerekedett szemekkel fordultam vissza
felé, arcán egy istenverte vigyorral nézett rám.
-Én kiszoktam kapcsolódni!- vágtam rá
egyből, a szokásos düh már ott lappangott bennem.
-Hát hogyne.- felelte fintorogva.- Hogy
is felejthettem el!- folytatta gúnyosan.- Thierry társasága tökéletes a
kikapcsolódáshoz.
Thierry neve hallatán éreztem, ahogy egy
pillanatra megdermedek. Szótlanul maradtam, farkasszemet nézve ültünk egymás
mellett a padon.
-Hadd találjam ki!- dőlt hátra egy
önelégült mosollyal az arcán, mikor megbizonyosodott róla, hogy nem fogok
válaszolni.- Ő volt az, akiről Niall és Louis beszélt, igaz?- nevetett.
Oh, mennyire képen tudtam volna törölni
itt és most.
-Ne avatkozz a dolgaimba. És én sem
avatkozok a tieidbe.- szűrtem ki összeszorított fogaim között a szavakat.
Sosem voltam benne biztos, hogy mi vár
rám, ha Harryvel találkozok… de sikerült ismét átlépnie egy határt, ezzel
teljesen új szintre emelve az ellenszenvemet iránta.
-Pedig úgy tűnt, hogy a múltkor jól jött
a segítség.- arcán a mosoly egyre halványabb lett, majd teljesen eltűnt és
ugyanolyan arccal nézett engem, mint mikor legutoljára találkoztunk. Teljesen
más érzéseket váltott ki ilyenkor belőlem, amiket nem igazán tudtam hova
sorolni. Új volt és egyben rémisztő. Mert még senki sem nézett rám ilyen
intenzíven, egészen a vesémig hatolva.
Mély lélegzetet vettem. Ha nem tettem
volna, félő lenne, hogy talán meg is fulladhattam volna. Majd lassan pislogva
eljutott tudatomig, mit is mondott és összeszedve gondolataimat, válaszoltam.
-Ura voltam a helyzetnek.
Felhorkant.
-Hm... Hát még én! Látnod kéne az
arcát.- felelte tettetett álmodozó arccal.
És ez volt az első pillanat, hogy Harry
mosolyt csalt az arcomra.
Valamiért nem érdekelt, hogy mit csinált
Thierryvel – valószínűleg azért, mert teljesen biztos voltam benne, hogy
megérdemelte – és hogy egyáltalán ő volt az, aki kisegített a bajban. Meglepő
volt és még a mai napig sem értem az okát, de attól függetlenül jól esett, még
ha soha se fogom bevallani se neki se magamnak.
Szemei felcsillantak, ahogy
megpillantotta arcomon a mosolyt és azonnal viszonozta. Éreztem, hogy
milliméterről milliméterre végigtanulmányozza arcomat, míg én egyedül csak zöld
szemeire tudtam koncentrálni.
Gondolataimból a telefonom rezgése
ugrasztott ki, amit azonnal kikaptam a zsebemből, megszakítva pillantásunkat és
a mosoly is egyből eltűnt arcomról, ahogy feloldottam a zárat a telefonon. A
beérkezett üzenet láttán a szívem óriásit dobbant, reménykedve, hogy Zayn volt
az.
És legnagyobb megkönnyebbülésemre
tényleg Zayn neve tűnt fel legelőször.
*Találkozzunk
nálam.*
Öt nap elteltével végre válaszolt és még
ha két szó is volt, nekem bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, minden rendben
van.
-Én vezetek.- Harry egészen közel hajolt
hozzám, szemei zavartalanul pillantottak le telefonomra, majd arcomra. Mentolos
lehelete bőrömet csiklandozta, míg leginkább borsmentára emlékeztető illata
teljesen belepte az orromat, megszédítve fejemet.
-Kizárt. Veled nem megyek többet sehová.-
vágtam rá. Hangom megremegett közelsége miatt.
Szemeit forgatva húzódott el végre tőlem
és felkelt a padról.
-A saját kocsimmal vagyok, Rose.-
sóhajtott fel, kezeit farmerzsebébe süllyesztve.
-Téged nem is hívott.- hihetetlen, hogy
még csak most tűnt fel.
Megvonta vállát és felvont szemöldökkel
nézett rám.
-Oh, gyerünk már Rose!
Megadva magam álltam fel én is a padról.
Egy idegesítő vigyorral az arcán fordított nekem hátat és elindult a parkoló
felé, míg én csendben követve őt próbáltam bebeszélni magamnak, hogy helyesen
döntöttem.
Wow!
Imádlak titeket, egyszerűen eszméletlen megjegyzéseket írtatok az előző
fejezethez és nem is tudom elégszer megköszönni!
A következő fejezet hétvégén jön megint, addig is millió köszönet
mindenkinek, aki itt járt és elolvasta a részt :)
Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! :)
Eszmeletlen! Erre nincs mas szoooo!!! Nagyon ugyes vagy!!!!!
VálaszTörlésxoxi~Timo
Köszönöm! :)
TörlésSzuper!! imádom *.*
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy tetszett :)
TörlésAHHHH
VálaszTörlésEgyre jobb! Egyre jobb! Annyira varom mar mi lesz te jo isten! Nembirok betelni az irasoddal!:) imadom❤️
Én pedig várom, hogy mik lesznek a reakciók! :D Nagyon köszönöm ❤️ :)
Törléste. jo. eg! Harry kevesbe seggfej*o* legjobb❤️
VálaszTörlésHaha :D Igen, lassan kezd majd változni a viselkedése :)
TörlésÉs megint megcsináltad! Wow most megint itt hagytál ezer meg ezernyi kétely között. De egy szó mint száz csodás lett a rész. Hétvége, gyere!!!! :) T.
VálaszTörlésOh, nagyon szépen köszönöm! Remélem a következő rész is ennyire tetszeni fog ;)
TörlésUuh de jooo resz lett nemreg talaltam meg a blogod a Little thingst nagyon jo volt es aolyan kar h befejezted de amikor megtudtam h van egyasik blogod hat akkor nagyon orultem es imadom ezt is remelem harry leszokik a drogrol es osszejonnek
VálaszTörlésxx Blankaa
Örülök, hogy tetszett az előző sztori is :) És köszönöm, hogy ide is benéztél és írtál! :))
TörlésTudom, hogy nem igazán fejtettem ki (de majd még milliószor lesz róla szó, csak ki kell várni), de Harry nem drogozik, csak árulja.
Siess a kövi résszel! Nagyon jó olvasni az írásaid:)
VálaszTörlésKöszönöööm!! :))
Törlés