Chapter 12

Két teljes napot töltöttem a műteremben. Nyitástól egészen késő estig, már jóval zárás után mentem haza az éjszaka közepén.

Mintha egy hurrikán söpört volna végig rajtam, miután elköszöntem Zayntől és Harrytől pár napja. Képtelen voltam magamban tartani mindent, így hát az ecset lett a legjobb barátom és készségesen átadtam minden egyes titkomat és gondolatomat a vászonnak, üres papírlapoknak és még a hófehér fal is egy-két elgondolkodtató képpel lett gazdagabb.

És ez volt a harmadik nap. Lana pár órája egy tündöklő mosollyal és ragyogó szemekkel köszönt el tőlem, míg én teljesen a színekbe merülve hümmögtem neki jó éjszakát kívánva. És most itt álltam, a fehér pólóm tele volt fekete és zöld festékkel, felkötött hajamból néhány kósza tincs arcomba lógott, a farmerom lazán lógott rajtam. Letettem az ecsetet magam mellé és hátra léptem kettőt, jobban szemügyre véve, amin egész délután dolgoztam.

Ismét egy zöld szempár volt, veséig hatoló tekintettel.

Mélyet sóhajtottam és szinte saját magamat vágtam majdnem fejbe, mikor ismét az ecset után nyúltam, hogy kicsit igazítsak rajta.

Értelmetlennek és időpocsékolásnak tűnt volna akár egy pillanatig is elgondolkodni rajta, hogy miért kísértett tekintete a nap minden egyes percében. Akárhányszor csak arcára gondoltam, vagy csak végignéztem a festményeken egy furcsa érzés szinte már szétfeszítette a mellkasomat. Éreztem az egész testemben, minden egyes izmomban ott volt, végigszáguldott az ereimben és ott pulzált a bőröm alatt. Nem tudtam mihez hasonlítani, de biztos voltam benne, hogy szépen lassan széthasad a szívem… a lelkem sóvárgott utána, a testem belebetegedett a vágyba. Intenzív és félelmetes érzés volt, de ugyanakkor az ember a rabjává vált. És minél inkább függővé vált, annál inkább magányosnak érezte magát.

És ez volt az a pillanat, mikor rájöttem, hogy Harry Styles mélyebbre ásta magát bennem, mint ahogy azt valaha is gondoltam volna. Már nem csak a mérhetetlen düh hajtotta a szívemet, mikor ránéztem, vagy a festményeimre, hanem valami más is, amit még sosem éreztem.

Kezeim maguktól száguldottak végig a képen, a rádióból halkan Rolling Stones szólt a háttérben, ami viszonylag elcsitította a gondolataimat, és csendben élveztem az ismerős dallamokat. Nem tudom, mennyi időt tölthettem el az utolsó simításokkal. A számok sorra cserélődtek, míg végül a telefonom csörgése szakított ki napok óta tartó festésemből.

Az ecsetet letettem és az asztalon rezgő telefont fülemhez emeltem. Perrie hívott.

-Csak szólni akartam, hogy pár napig nem leszek otthon.- szólalt meg egyből, ahogy felvettem a telefont.

Szemöldökömet ráncolva nyitottam szóra a számat, de ismét belém fojtotta a szót.

-A múltkor mondtam, de mostanában lehetetlen veled beszélni. Hol vagy egyáltalán? Minden rendben?- kérdezte, kisebb aggodalommal hangjában.

Halkan felnevettem és fejemet rázva néztem végig magam körül. A festményeket elnézve, talán nincs minden rendben.

-A műteremben vagyok.

-Oh, ez mindent megmagyaráz.- szinte láttam magam előtt, ahogy orrát egy kissé felhúzza és fintorog.

Sosem értékelte a művészeteket, a zuhanyzóban való éneklésen kívül.

-Hova mész?- kérdeztem halkan, hangom visszhangzott az üres falak között.

-Haza, már a reptéren vagyok.- felelte lazán.

-Londonba mész és telefonon köszönsz el? Mikor jössz haza?- kérdeztem csalódottan.

-Pár nap, nem tudom. Anya már hónapok óta rágta a fülem. Rose, most le kell tennem, nemsokára indul a gépem. Menj haza, már késő van. Holnap hívlak.- hadarta anyáskodva, belőlem újabb nevetést váltva ki.

-Vigyázz magadra Perrie!- nevettem, majd megszakadt a vonal.

Visszatettem mobilomat a helyére és összepakoltam a dolgaimat, de az igazat megvallva, nem akartam még haza menni.

De tudtam, hogy muszáj.

*

Mint a legtöbb éjszakán, ma sem álmodtam semmit.

A szemeim hirtelen nyíltak ki, a lakást körülvevő csend szinte sértette a fülemet. De aztán halk kopogtatás visszhangzott az üres lakásban, valószínűleg erre kelhettem is fel.

Sosem voltam jó, vagy éppen mély alvó.

Szemeim mereven a plafont nézték, várva az újabb kopogtatást, amely alig hallhatóan, de rövid időn belül ismét megzavarta az éjszaka csöndjét.

Morogva rúgtam le magamról a takarót és másztam ki az ágyból. Szemem az éjjeliszekrényen lévő órára tévedt, ami lassan három órát ütött. Ki az isten lehet az az éjszaka kellős közepén?

Minden egyes léptem hallatszott, és egy újabb kopogtatás jött a bejárati ajtó felől, majd mielőtt odaérhettem volna, egy hangos huppanást hallottam.

Kezeim remegve fogták meg a kilincset, majd kinyitottam az ajtót. Szemeim elkerekedtek az előttem lévő látványtól. A szívem kihagyott egy ütemet és csak egy hajszál választott el attól, hogy elsikítsam magam.

Harry az ajtónak dőlve feküdt a földön, körülötte minden csupa vér volt. Még sosem láttam ennyi vért. Azonnal letérdeltem mellé és remegő kezeim hozzáértek, közelebb húzva magamhoz. Hogy mit keresett itt ilyen állapotban, és miért pont ide jött nyugtalanított a legkevésbé, miközben gyenge légzését hallgattam és a fülemben dübörgő pulzusomat.

-M-mi történt?- kérdeztem, bár magam sem voltam benne biztos, hogy a saját hangom tette fel a kérdést.

A fehér póló, ami rajta volt pirosban ázott. Kezei erősen szorították hasát egy ponton, ahol a legtöbb vér volt. Annyi, de annyi vér volt mindenütt.

Nem válaszolt, csak laposakat pislogva morgott fel és felszisszent, ahogy közelebb húztam magamhoz, feje az ölemben pihent.

Kétségbeesetten forgolódtam a telefonom után kutakodva, bár tudtam, hogy a szobámban van, az ágyam mellett, ahova tettem mikor hazaértem.

-Mentőt kell hívnom!- szinte hisztérikusan csengett a hangom. Harry ismét felmorgott és hevesen rázta fejét, szemei résnyire nyitva voltak.

-Nem megyek kórházba.- nyögte a szavakat makacskodva.

-Mi történt?- kérdeztem tőle, tekintete egy fokkal tisztább lett.

-Leszúrtak.- morogta, mintha egyértelmű lett volna.

Egyik kezét elhúzta a sebtől, hangosan felszisszenve. Nadrágzsebéhez nyúlt, miközben én elhessegettem másik kezét is, és nagyobb erővel, hangos morgást kiváltva belőle nyomtam le sebét. Ujjaim azonnal vörösre színeződtek, szívem a torkomban dobogott.

Telefonját kihúzta zsebéből és felém nyújtotta, hangosan és nagyokat lélegezve.

-Hívd Liamet.- szinte parancsolta.

-Nem, kórházba kell menned.- vágtam rá egyből.

-Liam medikus, Rose. Tudja, mit kell csinálnia.- morogta.

-Nem!

-Rose!- üvöltötte nevemet, tekintete vegyült a fájdalommal és a dühvel.

Mélyet sóhajtottam és egyik kezemmel kivettem kezéből a telefont, a másikkal továbbra is szorítottam a vágást, amiből talán sosem fog elállni a vérzés.

-Idióta.- suttogtam és kikerestem Liam számát telefonjából, majd lenyomva a zöld gombot a fülemhez emeltem. Három búgás után felvette.

-Harry, hajnali három van!- mormogta. Egyértelmű volt, hogy aludt.

-Rose vagyok, és azonnal ide kell jönnöd.- hadartam idegesen, hangom néhol elcsuklott, ahogy szemeim újra és újra végigsiklottak Harryn.

-A francba, mi történt?- kérdezte már éberebben, és a háttérben lévő hangok alapján azonnal öltözni kezdett.

Vajon hányszor kelti fel ilyen problémákkal Harry az éjszaka közepén?

-Leszúrták Harryt.- válaszoltam, hangom a végére elcsuklott és zöld szemei óvatosan figyelték arcomat, miközben néha fájdalmas grimaszt vágott.

-Hol vagytok?- kérdezte sürgetve.

-Nálam.

-10 perc és ott vagyok.- hadarta és kinyomta.

-Be kell mennünk a lakásba, le kell feküdnöd.- motyogtam, leginkább magamnak, mint neki.

Fogalmam sem volt, hogy fogom egymagam bevonszolni őt a nappaliig. Óvatosan keltem fel alóla, kezeink helyet cseréltek hasán. Lehajoltam, és bár félig kábultan, de karját vállamra tette és felkelt a földről. Nehéz volt, de tudtam, hogy az állapota ellenére sem nehezedett rám teljesen, ami egy kissé irritált is.

-Rose!- szisszent fel, nevem fenyegetve hagyta el száját mikor nagy nehezen leült a kanapéra és mellkasánál fogva döntöttem hátra.

-Nem érdekel, Harry. Feküdnöd kell, Liam bármelyik percben itt lehet.- hangom még mindig megremegett, de leginkább az aggodalomtól.

Magam sem hittem el, de aggódtam érte.

A kezeim még mindig remegtek a félelemtől, de tudtam, hogy meg kell néznem a sebet. Ha Liam nem ér ide, nekem kell összevarrnom. Nem akar kórházba menni és ezt valószínűleg semmi sem fogja megváltoztatni.

Feljebb húztam pólóját, hogy jobban szemügyre vehessem a sérülést. Vékony volt, de elég mély ahhoz, hogy ennyi vért veszítsen.

-Milyen?- kérdezte hörögve. Szemeit összeszorította, feje egyenesen a plafon felé nézett és olyan erősen kapaszkodott a kanapé széleibe, hogy ujjainak vége már elfehéredett.

Még mielőtt válaszolhattam volna, az ajtó nyikorgása pillanatnyi megkönnyebbülést hozott magával. Liam léptei gyorsak voltak és hangosak, majd megjelent az ajtóban, arca egy pillanatra sem árulkodott meglepettségről.

Tehát gyakori.

-Ülj le, Rose.- Liam halványan elmosolyodott, ahogy elsétált mellettem. Nem kerülte el a figyelmem, hogy egy táska lógott az egyik vállán, valószínűleg előre bepakolva minden ilyen alkalomra szükséges dologgal. Nem is tudom, mi lett volna, ha nekem kellett volna összevarrnom Harry hasát.

-Nem… Nem, én…- ráztam fejemet, valamiért nem akartam magára hagyni Harryt, aki néha kinyitotta szemét, és felém pislogott.

-Liam… Küldd ki!- mormogta Harry fogait összeszorítva és megpróbált felkelni, de Liam vállainál fogva nyomta vissza a kanapéra.

-Szólok, ha végeztem.- pillantott vissza rám Liam és leült a kanapé előtti dohányzóasztalra, táskáját maga mellé téve.

Harry intenzíven állta pillantásomat, mígnem végül összeszedtem magam és kisétáltam a nappaliból.

*

A torkom összeszorult, miközben a földön ülve próbáltam eltűntetni a vért. A szivacs teljesen magába szívta, és a padlón is egyre kevesebb jele volt bárminek is, ami az elmúlt órában történt. Csend volt ismét mindenütt, Harry sem üvöltözött Liammel már vagy húsz perce.

Kezem remegve dobta a vízzel teli vödörbe a szivacsot, mindkét kezemre rászáradt a vér és szemeim égtek a kevés alvástól.

Mély lélegzetet vettem és az ajtófélfának döntöttem hátam. Egész testemben remegtem és egy tűzforró könnycsepp folyt végig arcomon egészen államig, ahonnan utána a földre hullott. Karjaimmal körbeöleltem mellkasomhoz felhúzott lábaimat, államat térdemre támasztottam és magam elé meredtem.

-Adtam neki fájdalomcsillapítót, valószínűleg késő délelőttig aludni fog.- Liam az ajtóban állt, karjait összekulcsolta mellkasa előtt és óvatosan figyelt engem.

Szipogva bólintottam és egyik kezemmel megdörzsöltem arcomat. Eltűntetve könnyeimet és talán szemeimből a fáradtságot is pár percre.

-Köszönöm.- mosolyodtam el gyengén.

-Nagyon szívesen.- szorította össze száját és bólintott.- Nem túl gyakori, de már hozzászoktam ehhez.- vonta meg vállát, beszéd közben halkan nevetett.

A válaszom ismét csak egy mosoly volt. Liammel ellentétben és teljesen fáradtnak és gyengének éreztem magam.

-Gondolom szeret bajba kerülni.- suttogtam, magam sem tudom miért.

-Mondhatjuk így is.

-Mire lesz szüksége… h-ha felébred?- kérdeztem, összeszedve minden gondolatomat és erőmet. Nem akartam kitessékelni Liamet, ma óriási dologban segített, de félálomban voltam már és semmire sem vágytam jobban a puha párnámon és takarómon kívül.

-Pihennie kell, legalább egy napra vedd rá, hogy feküdjön.- válaszolta.

Miután Liam összeszedte a dolgait és elegendő mennyiségű fájdalomcsillapítót hagyott Harrynek a dohányzóasztalon, elköszönt. Majdnem öt óra volt, mire én is elpakoltam mindent és eltűntettem az összes vércseppet mindenhonnan.

Hajamba túrva sétáltam végig a nappaliban, majd megálltam az ajtóban és szemeim Harry arcát figyelték, amit ijesztő módon, szinte ugyanúgy le tudtam festeni az elmúlt napokban.

Annyi különbséggel, hogy most nyugodt és békés volt. Rózsaszín ajkai résnyire nyitva voltak és az egész nappalit bezengte halk szuszogása. Göndör haja arcába lógott, hasát pedig egy óriási sebtapasz díszítette, amelyen halványan átütött a vér. Mellkasa fel-le mozgott és most, hogy nem volt rajta póló láttam, hogy nem csak karját díszítik számos tetoválások.

Fejemet megingatva zökkentettem ki magam el-elkalandozó gondolataimtól, melyek Harry minden egyes porcikáját csodálattal bámulták. Megadva a végső löketet, lekapcsoltam a lámpát és a szobámba mentem, ahol azonnal az ágyamba vetettem magam. A mai nap folyamán már másodszorra, viszont nem egyedül.

Sziasztok!

Nagyon köszönöm, hogy megint ennyien írtatok, nagyon sokat jelent! Imádlak titeket! :)

Ha valakinek van Tumblr-e, nyugodtan kövessen be, vagy írjon, vagy mindkettő :D Általában mindig megtaláltok ott, és szívesen beszélgetek mindenkivel :)

Oh! Gondolom, mindenki hallotta már az új albumot! Kinek mi a kedvenc száma és miért? :)

Szép hétvégét (vagyis ami maradt belőle) mindenkinek! :))

Kérlek, írd le a véleményed! : )