Egész úton, míg haza vitt nem szólt egy
szót se, és én is csendben hallgattam. Néha félve loptam felé egy pillantást,
elidőzve kócos haján, és halvány rózsaszín ajkain, amik állandóan nyitva
voltak, néha ujjaival piszkálta, míg vártunk a zöldre.
Igazából, még soha életemben nem voltam
ennyire boldog és izgatott egyetlen egy csóktól és igyekeztem minél inkább
magamba sulykolni a legvalószínűbb lehetőségeket. Nem akartam komplett idiótát
csinálni magamból Harry miatt, akire ha már csak ránéz az ember, tudja, hogy
előbb meglép egy ilyen helyzetből, minthogy akár egyetlen pillanatra is
megkérdőjelezze az érzéseit.
Összeszorítottam ajkaimat, mikor
megálltunk a ház előtt. Harry továbbra is csak előre meredt, míg én kellemetlenül
mozgolódtam az ülésben és fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek. Frusztráló
volt nyugodtan a közelében ülni és még frusztrálóbb volt tudni, hogy alig fél
órája még szorosan magához húzott és megcsókolt.
-Thierry már vár.- szólalt meg lassan és
kimérten, fejével a szemközti autók felé bökött.
Thierry haját felborzolta a szél, ahogy
lehúzott ablaknál cigizett és láthatóan fogalma sem volt arról, hogy alig pár
méterre vagyunk tőle Harryvel.
-Én… azt hittem…- motyogtam és
valójában, magam sem tudom mit hittem.
-Nem érek rá egész este, Rose.-
sóhajtott fel és zöld szemei végre ismét felém néztek. Éreztem, ahogy az
arcomon minden egyes vonás egymás után szépen lassan elkomorodik és még az a
képzeletbeli mosoly és kicsattanó boldogság is teljesen felszívódik. Helyét
felváltotta a düh, ami méregként áradt szét bennem.
Tekintete üres volt és teljesen
érzelemmentes.
-Rohadj meg.- morogtam, szavaim alig
voltak érthetőek és villámgyorsan kiszálltam az autóból, aminek ajtaját erősen
bevágtam a hátam mögött és egy pillanat alatt a házba szaladtam.
Ostoba
Rose, hogy hihetted…
*
-Szeretek veled lenni, Rose.- Thierry
magához ölelt, mikor pár órával később ismét a házam előtt álltam, egy hosszú
estével és egy annál is hosszabb vacsorával a hátam mögött.
Bár a lábaim sajogtak már a magas sarkú
cipőtől és a ruhát sem voltam már képes tovább elviselni magamon, ami teljesen
rám feszült, Louis tippje bevált. Thierry a lehető legelitebb helyre vitt el,
és ha más világban más emberek lettünk volna, teljesen lenyűgözött volna az
egész hely hangulata és stílusa.
De ebben a világban, az agyam pár
saroknyival odébb járt, a házként kialakított raktárépület falain belül.
-Köszönöm a vacsorát.- válaszoltam
bármilyen jellegű megerősítés helyett, hogy én is ugyanúgy érzek, mint ő.
Elhúzódott tőlem, de kellőképpen a
közelemben maradt ahhoz, hogy néha-néha mellkasunk súrolja a másikét. Fejét
lehajtotta, csak hogy mélyen szemeimbe tudjon nézni, és kezét arcomra
simította, ujjával elsöpörve egy göndör tincset. Tudtam nagyon jól, hogy mire készül
és eszem ágában sem volt hagyni neki, hogy megcsókoljon. Harry édes ajkainak
íze még mindig ott izzott a számon és nem akartam elengedni azt a bizsergető
érzést, ami ajkainak hiányától keletkezett. Így hát, mikor Thierry készült
megszüntetni a maradék távolságot is köztünk, elfordítottam a fejem, egész
aprón, de jól értelmezhetően és így csókja arcomat érte egyedül.
Felsóhajtott és elengedte arcomat,
továbbra is alig egy-két centire tartva tőlem fejét. Lehelete felmelegítette
bőrömet, de korántsem annyira, mint amekkora forróságot Harry okozott.
-Ideje bemennem.- szólaltam meg remegő
hangon, kezeimmel körbeölelve magam, mintha legnagyobb indokom a kinti hideg
lett volna.
-Igen.- suttogta bólogatva és hátrált
tőlem egy lépést.
Egyenesen a szemeimbe nézett, amit még
egy percig sem tudtam kibírni.
-Holnap hívlak.
-Jó éjt.- bólintottam és belöktem az
ajtót.
Thierry hangja halkan szűrődött át a
becsukódott ajtón és utána az egyedüli hang cipőim sarkának visszhangzó
kopogása volt a lépcsőházban. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor
benyitottam a lakásba és Perrie sugárzó mosolyával találtam magam szembe.
Szokásosan a konyhaasztalnál ült, egy
bögrével a kezében.
-Ez gyors volt.- nevetett, felhúzva
lábait a székre.
Ledobtam a táskámat a földre és
kabátomat is levettem, majd felakasztottam és leültem én is a konyhaasztalhoz.
-Te hogy hogy itthon vagy már?-
kérdeztem, elengedve fülem mellett megjegyzését. Fellélegezve vettem le cipőmet
és megfogadtam magamban, hogy soha, soha többet még csak rá sem nézek.
-Miután visszaért Harry, hívást kaptak.-
vont vállat én pedig kérdőn meredtem rá.- Ne kérdezd, de Harry egyből pattant
és a többieket is sürgette.
Tudtam, hogy alig pár órája bizonygattam
mindkettőnknek, hogy nincs köztem és Harry között semmi, mégis késztetést éreztem
arra, hogy most azonnal elmondjam Perrienek, mi történt. Maga a tény, hogy
egyből Harryt hozta fel, nyomást gyakorolt rám.
-Megcsókolt.- és kiböktem, szinte
hadarva.
-Hát persze, randin voltatok.-
legyintett és beszélt volna tovább, de a szavába vágtam.
-Harry. Harry csókolt meg.-
beleszédültem az emlékbe és abba is, hogy ezek a szavak egyetlen mondatban
hagyták el a számat.
Perrie szemei elkerekedtek és szája is
egy nagy O-t formált.
-Nem tudom miért. Az egyik pillanatban
még csak vitatkoztunk a következőben pedig…- a mondatomat csak egy sóhajjal
fejeztem be és sajgó szívvel, ahogy visszaemlékeztem.
-Kedvel téged.- állapította meg
csodálattal hangjában és csillogó szemekkel nézett rám.
-Persze.- horkantam fel fejemet rázva.
Közel sem látszott így, mikor szinte kilökdösött az autójából.- Hova mentek
Zaynnel holnap?- tereltem el a témát.
-Azt mondta, meglepetés.- mosolygott.
-Jellemző.- motyogtam szem forgatva, de
nem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el.
Legalább valakinek jól alakul a szerelmi
élete ebben a lakásban.
*
-Szóval ott volt az a tag, aki még fél
éve behúzott engem. Nem vett észre és gondolom fogalma sem volt róla, hogy ott
leszek én is. Hónapok óta kerül és még a számát is lecserélte a szemétláda.- a
tetováló gép halk búgása kísérte Scott történetét a múltkori balhéjáról. Zayn
összevont szemöldökkel és összeszorított ajkakkal koncentrált a munkájára.
Scott karját kitámasztva ült és meredt maga elé, míg beszélt és láthatólag
egészen jól tűrte, ahogy sorban tűvel szúrják a bőrét.
Niall székében ültem és figyeltem, ahogy
Zayn dolgozik, néha szóba elegyedtem Scottal, de leginkább csak csendben
figyeltem.
-Tette magát, hogy mennyire jól megy az
üzlet és hogy mennyit akaszt le egy hétvége alatt, így hát gondoltam, ideje
köszönni neki.- folytatta és Zayn fejét ingatva nevetett fel, továbbra is
precíz vonalakat húzva Scott bőrén.- Egyből mondta, hogy majd hív és hogy
lerendezzük, de nem igazán voltunk egy hullámhosszon. Mondtam neki, hogy vártam
eleget. Erre mi történt?
Zayn kérdőn pillantott rá, mikor egy
pillanatra elhajolt és több festéket adott a tűhöz.
-Bevédték?- kérdezte halkan, a gép
búgása pedig folytatódott.
-Hárman is, ő pedig meghúzta magát
hátul.- nevetett fel sajnálkozva, karját továbbra is ugyanúgy tartotta, hogy Zayn
még véletlenül se rontsa el tetoválását.
-Nem mintha ez téged megállítana.-
mondta Zayn, egy lapuló mosollyal arcán és letörölte Scott karját, majd tovább
folytatta.
-Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy
Harry is ott volt.- bólintott Scott én pedig meglepve pislogtam feléjük.
-Szépen elrendezték.- jegyezte meg Zayn.
-Látnod kéne a többit.- vágta rá Scott
és mindketten elmosolyodtak, mintha valami teljesen egyértelmű lett volna.
Vagy csak számomra nem volt az?
-Desmond mondjuk még csak be sem engedte
volna arra a helyre, de annyi biztos, hogy egy-két dologra megtanította
Harryt.- folytatta Scott, Zayn pedig letette a gépet és felegyenesedett.
Csak egyetlen kérdés kavargott a
fejemben, míg tovább beszélgettek és megnézték a kész tetoválást: ki lehet
Desmond?
Talán valamilyen régi edző? Hiszen
egyértelmű, hogy megtanította Harryt verekedni. Vagy talán ő vezette be
Brooklyn sötét ügyeibe? Egyik sem lehetett kizárt.
Scott nem maradt sokáig, miután
kifizette a tetoválást és lefoglalt még egy időpontot Zaynnél a jövő hónapra.
Alig volt már szabad hely a bőrén, de úgy tűnik, nehezen áll le az ember, ha
egyszer rákap a tetoválás ízére.
Zayn csendben pakolászott, Scott volt az
utolsó vendége és Niall is már órákkal ezelőtt végzett a munkával.
-Szóval, ma van a nagy nap.- mosolyogtam
Zaynre.
-Csak egy vacsora, Rosie.- motyogta, míg
elmélyülten pakolt mindent a helyére.
-Igen. Egy vacsora. Perrievel.- néztem
rá nyomatékosan és megállt mozdulatában egy hatalmas sóhajjal és kérdőn nézett
rám.- Mióta kedveled?
-Mióta ismerem?- kérdezte, mintha egy
bolonddal beszélt volna.
-Szóval ez egy baráti vacsora.
-Nem.- felelte tömören, lesütve szemeit.
-Elvesztettem a fonalat.- ismertem be
tettetett drámaisággal és le sem vettem róla szemeimet.
-Rendes vacsora lesz gyertyafénnyel meg
minden, oké? Még virágot is rendeltem, de ha elmondod bárkinek, halott vagy,
Rose.- hadarta és a tetováló gépét felém tartva fenyegetett.
-Hihetetlen. Ennyi év után, végre…
Végre!- emeltem az ég felé fejemet és úgy hálálkodtam. Csak halkan nevetett,
míg elpakolt, majd kivitte a szemetet a hátsó kapun.
Mire visszaért már felhúztam a kabátomat
és az ajtóban állva vártam, ajkaimat harapdálva. Éreztem, hogy szinte felfal a
kíváncsiság, de Zayn ügyet se vetve belső őrlődésemre nyitotta ki nekem az
ajtót és engedett előre. Zsebre dugott kézzel vártam, míg bezárta a szalont és
csendben sétáltunk a parkolóhoz. A kocsi ajtajai hangosan csukódtak be, mikor
beszálltunk az autóba és én addig bírtam csak.
-Zayn…- pillantottam felé félve, míg
beindította a motort és lassan kiálltunk.
-Hm?
-Ki az a Desmond?- kérdeztem, nagyobb
megkönnyebbüléssel, mint kellett volna.
Zayn kérdésem hallatán megfeszült és egy
ideig csak csendben vezetett, mintha mérlegelte volna, hogy válaszolhat e
egyáltalán a kérdésemre.
-Harry bátyja. Miért?- válaszolta végül,
futólag felém nézve.
Megvontam vállam. A kíváncsiság hajtott
egyedül, hogy mindent megtudjak Harryről.
-Csak kérdezem.
Igazából ezzel az egyetlen, rövid
válasszal Zayn kérdéseik millióit zúdította a nyakamba, de túl feltűnő lett
volna, ha kifaggatom Harryről.
-Meddig találkozgatsz még Thierryvel?- kérdezte
pár perccel később, egyenesen az útra meredve.
-Mikor lesz a találkozó?- kérdeztem és a
hideg rázott a gondolattól, hogy az én segítségem is benne volt a dologban.
-Szerdán.
-Akkor remélem addig már nem is keres.-
motyogtam fintorogva és megálltunk Zayn házánál.- Olyan mint Harry? Desmond…-
kérdeztem, hiába fogtam vissza magam.
Zayn leállította az autót és
felsóhajtott.
-Igen, mondhatni. Harry megváltozott,
mióta…- a szavak nehézkesen hagyták el a száját, majd ismét felsóhajtott és rám
nézett.- Menjünk be, lassan Perrieért kell mennem.- mondta, ezzel lezártnak
tekintve a témát.
Üvölteni tudtam volna vele, de ehelyett
csak kikényszerítettem magamból egy szolid mosolyt és aprót bólintva szálltam
ki az autóból. Címeres idiótának éreztem magam amiért minden információt, ami
csak Harryről szólt, kiéhezve vártam. És bár reménykedtem benne, hogy az este
folyamán, valamilyen csoda következtében megcsörren a telefonom és személyesen
neki tehetem fel a több milliónyi kérdésemet, Harry nem keresett.
És bár majd belepusztultam, de én sem
kerestem őt.
Sziasztok!
Először
is sajnálom, hogy várnotok kellett! És másodszor pedig, azt is sajnálom, hogy
nem ez lett a legjobb fejezet, de hébe-hóba kellenek ilyen átkötő fejezetek is
:)
És,
ami a legfontosabb, hogy őrülten boldoggá tettetek mind a 12 kommenttel, ami az
előző fejezethez érkezett! Tudom, hogy már vagy milliószor mondtam, de imádlak
titeket!
Juuujjjjjjjjj!!!!!!!!!!!!!! Szerintem ez is nagyon nagyon jó rész volt!!!!!!! Imádom!!!!!! Mikor lesz kövi rész?? Remélem minél hamarabb!!!!! :D
VálaszTörlésKöszönöm és már rakom is fel a következőt! :)
Törlésnagyon boldog vagyok, mert a születésnapomon hoztad a részt és ez nagyon nagy ajándék még ha nem is tudsz róla. nem értem Harry-t., ez a rész most elég nyugis volt de ilyennek is kell lennie. kíváncsi vagyok hogy vajon mit érez Rose iránt Thierry... és Harry Rose iránt.. siess a következővel :)
VálaszTörlésUtólag is nagyon-nagyon boldog születésnapot! Remélem, jól telt :)
TörlésNagyon nagyon jó lett! Bár nem olyan esemény dús mint a többi, nekem tetszett! :)
VálaszTörlésKövit gyorsan!!! ;)
xoxo~CrazyGirl
Köszönöööm :):)
TörlésMindig kellenek ilyen reszek is, de ujra csak azt tudom mondani, hogy nagyon varom a kovetkezo reszt!:))
VálaszTörlésNagyon köszönöm :)
Törlés