Chapter 25

Harry szemszöge

A cigarettafüst jelentéktelenül gomolygott a szobában. Chase már vagy a harmadik szálra gyújtott rá tíz percen belül, Tyler pedig valami nőről beszélt, akivel összeakadt pár nappal ezelőtt. Bobby tudta, miről beszél, de nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi is történik körülöttem.

-Kell neked is?- kérdezte Shawn, vállba lökve engem. Felvont szemöldökkel várta a válaszomat, kezében egy cigi papírral, előtte az asztalon már összevolt keverve a dohány és a fű. Megvontam a vállam. Mi rossz történhet?

Egy széles vigyorral az arcán szórta bele lassan a papírba. Számhoz emeltem a poharamat, a jég szinte már teljesen elolvadt a whiskymben. Nem mintha ért volna bármit is. Még mindig Rose kávé ízű ajkait éreztem a számon.

-Szóval, nem vagy féltékeny, Styles?- nevetett Tyler, Bobby követte a példáját. Fogalmam sem volt, miről beszélnek.

-Mi?- kérdeztem, kezemben szorongatva továbbra is a poharat, lassan tologatva ide-oda az asztalon. Semmi kedvem nem volt itt lenni.

-Az a hír járja, hogy Thierry lecsapott a nődre.- vigyorgott továbbra is. Shawn halkan nevetgélt mellettem, míg lassan benyálazta a papírt, majd büszkén arca elé tartotta a cigit. Nem volt rossz, meg kell hagyni.

-Nincs nőm.- mondtam, de tudtam jól, hogy Rosera gondolt.

-Mindegy.- vont vállat Tyler.- Jó bőr volt, kár volt ilyen egyszerűen átpasszolnod.- válaszolta mellékesen. Ujjaim egyre szorosabban markolták a poharat, másik kezem ökölbe szorult.

Önelégülten nézett rám, én pedig minden erőmmel próbáltam visszatartani magam, hogy ne töröljem képen most itt, helyben.

-Az a kis göndör barna? Láttam őket tegnap, T. mindenhova magával cipeli.- jegyezte meg mellékesen Shawn és begyújtotta a cigit, az ajtó pedig abban a pillanatban nyílt ki. Senki sem fordított különösebb figyelmet felé, mind Vincentre vártunk.

Louis és Zayn leültek mellém az asztalhoz, az ócska kanapé alattunk pedig egyre jobban kezdett besüppedni.

-Pont időben.- vigyorgott Zayn, mikor elkezdtük körbe adogatni a cigit.

Nem szólt senki többet Roseról. Mindannyian tudták, hogy Zayn előtt jobb nem szóba hozni.

-Hol a francban van már Vincent? Negyed órája a város másik felében kéne lennem!- szólt Bobby két slukk között. Szemei egyre jobban összeszűkültek, én pedig kezdtem egyre jobban ellazulni.

Bármi is volt ez, Shawn annyira nem is nyúlt félre vele.

-Úgy fogják vinni ezt a szart, mint a cukrot.- fújta ki a füstöt nevetve.

-Rose odalent van.- hajolt közelebb Zayn, de a hangját amúgy is elnyomta, ahogy mindenki egyszerre beszélt. Az egész testem megfeszült és egy csettintésre kitisztult a fejem. Zayn figyelmeztetve vetett rám egy utolsó pillantást és mikor látta, hogy viszonylag rendbe szedtem magam, csak biccentett egyet.

Két hete ez volt az első alkalom, hogy Rose közelében vagyok.

Próbáltam nem törődni a ténnyel és inkább a figyelmemet az asztalunk körül folyó beszélgetésre irányítottam.

-Vincent újraosztotta a negyedeket.- fejemet azonnal felkaptam Chase elhintett információjára és szemem sarkából láttam, hogy Zayn is jobban érdekeltté vált a témában.- Nincs állandó hely, egy-két hetente csere van.- ingatta fejét és ismét meggyújtott egy cigit.

-Ez így nem lesz jó, ember! Nekem kellenek a vevőim.- Shawn hangosan ellenkezett, annak ellenére, hogy nem kis mennyiségű anyag került az ő szervezetébe is, a rohadékon meg se látszott.

-Archie Williamsburg-ből átkerült a Kensington-ra. Gondolhatod, mennyire örült.- mormogta Chase, miközben újabb füstfelhőt zúdított ránk. Louis halkan hümmögött, Zayn és én pedig mozdulatlanul hallgattunk. Ez így nem lesz jó. Egyáltalán nem.

Még mielőtt bárki folytathatta volna a beszélgetést, az ajtó ismét kinyílt. A lentről felszűrődő zene egy pillanatra felerősödött, majd ahogy becsukódott az ajtó, csak a gondolataim legmélyén maradt ott Rose arcával együtt.

-Zárjuk rövidre, nem érek rá.- ez volt az első mondata Vincentnek.

Mint mindig, mikor megláttam, most is nagyot nyeltem és fogaimat összeszorítva gyűrtem le magamban minden gyűlöletet és undort, amit éreztem.

Tudtam, hogy Louis képtelen volt visszatartani a megjegyzését, de még mielőtt egy szót is szólt volna, Zayn oldalba lökte. Úgy tűnik, Zayn ma kifejezetten résen van.

Mindenki szótlanul pakolt ki az asztalra, több köteg pénzt. Vincent felvont szemöldökkel nézett rám, mikor én még mindig ugyanúgy ültem és csak farkasszemet néztem vele.

-Styles?- kérdezte türelmetlenül. Minden szempár rám szegeződött és ismét legyűrve minden bennem lakozó gyűlöletet nyúltam a zsebembe. A pénzt az asztalra dobtam, közel háromezer dollár volt. Nem érdekelt, egyedül csak a saját részemet szoktam leszámolni és elvenni belőle.

Vincent egyik csicskása egy táskába kezdte pakolni a pénzt. Egy másik táskából pedig előkerültek a tasakok. Csend volt, mindenki érezte, hogy Vincent nincs jó kedvében.

Az előző adagnál jóval kisebb esett le elém az asztalra.

-Ez nem stimmel.- fogta a kezébe az ugyanakkora zacskót Louis.

-Forró volt a talaj, csak ennyit tudtunk átvenni.- válaszolta Vincent, miközben Bobbyval mérték az anyagot. Az egész egy megszokott rutin volt, mégis érezte mindenki, hogy valóban van valami, ami nem stimmel.

Számomra azonban, minden a terv szerint haladt.

Zayn egy pillanatra rám nézett a szeme sarkából és Chase a következő percben pedig átpasszolta neki a mérleget.

-Százötven.- motyogta, miután lemérte. Shawn fejét ingatva nézett ránk.

-Egy nap alatt elfogják vinni.- dörmögte.- És utána mégis mi a fenét csinálunk?- nézett Vincent felé, akinek már most kevés volt a türelme. Meggyújtott egy cigit és beleszívott, majd szinte gyilkos pillantással meredt Shawnra.

-Három üzletem vált semmissé, kevesebb, mint egy hónap alatt és a kibaszott rendőrség minden átvételnél a seggünkben van! Szerinted mennyire érdekel, hogy mit fogsz csinálni?!!- üvöltötte.

-Ez akkor is egy vicc.- ingatta fejét.

-A tiéd lesz Greenpoint és Chase is odamegy.- mondta, figyelmen kívül hagyva Shawn megjegyzéseit.- Louis és Tyler Cypres Hillbe mennek, te- mutatott rám.- és Zayn pedig maradtok Williamsburgben. Bobby te Kensingtonba mész.- és pont úgy lett, ahogy Chase is megmondta.

Próbálja kiszűrni a besúgókat.

-Ha bármi bajotok van, hívjátok Thierryt. Nekem erre most nincs időm.- és el is tűnt a szobából.

-Ezt cseszhetjük.- sóhajtott fel Shawn.

*

Vincentre vall, hogy pont akkor tart bulit, mikor éppen kezd lecsúszni a lejtőn az egész üzlete. A szobák tömve voltak, az emberek ezüst tálcáról szívták fel a kokaint és nem volt egy olyan ember, akinek a kezében ne láttam volna egy füves cigit.

Eszedbe sem jutott volna a látottakból, hogy valójában Halloween volt.

Vincent irodájából kivittem a whiskys üveget, őt úgysem érdekelte volna, én pedig már úgyis ledöntöttem pár pohárral belőle, míg vártuk. Ez volt a legkevesebb a dolgok közül, amikkel tartozott nekem.

A gondolataim szórakoztak velem, egy ép mondatot, vagy egy összefüggő, ésszerű dolgot nem tudtam levezetni a fejemben. Még mindig Shawn cigijének a hatása alatt voltam és valószínűleg az alkohol is rátett még egy lapáttal.

Azzal nyugtatgattam magam, hogy ez még belefér. Elvégre is, Halloween van, nem igaz?

-Mi megyünk, te még maradsz?!- kérdezte Zayn, közelebb hajolva hozzám. Lehetetlen volt ekkora zajban beszélni.

Számhoz emelve az üveget bólintottam, majd egy nagyot kortyoltam belőle. Zayn óvatosan figyelt, majd körbenézett körülöttünk. Senkit se ismertem innen, de nem is volt baj.

-Ne keresd, rendben?- kezét vállamra tette és figyelmeztetve pillantott rám.

Mintha nem lettem volna tisztában vele, hogy miattam történik minden. Mindenki miattam tart ott, ahol. Rose is miattam került ide.

Nem tudtam mit tenni, szemeim fél perc alatt végignéztek a tömegen, majd vissza Zaynre, aki csak rosszallóan ingatta fejét.

-Pont erről beszéltem! Thierryvel van, ne is menj a közelükbe!- kiabálta túl a zenét, majd megveregetve a vállamat ment el a bejárat irányába.

Céltalanul sétáltam a házban, gondosan kikerülve mindenkit. Útközben néhány nő a karomba kapaszkodott, vagy a mellkasomnál fogva állított meg. Az állkapcsuk állandóan járt és a pupillájuk teljesen kitágult, elkerülhetetlen jelei annak, ha valaki be van állva. Lelkiismeret furdalás nélkül söpörtem le magamról a kezüket és mentem tovább. Nem volt szükségem még egy olyan éjszakára, amit megbánok ezek miatt a nők miatt. Csak a pénz és a cucc hajtotta mindet, egy jó menet pedig már csak ráadás volt.

Az egyik sarokban álltam meg végül, bal oldalammal lazán a falnak dőlve, szembenézve a tömeggel, ahogy táncoltak és beszélgettek. Az üvegemben egyre kevesebb whisky volt, az időérzékem pedig teljesen elhagyott.

És végre megtaláltam. Nem mozdultam. Igazából csak attól féltem, hogy az érzékeim még mindig szórakoznak velem és összetévesztem a valóságot a képzelettel. De ahogy a zene tovább ment, és ő még mindig ott volt, még mindig ott mozgatta a csípőjét az ütemre, kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy ez valóban a valóság volt. Elképesztő volt, hogy mennyire nem volt tisztában vele, hogy megigézi a közelében lévő összes embert, már csak egy mozdulattal is.

A fények váltakozva suhantak végig a bőrén, szemeit lehunyta és beletúrt hajába. Ajkait résnyire nyitva hagyta és az a fekete ruha, ami teljesen a testére feszült… A francba, az az átkozott ruha! Lélegzetvisszafojtva figyeltem minden apró mozdulatát és próbáltam legyűrni az egyre jobban növekvő kényszert, hogy a közelébe kerüljek. 

A whiskys üveget egyre jobban szorítottam, mikor felbukkant mellette Thierry azzal a letörölhetetlen vigyorral a képén. Kezei Rose derekán voltak én pedig háborúba kerültem önmagammal, mint egy őrült. Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, Rose szemei kipattantak és abban a pillanatban engem nézett. De rövid időn belül rájöttem, hogy Thierry közelsége ugrasztotta ki a nyugalmából és arcán egyre jobban látni lehetett, hogy mennyire rosszul érzi magát a közelében. Minden próbálkozásnál odébb húzódott és minden véletlenül sikerült érintésnél megrezzent, ajkai egyenes vonalba húzódtak és töretlenül állta a pillantásomat.

Ismét nagyot kortyoltam az üvegből, Rose pedig engedve Thierrynek, közelebb húzódott hozzá és kezeit nyaka köré fonta. Ugyanabban a pillanatban engedtem magam mellé a kezemet, amiben az üveg volt és elindultam feléjük. Az egész testemben szétáradt valamilyen érzés, ami egyedül csak arra késztetett, hogy addig verjem Thierry fejét, amíg össze nem esik a tömegben. Rose szemei elkerekedtek és Thierry válla mögül kibújva rázta hevesen fejét.

Ez most egyáltalán nem az az idő és helyzet volt, amikor odafogok figyelni arra, hogy szerinte mi helyes és mi nem. Mert az egyetlen helytelen dolog Thierry volt és ezt tudtuk mindketten.

Valamit Rose fülébe suttogott, amitől kényszeredetten elmosolyodott és kezét hajába túrta, tekintetét pedig Thierry arcára vezette. Mindig is baromságnak gondoltam, amikor valaki arról beszélt, hogy megállt az idő és a zaj is elhalkult, egyedül hagyva téged a pillanatban. De mikor már csak pár méter választott el tőlük és a közöttünk táncoló emberek, Rose Thierrybe kapaszkodva nevetett fel és az egyedüli dolog, amit láttam és hallottam, ő volt. Egy pillanatra csodával figyeltem, ahogy a szemei csillognak és épphogy nyitva maradtak a nevetéstől, az arca kipirosodott a nevetéstől és göndör haja szanaszét állt. Aztán az agyamat elöntötte a teljes sötétség, mikor Thierry váratlanul megcsókolta. Megtorpantam, de szinte azonnal váltottam sietősebbre a lépéseimet. A kezem ökölbe szorult és gondolatban eldöntöttem, hogy először a másik kezemben lévő üveget töröm szét a fején.

Már csak egy karnyújtásnyira voltam tőlük, a szemeim előtt csak a vágy lebegett, hogy végre szétválasszam őket és véget vessek ennek az idióta tervnek. De egy vékony, erős kéz alkaromnál fogva rántott magával és húzott vissza abba az irányba, ahonnan elindultam.

A látásom kezdett kitisztulni, a tompa, lüktető hang a fejemben ismét átváltott a kibírhatatlan, dübörgő zenére és egy sötét folyosón megálltunk. Egy-két ember volt csak körülöttünk, akik még saját magukról sem tudtak, így felénk sem mutattak nagy érdeklődést.

-Menj haza, Harry.- Rose mélyeket lélegzett, kezét hajába túrta és kék szemei kérlelve meredtek rám.

Felhorkantam.

-Nem megyek sehova.- álltam a tekintetét, ő pedig felsóhajtott és szemei alaposabban vizsgálták arcomat.

-Mennyit ittál?- kérdezte, hangja egy árnyalattal fáradtabban csengett.

Hátammal a falnak dőltem, az üveg még mindig a kezemben volt. Épphogy megemeltem, hogy mindketten rálássunk, mennyi van benne.

Üres volt.

Letettem a lábam mellé a földre és vállat vonva néztem vissza rá, miután felegyenesedtem.

-Hívok neked egy taxit.- sóhajtott fel ismét és elővette a telefonját.

Míg a telefonját figyelte, én leginkább az arcát néztem és egyre inkább feltűnt, hogy mennyire gondterheltnek látszott. Csak egy szavába került volna, és lefújjuk az egészet. Bármikor.

Vagy talán más volt a háttérben? Halkan felmordultam tehetetlenségemben és hihetetlen volt, hogy ennyire érdekelt.

Meglepve pillantott fel rám, kezei megdermedtek.

-Mi az?- kérdezte.

-Gyere velem.- szaladt ki a számon, még csak át sem gondoltam.

-Részeg vagy, Thierry pedig keresni fog.- rázta fejét és szemeit ismét a telefonra függesztette.

-Nem érdekel.- vontam vállat, zsebre dugva kezeimet. Nem nézett rám, telefonját pedig füléhez emelte, én pedig el is húztam onnan kezét.

-Harry…- kezdett ideges lenni. Ez már hiányzott.

Ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, csak szemébe néztem. Feszülten állta a pillantásomat, csuklójánál fogva fogtam még mindig kezét. Láttam a szemeiben, hogy nem fogja meggondolni magát és tudtam, hogy okkal. Minden, amit elterveztünk, most kezd beválni és ő sem hajlandó már meghátrálni. Így hát, szembenézve a csatával, amit elvesztettem vele szemben, közelebb húztam magamhoz. Keze mellkasomon pihent, lábaink és mellkasunk összesimultak, kezét pedig elengedtem. Arcát tenyereim közé fogtam és gondolkodás nélkül megcsókoltam.

Egy pillanatra meglepődött, majd teljesen ellazult és viszonozta a csókot. Összesen két hét telt el, de pontosan ugyanígy emlékeztem rá, pontosan ugyanazok az érthetetlen érzések kavarogtak bennem, amik szüntelenül csak azt üvöltötték, hogy ez nem elég.

Túl hamar húzódott el tőlem és hiába hajoltam felé, fejét elfordította és lesütötte szemeit.

-Haza kell menned. Tudják, hogy valaki tovább ad mindent, és ha meglátnak minket együtt…- hátrált két lépést és telefonját ismét a füléhez rakta.- Csak menj haza, Harry.- motyogta és a következő pillanatban már az autót kérte, én pedig megdermedve álltam.

-Nem muszáj ezt csinálnod.- mondtam, miután letette a telefont.

-Tudod, hogy neked akarok segíteni.- vágta rá egyből, és eltette telefonját.

-Nem akarom, hogy segíts.- válaszoltam monoton hangon.

-A taxid nemsokára itt van.- tért el a témától.- Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget.- pillantott rám még utoljára kérlelve és azzal el is sétált.

Nem köszönt el, nem nézett vissza és én megőrültem, hogy nem tudtam, mikor láthatom megint.

De az még jobban az őrületbe kergetett, hogy tudtam, hogy minden az én hibám és egyedül csakis miattam volt minden.

Sziasztok!

Remélem, nektek jobban tetszett a rész, mint nekem! Sokat szenvedtem vele, de remélem valamennyire élvezhető lett. Sietek a következő résszel is, hiába próbálkoztam meg a heti 2 gondolatával, kudarcba fulladtam teljesen :D Egyszer úgyis sikerülni fog megint! Szorítsatok! :D

Oh és jut eszembe… mondtam már, hogy mennyire imádlak titeket?? :D

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! xx