Harry szemszöge
Forró lávaként áradt szét az egész
testemben a fájdalom, de minden egyes lélegzetvétel jégként kúszott végig a
torkomon. Épphogy csak megmozdultam, de kész gyötrődés volt utána
visszahelyezkednem ugyanabba az átkozott pózba, amiben egész éjjel feküdtem. A
hasam megállás nélkül lüktetett és égett, szemeimet összeszorítva szitkozódtam
magamban.
Jó ötletnek tűnt így maradni, mintsem
újra átélni azt a kínszenvedést, amit egyetlen mozdulat okozott. De ami a
legjobban aggasztott, hogy Rose lakásában voltam, és ha továbbra is ekkora
fájdalmaim lesznek, kétlem, hogy haza tudnék vánszorogni.
Csendben rendszereztem a légzésemet,
miközben továbbra is lehunyt szemekkel azon gondolkoztam, vajon mennyi lehet az
idő. Tudom, hogy későn – vagy inkább korán – jöttem ide. Azt is tudom, hogy ha
legközelebb meglátom Thierryt, még a szart is kiverem belőle. De arról gőzöm
sincs, hogy volt erőm idáig elvonszolni magam a történtek után.
A bőröm kezdett egyre melegebbnek tűnni
és a lehunyt szemhéjamon keresztül is kezdte irritálni a nap a szememet. A
hasamon lévő seb, ami végigvezette a végeláthatatlan fájdalmat a testemen csak
pulzált és pulzált, néha már úgy éreztem, hogy a fejem is belelüktet.
És aztán halk szuszogást hallottam.
Sokkal halkabb volt mint az én zihálásom, amit talán a szomszédok is
hallhattak. Résnyire kinyitottam a szemem és az érzékeim nem csaltak. Rose a
dohányzóasztalon ült, akárcsak Liam tegnap este, miközben összefoltozta a
hasamat. Még a gondolatától is kirázott a hideg.
Lábait mellkasa előtt átkarolta és
szótlanul figyelt engem. Ez azok közé a ritka pillanatok közé tartozott, amiket
élveztem Rose társaságában. Még életemben nem találkoztam nála makacsabb nővel,
így mondanom sem kell, mekkora megváltás volt, ha csendben töltöttünk egy kis időt.
De
istenem, sosem láttam nála gyönyörűbbet se.
-Hogy érzed magad?- kérdezte suttogva.
Észre sem vettem addig, hogy szemeim lábát figyelik, ahogy a nap fénye
megcsillan bőrén, míg arcára nem pillantottam.
Automatikusan mocorogni kezdtem, amit
nem kellett volna.
-A francba!- szorítottam össze fogaimat,
és biztos voltam benne, hogy Rose semmit nem értett abból, amit mondtam.- Mint
akit leszúrtak.- mondtam, miután ismét felvettem a világ legkényelmetlenebb
fekvőhelyzetét.
Hangosan fújta ki a levegőt és összevont
szemöldökkel nézett rám, mint mindig.
-Mi történt?- kérdezte bátortalanul, de
le sem tagadhatta volna a kíváncsiságát.
Kék szemei csillogva várták a
válaszomat. Mit mondhattam volna neki? Egyetlen pillanat sem tartozott rá a
tegnap történtekből.
Dale paranoiája csak púp volt a hátamon
már napok óta, de a tegnapival felülmúlt mindent. Pár perc alatt dőlt romba
amit heteken keresztül terveztünk, csak mert egy rendőrautó hajtott el tőlünk
legalább ötven méterre. Ez elég volt Dalenek ahhoz, hogy komplett összeesküvés
elméletet kreáljon a fejében arról, hogy a múltkor is ugyanígy kezdődött
minden. Abban a csökött agyában helyt állt az az elmélet is, hogy én ezzel az
egésszel összefüggésben állok és felakarom adni a rendőröknek. Pedig ha tudná,
hogy teszek a rendőrségre… egyedül csak az érdekel, hogy Vincent bizalmába
férkőzzek, de ha így haladok tovább és sorra csak a Dale féle idiótákkal
üzletelek, nem fogok sokra jutni.
És romba dől minden tervem.
A rendőrök ezúttal két pillantást sem
vetettek felénk, de már teljesen mindegy volt. Dale és az egyik nyomorult
haverja – a többi nyomorult közül – az autóba menekültek, míg a másik kettő
szinte habzó szájjal kiabált. Egyetlen lépés, még meg se tudtam szólalni és a
hasamban mérhetetlen fájdalom áradt szét. Hát persze, hogy az a hülye leszúrt
és utána gyáva féreg módjára követte Dalet.
Thierry volt a társam aznap este és
amilyen gyorsan tudott, lelépett, engem otthagyva. Nem is számítottam többre
tőle. Az az idióta pöcs…
Rose hangosat sóhajtott, ahogy továbbra
is engem figyelt. Látszott rajta, hogy feladta a várakozást és beletörődött,
hogy nem kap semmiféle választ a kérdésére.
-Liam hagyott itt neked
fájdalomcsillapítót.- furcsa volt, hogy ennyi ideig képesek voltunk higgadtan
beszélni egymással.
Egy újabb fájdalmat pulzáló hullám
söpört végig testemen, így ajkaimat összeszorítva csak bólintottam.
-És azt javasolta, hogy pihenj.- tette
hozzá halkan, bizonytalanul.
-Nem maradhatok itt egész nap.- vágtam
rá szinte egyből, hangom a szokottnál is mélyebb volt és rekedtesebb az
elfojtott fájdalomtól.
Egy pillanatra, mintha megsértve
pislogott volna vissza rám, de amilyen hamar jött ez az érzésem, olyan hamar
tűnt is el. Arca ismét felvette azt a komoly és haragos kifejezést, amit már
megszoktam tőle. És még talán csodáltam is benne, hogy ennyi erőt belefektet
abba, hogy utáljon engem.
-Perrie elutazott, nekem pedig dolgoznom
kell. Nem fogsz zavarni senkit.- és ahogy sejtettem, hangjában megcsillant az
az irritált él.
-Dolgom van, Rose.- motyogtam felhúzott
orral és megpróbáltam felkelni.
Hangosan felnyögtem ahogy megmozdultam
és szinte abban a pillanatban estem vissza a hátamra.
-Leszúrtak, az isten szerelmére!
Belehalnál, ha fél napot legalább pihenve töltenél?!- kiáltotta. Meglepve
pislogtam rá, teljesen váratlanul ért a kitörése.
Arca egészen halványan kipirosodott és
szemei szinte szikrákat szórva meredtek rám. Ajkai résnyire nyitva maradtak és
majdhogynem fejbe vágtam saját magam, amiért a megengedettnél több időt
pihentek rajta szemeim. Egy-két göndör tincs az arcába lógott és ha feltudtam
volna kelni, ha csak egy milliméterrel is közelebb jutottam volna hozzá…
-Az asztalon hagytam a gyógyszered és
hoztam vizet is.- zökkentett ki gondolataimból mikor felállt és a szobája felé
sétált, majd eltűnt a folyosón.
Amint látótávolságon kívül volt az
izmaim egy pillanatra ellazultak és arcomat a plafon felé fordítottam,
szemeimet pedig lehunytam. Kezemet homlokomra tettem, míg másikat hasamra szorítottam,
mintha ez segítene elnyomni a fájdalmat. De ami még ennél is nagyobb problémát
jelentett, az maga Rose volt.
Szemeim kipattantak, amint lépteket
hallottam és fejemet lehajtottam, csak hogy lássam. Sietve rohant ide-oda a
lakásban, pedig pár percre még nyugodtan ült mellettem. Haja ezúttal lazán fel
volt kötve, vékony lábain fekete farmer volt és egy sötétzöld kötött pulóvert
húzott fel, amiben szinte eltűnt. Csendben figyeltem, megjegyezve minden egyes
mozdulatát és arckifejezését pedig nem ez lett volna a legfőbb dolgom.
Miután nagy nehezen sikerült bevennem a
fájdalomcsillapítót, Rose már a kabátját húzta és a szeme sarkából engem
nézett. Láttam rajta, hogy hezitált, mikor már teljesen kész volt.
-Pihenj Harry, kérlek.- szinte suttogta,
a szívem pedig hatalmasat dobbant és nem igazán értettem, hogy miért. Miért
érdekli egyáltalán, hogy jól vagyok e?
Nem válaszoltam. Hangosan felsóhajtott
és az ajtó felé sétált, a kulcs hangosan zörgött a zárban, mikor neve csak úgy
kicsúszott a számon, magam sem tudom, miért.
-Rose…- kék szemei azonnal
visszapillantottak rám az ajtóból és várakozva figyelt engem. Gyorsan kellett
kitalálnom valamit, hogy ne legyen furcsa vagy kellemetlen a helyzet.- Köszönöm…-
motyogtam és álltam tekintetét.
Halványan elmosolyodott és válaszként
csak bólintott aztán már el is tűnt.
Rose,
Rose, Rose… Szinte már saját magamon nevettem,
ahogy gondolataim összefolytak a fájdalomcsillapítótól, és lassan az egyedüli
dolog, amire gondolni tudtam az egy kék szempár volt.
És amit az elmúlt hosszú évek alatt
elterveztem Des miatt, szinte minden egyes pillanatban elillantak, ha csak
eszembe jutott Rose…
Rose szemszöge
Az egész napom katasztrófa volt.
A gondolataim között egész nap Harry
volt a legnagyobb főszerepben, ezáltal teljesen használhatatlan voltam a
galériában. Egyszerűen képtelen voltam kiverni a tekintetét a fejemből, mikor
rákiabáltam. Nem akartam, egyáltalán nem állt szándékomban ennyire kimutatni,
hogy érdekel, mi történik vele. Mert ezen a ponton, már teljesen felesleges
lett volna bármit is letagadnom és a gombóc a torkomban és az a furcsa, de
egyben mégis kellemes érzés a hasamban emlékeztetett rá, hogy milyen volt
visszanézni rá, miközben szemei alaposan végigkémlelték arcom minden egyes
rezdülését.
A munkámat azok a kérdések is
hátráltatták, amiket neki akartam feltenni – vagy fel is tettem neki, de nem
adott választ. Egyszerűen csak nem értettem, hogy annyi ember közül, miért pont
az én lakásomba toppant be, mikor ekkora baj történt.
-Rose… Rose!- Lana feszülten kopogtatta
cipőjének sarkát az asztal túloldalán támaszkodva. Szemeimet felé irányítottam
a monitorról, bocsánatkérően pislogva rá.- Elküldted a meghívókat?- kérdezte
továbbra is feszülten.
-Igen, Lana. Minden kész van jövő hétvégére.-
feleltem fáradtan, belegondolva, milyen hosszú is volt ez a nap.
-Hála az égnek!- felelte
megkönnyebbülve, fejét az ég felé emelte, majd vissza rám. Ezúttal egy halvány
mosoly jelent meg arcán.- Láttam reggel a festményeidet. Elképesztőek!- beszélt
izgatottan és a szemében megcsillanó csodálatból tudtam, hogy valóban így
gondolja.
-Köszönöm.- válaszoltam kellemetlenül,
visszagondolva, hogy javarészt csak Harryről festettem mióta újra ecsetet
fogtam a kezembe.
-És hogy hívják?- kérdezte teljesen
mellékesen, de egy furcsa, játékos mosoly jelent meg arcán, amit ritkán villant
meg.
Nem tudtam egy pillanatra, hogy
válaszoljak e. De mivel már napok óta csak a műteremben időztem a gondolataim
közé zárkózva, talán ideje volt valakivel megosztani.
-Harry.- feleltem szinte suttogva.
Izgatottan mosolygott és szinte teljesen
az asztalra támaszkodott.
-Jóképű fiatalember, azt meg kell
hagyni.- válaszolta teljesen formaian, mintha most is egy festményt vitatnánk
meg. Nevetnem kellett rajta, fejemet ingatva vártam, míg csillapodik a jókedvem
és ismét beszélni tudok. De természetesen Lana megtette helyettem.- És? Volt
már esetleg randevú? Első csók? Első…-
-Úristen, Lana! Nem!- arcomat kezeim
közé temettem és éreztem, hogy egyre jobban elvörösödök. Lana közel állt
hozzám, de valahogy ezeket a beszélgetéseket még sosem kellett megélnünk
egymással.- Ez egyáltalán nem olyan…- vettem el kezeimet és láttam, ahogy
próbálja visszafojtani nevetését. Hát persze, hogy kimondottan jót szórakozott
rajtam.- Mi… Ő és én…- fogalmam sem volt, hogy magyarázzam el neki, hogy mégis
mi zajlik körülöttem mióta Harry az életembe lépett.- Ez bonyolult, Lana.-
sóhajtottam fel és megadva magam, hátra dőltem a székben.- Az egyik pillanatban
csendesen beszélgetünk a következőben pedig már egymás idegein táncolva
ordibálunk egymással.
-De te kihoztad belőle a legjobbat.-
vonta meg vállát, egy bíztató mosoly társaságában.- Bármilyen is a viszonyotok,
hatással van rád. És én csak ennek örülök, Rose. Rávett, hogy érezz valamit.
Összeszorítva ajkaimat bólintottam.
Igaza volt. Mióta csak Harry szemeibe néztem hetekkel ezelőtt, az életem
teljesen a feje tetejére állt és érzelmek milliói leptek el engem.
Szemeim az órára tévedtek és bár ma a
műterem közelébe se jutottam, ismét két órával tovább maradtam.
Harry valószínűleg már rég elment a
lakásomból.
Miután elrendeztem az asztalt és még pár
szót beszéltem Lanaval, egy halvány mosollyal az arcomon integettem neki és
kívántunk egymásnak jó éjszakát. Egy kissé aggasztott, hogy ő még mindig a
galériában van, miközben reggel neki kell nyitnia, de szinte majdnem
kitessékelt az ajtón, mikor ezt megemlítettem neki.
Kabátomat begomboltam, mikor kiléptem a
sötétutcára és azonnal kirázott a hideg. Ugyanakkora forgalom volt az utcán,
mint mikor reggel jöttem és örültem neki, hogy észrevétlenül folyhatok egybe
megint a tömeggel. De még mielőtt akár egy lépést is tehettem volna,
megpillantottam az út túloldalán Thierryt. Mozdulatlanul állt egy autónak
támaszkodva, kezében egy szál cigaretta füstölt és komoly arccal figyelt engem.
Egy pillanatra ledermedtem, majd jobbnak láttam úgy tenni, mintha észre sem
vettem volna, így megszaporázva lépteimet olvadtam be az emberek közé.
De ő is ugyanezt tette.
Nem kellett sok, míg átjött a forgalmas
úttesten és ujjai erősen markolták meg karomat. Hiába ellenkeztem, csak húzott
maga után vissza az autó felé.
-Eressz el!- üvöltöttem. Felém sem
nézett, csak húzott maga után. Szabadon lévő kezemmel elkezdtem ütni ahol
értem, de ezzel csak egy széles mosolyt váltottam ki belőle.
-Nyugodj le, Rose!- mondta, miután
megálltunk az autónál és kinyitotta nekem az ajtót az anyósülésnél. Szinte úgy
kellett betuszkolnia az autóba, majd ahogy becsukta az ajtót egyúttal be is
zárt engem, míg a vezetőüléshez nem ért.
Ismerős kölnije azonnal megcsapta az
orromat, amint mellettem ült. Nem néztem rá, az ablakon keresztül néztem a
mellettünk elsétáló embereket és idegesen babráltam ölemben pihenő táskám
pántját.
-Mit akarsz?- kérdeztem nyersen, még
mindig az embereket figyelve.
-Szóval… Te és Styles, mi?- kérdezte
nevetve, de tudtam, hogy megöli a kíváncsiság. Épphogy felé fordultam, szemei
szinte világítottak a sötétben.
-Mit akarsz, Thierry?!- kérdeztem,
szinte fogaimat csikorgatva. Az előző kérdését elengedtem a fülem mellett, mert
ha még lenne is köztem és Harry között valami, Thierry lenne az utolsó, akinek
bármi köze is lenne hozzá.
Felsóhajtott és fejét ingatva indította
be az autót, arcán ezúttal már nyoma sem volt mosolynak.
-Vincent beszélni akar veled.
Sziasztok!
Nagyon
szépen köszönöm a kommenteket az előző fejezethez! Remélem tetszett mindenkinek
a mai is, és kicsit több komment fog érkezni… :) :D
FONTOS! Mint azt a legtöbben tudjátok, futott egy másik blogom is, Little Things néven. Ha olvastátok és szerettétek Effy & Harry bonyolult történetét, nézzetek vissza. Van egy kis meglepim számotokra! ;) http://harrystyleslittlethings.blogspot.hu/
FONTOS! Mint azt a legtöbben tudjátok, futott egy másik blogom is, Little Things néven. Ha olvastátok és szerettétek Effy & Harry bonyolult történetét, nézzetek vissza. Van egy kis meglepim számotokra! ;) http://harrystyleslittlethings.blogspot.hu/
Mint
mindig, Tumblr-en elértek, a következő fejezetet pedig vasárnap hozom nektek!
Addig
is jó olvasgatást mindenkinek! :))
Ha tudnad te mit teszel velunk! Foglamam sincs, hogy birom ki nap mint nap, azokat a perceket, mig arra varok, hogy jojjon egy uj resz! A tanulas mellett van miert szeretni a vasarnapot!:D nagyon-nagyon izgatott vagyok, hogy mi fog tortenni az elkovetkezendo reszekben, de azt tudom, hogy ki fogsz tenni magadert!:) imadtam ezt a reszt, itt leszek egy het mulva is!:):)❤️
VálaszTörlésNem tudom elégszer megköszönni a kommentjeidet! Köszönöm, hogy írsz, tényleg nagyon sokat jelent! :) ❤️
TörlésEz egy nagyon nagyon nagyon nagyon jó resz lett!! Izgalmas! Amikor olvasom teljesen mas vilagba kerulok , mintha en is ott lennek egy 3. Szemelykent....mintha en lennek Rose vagy nem tudom!!! Kaprazatos lett ez a resz is! Most h Harry szemszogebol is megismerhettuk a dolgokat..... Hat eszmeletlen!! Teljesen profi vagy !!! Csak igy tovabb!!!!!
VálaszTörlésxoxo~Timo
Ahh, nagyon köszönöm és örülök, hogy ennyire sikerül beleélned magad, ami egyébként teljesen hihetetlen számomra! :)
TörlésNagyon tetszik a blog! :) Varom mar a kovetkezo reszt, hogy mit akar Vincent Rosetol!
VálaszTörlésUgyesen irsz! :)
Nagyon köszönöm :))
Törlésaaa nagyon jooo :) imadom <3 mikor lesz uj resz?
VálaszTörlésKöszönöm :) Ma este!
Törlés