Chapter 26

Az életem állandó aggodalmak hullámaiban telt. Ha nem apa és a spontán túrája miatt aggódtam, akkor tízszer akkora figyelmet szenteltem Thierry felé, mint általában. Zayn egyre inkább biztosra akart menni, hogy jól érzem e magam és erre már csak ráadás volt Harry részeg kirohanása Vincent házában.

Próbáltam kézben tartani a dolgokat, minden erőmmel azon voltam, de ha egyszer végre valamit biztosnak tekintettem, a többi dolog úgy hullott ki a két kezem közül, mintha az így lett volna megírva. Az utóbbi három napban nyolc órát aludtam összesen és a nappalok szépen lassan összefolytak az éjszakákkal. A hátam fájt, ha csak egy kicsit is megmozdultam és az ujjaim már szinte görcsösen felvették a megszokott mozdulatát annak, ahogy az ecsetet fogtam. A gondolataim közé belemarta magát Harry pillantása, ahogy napokkal ezelőtt elsétáltam mellette és mintha csak magamat ostoroztam volna mindezzel, sorra ugyanazt az éjszakát és annak lopott tíz percét festettem le újra és újra, megállás nélkül.

Nem akartam otthagyni, még ha az ajánlatát részegen is tette és ki tudja, hogy valóban úgy gondolta e, mikor józan volt. De mindkettőnk érdekében löktem magam tovább azon az istenverte folyosón, aminek még a gondolatától is kirázott a hideg.

Egy apró részem reménykedett benne, hogy annyira részeg volt, hogy egy pillanatra sem emlékszik abból az éjszakából.

De mikor ma este Thierry a Ray’s-be hívott magával és pár haverjával, ahova Zaynék szintén ma este mentek, rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg mindenre pontosan emlékezett. A fintor az arcán, és a ráncok a homlokán folytonos emlékeztetők voltak a párbeszédünkre, akárhányszor Harry felé tévedt a pillantásom és a tekintetünk összetalálkozott.

Thierry keze lazán lógott a vállamon, közelebb húzva magához. Nem figyeltem oda egy szavukra se, holott ezért találkoztam vele. Hangosan nevettek, így sejtettem, hogy amúgy sem maradok le semmiről. Szemeim újra az étterem másik végébe tévedtek, ahol ugyanolyan jól telt a hangulat, mint ahol ültem. Kivéve azt az aprócska tényt, hogy szívesebben töltöttem volna velük az időmet, még ha minden erőmmel azon voltam, hogy nyitva maradjanak a szemeim.

Harry ismét felém pillantott, arcán ugyanúgy ott volt a fintor. Ajkait összeszorította és szemöldökét összevonta, amitől ismét apró ráncok jelentek meg homlokán. Egy rövid pillanatra Thierry karját nézte, ahogy körbeölel engem, majd figyelmét ismét az asztal felé vezette és mintha mi se történt volna, az arca kisimult és Niallel együtt kezdtek nevetni.

Mondanom se kell, hogy megölt a kíváncsiság, hogy mégis mi volt olyan nevetséges.

-Rose.- Thierry kezét végigsimította karomon, amitől kirázott a hideg, de cseppet sem jó értelemben. Fejemet felé fordítottam.- Mit kérsz?- kérdezte és nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, a rendelésről beszél. Nem volt étvágyam. Csak aludni akartam.

-Csak egy kávét.- válaszoltam az asztalunk mellett álló pincérnek. Miután leírta a többiek rendelését, már ott sem volt. Nem mintha zavart volna, elsőre észre se vettem, hogy egyáltalán hozzánk jött.

Percekkel később ismét arra eszméltem fel, hogy meghozták a kávémat és Thierry kezében pedig egy pohár sör volt. Valamilyen autóalkatrészről beszéltek, ami egy cseppet sem ragadta magával a figyelmem, így tekintetem ismét Harry felé kalandozott.

-Rose!- pár székkel arrébb Perrie ült, nem rég érkezhetett, a kabátja még rajta volt lazán kicipzárazva és az arca is ki volt pirosodva. Felém integetett egy lerobbanthatatlan mosollyal arcán.

Még időm sem volt felfogni, hogy mi történik és már az asztalunk mellett is termett.

-Hello srácok!- intett Thierrynek és a barátainak, majd csillogó szemeit rám irányította.- Üljetek az asztalunkhoz.- fejével az asztal felé biccentett.- Olyan ritkán látlak mostanában.- tette hozzá halkabban, Thierry pedig egyből rám nézett, kezét ismét végigsimította karomon.

-Egy perc és megyünk is.- elmosolyodott, amiből mutatott egy keveset Perrie felé is. Mély lélegzetet vettem és figyeltem, ahogyan Perrie visszasétál a többiekhez és leül Zayn mellé, kezét végigsimítva hátán. Gyorsan csókolták meg egymást, az egész egy röpke pillanat volt és még méterekkel odébb is éreztem, hogy még mindig kellemetlenül érzik magukat a többiek előtt, akik egyébként egyáltalán nem furcsállották a dolgokat.

Hetek teltek el és ez a kettő még mindig képtelen volt ellazulni a másik mellett.

-Mehetünk?- Thierry keze ezúttal arcomra simult, maga felé fordítva fejemet. Szemei mélyen enyémekbe vájták magukat és a gyomrom jelezvén, hogy mi lesz Thierry következő mozdulata, bukfencezett egyet. Ellenben Perrie és Zayn csókjával, ez hosszú volt és Thierryt egyáltalán nem zavarta, hogy ki lát minket, és hogy mit gondol. Ellenben velem.

Kezemet mellkasára tettem, míg ő lassan túrt göndör tincseim közé és éreztem, ahogy elmosolyodik a csókunk közben.

Szörnyű, rémes, mocskos és aljas embernek éreztem magam minden így töltött pillanatunkban.

Mikor véget ért a csók, homlokát enyémnek döntötte, majd egy gyors szájra puszi után elhúzódott tőlem és fejével Perrieék asztala felé bökött. Elköszöntünk a haverjaitól és kézen fogva sétáltunk az asztalhoz. Minden egyes lépésnél egyre erősebben dobogott a szívem és alig a harmadik lépésnél Harry ismét farkasszemet nézett velem. Meleg volt az étteremben, az eddig ki-beszállingózó emberek most hatalmas tömegnek tűntek, akik elszívják előlem a levegőt és a beszélgetésük és nevetésük egyre hangosabb lett, már-már az őrület határához kergetve engem.

Aztán, Thierry elengedte a kezem és Louis hangja szépen lassan visszarángatott a valóságba. A torkom kiszáradt és még mindig nehezen jutottam levegőhöz. Tekintetem végigszáguldott mindenki arcán az asztalnál és hiába akartam elkerülni Harry tekintetét, ahogy leültem, egyből vele szembe kerültem.

Thierry kezét ismét átdobta a vállamon és hallottam, ahogy Harry mély lélegzetet vesz, amit magába is tartott. Mindenki egymással beszélt, nevetett és evett-ivott, és mikor én is pótcselekvésként, és kiváló figyelemlekötésként a kávés bögrémbe kapaszkodtam volna, az nem volt sehol. Pontosabban volt, csak a másik asztalnál.

Hiába néztem körbe az étteremben kétszer is egymás után, egyetlen pincért se láttam. Az étterem egyre zsúfoltabb lett, Thierry karja pedig mintha egyre jobban szorított volna magához, Harry tekintete szinte pedig már megbélyegezte a bőrömet.

Rettegtem, hogy akár egy mozdulattal is el tudom magamat és a többieket is árulni.

-Mindjárt jövök.- suttogtam Thierry fülébe. Szemei egy pillanatra végigtanulmányozták arcomat, majd ajkaim szélére egy gyors csókot nyomott és kezét elvette vállamról.

Csak akkor fújtam ki a levegőt, mikor hallottam, hogy az étterem bejárati ajtaja hangosan becsapódott a hátam mögött. A hideg novemberi levegőtől egyből libabőrös lett a bőröm. Sötét volt már odakint és hallani lehetett a belvárosban száguldozó autók hangjait, a szirénákat és kicsit messzebb, még egy átkozott riasztó is megállás nélkül járt.

A zsebemből kihúztam egy doboz cigit, amit még a múlt héten csentem el Zayntől. Másfél perccel később fel is tűnt neki és miután lecseszett, nevetve azt mondta, hogy rémes tolvaj lennék.

Ugyanakkor, a cigit megtarthattam és így történhetett meg, hogy remegő kézzel gyújtottam meg egy szálat és hátammal a falnak dőltem, mélyet szippantva a cigiből. Fejemet az ég felé emeltem és az ajtó ismét kinyílt, egy pillanatra kiszűrődött a benti beszélgetések zaja, majd ismét csak a város hangjait hallottam. És lépteket, amiknek a hangját lehetetlen lett volna eltéveszteni. Harry mellém állt és ő is ugyanúgy a falnak dőlt hátával és még mielőtt ismét beleszívhattam volna a cigibe, kikapta a kezemből és mélyet szívott belőle.

-Nem tudtam, hogy cigizel.- mondta, miközben hosszan fújta ki a füstöt. Egyikünk sem nézett a másikra, csak magunk elé meredtünk, figyelve, ahogy szépen lassan eltűnik a füst.

-Alkalmanként.- vontam vállat és felém nyújtotta a cigit, majd utánoztam mozdulatait.

-Hm.- motyogta és elvette tőlem, mikor felé nyújtottam.

-Nem kéne idekint lenned.- néztem végül rá, és meglepett, hogy ő már jóval előttem felém fordult. Szinte hallottam, ahogy továbbég a cigarettapapír, míg beleszívott és felém nyújtotta. A bőrünk ezúttal összeért és egy pillanatra megdermedtem, majd összeszedve magam néztem ismét szemeibe.

-Nem kell aggódnod. Liammel mentem el az asztaltól.- válaszolta monoton hangon és figyelte, ahogy cigizek.

Arcán ismét feltűntek a ráncok, és erős késztetést éreztem, hogy mindet egyesével kisimítsak az ujjaimmal, majd végül a hajába túrhassak. De másrészt, tudni akartam mindnek az okát, hogy mit rejtettek és különösen csak akkor jelentek meg arcán, mikor ma este rám nézett. Szinte már hiányzott az is, ahogy kiabálni tudott velem.

-Fáradtnak tűnsz.- motyogta és szemei szépen lassan végigmérték arcomat. Lesütöttem szemeimet és eldobtam a cigit.

-Sok volt a munkám.- vontam vállat.

Halványan elmosolyodott és szemei nyakamra tévedtek. Homlokráncolva néztem vissza rá és megrezzentem, mikor kezét nyakamra tette, ujjával végigsimítva egy ponton.

-Ez… festék?- kérdezte, továbbra is mosolyogva. Éreztem, hogy arcom egyre jobban égni kezd. Biztos voltam benne, hogy zöld festék volt és végigtáncolt rajtam a hideg, visszaemlékezve, mennyi időt töltöttem el az utóbbi két hónapban az ő szemeinek lefestésével.

-Biztos vala- kezdtem bele dadogva, de a szavamba vágott.

-Rose…- tenyerét arcomra csúsztatta és lassan maga felé fordította. Tett egy lépést felém, szemei tele voltak kérdésekkel, amikre nem maradt elég erőm válaszolni. Fáradt voltam, álmos és az utóbbi időben akárhányszor a közelembe került, zűrzavar lett a fejemben.

Hüvelykujjával óvatosan végigsimított szemem alatt a bőrön és tudtam jól, hogy pontosan azért, hátha eltűnnek onnan a sötét foltok. Ijesztő volt, de volt egy olyan sejtésem, hogy néha teljesen egy rugóra járt az agyunk.

De bármennyire is esett jól, nem álltunk messze az ajtótól és egy részem megállíthatatlanul attól félt, hogy Thierry rájön mindenre. Kezemet az övére tettem arcomon és elhúztam onnan.

-Be kell mennem.- sóhajtottam fel és pár napon belül másodszorra sétáltam el mellette, magára hagyva őt.

Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy ezt mindkettőnk érdekében csinálom.

*

Két dolgot állapítottam meg, mikor felébredtem: az első az volt, hogy Thierry lakásában voltam. Éreztem még az autóban, hogy a szemeim egyre tovább maradnak lehunyva és aztán… Thierry hálószobájában kötök ki, remek. A második a zsebemben rezgő telefonom volt.

Hátamra fordultam a megvetett ágyon és egy gyors hálálkodást elmotyogtam, amiért Thierry meg sem próbálkozott átöltöztetni, amíg ki voltam ütve. Aztán szememet dörzsölve húztam ki zsebemből a telefont és Zayn neve töretlenül ott volt a kijelzőmön.

Fogadtam a hívást és még a fülemhez se ért a telefon, de már hallottam a hangját.

-Végre! Csak egyszer vennéd fel időben az átkozott telefonodat, Rose!- kiabálta, az akcentusa ilyenkor még jobban hallható volt. Talán egy kicsit még ijesztőbb is volt.

-Aludtam, de köszönöm az ébresztőt.- forgattam szemeimet és már előre tudtam, hogy egy cseppet se fogja értékelni a szarkazmusomat. A háttérben több ember hangját is hallani lehetett, az első tippem az volt, hogy még mindig a Ray’sben vannak.

De mitől vehetett ekkora fordulatot a kedve?

-Kérlek, mondd, hogy otthon vagy.- mondta sürgetve, ezúttal teljesen figyelmen kívül hagyva a megjegyzésemet.

-Nem.- mondtam lassan, szemöldök ráncolva és tekintetem a plafonon volt.- Thierrynél vagyok. Még az autóban elaludtam és idehozott.- magyaráztam és a háttérben hangos szitkozódásokat hallottam és szinte biztos voltam benne, hogy a háromnegyede Harrytől származik.

-Archie azt mondta, megvan az emberük és hogy Thierrynél van.- felültem és Zayn szavai hidegzuhanyként értek. Egész testemben remegtem.- Hol vagy?- a hangja tele volt aggodalommal és kétségbeesettséggel.

-A hálóban.- motyogtam remegő hangon és egy apró részem azt súgta, hogy ez csak egy átverés, hogy ez nem lehet igaz. Hiszen hogy jöhetett rá? Mikor?

És aztán eszembe jutott Harry és ahogy megcsókolt. És ahogy ma is egy hajszál választott el attól, hogy megcsókoljon. Biztos látta, vagy valaki látta és…

-Rose, hallasz? Lélegezz mélyeket, Rosie!- észre sem vettem, hogy szinte már kapkodom a levegőt és ujjaim görcsösen kapaszkodtak hajamba.- Biztosra kell mennünk, érted? Lehet, hogy nem te vagy. Egyedül vagy?- kérdezte egy fokkal nyugodtabban.

-Igen.- válaszoltam még mindig remegő hangon.

-Jó, nézd meg, hogy nyitva van e az ajtó.- mondta és a vonal mindkét végén síri csend volt. A szívem szinte kitört a mellkasomból, és a kezem remegve nyúlt a kilincs után, miután nagy nehezen fel tudtam kelni az ágyról és az ajtóhoz sikerült sétálnom.

Lenyomtam a kilincset, és az ajtó halkan nyikorogva kinyílt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

-Nyitva van.- suttogtam fellélegezve és hirtelen mély férfihangokat hallottam a folyosó végéről.

-El kell jönnöd onnan, Rose.- sóhajtott fel ő is, egy fokkal megkönnyebbültebben.

Óvatosan tovább nyitottam az ajtót, Harry és Louis hangja továbbra is kivehetőek voltak a háttérből, míg csak Zayn hangosan szuszogott a telefonba.

Szemeimmel körbefutottam a folyosót, majd a nappali felé fordultam, fejem épphogy nekiért az ajtónak, csak hogy jobban ráláthassak.

Több férfi hangját is hallottam, de szemeim nem tudtak elszakadni az embertől, aki véresre verve ült a székhez kötözve. A feje lefelé lógott és a mellkasa lustán mozgott fel és le, pólójára és kabátjára is került a vérből. Szaporán lélegeztem, mikor megláttam Thierry egyik társát, ahogy elé lép lassan, teljesen kimérten és el tudtam képzelni azt az örömteli és önelégült képet az arcán. Aztán, még mielőtt ismét egy ütést kapott volna, fejét felemelte és szemei egyenesen rám meredtek.

-Leon az.

Sziasztok!

Reménykedem benne, hogy tetszett nektek ez a rész, én már nagyon vártam :)

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket még egyszer és a pipákat és egyáltalán azt is, hogy itt jársz és olvasod a történetet! De… nem igazán az én műfajom ezt kérni, nagyon ritkán szoktam (és akkor is általában attól tartok, hogy nem jön össze) de mi lenne, ha megpróbálkoznátok 15 komival? :)

Nekem már csak egy szó is elég, jó vagy rossz kritika, teljesen mindegy… csak kérlek, írj egy-két szót! Nagyon sokan jártok itt minden nap… :)

Szóval… kérlek, írd le a véleményed! xx