A napok lassan teltek. Szinte hallottam
az óra mutatójának halk kattanását minden egyes elmúlt percnél. A nappalok
nehezen és kínkeservesen teltek, a gondolataim szerteszét jártak. Mindig
találtam valami plusz munkát, amivel kihúzhatom magam a festés alól. Nem mintha
bárki is a kezembe nyomta volna az ecsetet. Én féltem tőle, hogy mit fogok
viszontlátni a vásznon.
Az éjszakáim még rosszabban teltek. Nem
jött álom a szememre, a telefonomat öt percenként megnéztem, majd kikapcsoltam,
hogy még véletlenül se tudjam használni. Aztán vissza, miután bebeszéltem saját
magamnak, hogy Harry bármelyik percben hívhat, és mi van, ha nem ér el. Meglepő
módon, nem hívott.
A mai nap is ugyanúgy indult. A gyomrom
görcsbe rándult tudván, hogy csütörtök van – és már csak egy napom maradt.
Perrievel halkan beszélgettünk a korai órákban egy forró bögre kávé fölött,
majd mindketten munkába indultunk. Ki-ki a maga dolgára. Délelőtt Zayn beugrott
a galériába, még mielőtt kinyitotta volna a szalont. Nem maradt sokáig, Lana
szinte ugyanolyan roncs volt, mint én, a kiállítások szervezése miatt, így
hamar elhessegette Zaynt a pult környékéről.
Csak a szokásos, napi rutinok.
Az ebédszünetemet a műteremben
töltöttem, egy órán keresztül csak a fehér falra meredve, próbálva kigondolni a
péntek este menetét.
Egy tárgynak éreztem magam, amit könnyen
felhasználhatnak, ha kapóra jön és az alkalom is úgy kívánja. De tudtam,
persze, hogy ennél sokkal többről van szó, hogy Zayn és a többiek egyáltalán
nem ezért találták ki ezt a tervet. A döntés az én kezemben volt és én
döntöttem. Az egyetlen dolog, amire szükségem volt már, az az ok. Hiányzott egy
jelentős darab a kirakósból és egyedül csak Harry válaszolhatta meg ezt a
kérdést.
A délután további része elsiklott a
fejem fölött és még jóval a zárás előtt elküldött Lana, mondván, hogy bírja
egyedül is. Huszonnégy percig próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, de két
kézzel tuszkolt ki az ajtón.
Csodával határos módon, ma sütött a nap
és még volt szerencsém elcsípni a naplementét. Még világos volt, mikor a parkba
értem. A szél hideg volt, csípte az arcomat és megborzongatta a bőrömet, ahogy
a hajamba kapott. Csak pár ember üldögélt vagy sétált a parkban és nekem sem
volt nagyobb tervem ennél. A part mentén sétáltam, zsebre dugott kezekkel, a
hajam fél percenként az arcomba lógott a szélnek köszönhetően, de akkor sem
voltam hajlandó még hazamenni.
Egy nagyobb löketű szél után kisöpörtem
hajamat arcomból és szememmel a szokásos padomat kerestem, csupán csak pár
méterre volt már. De a pad már foglalt volt és fogalmam sem volt, hogy
meglepettnek vagy bosszúsnak kellett volna lennem. Talán, ha egy középkorú
férfi vagy nő ült volna ott, szemrebbenés nélkül tovább mentem volna, de Harry
már más tészta volt. Tudta, hogy sokat járok ide és tudta azt is, hogy mindig
arra a padra ülök.
-Mit csinálsz itt?- kérdeztem, négy-öt
lépésnyire lehettem tőle. Szemeit felém vezette és komoran tanulmányozta
arcomat, cseppet sem siettette a válaszát.
-Segítek abban, hogy meggondold magad.-
szavai lassúak voltak, hangja monoton és mély volt. Hajába belekapott a szél,
szeme elé fújva egy-két göndör tincset. Kezével hátra túrta haját, majd
elengedte, ami abban a pillanatban szanaszét omlott. Arcán még mindig ott
voltak a szombat esti verekedésnek a nyomai.
-Honnan tudtad, hogy itt leszek?-
kérdeztem meglepve, immár csak egyetlen lépésnyire tőle.
Megvonta vállát és egy visszafogott
mosollyal nézett rám.
-Csak egy megérzés.
Szoborként álltam előtte és igazából
fogalmam sem volt, hogy mit is mondhatnék neki. Annyi minden volt, annyi minden
történt és hiába volt több millió szó, hirtelen az összes értelmetlennek tűnt,
ahogy szemeibe néztem.
-Nem ülsz le?- kérdezte, odébb csúszva a
padon és fejével maga mellé biccentett.
Hangosan fújtatva ültem le, kezeimet
visszadugtam zsebembe és mindketten csak magunk elé meredve ültünk, épphogy még
világos volt, az emberek már hazafelé tartottak a parkból.
-Szeretek itt lenni.- törte meg a
csendet egy idő után. Éreztem magamon, hogy tekintete elidőzött rajtam. A szél
kicsípte az arcomat és a nagyobb szeleknél úgy rezegtem mint a nyárfalevél.-
Kéred a kabátomat?- kérdezte jóval halkabban, mintha nem akarta volna, hogy
valóban meghalljam a kérdést, mintha csak magában tanakodott volna.
-Nem…- szemeim mellkasára tévedtek.
Fekete bőrkabátja ki volt cipzárazva és csak egy fehér póló volt rajta, felette
egy bordó, kockás inggel.- Harry, le ne merd venni!- szóltam rá erősebben,
mikor előrébb dőlt a padon, hogy rendesen ki tudjon bújni a kabátból.
Halkan felnevetett és felém nyújtotta a
kabátját, ingjének ujja csuklójáig fel volt tűrve, de kétlem, hogy akár egy
kicsit is felmelegítette.
-Húzd vissza, Harry. Meg fogsz fagyni.-
erősködtem tovább, de ő csak összevonva szemöldökét és a lehető legkomorabb
arccal a vállamra terítette a kabátot. Meleg volt és Harry parfümének illata
szinte azonnal beleitta magát a ruhámba.
-Ha felmelegedtél, visszaadod.-
válaszolta egyszerűen és visszadőlt a padon.
Szokatlanul higgadt volt és a kedve
szépen lassan nyomot hagyott rajtam is. Összehúztam magamon a kabátot és számat
harapdálva vártam, hogy szóljon, még mielőtt én kezdek bele a kérdéseimbe.
-Tényleg nem muszáj megtenned.- mondta
hirtelen, szeme sarkából engem figyelve.
-Csak segíteni akarok.- a válaszom olyan
gyors volt, mintha tudtam volna, hogy ezt fogja mondani.
-Rendben, majd találunk mást, amiben
segíthetsz.- válaszolta egy kicsit ingerültebben. Ennyit a higgadtságról.
-Egyetlen dolgot mondj, Harry, amiért ne
kéne segítenem. Egyet!- mondtam én is jóval dühösebben, elmondhatatlanul
idegesített, mikor így viselkedett.
-Nem biztonságos, Rose.- úgy hangzott,
mintha egy öt évessel próbálta volna mindezt megértetni.
-Ez nem elég. Ezzel én is ugyanúgy
tisztában vagyok.- álltam tekintetét és szavaim hallatán mély lélegzetet vett.
A szemei még a szája előtt ordítani kezdtek velem és félelmetes volt, hogy
ennyire olvasni tudtam a tekintetéből, vagy a vonásaiból.
-Ha az útjukban állsz, nem foglalkoznak
veled.- pillantása kemény volt és arca meg se rezzent. Egyenesen a szemeimbe
nézett.- Mindegy lesz nekik, hogy ki vagy és ha kiderül, ha esetleg kiderül,
hogy besúgó vagy, szemrebbenés nélkül gondoskodnak róla, hogy többet ne beszélj
senkinek.- a hangja hideg volt, szavai szokatlanul sürgetőek voltak.
Éreztem rajta, hogy nem csak erről van
szó.
-A bátyáddal is ez történt, igaz?-
kérdeztem csendesen, félve pillantva rá.
Ajkait összeszorította egy pillanatra és
hajába túrt. Lélegzet visszafojtva vártam a választ és egyben féltem is, hogy
teljesen rosszul rakom össze a képet. Csak egy megérzés volt, hallottam a
hangjában és láttam a tekintetében, de ugyanakkor bizonytalan is voltam.
-Mondhatni.- hangja a szokásosnál is
rekedtesebb volt és megszakította pillantásunkat. A tó felé nézett, száját
harapdálta és teljesen elmerült gondolataiba.
-Ezért van ez az egész?- kérdeztem,
továbbra is halkan. Nem nézett rám és egy pillanatra megijedtem, hogy talán
sosem akarta ezt elmondani nekem, hogy minden, amiben reménykedtem csak egy
kósza álom volt, és Harry sosem fog többé a közelembe kerülni.
-Vincent és Des legjobb barátok voltak.-
szemeivel még mindig a vizet figyelte, miközben arcán láttam, hogy újra
végigpörget mindent a fejében.- Az elejétől kezdve társak voltak, egyszerű kis
futárokként kezdték és hónapról hónapra, majd évről évre sikerült bevenniük az
egész várost. Des csak a legjobb szállítókkal kötött üzletet, a legjobb
clubokban árulhattak az emberei akik a legmegbízhatóbbak voltak. Megfontolt
volt és elővigyázatos, a rendőrség sosem gyanakodott rájuk. Vincent viszont…
még többet akart, Desmond háta mögött intézkedett, a rendőrség egyre többet
figyelte őket, ezért Vincent megmozgatott mindent, hogy emberei legyenek a
rendőrségtől is. Még többet akart és úgy érezte, hogy már csak egyetlen dolog
van, ami az útjában áll ennek.- mély lélegzetet vett, szemei bizonytalanul
keresték tekintetemet.
-Desmond.- suttogtam a nevét megtörve,
Harry szemeibe nézve. Lassan bólintott és hosszan lecsukta szemeit, mélyet
sóhajtva.
-Négy éve történt. Már nem emlékszem,
kinél voltunk. Des néhány haverja is ott volt és később Vincent és még néhány
ismeretlen ember is megjött. Próbáltam megállítani őket, de ketten lefogtak, a
harmadik pedig addig vert, míg a földre nem estem. Ivan és még páran Dest
fogták le és ütötték. Mindenki kiabált, én is kiabáltam és Desmond is. Aztán
csak egy hangos lövést hallottam és minden elcsendesült.- kezemet szám elé
raktam és szemeim megteltek könnyekkel.
Szemeit lesütötte és gyűrűjét babrálta.
-Zayn azt mondta, húzzam meg magam egy
időre.- motyogta.- Hazamentem Londonba. Az édesanyám beleroppant és egy ideig
engem hibáztatott. Azt mondta, hogy mindig is én voltam az érettebb, hogy meg
kellett volna mondanom neki, hogy hagyja abba.- nevetett halkan, minden humor
nélkül.- De hogy mondod el neki, hogy te is éppen beletanultál az egészbe?-
zöld szemei ismét enyémeket fürkészték.
-Harry…- suttogtam, még mindig a
könnyeimmel küszködve. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék neki. Minden
közhelynek tűnt, és korántsem fejezte volna ki a fájdalmat és szomorúságot,
amit éreztem miatta.
-Ezért nem akarom.- mondta és szeméből
egyszeriben eltűntek a múltnak a fájdalmai.
A fejemben kavarogtak a gondolatok.
Megrémített, hogy Vincent idáig képes volt elmenni, de másrészt még nagyobb
késztetést éreztem, hogy segítsek.
Megkaptam, amit akartam, nem igaz?
-Ez másképp lesz.- motyogtam, állva
tekintetét, mintha azzal még jobban meg tudnám győzni.
Fejét rázva fújtatott egyet és
hitetlenkedve nézett rám, már-már elmosolyodva.
-Hihetetlenül makacs vagy.- dörmögte,
szemei megteltek csodálattal és az én szívem pedig azonnal hevesebben kezdett
verni.
-És őrült is, gondolom.- halkan
felnevettem.
Azt hiszem, ez volt az első alkalom,
hogy hallottam Harry szívből jövő nevetését. Képes lettem volna évekig itt ülni
a padon, és hallgatni mély hangját és nézni az arcát, ahogy egyre jobban
kivirul. Az ember összes problémája elillan pusztán csak attól, hogy nevetni
látja őt. Ő volt az egyetlen fény az éjszakában és én hezitálás nélkül követtem
volna őt bárhová, ahova megy.
Nevetése elhalkult, ahogy az én mosolyom
is kezdett elhalványulni. Zöld szemei azonban tovább csillogtak, közben
alaposan végigtanulmányozta arcomat.
-Van még egy másik ok is.- suttogta alig
hallhatóan és szemeit ajkaimra vezette, majd vissza szemeimre.
Elakadt a lélegzetem és megdermedve
vártam, mit fog mondani.
-Mi?- kérdeztem bátortalanul.
-Nem akarom, hogy Thierry közelében
légy.- válaszolta és közelebb hajolt hozzám. A lehelete égette a bőrömet és
minden egyes porcikám az ajkai után sóvárgott. Kezét arcomra tette majd hajamba
túrt és ajkai ugyanabban a pillanatban enyémekhez értek. Egy hangos,
megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat és közelebb húztam magamhoz ingjénél
fogva, majd kezeimmel körbefontam nyakát. Az egész testem megremegett és hajába
túrtam, pont, mint előző csókjainknál. Mindketten úgy öleltük és csókoltuk a
másikat, mintha csak az életünk forgott volna kockán. Minden másodpercben
darabokra hullottam és elvesztettem az eszem. Nem köröztek a fejem fölött a
problémák és azok sem, amik még csak előttünk álltak. Csak az ajkait éreztem,
ahogy lassan és óvatosan mozog szinkronban az enyémmel és ahogy hajammal
játszik, miközben másik kezével oldalamon simít végig újra és újra.
Aztán, mintha csak a képzeletem játszott
volna velem, elhajolt tőlem és kezeim élettelenül zuhantak vissza ölembe.
Hajába túrt és körbenézett, mintha ő is ugyanúgy elveszettnek érezte volna
magát egy pillanatra, mint ahogy én is.
-Ideje mennünk.- köszörülte meg torkát
és rám pillantott, majd felállt a padról.
Szótlanul követtem a példáját és egymás
mellett sétáltunk végig a parkban. És csak reménykedni tudtam benne, hogy
legalább negyed annyit jelentettek neki ezek a kósza csókok, mint nekem.
Sziasztok!!
Nagyon
szépen köszönöm mindenkinek, aki írt az előző fejezethez! Még mindig
elképesztő, hogy milyen visszajelzéseket kapok és hát… imádlak titeket! De ezt
persze már milliószor mondtam :)
Ui.:
kérlek, írd le a véleményed! xx
Ahjj miért kellett abbahagyni?? :D imádom!!!!
VálaszTörlésKöszi :):)
TörlésNagyon joo lett!!!! ♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡ Miért kellett itt abba hagynii?!?
VálaszTörlésImádom!!!!!!! :D
xoxo~CrazyGirl
Muszáj volt! :D Nagyon köszönöm! <3
TörlésImádom mint mindig .. :) gyorsan kövit <3
VálaszTörlésKöszönöm és sietek vele ;) :D
TörlésNagyon jo lett! :) szülinapi ajándék nekem :D
VálaszTörléssiess a kövivel!! <3
Aww, boldog születésnapot utólag is! Remélem, jól telt :):) <3
TörlésBaromi jó lett ez a rész is.És megint csókólóztak!!!!!!! *•* wáááá.............
VálaszTörlésPuszííííí!!!!
Egy olvasód
Wáááá köszönöm! :):)
TörlésEgyszer, csak egyszer, jöjjenek már össze, vagy odamegyek hozzájuk és odavonszolom őket egymáshoz. :D Harry-n is látszik, hogy fontos neki Rose és Rose-on is látszik,, hogy fontos neki Harry.Csak egyszer kérlek, csak egyszer jöjjenek már össze. Nagyon hálás lennék. :)
VálaszTörlésNagyon imásom, nagyon ügyes vagy. :)
Egyszer mindennek eljön az ideje :) Türelem, türelem ;) Köszönöm, hogy írtál! :)
TörlésAnnyira imadom hogy mindig a legjobb resznel fejezed be:DD kikeszitesz a reszeiddel eskuszom��
VálaszTörlésImadtam mint mindig, kerleek siess a kovetkezoovel!:)<33
Jajj nagyon köszönöm! <3
TörlésHIHETETLEN VAGY :D nagyon remek részeket adsz ki a kezedből. csodálatosak :D komolyan imádom olvasni és alig bírom kivárni mindig a folytatást. kíváncsi leszek,hogy mi lesz ha egyre jobban belefolyunk az ügybe :) csak így tovább és siess a következő résszel:)
VálaszTörlésKöszönöööm!!! :)
TörlésDrága Effy!
VálaszTörlésImadom h mindig a legjobb resznel hagyod abba.. Hihetetlen egy íronő vagy te. Imadlak! Tukon ulve varom a kovetkezo reszt.. Mint mindig <3
Most betegen csak ennyire telt tolem. Csak igy tovabb :*<3
Nagyon köszönöm és jobbulást! :) <3
Törlés