2015. március 14., szombat

Chapter 28




Minden ember másként esik szerelembe, a maga sajátos módján. Észrevétlenül történik, mégis egy adott pillanatban, sziklaszilárdan tudod, hogy megtörtént és már semmit se tehetsz ellene. Ott lehet egy elvétett nevetésben, vagy egy kedves szóban és te mégsem fogod tudni, hogy ez az egyetlen, tulajdonképpen jelentéktelennek tűnő pillanat egy másodperc alatt megváltoztatja az életed.
Legalábbis eddig a reggelig, én meg mertem volna esküdni erre.
Mert amikor kinyitottam a szemem és Harry velem szemben feküdt az ágyban, halkan szuszogva, tudtam, hogy valami megváltozott bennem. Olyan volt, mint mikor megfeledkezel róla, hogy a légzésed tulajdonképpen a figyelmeden kívül történik, egy megszokott, természetes folyamat, amire még csak oda sem figyelsz napközben… de mikor erre rájössz, hirtelen csak arra tudsz figyelni, hogy levegőt vegyél.
Én csak a forró tenyerére koncentráltam, ahogy az oldalamon pihent a pólóm alatt. A haja az arcába lógott és a szempillái néha-néha megremegtek, az ajkai résnyire nyitva voltak és éreztem, ahogy a levegő, amit kifújt az arcomnak ütközik és felmelegíti a bőrömet. Nem mertem mozdulni és talán még levegőt venni sem volt merszem, hátha felébresztem. Csak csendben figyeltem, ahogy a halvány fények, amik a kinti, borongós égről szűrődtek be a szobába megvilágítják az arcát. Óvatosan végigsimítottam a kulcscsontja mentén, ujjaimat végighúzva a tetoválásain, amik egyenként igéztek meg engem, még jobban magával ragadva engem.
-Hm…- sóhajtott fel, ahogy ujjaim megcsiklandozták bőrét a madarak szárnyai mentén. Kezét oldalamról hátamra simította és közelebb húzott magához. Fejét nyakamba fúrta és abban a pillanatban végigjárt rajtam a hideg, ahogy megéreztem ajkait a bőrömön. Ujjaimat hajába csúsztattam, amitől ismét halkan felsóhajtott és én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire tökéletes lenne, ha minden reggelem így indulna.
De aztán szemeim Harry éjjeliszekrényére tévedtek és tudatosult bennem, hogy már fél órája a galériában kéne lennem. Bármennyire is volt tökéletes és teljességgel hihetetlen ez a pillanat, kezeim eleresztették Harryt és elhúzódtam tőle.
-Hova mész?- kérdezte a szokottnál is mélyebb és rekedtesebb hangon és laposakat pislogott, takaróját még jobban magára húzta.
-Dolgozni. Már bent kéne lennem.- feleltem és mikor készültem kimászni az ágyból, ujjai csuklóm köré fonódtak. Vállam fölött hátranéztem és zöld szemei álmosan néztek vissza rám.
-Maradj.- dörmögte. Már a nyelvem hegyén volt, hogy igent mondok neki. Bármit megtettem volna, hogy még legalább öt perc erejéig így láthassam, de szemeim előtt ott lebegett Lana arca is, ahogy fáradtan próbálja tartani az iramot egymagában.
-Muszáj mennem.- nyögtem ki végül és kikeltem az ágyból, Harry pedig egy hangos fújtatás kíséretében fordult a hátára, majd lelökte magáról a takarót.
-Mit csinálsz?- kérdeztem tőle, mikor megálltam a fürdő ajtajában. Az ágy szélén ült és a haját próbálta eligazgatni, sikertelenül.
-Elviszlek.- rántotta meg vállát és rám nézett, arcáról tisztán le lehetett olvasni, hogy számára ez természetes volt. Fölösleges lett volna akár egy percig is vitatkoznom vele és a legfurcsább az volt, hogy nem is akartam.
Ajkaimat összeszorítva bólintottam és még egy hosszú, elidőző pillantás után magamra zártam a fürdő ajtaját. Megpróbáltam a lehető legelfogadhatóbb kinézetet összehozni magamnak, holott úgy éreztem magam, mint akit jól megrágtak és még ki is köptek. A hajamat egy laza copfba kötöttem, miután a göndör tincseim makacsul szanaszét álltak. Arcomat megmostam és hosszas tűnődés után megmostam a fogam Harry fogkeféjével. Miután átöltöztem kimentem a fürdőből. Harry már az ágy végében ült, felöltözve és a telefonja képernyőjére meredve. Az ajtó halk nyikorgására egyből felkapta fejét és zöld szemei csillogva néztek vissza rám. Mosolyomat megpróbáltam visszafogni, mikor megláttam, hogy haját copfba kötötte, akárcsak én. Elgondolkodtató volt azonban, hogy melyikünknek állt jobban, mert még így is hevesebben kezdett verni a szívem, ha ránéztem.
Bár ebben az állapotban, amibe kerültem, már teljesen mindegy volt, hogy hogy is néz ki.
-Egy kávét indulás előtt?- kérdezte miközben felállt az ágyról és telefonját farzsebébe csúsztatta.
-Tényleg mennem kell.- ráztam fejemet és magam sem tudom miért, de kellemetlenül éreztem magam. Talán mert ez volt az első alkalom, hogy egy ágyban ébredtünk, vagy csak aggasztott a tény, hogy másra sem tudtam gondolni, csak arra, ahogy az ajkai az enyémeket súrolják, pont mint az előző éjszaka, mielőtt még elaludtunk volna.
Nem erősködött tovább, és egy szó nélkül lesétált az alsó szintre, én pedig követtem őt. Átvágtunk az egész lakáson és megtorpant az ajtóban. Még mielőtt bármit is mondtam volna felém fordult és két kezét arcomra helyezve húzott közel magához és megcsókolt. Mellkasa az enyémnek feszült és éreztem, ahogy áramlik a meleg az egész testéből, én pedig, remegő lábakkal álltam csak és próbáltam vállaiban megkapaszkodva tartani magam.
A gondolataim ködösek voltak és már nem is aggasztott annyira, hogy késésben vagyok, mikor elhúzódott tőlem. Hüvelykujját gyengéden végigsimította szemem alatt és halványan elmosolyodott, megmutatva a kis gödröcskéket az arcán.
A gyomrom összerándult és a szívem még sosem zakatolt ennyire a mellkasomban. Fogalmam sem volt, hogy mi történik velem és miért érzem úgy, hogy bármelyik másodpercben felrobbanhat az egész testem a bennem kavargó milliónyi érzéstől. Az őrület határán álltam, vagy már réges-régen túlléptem.
-Mehetünk?- kérdezte mély lélegzetet véve. A válaszom csak egy bátortalan bólintás volt, amit szintén megmosolygott.
Kinyitotta az ajtót és fellélegezve köszöntöttem a jéghideg levegőt. Az autója pár méterre állt a bejárattól, amit sietős léptekkel vettünk célba. Miután mindketten beültünk beindította az autót és feltekerte a fűtést.
-Szokatlanul csendes vagy ma reggel.- jegyezte meg pár perccel később, mikor már úton voltunk és elmagyaráztam neki, hova is tartunk.
-Csak fáradt vagyok.- vontam vállat és szemem sarkából ránéztem. Az utat figyelte egy bujkáló mosollyal arcán.- Lana le fog cseszni.- motyogtam az orrom alatt, mikor ismét előre néztem én is.
-A főnököd?- kérdezte és futólag felém fordította fejét, majd vissza az útra.- Ne aggódj, ha kell én elintézem.- mondta lazán.
Felnevettem és csak fejemet ingattam, Harry pedig ámulattal nézett rám és továbbra is mosolyogva.
-Mi az?- kérdezte szinte dörmögve, és bár vezetett még mindig, szemeit többször irányította felém, mint az útra.
-Elbűvölöd a mosolyoddal?- kérdeztem gúnyosan.
-Nálad bevált.- rántott vállat és egy széles, önelégült mosolyt villantott felém.
Arcomra fagyott a mosoly és fogalmam sem volt, mit is válaszolhatnék erre. Mióta csak megcsókolt azon járt az agyam újra és újra, hogy érez e irántam valamit és ha igen, mit. Egy részem tudta, hogy számára ez csak játék, de közben reménykedni akartam benne, hogy az ő mellkasa is megfeszül attól a sok érzelemtől, akárhányszor csak rám néz.
-Ez egy galéria?- zökkentett ki kérdésével. Homlokát ráncolva nézett az épületre, amelyen a Withers családnév ékes betűi hívták fel magukra az ember figyelmét. Már az autóból láttam, hogy Lana az asztalnál ül és telefonál.
-Igen.- válaszoltam és a lehető leggyorsabban pattantam ki az autóból, de mikor elakartam köszönni Harrytől és be akartam csukni az ajtót, ő már az autót megkerülve sétált felém.
-Ez megmagyarázza, miért vagy állandóan festékes.- mosolygott.- A te képeid is kint vannak?- kérdezte, mikor már a bejárat felé sétáltunk.
A szemeim elkerekedtek és visszagondoltam, hogy mégis mennyi vászon lehet tele a műteremben Harryről.
Sok. Túl sok ahhoz, hogy valaha is lássa őket.
-Nem, nincsenek.- válaszoltam röviden és kinyitottam az üvegajtót. Lana felkapta a fejét, ahogy beléptem Harryvel az oldalamon és azonnal szélesen elmosolyodott.
Levettem a kabátomat és az asztalhoz sétáltam, ahol Lana ült még mindig és az egyik ügyféllel beszélt, ha jól hallottam az egyik festmény megvásárlásáról. Harry zsebre dugott kézzel sétált beljebb, szemei a falakon csüngtek, amik tele voltak festményekkel.
Lana kérdőn pillantott rám, majd Harryre, aki már nem is törődött velünk, egyre beljebb sétált a galériában. Arcomat kezeim közé temettem és mély lélegzetet vettem. Lana elköszönt az ügyféltől és letette a telefont, én pedig rá néztem, magam mellé engedve kezeimet.
-Ő?- kérdezte suttogva és szemei kikerekedtek.
-Nála aludtam.- motyogtam zavaromban és beharaptam a számat.- Ne haragudj, hogy késtem- kezdtem volna bele, de Harry csizmáinak hangos kopogása belém fojtotta a szót. Lana izgatottan fordult Harry felé, én pedig előre felkészültem a legrosszabbra, ami történhet.
-Oh, én már- pattant fel a székből Lana, de én szavába vágtam, mikor kezét Harry felé nyújtotta.
-Lana, ő itt Harry. Harry, ő Lana, a munkatársam.- mutattam be őket gyorsan egymásnak és figyelmeztetve Lanara néztem, aki egyből megértett.
-Nagyon örülök.- Harry lassan beszélt és mélyen és én tudtam egyből, hogy a legtöbbször ezzel veszi le a nőket a lábukról.- Nagyon szép hely és a képek is…- kezét tarkójára simította és szemeivel ismét a falakat figyelte, keresve a megfelelő szavakat.
-Gyönyörűek, a maguk módján.- segítette ki Lana helyeselve, bennem pedig egyre inkább nőtt a feszültség, ahogy figyeltem őket.
-Igen…- nevetett fel halkan és szemeimbe nézett. Lana mindent tudón elmosolyodott és elnézést kérve Harrytől hátrasétált, kettesben hagyva minket.
-Köszönöm, hogy elhoztál és tudod… a tegnapot is.- mondtam halkan, állva a tekintetét.
Szélesen elmosolyodott és én tudtam egyből, hogy miért. Megszegtem a saját ígéretem.
-Csak nem egy köszönetet hallottam?- kérdezte és közelebb lépett hozzám.
-Ez egy kivételes alkalom volt.- válaszoltam egyből és gondolataim akaratlanul is visszaterelődtek a tegnap éjszakára.
Tett felém még egy lépést és egyik kezét arcomra simította.
-Nem kell aggódnod, oké?- kérdezte, szinte suttogva és szemeit enyémekbe vájta.
Ajkaimat összeszorítottam és szemeimet lesütöttem. Az önmarcangolás és bűnbánat ismét ellepte a gondolataimat és képtelen voltam tenni ellene bármit is.- Rose…- motyogta nevemet és arcomat maga felé fordította.- Nem a te hibád.- mormolta tovább, majd ajkait egy rövid pillanatra enyémekhez érintette. A levegő a tüdőmben rekedt és mintha az egész testem megfeszült volna addig a pillanatig, míg el nem húzódott tőlem.- Sokkal inkább érzem úgy, hogy az enyém.- vallotta be.
A telefon csörögni kezdett az asztalon, Harry keze pedig eleresztette az arcomat. Hangosan felsóhajtottam.
-Jobb lesz, ha megyek.- mosolyodott el halványan.
Kezeit ismét zsebre dugta és miután elmotyogott egy "sziá"-t, már sarkon is fordult én pedig próbáltam lépést tartani az életemmel, ami többé már nem is volt olyan könnyű és egyszerű, mint ezelőtt.


*


-Pont mikor az én magánéletem egyenesbe a jön, a tiéd egyszerűen csak…- ingatta fejét Perrie és belekortyolt a vizébe.
-Katasztrófális?- kérdeztem tőle fanyarul és hátra dőltem a boxban.
-Igen, lehet, hogy ez a megfelelő szó rá.- bólogatott és felkapott a tányérról egy sült krumplit, majd megette.
-Tudni akarom, hogy mit érez, de...- fejemet a plafon felé emeltem és legszívesebben felordítottam volna, ha nem a Ray’s-ben ültünk volna.- Ez az egész csak, nem is tudom, mintha csak akkor csinálná ezt, mikor kedve tartja, és én még hagyom is neki. Érted?- néztem barátnőmre reménytelenül, míg ő lassan rágta azt a kis falatot és szemei a bejárat felé tévedtek.
-Lehet, hogy mással is ugyanezt teszi.- vonta fel szemöldökét és fejével az ajtó felé bökött.- Nézd csak…
Homlokomat ráncolva néztem Niallre és Zaynre. Nem is értettem, hogy mi közük lehet ehhez az egészhez, mikor megláttam Rubyt és Harryt pár asztallal odébb. Felénk tartottak ők is, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna.
-Csak nyugalom. Felejtsd el és ne is törődj vele. Bele fog pusztulni, hidd el.- kacsintott rám Perrie.
Mély lélegzetet vettem és egy mosolyt erőltetve arcomra köszöntem a fiúknak. Zayn csak egy gyors puszival köszönt és be is csusszant Perrievel szembe, majd az asztal fölé hajolva csókolták meg egymást.
-Oh, ne már! Az emberek ide enni járnak!- hangoskodott Niall és leült mellém a boksz szélébe.
Zayn és Perrie csak nevettek Niall megjegyzésén, majd mindketten hátradőltek és szélesen egymásra mosolyogtak.
-Azt hittem sokáig dolgozol.- nézett felém Zayn – utalva a reggeli telefonbeszélgetésünkre - és az egyik szalvétával kezdett el szórakozni, ami Perrienek lett hozva.
-Csak a műteremben lettem volna, de Perrie felhívott.- vontam vállat és szemeimet az asztalra függesztettem, mikor Harry és Ruby megérkeztek.
-Te nem eszel?- bökött oldalba Niall, mikor megérkezett a pincér és kénytelen voltam felnézni.
Elképesztő volt, hogy két este egymás után fogom magam szinte ugyanúgy érezni, ugyanabban az étteremben.
-Nincs étvágya.- válaszolt helyettem Perrie és futólag Harryék felé nézett, majd vissza Zaynre.
Zayn kérdőn nézett rám, de én csak fejemet ingatva fogtam kezembe a poharamat és hátradőltem. Szemeim Harry felé tévedtek, és bár a keze Ruby vállán lógott, közel húzva magához, ő is ugyanúgy figyelt engem, ügyet sem vetve rá.
Rosszul voltam a tudattól, hogy reggel még én feküdtem vele ugyanabban az ágyban és most Rubyt öleli magához.
Ruby csak tovább beszélt és egy óvatlan pillanatban ajkait Harry nyakának érintette. Automatikusan fordítottam el a fejem és köszörültem meg a torkomat, majd belekortyoltam a poharamba és visszatettem az asztalra. Olyan érzésem volt, mintha a mellkasomban minden egyes csont egyre jobban nyomná össze a szívemet, ami minden másodpercben egyre lustábban és egyre csak lassabban vert volna. A szemeim égtek és a torkom megállás nélkül kapart és szinte már fájt, a tüdőmbe alig jutott levegő és ha jutott is, elgondolkodtam, hogy akarok e továbbra is lélegezni.
És pont, mint a szerelembe esés, a szívek összetörése is egy adott pillanatban történik. Csakhogy efelett nem tudsz észrevétlenül elsiklani és nem tudsz tovább élni anélkül, hogy ne éreznéd, hogy elevenen felfal minden átkozott másodpercében.
-Mi a helyzet a galériában?- kérdezte Zayn, magára vonva a figyelmemet. Perrie izgatottan mocorgott mellettem és legszívesebben fejbe lőttem volna saját magam.
-Rose egy kiállítást tervez.- előzött meg engem, egy óriási badarsággal. Szúrós tekintettel meredtem rá és éreztem, hogy Harry figyelme is felénk terelődik.
-Nem tervezek semmit.
-Nem sok munkádat láttam, de amit igen… Betegek!- csatlakozott hozzánk Niall is.- Persze jó értelemben.- mosolygott.
Halkan felnevettem és minden erőmmel harcoltam az ellen, hogy ne érezzem magamon Harry pillantását.
-Én megpróbálnám.- vont vállat Zayn.- Beszélj az apáddal, ha hazaért.- nézett rám komolyan.
Egy órán keresztül csak a szalonról és a galériáról beszéltünk. Niall végre hibátlanul varrja fel a tetoválásokat és így Zayn is nyugodtabban hagyja magára, ha valami dolga van. Perrie a műtermemben lévő kis kalandjáról áradozott, hogy bár semmit nem ért ahhoz amit művelek, minden egyes érzésemet tisztán látta a képeken. Nem tudtam eldönteni, hogy ez jó vagy rossz e. Harry és Ruby néha csatlakoztak a beszélgetésünkhöz, bár Ruby – hűen önmagához – kisajátította Harryt és semmi hasznuk nem volt az asztalnál.
Egy órával és harminchat perccel később, Ruby végül felkelt az asztaltól és elköszönt mindenkitől. Nem hagyta el a figyelmem, hogy Harry csak az arcára adott csókot, de akkor sem voltam hajlandó vele ezek után kettesben maradni, vagy egyáltalán beszélni.
Nem sokkal később mi is úgy döntöttünk, hogy haza indulunk, egyedül csak Niall maradt. Louis ma este a konyhán dolgozott és a műszak vége után még dolguk volt, amiről tudtam nagyon jól, hogy nem szívesen beszélt Perrie előtt.
-Zayn, haza tudnál vinni?- kérdeztem tőle, megszakítva Harryvel a beszélgetésüket. Mindketten rám néztek, de én csak Zaynt figyeltem. Kivettem pár dollárt a zsebemből és az asztalra tettem, Niallhez csúsztatva. Ma este ő rendezte a számlát.
-Persze, Pezz úgyis hazaugrik pár dologért.- bólintott rá és magára kapta közben bőrkabátját, visszarázódva a megszakított beszélgetésbe.
Perrie és én is felhúztuk a kabátunkat, közben Zayn elköszönt Harrytől és Nialltől. Nem sokkal később már Perrivel kézen fogva indultak el és én pár lépéssel mögöttük követtem őket a kijárat felé.
-Rose!- Harry szólt utánam, de én ügyet sem vetve rá mentem tovább.- Rose!
Mély lélegzetet véve léptem ki a hűvös utcára. Perrie és Zayn kíváncsian pislogtak hátra, miközben mögöttem Harry megállás nélkül csak a nevemen szólongatott.
-Rose!
-Hagyj békén, Harry!- fordultam hátra és szinte már kiabáltam.
-Várjunk meg, vagy…?- kérdezte tanakodva Zayn és kettőnk között járatta a tekintetét.
-Várjatok.
-Menjetek.- mondta velem egy időben Harry, én pedig csak hangosan fújtattam egyet. Megsemmisülve fogadtam, hogy Zayn helyettem Harryre hallgatott és már a parkolóba sétáltak Perrievel kézen fogva.
-Rose…- nézett rám bocsánatkérően, de én képtelen voltam tovább látni a haragomnál, amit már régi ismerősként fogadtam, ha Harryről volt szó.
-Befejeznéd végre?!- keltem ki magamból és egy cseppet sem zavart, hogy csak pár lépésnyire álltunk az étterem bejáratától.
-Mit?- ráncolta homlokát.
-Ne mondogasd a nevemet folyton.- fortyogtam, de ő csak mosolygott.
-Amit ma este láttál-
-Nem kell folytatnod, tudom jól mit láttam.- szűrtem ki fogaim között.- És mindkettőnknek szívességet tennél azzal, ha többet nem is beszélnénk egymással.
-Megengednéd, hogy folytassam?- kérdezte, ő is elveszítve türelmét.
-Nem érdekel.- néztem rá ridegen.
-Thierry odabent volt egész végig és árgus szemekkel figyelte minden egyes mozdulatodat és az enyémet is!- kezével az étterem ajtaja felé mutatott.- Ruby előtt mentek el és én csak azért hívtam el, hogy még véletlenül se gondoljanak kettőnkre.- folytatta ingerülten és egyre közelebb került hozzám, szemei szinte szikrákat szórtak haragjában.
-Nem érdekel.- ismételtem meg magam ugyanúgy és egy percig sem akartam bedőlni annak, amit mondott. Ha igaz, ha nem, én nem voltam hajlandó tovább őrlődni miatta.
-A francba, Rose! Észrevennéd végre, hogy mennyire törődök veled?!- kiabálta teli torokból, amitől megrezzentem ijedtemben.
Szinte már zilált a felgyülemlett haragtól és tudtam nagyon jól, hogy legszívesebben már a haját tépte volna. Én, ugyanakkor megdermedve néztem szemeibe és próbáltam megérteni, hogy mégis hogy látta ezt jó ötletnek anélkül, hogy szólt volna nekem előtte. És bár megfogadtam magamnak, hogy nem érdekel többé semmi, ami elhagyja Harry száját, éreztem, ahogy a mellkasomban lévő szorongató érzés szépen lassan enyhül és felváltja az őrülten kalimpáló ritmus, ami már hónapok óta ott dörömbölt, akárhányszor csak rá néztem. És most, az első alkalommal, én csókoltam meg őt.



Sziasztok!
Először is, nagyon köszönöm az előző fejezethez írt komikat, nagyon sokat jelent, hogy írtok! :) Másodszor, ha ezt olvasod, azt jelenti, hogy végigszenvedted ezt a fejezetet és talán még túl is élted. Rengeteget szenvedtem vele, de reménykedem benne, hogy olvashatóra sikerült!


Ui.: Kérlek írd le a véleményed! x

16 megjegyzés:

  1. Olvashatóra?!? Ez a fejezet valami fantasztikus lett. Imádom ahogy írsz! ❤ siess a kövivel!!!

    VálaszTörlés
  2. imádtam.. az elejététől a végéig. :) a reggeli jelent nagyon aranyos volt :) a Rubys dolgot is meg lehet érteni hogy miért tette Harry és hogy most Rose csókolta meg Harry-t ? :D hmm végre. nagyon jó rész lett. siess a következővel.:)

    VálaszTörlés
  3. Te jó ég. Olvashatóra? Komolyan beszélsz? Hiszen ez elképesztő lett. Igazából megérte vele szenvedned, mert baromi jó lett. Nagyon ügyes vagy, te lettél a példaképem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Példakép?! Ééén? Komolyan? Ilyet még sose mondtak nekem :D Nagyon-nagyon-nagyon és még vagy egy milliószor köszönöm! <3

      Törlés
  4. Aaahww isteneem basszuuus a vegee�� na meeg az eleje�� az egesz resz.. Hat le a kalappal tenyleg:)! Fenomenalisan es allati nagyon jol irsz! Uristen remegek mint egy barom es jaaaj istenem nagyon imadtam:DDd
    Megszolalni se tudok basszus:D
    Nagyon ugyes vagy!:) varom vidaman a kovetkezo reszt:)<3
    Lara.x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha :D Nagyon köszönöm és örülök, hogy ennyire tetszett a rész! :)

      Törlés
  5. Imádom nagyon... Ez a rész fantasztikus végre együtt vannak ugymond... :) :* <3 várom nagyon a kövit :) <3

    VálaszTörlés
  6. Ugyan arról a fejezetről beszélünk?! Ez csodás volt! Olvashatóra?! Ez egyszerűen fenomenális! Imádom! Minden egyes porcikáját imádtam ennek a résznek! Nagyon ügyes vagy, és csak így tovább! Imádom ahogyan írsz! És.....hát imádtam! ♡♡♡♡♡♡♡

    xoxo~CrazyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanarról, bizony :D Nagyon köszönöm és azt is, hogy elviseled a nyavalygásaimat :D <3

      Törlés
  7. Nem rég kezdtem el olvasni a blogod és egyszerűen imádom :) Tetszik, hogy sosem tudom előre éppen milyen hangulatú lesz a következő rész. Csak így tovább és remélem hamar olvastatjuk a kövi részt :) xx Helga

    VálaszTörlés
  8. Hát ez baromi jó lett!!!!!
    A reggeli kis jelenet annyira édes volt.És a végén amikor Harry elszólta magát...legszivesebben örömtáncot jártam volna és teli torokból üvöltöttem volna hogy VÉGRE!!! de kicsit sem néztek volna hülyének a körülöttem lévők :D
    Puszikállak :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha :D Örülök, hogy ennyire tetszett! :)

      Törlés