Chapter 29

-Féltékeny voltál.- nevetett halkan Harry és csillogó szemei egy pillanatra felém irányultak, majd vissza az útra.

Az eső halkan kopogott a szélvédőn, a rádióban ismét Rolling Stones szólt, mint általában, ezekben a késői órákban.

-Nem, csak nem rajongok Rubyért.- vontam vállat és próbáltam elrejteni, az egyre inkább égő arcomat. Fejemet az üvegnek döntöttem és figyeltem, ahogy az autók sorra haladnak el mellettünk.

-Mhm…- hümmögte gúnyosan, arcomon pedig egy halvány mosoly jelent meg.

-Hova megyünk?- kérdeztem elterelve a témát.

-Hozzám.- mosolyodott el alig észrevehetően és megálltunk a pirosnál. Nem nézett rám, türelmesen figyelte a lámpát, hogy mikor vált zöldre.

-Mi? Nem, Harry… Lassan két napja nem voltam otthon.- ellenkeztem szinte azonnal, de tekintetem lassan időzött el arcán, amit a város fényei gyönyörűen megvilágítottak a vizes üvegen keresztül.

-Akkor ez eldőlt. Hozzád megyünk.- nézett egy pillanatra felém, és a lámpa váltott, mi pedig ismét úton voltunk.

Akkora csönd volt a műteremben, hogy hallottam, ahogy az ecset végigsiklik a vásznon. Mikor legutoljára hátra pillantottam, Perrie egy széken ülve figyelte mozdulataimat, szemei néha tovább tévedtek a már készen lévő festményekre, amik szortírozásra vártak.

-Szerelmes vagy belé, igaz?- kérdezte, de hangja inkább úgy hangzott, mintha egymagában tűnődne.

Mély lélegzetet vettem és nagyot nyelve néztem a velem szemben lévő színekre és vonalakra, ahogy a sötét színek és a fényes zöld és piros szín találkozik, ahogy apró kis vonalak sorakoznak egymás felett és tökéletes képmását adják annak, mikor Harry homlokát ráncolva mered előre vezetés közben.

-Nem tudom. Jelentene az bármit is egyáltalán...?- feleltem halkan, majd ismét folytattam a festést.

-Inspirál téged.- folytatta és tudtam, hogy megint körülnézett.- Régen majdnem fél év alatt festettél ennyit.

-Tudom.- válaszoltam ismét ugyanúgy.

-Ő pedig határozottan rajong érted.- hátam mögül léptek hangja visszhangzott, ami azt jelentette, hogy Perrie megunta az ücsörgést.- Ha nem voltál velünk, valamilyen apróságról mindig az eszébe jutottál. Órákig tudott volna arról beszélni, hogy mennyire bosszantó tudsz lenni.- nevetett halkan.- De ha ott voltál és rád nézett… Még Zaynt sem tudta átverni.

A lélegzetem elakadt és kezemben az ecset megremegett, amit el is húztam a vászontól. A mellkasom hirtelen nehéz lett és szinte már hallottam, ahogy a szívem odabent lüktet.

-Tegnap még egészen máshogy álltál hozzá.- motyogtam és az ecsetet a vizes üvegbe tettem, mára végezve a festéssel. Perrie felé fordultam, aki ráérősen bámészkodott körbe a műteremben. Mintha csak a fejembe adtam volna neki szabad bejárást.

-Megmagyarázta, nem igaz? És még hihető is volt.- felelte vállat vonva, tekintete pedig az alig egy perce befejezett festményemre tévedt.- Ez tegnap este volt?- kérdezte elképedve, szemei ide-oda cikáztak és pár lépéssel közelebb jött hozzám, tekintete egy pillanatra sem hagyta szabadulni a festményt.

-Hazafelé.- válaszoltam és csak hogy elrejtsem hirtelen jövő zavaromat, elkezdtem rendbe rakni az asztalomat, ami estére mindig katasztrófa sújtotta övezetté válik.

-Elképesztő.- mondta elmerengve, kezeit összefonta mellkasa előtt és csak figyelt. Ritka volt, hogy Perrie bármilyen érdeklődést is mutatott a képeim felé, de volt egy olyan sejtésem, hogy mindez Zayn hatása volt.- Egyébként bármi történjék, mindig melletted leszek és támogatlak. Számomra te vagy a legelső.- mosolyodott el.

*

-A francba, Niall megint elcseszte.- dühöngött halkan Zayn és az egyik vendég vádliját tanulmányozta.

-Haver, ha elakarod veszíteni a hely jó hírét, tökéletesen jó irányba haladsz.- nevetett mellettem ülve Liam. Az egész délelőttöt Zayn szalonjában töltöttük, kiélvezve a szabadnapunk minden egyes jelentéktelen percét.

-Ki tudja, lehet, hogy Rosie egyszer meggondolja magát.- mosolygott Zayn felém, és lefertőtlenítette – ha jól emlékszem a nevére – Ed lábát.

-Te is tetkós vagy?- kérdezte meglepetten Ed, közben Zayn felhúzta a kesztyűit és a tűket próbálgatta.

-Jobb szeretek élettelen dolgokra festeni.- mosolyodtam el kedvesen, Zayn pedig fejcsóválva kezdte el kijavítani Niall hibáját.

-Csak egyszer kell elkezdened és utána… nincs megállás.- mondta, közben minden figyelmét a munkájának szentelte.

Liam felnevetett mellettem.

-Azt hittem ez csak akkor van, ha magadnak csináltatod.

-Ne szólj bele, épp próbálom rávenni, hogy végre dolgozzon nálam.- nevetett Zayn. mosolyogva hallgattam a beszélgetésüket és az asztalon lévő tollakkal szórakoztam, néha odafirkantva valamit Zaynnek egy-egy papírra.

-És Harry?- kérdezte Ed, miután hangosan felszisszent és lábára nézett, szinte teljesen kicsavarodva az ágyon fekve. Nekem sosem érne meg ennyi fájdalmat egy gyík, ami azt a látszatot kelti, mintha a lábamon mászna.

-Csak skicceket csinál, a polcon vannak a könyvbe.- Zayn letörölte a fölösleges festéket és a szalon ellenkező végébe mutatott, ahol a mintákat tartották. A varrást folytatta tovább, rajtam pedig hatalmas kíváncsiság lett úrrá.

-Tud rajzolni?- futott ki a kérdés a számon és meglepve pislogtam Zaynre, aki csak mosolygott.

-Nézd meg.- mormolta és szemei egy pillanatra sem rebbentek meg, míg Niall hibáit javítgatta.

Felpattantam az asztalról – amin Zayn rosszalló nézéseinek ellenére ültünk Liammel – és gyors léptekkel már a polcok előtt álltam és leemeltem a könyvet, ami tele volt mintákkal. A legtöbb rajzot már jól ismertem, sokan kérték őket és egy-kettőnél Zayn ki is kérte a véleményemet. De ahogy lapozgattam, és a könyv háromnegyedénél jártam már, a lapok vagy képek alján ott volt egy H monogram, amiről egyből tudtam is, hogy azok Harry munkái. Zaynnel ellentétben, az ő munkái között aligha lehetett találni portré mintákat, leginkább a különleges, elgondolkodtató és sajátos jelentésű rajzokat csinálta. A legtöbb mintát megmosolyogtam, egy-kettőt még a karján is láttam és csodálatosnak tartottam, hogy a saját munkái közül is varratott magára.

Még jobban kíváncsivá tett minden egyes tetoválásának a jelentése, mint eddig.

Ujjai végigcsúsztak a papíron az egyik precízen, hiba nélkül megrajzolt női arcon. Az egyik fele koponya volt, míg a másik oldala arcának gyengédnek és törékenynek látszott, egyszerűen lélegzetelállító volt. A hajában rózsák voltak, és egy-két tincs arcába lógott, mintha csak a szél kapott volna bele.

Egy kéz összecsukta kezemben a könyvet, a kereszt tetoválás kézfején egyből ráébresztett, hogy Harry volt az. Meglepve pislogtam fel rá, míg ő komolyan nézett vissza rám.

-Te sem mutattad még meg a festményeidet.- mondta és kivette a kezemből a könyvet és visszarakta a polcra.

Egy pillanatig szóhoz sem jutottam a teljes meglepettségtől, hogy hirtelen megjelent a szalonban. Hamar összeszedtem magam és mire felém fordult, már egy fokkal jobban öntudatomnál voltam.

-Az más.- válaszoltam, zöld szemeibe nézve, amik ma kevésbé csillogtak, mint általában. Arca nyúzott volt és fáradt, szemei alatt apró karikák voltak és haja is szanaszét állt.

-Mhm…- mormolta és közelebb hajolt hozzám, keze szellemként súrolta derekamat, lehelete pedig csiklandozta arcomat. Remegve vettem levegőt és bele sem gondoltam, hogy Zayn vagy Liam megláthatnak minket. Még én sem tudtam, hogy mi van köztünk, ha van egyáltalán valami. Harry bonyolult volt, másfél napig még csak hallani sem hallok felőle, aztán hirtelen felbukkan Zayn szalonjában. Fogalmam sem volt róla tehát, hogy a többiek tudnak e valamit, vagy csak jók a megérzéseik.

-Már nincs visszaút. Ezek után látnom kell őket.- mormolta tovább, mély hangjától kirázott a hideg és szemeimet le sem tudtam venni ajkairól.

-Hé, Harry!- Ed hangja kizökkentett minket a pillanatból. Harry egy pillanat alatt elhúzódott tőlem és mire feleszméltem, már csak csizmájának kopogását hallottam és, hogy köszön a többieknek.

-Erre volt dolgom, gondoltam beköszönök.- mondta, miután gyorsan kezet fogott Liammel is.

-Nem hallottam felőled. Merre voltál?- kérdezte Zayn, továbbra is Ed lábán dolgozva. Időközben én is visszasétáltam és Liam mellé álltam, az asztalnak támaszkodva. Harry az ágy mellett állt, figyelve Ed lábát.

Harry és Zayn tekintete összetalálkozott és Harry a hátsó iroda felé bökött fejével. A testem megfeszült és apró, egészen apró harag gyulladt fel bennem.

-Tartsunk egy szünetet, rendben?- kérdezte Zayn Edtől, aki csak bólintott és fellélegezve lazult el, ahogy Zayn lerakta a gépet.

Harry futólag rám pillantott, majd olyan gyorsan el is nézett és követte hátra Zaynt. Az ajtó hangosan csukódott be mögöttük, én pedig hangosan fújtam ki a levegőt és hajamba túrtam.

-Mi történik?- kérdeztem feszülten, Liamre pillantva.

-Nem tudom.- vonta meg vállát és lesütötte szemeit, amitől még biztosabb voltam benne, hogy sejti mi történhet.

Bármi is történt, vagy történik, kizártak. Volt egy megegyezésünk, mégis titkolnak előlem valamit. Idegesen fújtattam egyet és ellöktem magam az asztaltól.

-Kimegyek levegőzni.- mondtam Liamnek és Ednek, majd meg se várva a válaszukat, kiviharzottam a szalonból.

Kezeimet a kabátzsebembe dugtam és az egyik oszlopnak dőltem a járda szélén, nem messze a szalon bejáratától. A kabátom bár szép volt és a fizetésemnek legalább a felét elvitte, meleget egyáltalán nem adott a novemberi hűvös levegőben. Kezeimet még mélyebbre dugtam a kabát zsebében és tekintetemmel követtem a sárga taxikat, amik fel-le cikáztak az utcában.

Próbáltam megnyugodni, de átverve éreztem magam és félresöpörtnek.

-Azt hittem elmentél.- hallottam Harry hangját pár perccel később. Nem állt közel, talán még mindig a szalon ajtajánál állt. Nem néztem rá, meg se mozdultam. Szemeimmel tovább követtem az autókat és légzésemet próbáltam rendszerezni, mintha azzal valamilyen szinten sikerülne megnyugodnom.

De csak magamat próbáltam átverni. Harryről volt szó és ilyen esetekben lehetetlen volt, hogy megnyugodjak.

-Rose…- sóhajtott fel és bár nagy volt a zaj az utcán, hallottam ahogy elindult. Mély lélegzetet vettem és lehunytam szemeimet, minden erőmmel visszafogva magam.

-Ne…!- figyelmeztettem elfúló hangon.

Ismét egy sóhaj hagyta el száját és tenyerét hátamra simította. Már az érintése elég volt ahhoz, hogy kevésbé fázzak és ettől még bosszúsabb lettem.

Szinte már éreztem, hogy készül megszólalni, de még időben megelőztem.

-Merre voltál?- kérdeztem tőle hidegen és hátra se kellett néznem, hogy tudjam, ajkait összeszorítva néz rám és homlokán előjönnek az apró kis ráncok.

-Dolgoztam.- mellém lépett és éreztem tekintetét arcomon, keze pedig hátamról nyakamra került, ujjai között egy göndör tinccsel játszva.

-Megegyeztünk, Harry.- mormogtam bosszúsan és még mindig türtőztettem magam, hogy még felé se pillantsak.

Ujjai eltűntek hajamból és hitetlenkedve nevetett fel. Számat beharapva pillantottam felé és tudtam, hogy szemeim szikrákat szórtak.

-Azt mondtad, kiszállsz.- válaszolta, már komolyan és szemeimbe nézett.

-Thierryről beszéltem csak!- hajamba túrtam idegességemben.

-Nem, Rose! Nem láttad magad aznap este, egyáltalán nem csak Thierryről beszéltél!- válaszolta felemelve hangját.

-Egy szóval sem mondtam, hogy vége a megegyezésünknek. Ha annyira kiakartam volna szállni, nem hozzád mentem volna.- tehetetlen dühömben meglöktem mellkasát, de még csak meg se mozdult. Haragudtam rá, oh, de még mennyire haragudtam rá azért, amiért észre sem vette, hogy mindent azért csináltam, mert én is törődtem vele.

-Nem biztonságos, Rose! Vedd már észre!- fújtatta és hajába túrt.

-Maradok, ha tetszik, ha nem. És elmondotok nekem mindent, mert így lett megbeszélve!- sziszegtem a szavakat és tekintetem belevájtam zöld szemeibe. Állkapcsa megfeszült és vonásai megmerevedtek.

-Miért csinálod ezt?- kérdezte lassú és mély hangon, szemeiben ott csillogott a kíváncsiság.

-Mert én is törődök veled.- sóhajtottam fel megkönnyebbülten, hogy végre én is elmondhattam neki ezt. Azóta elakartam mondani, mióta leüvöltötte a fejem napokkal ezelőtt. Akartam, hogy tudja, nem csak ő kerül az őrület határára, hanem én is mindig a szélén táncolok, van, hogy az életemmel játszva.

Szemeit lesütötte és ismét hajába túrt. Látszott rajta, hogy vívódik magában és mikor visszapillantott szemeimbe, tudtam, hogy én nyertem.

-Szállj be az autóba, meg kell látogatnunk valakit.- mondta és tenyerét hátam közepére téve indultunk a kocsija felé.

Sziasztok!

Millió köszönet mindenkinek, aki írt az előző részhez és megakart róla győzni, hogy jó lett! :D Imádlak titeket! :)

Remélem ez a rész is legalább annyira tetszett nektek, lassan megint kezdenek felpörögni az események úgyhogy csak türelem! ;)

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed!xx