Az esőcseppek hangosan koppantak neki az
ablaknak és vagy’ öt percenként kísérte villámlás, majd hatalmas dörgés.
Nem tudtam aludni.
Az egész ágy forgott velem, a huzatból
áradt a menta és valamilyen finom parfüm illata, ami még inkább éberebbé tett.
Maga a tudat, hogy Harry ágyában feküdtem, egyre nyugtalanabbá tett.
Ezen a ponton, egy álmos és ittas roncs
voltam, aki szüntelenül csak azon gondolkozott, hogy mégis hogy jutott ilyen
helyzetbe.
Az oldalamra fordultam és azon agyaltam,
hogy vajon Harry is álmatlanul fekszik e lent a kanapén. Biztosan nem. Csak én
csináltam nagy ügyet ebből, miközben ő csupán csak Zaynnek tett szívességet
azzal, hogy maga mellett tart.
Ismét hatalmasat dörgött, szinte a falak
is beleremegtek. Felültem az ágyban, a takarót lerúgtam magamról és felálltam.
Nem tudtam tovább itt lenni, bármennyire is vonzott az ágy, az illatok és a
kíváncsiság, hogy mégis hogy telhet egy reggel Harryvel. De ez nem az a
pillanat volt, vagy nap, hogy ezt megtudjam. A francba is, biztos voltam benne,
hogy sosem fogom megtudni.
A pólót, amit Harry adott – és
türelmetlen vágy töltött el abban a pillanatban, hogy felhúzzam, ahogy a
kezembe nyomta -, magamon hagytam és visszahúztam a nadrágomat, majd a
kabátomat és a cipőmet, a pólómat pedig a táskámba dobtam.
Mély lélegzetet vettem és a lehető
leghalkabban sétáltam le a lépcsőn. Nem tévedtem, Harry halkan szuszogva aludt
a kanapén. Egyik keze a földre lógott, míg másik szinte kitekeredve a feje
fölött volt. Haja szinte belepte az egész arcát, szája résnyire nyitva volt.
Meggondolhattam volna magam. Egy pillanatra végig is suhant a gondolataim
között, hogy most, míg nem vesz észre, visszafekszem az ágyba. De éreztem, hogy
semmi keresnivalóm nincs itt és tudtam, hogy ő ezt száz százalékig így érezte.
Szavai folyamatosan ismétlődtek a fejemben, mikor először töltötte nálam az
éjszakát. És igaza volt, mert mikor felkeltem, hűlt helye se volt a lakásomban.
Tudtam, hogy nekem is így kell tennem.
Egy utolsó pillantást vetve a békésen
alvó Harry felé az ajtóhoz sétáltam és a lehető leghalkabban mentem ki a sötét,
hűvös, esős utcára.
*
-A francba, Louis!- Perrie hangja
visszhangzott az egész lakásban.- Tudod, mennyibe került ez a szőnyeg?!-
folytatta a kiabálást. A hangok a konyhából jöttek, míg én a nappaliban ültem a
kanapén és ráérősen lapozgattam az egyik magazint és kiélveztem minden egyes
korty kávét.
-Mégis ki a franc rak fehér szőnyeget a
konyhába?!- jött az ugyanolyan dühös kérdés az említett féltől, Louistól.
A telefonom halkan rezgett az asztalon,
jelezve, hogy újabb üzenetem jött. Három óra alatt ez volt a tizenhatodik. Mind
Harrytől.
-Aki tudja, hogy képes vigyázni rá!-
üvöltötte továbbra is Perrie.
-Nekem nem úgy tűnik. Egy hatalmas
kávéfolt van rajta.- felelte Louis szórakozottan.
Nem ez volt a legszerencsésebb válasz,
az egyszer biztos.
-Mert kiöntötted azt az átkozott kávét!-
szinte sikította és bár én is tulajdonosa voltam a szőnyegnek, halkan felnevettem.
Nem tehettem róla, az akcentusuk hihetetlenül nevetséges volt, mikor vitáztak.
-Akkor sem értem, miért fehér szőnyeget
kellett ide raknotok.- válaszolt Louis lemondóan, én pedig belekortyoltam a
kávémba.
A telefonom megint rezgett egyet, a
kijelző felvillant és ismét Harry neve állt rajta. Szem forgatva lapoztam újra
az újságot, tovább hallgatva a szitkozódásokat, amiket valószínűleg az utca
végében is hallhattak. Remélem megszokták már, hogy egy szokásos, Louisszal
töltött reggel csak így indulhat.
-Rendben, veszek neked egy újat!- adta
be a derekát Louis, de ismertem már annyira, hogy tudjam, csak azért mondta,
hogy Perrie elhallgasson.
Perrie felhorkant és pedig a konyha
irányába fordultam, felvont szemöldökkel.
-Meghiszem azt! Még egy sört se vagy
hajlandó kifizetni nekem, ha beülünk valahova!- folytatta a vitát Perrie.
Felsóhajtottam és ismét lapoztam egyet.
-Perrie…- Louis telefonja csörögni
kezdett.- Várj, ezt fel kell vennem. Igen?- kérdezte és hangja közelebbről
jött, vállam fölött hátrapillantva láttam, hogy már az előszobában járkál
fel-alá és felém pillantgat.
-Igen, itt ül. Egyenesen rám néz.-
nézett a szemembe, míg beszélt. Kérdőn pillantottam rá, mire megvonta vállát és
egyetlen egy szót tátogott: Harry.- Nem, már itt volt, mikor megjöttem.-
beszéltek tovább én pedig olvasást imitálva, továbbra is hallgatóztam.- Zayn ma
a szalonban van, Niallel… Rendben, megmondom neki… Oké.- válaszolta utoljára és
a mély sóhajából tudtam, hogy letették.
-Nagy bajban vagy.- hallottam Louis
daloló hangját és megelégelve ezt a reggelt, felkeltem a kanapéról.
Ahogy a konyhába sétáltam,
összeborzoltam Louis haját és elmosolyodtam. Perrie szúrós szemekkel méregette
őt, én pedig gyorsan elmostam a bögrémet és összeszedtem a holmimat.
-Hova mész?- kérdezték tőlem szinte
egyszerre, mikor a kabátomat húztam.
-Sétálni.- válaszoltam tömören, tudva,
ha bármi konkrétumot is mondanék Louisnak, azt egyből továbbadná Harrynek.
-Harry öt perc múlva ér ide, beszélni
akar veled!- próbált Louis az utamba állni, de haragos tekintetem láttán egyből
odébb állt.
-Mondjátok meg neki, hogy volt fontosabb
dolgom is annál, hogy megvárjam.- mondtam és azzal becsuktam magam mögött az
ajtót, hátrahagyva egy értetlenkedő pillantású Perriet, és egy bosszús Louist.
Nem sétáltam, azonnal taxiba ültem és
kis idő múlva már a parkban voltam, a szokásos padon és végre egyedül. Magam
sem tudtam, miért idegesített fel Harrynek a gondolata is, de ki nem állhattam.
Utáltam, hogy rekordidő alatt képes volt az idegeimen táncolni, vagy azt, hogy
ha csak ránéztem, elakadt a szavam és képtelen voltam nemhogy egy mondatot, de
még egy szimpla szót is összerakni magamban. Utáltam, hogy ott volt mindenütt,
de utáltam azt is, hogy most nem volt mellettem. De mind közül a legjobban azt
utáltam, hogy valójában nem is utáltam már annyira. Annyira.
Az éjszakai idő ellenére most már
kezdett kisütni a nap, a szél hidegen fújt és egy-két ember fordult meg csak a
parkban. Ölemben ott volt az ütött-kopott füzetem, amibe egyre több rajz került
a napok elteltével. És ez most sem volt másként, bár mikor egy hosszabb
pillantást vetettem rá, magam sem tudtam, mi lehetett az. Talán egy sötét szoba
volt, óriási ablakokkal, előttük egy halvány árnyékkal.
-A nappalim is ugyanígy néz ki.-
megrezzentem, ahogy a hang közvetlenül a hátam mögül jött. Hátra néztem, és
Harry komoly arccal nézett vissza rám. A füzetemet azonnal becsuktam és a
táskám mélyére süllyesztettem, ő pedig – pont, mint legutóbb – leült mellém.
-Van még?- bökött fejével a táskám felé,
rajzaimra utalva. Nem mozdultam és nem is válaszoltam, csak kifejezéstelen
arccal néztem vissza rá.- Ne már, Rose!
-Mit keresel itt?- kérdeztem monoton
hangon, de közben szívem heves iramot kezdett diktálni.
-Téged.- felelte nemes egyszerűséggel és
szemembe nézett. Várakozva pislogtam rá, tudtuk mindketten, hogy nem így
gondoltam ezt a kérdést.- Tudod… Ha nem kerestelek volna majdnem egy órán
keresztül, most le tudnám ordítani a fejed. De tulajdonképpen, kezdek
belefáradni ebbe az egészbe.- rántott vállat és hátradőlt, kezeit fekete dzsekijének
zsebeibe dugta.
-Akkor ne csináld.- feleltem halkan,
lassan én is hátradőltem a padon.
Egy ideig mindketten csendben figyeltük
a tavat, egymásra sem néztünk. Az illatát még így is éreztem, vagy csak még
mindig elevenen éltek bennem az érzések, amik felgyülemlettek bennem az éjjel,
mikor az ágyában feküdtem. Az biztos volt, hogy mostantól egy milliárd férfi
közül is egyből kiszúrnám, ha ő lenne a közelemben.
-Ez már nem rajtam múlik, Rose.- mély és
rekedtes hangja ezúttal lágy volt, talán még sosem hallottam ilyennek. Kerültem
a pillantását, tekintetem továbbra is a vízen tükröződő fákra irányult.-
Kiszúrtak téged, és az sem volt túl szerencsés, hogy Thierry látott minket
együtt. Nem igazán rajong értem.- jegyezte meg fanyarul.
-Nem is értem, miért.- gúnyolódtam és
bár visszaakartam tartani, mosolyom egyre inkább szélesedett, ahogy rá néztem.-
Akkor mit akartok tenni?- kérdeztem kicsivel később óvatosan, már kételkedtem
benne, hogy válaszra méltatja a kérdésemet.
-A terv szerint haladni.- nyalta meg alsó
ajkát.
-És pontosan mi a terv?- kérdeztem
szinte egyből, képtelem voltam uralkodni a kíváncsiságomon.
-Elérni, hogy ne maradjon Vincentnek
semmije. Irányítása, vevőköre, azt akarom, hogy az emberei szépen lassan, sorra
egymás után fordítsanak hátat neki és hagyják magára a mocsokban.- halkan
beszélt, szavai mélyek voltak és teljesen őszinték, szemei maga elé meredtek,
vonásai megfeszültek.
-Miért?- kérdeztem. Hiszen ez volt a
legfontosabb, tudtam, hogy hiába mondta el mindezeket nekem, valami hiányzott a
képből, valami, ami sokkal, de sokkal fontosabb.
Mély lélegzetet vett, majd nagyot
sóhajtott.
-Ugyanezt kérdezhetném tőled én is.
Mégis miért léptél le az éjszaka kellős közepén?- kérdezte, ügyesen elterelve a
témát.
-Mert tudok vigyázni magamra.- feleltem
magabiztosan, szemeim tekintetét kutatták kósza, göndör tincsei mögött
elrejtőzve. Orrát felhúzva mosolyodott el, és mintha elfojtott volna egy kis
nevetést is.
-Persze, Rose… Hogyne.- ingatta fejét
jobbra-balra, teljesen jót szórakozva azon, amit én őszintén így gondoltam.
-Komolyan.- erősítettem meg magam, de ő
csak tovább vigyorgott.- Vegyetek be engem is.- olyan hirtelen mondtam, hogy
még én magam is meglepődtem. Harry arcáról lefagyott a mosoly én pedig magam
sem értettem miért, de tudni akartam mindenről. És ha ennek az az ára, hogy
segítek is nekik, hát legyen.
-Nem. Te kimaradsz ebből.- mondta
komolyan, hangjából kihallatszott, hogy más lehetőség meg sem fordult a fejében…
ellenben velem.
-Ugyan…- forgattam meg szemeimet és felé
fordultam.- Mind elhitték, hogy semmi közöm hozzá… ami akkor még igaz is volt.
Ismerem Thierryt, jobban a közelébe tudok férkőzni. Segíthetek.- bizonygattam,
míg ő kételkedve nézett rám.- Különben is, Zaynen kívül van még, aki segít?-
kérdeztem, ami teljesen meglepte, de úgy látszott, hamar rájött, hogy Zayn
ilyesmit nem tud előlem titkolni. A nézéséből rájövök már mindenre.
-Niall és Louis, néha Liam.- motyogta,
alig hallhatóan.
Az ismerős nevek hallatán meglepődtem,
bár jobban belegondolva várható volt. Éjjel-nappal együtt vannak és már hosszú
évek óta barátok. És milyen barát nem segítené ki a másikat a bajban?
-Vegyetek be, Harry.- rezzenéstelenül
álltuk egymás pillantását, mígnem nyelve ismét végigszántotta alsó ajkát, jobb
kezével pedig elrendezte haját és ismét rám pillantott.
-Egyetlen esélyt kapsz, Rose. Egyetlen
egyet.- nézett rám komolyan, hangja vészjósló volt.
Kimérten bólintottam és minden erőmmel
próbáltam leplezni izgatottságomat, holott aggódnom kellett volna. Vagy inkább
lefújva az egészet meghátrálni, de ahogy zöld szemeibe néztem, amik
lehengerlően csillogtak, tudtam, hogy ezt a csatát most önmagammal szemben
elvesztettem.
Sajnálom
sajnálom sajnálom!
És
még vagy egy milliószor sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok, de vagy időm,
vagy „ihletem” nem volt az íráshoz. Deee itt a téli szünet, így remélem sikerül
a megszokottnál több részt hoznom!
Nagyon
köszönöm az előző fejezethez írt 13(!) kommentet, elképesztőek vagytok,
komolyan :) Remélem minden alkalommal egyre többen fogtok írni :D
Ui.:
A másik történetemhez (Where do broken hearts go) felkerült az első rész! Ha
gondoljátok, nézzetek be oda is! ;)
Wááá!Ezért megérte várni.Természetesen ez is nagyon jó rész lett.Szupi vagy,csak így tovább!
VálaszTörlésPusza!♥
Köszönöm! :))
TörlésMost őszintén megmondom! Hogy lehet otthagyni Harry Styles házát az éjszaka közepén? Ha én egyszer odakerülnék,akkor sohasem tenném ki onnan a lába, max. csak a Harry társaságával! :)
VálaszTörlésNagyon tetszik, igazi eseménydús! És Louis-nak igaza van, ki rak szőnyeget a konyhába, és méghozzá fehéret! Hiszen a konyhában bármikor kiborulhat, vagy kiömölhet valami!
Nagyon, nagyon tehetséges író vagy! Szerencsésnek érzem magam, amiért olvashatom a blogodat (bele értve a Little Things-t, ami most már Where Do Broken Hearts Go) Csak így tovább az írással! :)
Egyébként a Where Do Broken Hearts Go első fejezetét már elolvastam, és kommenteltem is hozzá! :)
Sok puszi, és ölelés Timitől! ♥♥♥♥♥
Én pedig azért érzem magam szerencsésnek, amiért ilyen elképesztő kommenteket kapok és nagyon-nagyon örülök, hogy mindkét történetem tetszik neked! :) ♥
TörlésImadom!!! Nagyon jo lett ez a resz is!!! Nagyon ugyes vagy! Csak igy tovabb!
VálaszTörlésLehet, hogy mondtam már, dee én téged imádlak! Köszönöm, hogy minden egyes új fejezetnél olvashatom a kommentjeidet! ♥
TörlésSzia!!! Mikor lesz új rész ?
VálaszTörlésEgyébként hát én lennék CrazyGirl csak most azzal a névvel nem igazán tudok írni. ... Nem tudom hogy miért. ....de hát. ..biztosan...
A lényeg, hogy mostantól így tudok csak írni szerintem..... Mikor lesz új rész? ????
xoxo~CrazyGirl
Szia!
TörlésMég ma éjjel, vagy legkésőbb holnap (talán kora délután). Próbáltam írni az ünnepek alatt is, de még sajnos nem jutottam a végére! Szóval, már nincs sok vissza és én személy szerint imádom ezt a részt :))