Chapter 21

Nyolc nap telt el.

Nyolc hosszú, végeláthatatlan, kínkeserves és esős nap telt el a csókunk óta. Pontosan nyolc nap telt el mióta utoljára láttam őt vagy beszéltem vele. Zayn egyetlen egyszer hozta szóba Harryt egész héten. Csütörtökön, mikor századjára is megkérdeztem tőle, hogy minden rendben ment e, mert még a tévéből és a rádióból is csak az szólt, hogy óriási rajtakapás történt szerda éjjel Manhattanban.

Biztosított róla, hogy a hely közelébe se kerültek és hogy senki sem fog rájönni, hogy bármi közünk lett volna az egészhez. És mivel Thierry is egyre ritkábban keresett a napok elteltével, kezdtem megnyugodni.

Szombat este volt és mivel a galériában kiállítást rendeztek, otthon festettem péntek délután óta. Nem volt mit csinálnom, főleg mióta Perrie és Zayn minden szabad percüket egymással töltik. Nem mintha bánnám, boldog vagyok, hogy végre egymásra találtak.

-Kérlek mondd, hogy nem csinálsz műtermet a lakásunkból is!- Perrie a fülbevalójával bajlódott, magas sarkú cipője kopogott a padlón, majd abbamaradt, mikor megállt a szobaajtóban.

A földön ültem, nyakig festékesen legalább tíz nagy méretű papír társaságában, amik szanaszét hevertek a szobám padlóján.

-Nyugalom, nem tudtam a galériában maradni a hétvégén.- motyogtam, miközben ecsetemet végighúztam a papíron, odafigyelve, hogy a kezem meg ne remegjen.

-Akkor gyere velünk!- az ajtónak dőlt, keresztbe fonva karjait mellkasa előtt.

-Nem érek rá.- koncentráltam továbbra is.

-De igen, ráérsz.- válaszolta nyomatékosan és éreztem, ahogy szemei égették a hátamat.- Átöltözöl, kisminkeled magad és elfelejted Thierryt és Harryt. Egyikük sem éri meg, hogy a szombat estédet megint a festményeid között töltsd.- mondta határozottan, ellentmondást nem tűrve és azzal sarkon is fordult.- Louis húsz perc múlva jön értünk!- kiabálta pár másodperccel később.

Hangosat sóhajtottam, és megadva magam letettem az ecsetet. Ember legyen a talpán, aki ellentmond Perrienek.

*

Közel két órával később már egy tömött clubban ültem egy asztalnál nyomorogva Niall és Louis között, akik a lerészegedés fogalmát teljesen új szintre emelték. Liam mosolyogva ült a puha kanapé szélén – amin ki tudja hányszor csináltak már illetlen dolgokat -, és a mázlista kólát szürcsölgetett, mert ő volt a ma esti sofőrünk, miután Louis fél másodperc alatt meggondolta magát és ledöntött egy korsó sört. Én, ugyanakkor Niall hangos – nagyon, nagyon hangos – unszolására lassan ittam a koktélból, amit a pultos egy széles vigyor kíséretében dobott nekem össze.

Perrie és Zayn a tömegben elveszve táncoltak és néha visszacsapódtak az asztalunkhoz. Zayn általában valamit Niallel vitatott, míg Perrie ivott egy-két kortyot a poharából vagy az enyémből és ismeretlen férfiakra mutogatott, akik szerinte tökéletesek lennének számomra az éjjel.

Szívószálammal a jégkockákat kevergettem a poharamban, míg Niall és Louis azon tűnődtek, vajon melyikükkel menne el előbb a pulttól nem messze táncoló nő. Velünk egyidős lehetett, vékony, de kifejezetten jó alakja volt, elegendő volt ahhoz, hogy kiérdemeljen egy-két féltékeny pillantást a mellette elhaladó többi nőtől. Szőke haja szinte már a fenekét súrolta és ilyen pillanatokban bosszantott leginkább az én barna, göndör szénaboglyám, ami a fejemen volt.

-Nem hiszed el?!- kiáltotta Louis, szemei alig voltak nyitva és látszott az arcán, hogy nem keveset ivott.- Most odamegyek, ahelyett, hogy csak üljek itt, mint te!- kiáltotta továbbra is Niall felé, akinek a nevetése túlharsogta még a dübörgő zenét is.

Louis abban a pillanatban felkelt és eltűnve a tömegben, a lányhoz sétált.

-Egy percet se adok neki!- nevetett Niall továbbra is és mindhárman Louist kerestük a tömegben.

A villódzó fények és a füst ellenére észrevettem, de nem Louist, vagy a lányt. Harry éppen kezet fogott egy fickóval, mikor szemem felé tévedt és a szívem kihagyott egy ütemet és levert a víz. Haja össze-vissza állt, fekete ingje csak alul volt összegombolva így tökéletesen látni lehetett tetoválásait. Sötét farmerban volt és oda se kellett néznem, hogy tudjam, megint csizmát húzott. Nem tudtam levenni róla a szemem, míg ő észre sem vett. Fejével a mosdók irányába biccentett és már el is tűntek a sráccal.

-Oh, a fenébe! Egy pillanat és jövök.- mondta Niall, visszarántva gondolataimat az asztalunkhoz. Kezében a telefonját szorongatta és már araszolt is ki az asztal mögül, kettesben hagyva minket Liammel.

Hezitálás nélkül ledöntöttem a maradék koktélomat és kicsúsztam én is az asztaltól, pont időben, mikor egy számomra ismeretlen tag lekezelt Liammel. Így legalább nem kell idétlen indokokat keresnem, hogy miért is hagyom magára.

Bár még csak egyetlen pohárral ittam és közel két perc sem telt el, éreztem az alkohol hatását, míg áttörtem magam az embereken, akik táncoltak és a pultig meg sem álltam. Figyelmen kívül hagyva a pultos próbálkozásait kértem még egyet ugyanabból a koktélból, amit nem sokkal később egy kacsintással odaadott. A szívószálat egyből bekaptam és lassan kortyolgattam a jéghideg koktélt, hátammal a pult szélének támaszkodtam és már majdhogynem szánalmas volt, ahogy újra és újra végigpásztáztam a tömegen.

Perrie vadul integetett, én pedig szélesen elvigyorodva csatlakoztam hozzá a koktélommal. Zaynnek nyoma sem volt, míg mi csak táncoltunk és felváltva kortyolgattunk a pohárból, ami megváltás volt abban a fülledt és zsúfolt helyen.

-Őt nézd!- jött közelebb és zavartalanul bökött mutatóujjával egy pasira, aki mellettünk táncolt. Farmerban és fehér ingben volt, izmosnak látszott, a haja már túl tökéletes volt ahhoz, hogy igaz legyen és az arcára volt írva, hogy mik a szándékai ma éjjel.

-Perrie!- húztam a számat és fejemet ingatva lépkedtem odébb, miközben a ritmusra táncoltam.

-Nem, nincs kifogás, mire visszajövök a mosdóból, azt akarom látni, hogy le sem mászik rólad!- üvöltötte túl a zenét és kivéve a kezemből az immáron üres poharat, hátat fordított nekem és elsétált.

Mintha csak jelet adott volna ezzel, az ismeretlen kiszemelt már mellettem is termett és együtt táncoltunk. Minden percben egyre közelebb került hozzám, mellkasa is néha-néha súrolta enyémet, engem pedig kezdett egyre jobban hidegen hagyni, hogy mi történik körülöttem a ritmusos zenén és a villódzó fényeken kívül.

A francba azzal a pultossal és az erős koktéljával.

Az ismeretlenem egyre közelebb hajolt hozzám, míg én az ütemre mozogtam és kezeimet az égbe emeltem, majd teljesen átadva magam a zenének lehunytam szemeimet. Kezei derekam köré siklottak és hátam mellkasának feszült.

Csakhogy ez volt itt a probléma. Nem egészen két másodperce még velem szemben állt és készült megcsókolni.

Szemeim azonnal kipattantak és már hűlt helye volt az eddigi társaságomnak, míg a kezek továbbra is derekam körül pihentek és teste ahogy nekem feszült, velem együtt mozgott a ritmusra. Fejemet lehajtva néztem meg kezeit és ahogy megpillantottam a kereszt tetoválást bal kezén, tudtam, ki az.

Elakartam magam lökni tőle, de amint észrevette, még szorosabban magához húzott és lehelete nyakamnak csapódott, bőrömet göndör tincsei csiklandozták és megborzongatták.

-Rose…- annak ellenére, hogy akárhányszor elhagyta a száját nevem, most kivételesen semmi irritáltság vagy lappangó düh nem volt benne. Ezúttal kérlelt, csupán a nevem kiejtésével és bár tudtam, hogy ugyanúgy fog végződni ez a pillanatunk is, mint a múltkori… maradtam.

Ajkai nyakamhoz értek, amint beadtam a derekamat. A lábaim megremegtek és éreztem minden egyes porcikáját tánc közben. Ujjai néha erősebben nyomódtak a ruhán keresztül bőrömbe és szüntelenül csak apró csókokat adott a nyakam minden egyes szabad milliméterére. Fejemet hátradöntöttem mellkasára és egyik kezem alkarján pihent, néha erősen belekapaszkodva, míg másikkal óvatosan hajába túrtam. Azóta erre vágytam, mióta csak vége szakadt az első és egyetlen csókunknak. Mintha morgott volna egyet, mély hangját elnyomta a hangos zene, de a szétterülő mosolyommal nem tudott szembeszállni senki és semmi.

Fejemet egy kissé oldalra fordítottam, csak hogy arcára nézhessek. Szemei szinte feketék voltak, mikor visszanézett rám, haja arcába lógott, és ajkai résnyire nyitva voltak. Szinte mágnesként vonzották enyéimet és öntudatlanul is egyre inkább közelebb próbáltam férkőzni hozzá.

-Harry! Harry!- Niall hangos kiáltásai rángattak ki minket a pillanatból és Harry lassan, de elhúzódott tőlem, míg végül karjai is eleresztettek. Hátat fordított nekem, de én is ugyanabban a pillanatban fordultam vele együtt, szembenézve Niallel, aki meglepve pillantott rám, majd Harryre.

-Mi van?- kérdezte Harry dühösen, hangja berekedt.

Niall továbbra is csak köztünk járatta tekintetét, majd feleszmélve, hogy csak őt nézzük, és körülöttünk több százan táncolnak, végre megszólalt.

-Nagy gáz van, haver! Louis rámozdult Ivan nőjére!- üvöltötte túl a zenét és bárki is lehetett az az Ivan, Niall rémült arca elárulta, hogy semmi jót nem lehetett várni tőle.

Harry mellettem mély lélegzetet vett és ujjaival orrnyergét fogta, mellkasa fel-le mozgott és már teljesen biztos voltam benne, hogy valóban nagy baj lehet.

-Hol vannak?- kérdezte felmordulva.

-Hátul.- válaszolta Niall és már el is indultak, én pedig követtem őket.

A hátsó bejáratig nem szóltak egy szót se, csak sietős léptekkel haladva kerülték ki az embereket. Harry percenként hátrapillantott rám, hogy ott vagyok e még. Mikor Niall kinyitotta az ajtót és a hűvös levegő megváltásként csapódott a bőrömnek, Harry egész testében felém fordult. Pillantása kemény volt és én tudtam, hogy azt akarja, hogy maradjak bent. Azt is tudtam, hogy esély sincs erre.

-Maradj itt.- telitalálat.

-Mi? Nem!- vágtam rá egyből, tükrözve pillantását.

-Rose!- mély lélegzetet vett és állkapcsa megfeszült. Elgondolkodtató, hogy valaha is meghatott e, mikor ezt csinálta.

-Ne kezdd, Harry! Jövök én is!- fölöslegesnek és értelmetlennek éreztem ezt a vitát, miközben Louisnak nagyobb szüksége volt rá.

-Hogy lehet valaki ilyen makacs!- mormogta az orra alatt és hátat fordított nekem egy sóhaj kíséretében. Niall szem forgatva engedte el maga mellett az ajtónál.- Louis is egyszer végre gondolkozhatna az agyával a farka helyett.- folytatta és Niall felnevetett én pedig csak elmosolyodtam bosszúskodásán.

Követtem őket a sikátorba, ahol a szőke nő, akiről hosszasan beszélgetett Niall és Louis, érthetetlenül kiabált és sírt. Perrie is odakint volt, próbálta megnyugtatni, de lehetetlennek tűnt. Louis vérző orral térdelt a földön és pár méterre tőle egy magas és kifejezetten izmos férfi állt, ökölbe szorított kezekkel. Zayn próbálta lefogni, de a testalkata nevetségesnek tűnt Ivan mellett. Abban is kételkedtem, hogy Harrynek esélye lenne ellene.

-Hagyd, Ivan! Nem tudta!- Harry akcentusa bombaként robbant a koszos téglafalak között. Ivan tekintetét Harry és Niall felé vezette, míg én csendben  meglapultam a falnál, görcsbe rándult gyomorral, hogy vajon mi fog történni. Talán tényleg odabent kellett volna maradnom, legalább szólni Liamnek.

-Nem kellesz te ide, Styles! Nem a te dolgod.- Ivan hangja erős volt és akcentusa alig volt észrevehető. Elég volt a neve hallatán megállapítani, hogy orosz.

-Én ezt nem így gondolom.- jött a rideg válasz Harrytől. Senki sem szólt, mindenki mozdulatlanul várta, hogy mi lesz. Ivan halkan felnevetett és közelebb sétált hozzá.

-Nem akarod úgy végezni, mint Des.- Harry arcába vigyorgott és ahogy befejezte a mondatot, csak egy hangos ütést hallottam, az agyam csak utána dolgozta fel a képet, ahogy Harry öklét minden erejével Ivan arcának üti. Biztos voltam benne, hogy csonttörést hallottam.

Hátra tántorodott pár lépést és kezével megtörölte orrát. Egy pillanat alatt ott volt utána ismét Harry előtt és öklével gyomron vágta Harryt. Az ütés hangja tompa volt, de még több méterről is hallottam, ahogy megakadt Harry lélegzete és majdnem térdre esett. Több ütést is kapott egymás után, mire összeszedte magát és ismét eltalálta Ivant, ezúttal még erősebben. Zayn és Niall próbálták szétszedni őket, eredménytelenül. Én, ugyanakkor, egészen addig földbe gyökerezett lábakkal álltam, míg egy hatalmas ütést nem hallottam. Nem láttam semmit, Louis is próbálta már leszedni őket egymásról. De mikor láttam, hogy Harry a földön feküdt és az arca már véres volt, kezei pedig védekezve takarták el felsőtestét, a tüdőmben akadt a levegő és lábaim maguktól indultak el hozzá, vállalva a kockázatot, hogy észre sem vesznek és talán nekem is bántódásom esik.

Perrie karja erősen rántott vissza, mikor már pár méterre voltam tőlük. Folyton csak hangos puffanásokat hallottam, ahogy a csont ütközik a csonttal, ahogy egyre mélyebb lélegzetvételek hagyják el a szájukat, ahogy Zayn és a többiek kiabálnak, hogy álljon le.

-Rose, ne!- Perrie hangja legalább annyira kétségbeesett volt, mint én magam. Szemeimet marták a könnyek, ahogy Harryre pillantottam. Messziről hallottam, ahogy a nő is sírva könyörög Ivannak, hogy hagyja abba és egy örökkévalóságnak tűnő idő után minden elcsendesült. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már voltam ilyen rémült életemben. Rettegtem, hogy valami komolyabb baja esett Harrynek.

-Ne gyertek ide többet!- kiabálta Ivan és karjánál fogva rángatta magával a síró nőt. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttük, Perrie keze pedig végre elengedett és azonnal Harryhez sétáltam.

-Jól vagy?- kérdezte tőle Zayn, és segített neki felülni, amit hangos hörgés kísért Harrytől.

Hogy kérdezhette ezt? Nem látta, hogy néz ki?

Tenyeremet szám elé tettem és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafojtsam a könnyeimet, mikor mellé térdeltem. Pár másodperccel később kezem már vállán pihent, Harry pedig automatikusan döntötte fejét mellkasomra, szakadozó lélegzetvétellel.

-Mondtam, hogy… hogy ne gyere ide.- dörmögte, arcát ruhámba fúrva. Kezemet hátára simítottam, és újra és újra megismételtem a mozdulatomat. Tudtam, hogy mindenki minket figyel és hogy beszélgetni kezdtek, de csak rá tudtam figyelni és arra, hogy jól van.

-Haza kell vinnünk.- jelentette ki Zayn. Perrie időközben oldalához bújt és látszólag teljesen lesokkolták a történtek. Niall mellettük állt, Louis pedig pár perce bement megkeresni Liamet.

-Fel tudsz állni?- kérdeztem alig hallhatóan, ujjaim tarkóján pihentek, néha óvatosan piszkáltam haját.

Erőtlenül bólintott, de ugyanúgy maradtunk még percekig.

-Harry, mennünk kell. Észre fognak venni.- Zayn lehajolt és felsegítette Harryt. Lábai egy pillanatra megrogytak, de Zayn minden erejével tartotta. Harry laposakat pislogott és az arca jelentős része bedagadt, felszakadt, vagy kezdett belilulni. Túl sokszor láttam így és a szívem minden egyes alkalommal belesajdult a látványba.

Én is felálltam és miután Perrie megbeszélte Liammel, hogy hol várnak minket, megkerülve a clubot a parkolóba mentünk.

Harry egész testsúlya Zaynre nehezedett az egész séta alatt és mikor a kocsihoz értünk, Niall segítségével betették a hátsó ülésre.

-Menj vele.- suttogta nekem Perrie, miközben a többiek arról beszéltek, ki hogy megy haza, miután nem fértünk el mind az autóban.

Meglepve néztem rá, miután pár órája még azon volt, hogy elfelejtsem őt.

-A múltkor is csak téged keresett, szüksége van rád, még ha nem is mondja.- látszott Perrien, hogy nehezére esett, hogy ezt mondta, de tudtuk mindketten, hogy valamilyen különleges oknál fogva igaz volt amit mondott.

-Rendben.- motyogtam.

-Perrie és én megyünk taxival.- mondta Zayn, fáradtan. Szemei felém tévedtek és láttam rajta, hogy rágódik egy kérdésen, amit nem tudja, feltehet e vagy sem.

-Én is megyek veletek.- sóhajtott fel Louis és odébb sétált, telefonját nyomkodva. Valószínűleg kocsit kért.

-Minden rendben lesz, oké?- lépett közelebb hozzám Zayn és megölelt. Hevesen bólogattam és vállaiba kapaszkodtam. Kis idő után elhúzódott tőlem és aggódva végignézett rajtam.

-Menjetek nyugodtan.- löktem vállba és felnevettem, amire nem tudom, hogyan találtam egyáltalán erőt.

Fejét ingatta, miközben én követve Niall példáját, beszálltam a kocsiba. Hátra ültem, Harry pedig mintha tudta volna, egyből ölembe hajtotta fejét. Zayn becsukta az ajtót és egy utolsót intett, Liam pedig beindította az autót.

Kezemmel kisöpörtem arcából a haját, csillogó zöld szemei pedig résnyire szétnyíltak és csak engem figyelt, én pedig egyedül csak őt.

-Ne aggódj Rose! Holnapra már semmi baja nem lesz.- szólt hátra Liam. Harry arcán egy halvány mosoly jelent meg és lehunyta szemeit, én továbbra is haját piszkáltam és ezek után már csak a rádióból szűrődő halk zenét és a motor egyenletes búgását lehetett hallani.

Sziasztok :)

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket az előző részhez, de remélem, hogy ehhez a részhez most több fog jönni.. :) Éés nagyon köszönöm a díjat is, amit Timitől kaptam :)

Remélem, jobban tetszett nektek ez a rész, mint az előző! xx

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed!