Chapter 31

Egy percig sem álltam tovább Tyler irodájában. Harry viselkedése és túlzott aggodalma miatt szinte már üvölteni tudtam volna, de ehelyett inkább csak kirontottam az irodából és visszasétáltam a bárhoz, ahol akkora tömeg volt, hogy könnyedén el tudtam vegyülni az emberek között. Kértem egy sört a pultostól és úgy döntöttem, hogy a pultnál ülve várom meg Harryt, ha egyáltalán visszajön ide. Bíztam benne, hogy nélkülem nem indulna sehova erről a helyről.

Az emberek még mindig hangosan kiabálva követték nyomon a harc menetét, amely egy cseppet sem tartotta be a szabályokat. Abból, amit eddig láttam, bármi megengedett volt és azt meg is tették a győzelem érdekében.

A nő, aki korábban figyelt, még mindig ugyanannál az asztalnál ült és bár hidegen hagyott a jelenléte, észrevettem, hogy még mindig felém pillantgat és tippelnem se kellett volna, hogy tudjam, valószínűleg azért tart szemmel, mert Harryvel jöttem.

Belekortyoltam a sörömbe és tovább hallgattam, ahogy a férfiak a ring mellett állva üvöltöttek a két szerencsétlennel, akik már szédelegve próbálták kivédeni a másik ütését. Egy súlycsoportban voltak, mindkettő hatalmas és ijesztő lett volna késő este egy sikátorban, semmi kétség. Egyikük tele volt tetoválásokkal, míg a másik bőre érintetlen volt – kivéve a sérüléseket, amiket ezalatt a meccs alatt szerzett -, talán ez volt az egyetlen dolog, amivel meg lehetett őket különböztetni. A tetovált egy hangos puffanással a padlóra zuhant egy hatalmas jobbhorog után és egy pillanatra csönd lett, majd még hangosabban kezdtek kiabálni, mint eddig. Egy vézna, talán még nálam is fiatalabb srác állt a ringbe és számolni kezdett, teli torokból üvöltve. Láttam, ahogy a férfi még próbálkozik, a karjait gyengén mozgatta és tenyereit feje mellett a padlóra tette, lustán próbálkozva a felkeléssel. És akkor, még mielőtt hirtelen felkelt volna mindenki meglepetésére, megpillantottam Vincentet a ring túlsó oldalán és bár nem tudtam, hogy csak a pillanatnyi pánik miatt, vagy sem, de úgy éreztem, hogy egyenesen rám nézett.

Amilyen gyorsan csak tudtam, a sörömet leraktam a pultra és felálltam. Nem mertem kockáztatni, hogy Vincent akár egy pillanatra is biztosra vegye, hogy ma engem itt látott. Tudtam jól, hogy sem Harrynek, sem nekem nem tenne jót, ha összefutnánk vele. Így sietős léptekkel törtem át magam a tömegen, néha hátrapillantva, hogy követ e engem, vagy esetleg utánam küldte e az embereit. Vicces volt belegondolni, hogy pár hónapja még fogalmam sem volt róla, miért félnek tőle annyira az emberek.

Fejemet ismét hátrafordítottam egy gyors pillanatra és amint körbenéztem, valakinek nekiütköztem. Kezei karomnál fogva tartottak meg, hogy ne essek el és mire visszafordítottam a fejem, egy sötét, szinte már fekete szempár nézett vissza rám. Nem ismertem a férfit, aki elkapott és reménykedtem benne, hogy az egész csak egy véletlen volt. Szélesen vigyorgott és esze ágában sem volt elengedni.

-Szia szépségem!- mondta, kisebb csodálattal arcán, de mikor szemei végigvándoroltak az egész testemen, nem tudtam mit csinálni, a fintor azonnal kiült az arcomra.- Mit szólnál egy italhoz?- kérdezte, ugyanazzal a vigyorral az arcán, ami egyre undorítóbb és kiéhezettebb volt. Megpróbáltam elhúzódni tőle, de ujjai bilincsként ölelték körbe kezeimet.

-Nagyon kedves tőled, de mennem kell.- erőltettem egy mosolyt az arcomra és megint megpróbáltam szabadulni szorításából. Ismét sikertelenül.

-Na, csak egy pohárral.- közelebb húzott magához, de kezemet sikerült úgy tartanom, hogy ne ütközzek neki mellkasának. Éreztem, hogy az arcom elvörösödött és fogaimat összeszorítottam. Gondolatban már a megfelelő rúgást vagy ütést taglaltam, mikor meghallottam Harry hangját.

-Engedd el, Al!- hangja fenyegető és komoly volt, de Al meg se rezzent.

-Téged senki sem kérdezett, Styles!- nézett hátra egy pillanatra, majd vissza rám, ugyanazzal a vigyorral arcán. Egyik keze eleresztett és derekamra tévedt egyből. Szabad kezemmel löktem egyet mellkasán, de csak fejét ingatva hajolt még közelebb. A dohány és alkohol undorító keveréke csapott arcon és megtettem bármit, hogy még hátrébb tudjak húzódni.

-Engedd el!- mondta, ezúttal még hangosabban és dühösebben.

-Húzz már el innen!- nevetett fel Al és mikor hátrafordult, hangos puffanást hallottam és Al kezei eleresztettek, teste pedig majdhogynem a padlóra zuhant. Azonnal hátráltam két lépést és Harryre néztem, aki szinte lángoló tekintettel és ökölbe szorított kezekkel indult meg Al irányába. Kézfején bőre már most erősen bepirosodott és felszakadt. A következő ütésnél Al halkan felnyögött és megugrottam ijedtemben, az emberek pedig szinte fel sem figyeltek a történtekre, még mindig a meccsel voltak elfoglalva.

-Harry!- szóltam rá, de csak püfölte Al-t, aki szinte már eszméletlenül feküdt a földön. Harry a pólójánál fogva húzta följebb és ütötte, szemei teljesen elsötétültek és egyáltalán nem volt tisztában vele, hogy hol is lehet és mit csinálhat.

Pánikba estem. Fogalmam sem volt, hogyan állíthatom le Harryt és Vincent jelenléte még jobban tetézte a félelmem. Minél előbb ki kellett innen jutnunk, így hát megembereltem magam és Harry mellé léptem, megragadva karját. Rántott egyet, de mikor válla fölött felém pillantott arca hirtelen ellágyult és egy rövid pillanatra láttam, hogy végigsuhant a pánik az arcán.

-Láttam Vincentet.- hajoltam hozzá közelebb és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy Al-t szinte már eszméletlenre verte.

-Ő…- hajába túrt és próbálta rendszerezni a légzését, kezét karomra tette és mélyen szemeimbe nézett.- És ő látott téged?- kérdezte miután levegőhöz jutott.

-Nem tudom.- hangom a megengedettnél is kétségbeesettebb volt.- Lehet, szerintem igen.- hadartam, Harry pedig gyengéden megragadta a karom és felegyenesedett. Al halkan morgott valamit és megpróbálta összeszedni magát, de Harry már nem törődött vele. Lassan körbenézett az emberek között, majd vissza rám.

-Megyünk.- mondta végül és visszanézett Al-re.- Te pedig keress mást, többet nem adok el neked semmit.- köpte felé a szavakat és karomnál fogva húzott a kijárat felé.

*

-Nem vihetlek hozzám, valószínűleg már most figyelnek minket.- mormolta és a visszapillantóba nézett, majd vissza az útra.

-Jól van.- válaszoltam és továbbra is az ablakon bámultam ki.

-Mondd csak.- mondta halkan. Fejemet felé fordítottam, ő pedig szeme sarkából figyelt. Fáradtnak látszott, de ha az lehetséges, így még ellenállhatatlanabbnak tűnt és hihetetlenül nagy késztetést éreztem arra, hogy hajába túrjak és megcsókoljam.

-Mit?- kérdeztem értetlenkedve, holott sejtettem, mire gondolhat. Az érzelmi hullámvasút, amelyben ma este részem volt, azonban kiszívta minden energiámat és már nem volt több erőm Harryvel harcolni.

-Tudom, mit gondolsz, Rose…- sóhajtott fel és ezúttal látványosan kerülte a tekintetem.

-Remek, akkor nem kell fölöslegesen beszélnem.- feleltem egy cseppet cinikusan és én is ugyanúgy az utat figyeltem.

-Nem lenne-

-Mindketten tudjuk, hogy az lenne.- vágtam szavába fanyarul.- Alig pár órája beszéltük meg, hogy segítek, már vagy századjára és te mégis a legelső alkalommal, ami adódik, kizársz! És aztán Al… én csak…- felsóhajtottam és fejemet felé fordítottam. Egyenesen rám nézett és csak ekkor vettem észre, hogy már a házam előtt állunk.

-Meg akartalak védeni.- mormogta halkan, majd közelebb hajolt és tenyerét arcomra simította. Egy részem elakart húzódni, de a másik már annyira megszerette Harry apró kis mozzanatait, hogy a végtagjaim teljesen lebénultak.

-Mikor veszed végre észre, hogy nem tudsz mindentől megvédeni?- kérdeztem.- Ezt az egészet én akarom, érted? Ha nem lennék tisztába a következményekkel, vagy a veszéllyel, már rég nem lennék itt. Kérlek…- suttogtam és egyenesen szemeibe néztem, majd még mielőtt tovább folytathattam volna, ajkai erősen enyémeknek ütköztek és megcsókolt. Már az első pillanattól éreztem, hogy ez a csók más, mint a többi. Hevesebb volt és vadabb, nem volt elég, többet és még többet akartam belőle. Hajába túrtam mindkét kezemmel és mintha csak érezte volna a tehetetlen gyötrődésemet, keze lejjebb csúszott combomig, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, ölébe másztam. Mindkét keze fel-le járt combjaimon, ujjaim erősen markolászták göndör tincseit, amitől egy-két mély sóhaj szakadt fel torkából. Az egész testem az övéhez feszült és úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban felgyulladhatok és a vágy, amit a közelsége iránt éreztem már elviselhetetlen volt.

Ijedten és levegőért kapkodva húzódtam el tőle. Homlokomat övének döntöttem, ajkai újra és újra enyémekhez értek, leheletnyi csókokat adva. A szívem vadul kalimpált és még nem mertem kinyitni szemeimet. Egyik tenyere derekamon pihent, míg másik lassan simogatta combomat, ajkai pedig újra és újra apró csókokkal hintették be bőrömet.

-Nem érdemellek meg.- suttogta és hajamat fülem mögé tűrte. Szemeimet lassan nyitottam ki, Harry szomorúan mosolygott és zöld szemei csillogtak, mint mindig.

-Azt nekem jobban kell tudnom.- ellenkeztem, halványan elmosolyodva. Nem pislogtam, levegőt is alig vettem, nehogy elillanjon ez a pillanat.

-Kétlem, hogy tudod.- végigsimított arcomon és egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig nézett a szemembe. Éreztem őt a bőröm alatt, a szavai visszhangzottak a gondolataim közt és a csókjai még mindig égettek mindenhol.

-Azt hiszem, ideje mennem.- köszörültem meg torkomat, és visszamásztam az ülésemre. A levegő körülöttem hideg lett és már most hiányoltam az érintéseit.

Hajába túrt és mélyet sóhajtott, majd csak bólintott egyet.

-Majd találkozunk.- mosolyodott el, amit azonnal viszonoztam és kinyitottam a kocsi ajtaját. Csuklómnál fogva visszahúzott még egy rövid csókra, majd visszahúzódott, engem lélegzet nélkül hagyva.

-Szia.- köszöntem el tőle remegő hangon és végül kiszálltam az autóból.

*

Másnap reggel, sajnálatos módon már dolgoznom kellett. Csak pár órát sikerült aludnom az éjjel, köszönhetően annak, hogy későn értem haza, és a történtek sem hagyták el gondolataimat. Éreztem, ahogy szépen lassan minden kezd egyre lejjebb nyomni a vállaimon keresztül és valahogy nem láttam a megoldást. Az emlékképek Leonról sem igazán hagytak nyugodni, mindig váratlan pillanatokban tört rám a bűntudat és Harry megnyugtató szavai semmit sem értek, amiket néha elmondtam magamnak.

Szóval egy csődtömegként indultam munkába reggel, a két bögre kávé és a plusz egy útravalónak sem segített sokat. Lana már az asztalnál ült és szokásosan telefonált, mikor a galériába értem. Lustán integettem neki és fáradtan elmosolyodtam, majd a műterem felé vettem az irányt. A táskámmal és a poharammal bajlódva nyitottam ki az ajtót és mikor a kapcsolóhoz nyúltam, észrevettem, hogy már valaki bent van a teremben. Meglepve engedtem magam mellé táskámat a kezemben és poharamat szorongatva néztem, ahogy apa alaposan szemügyre veszi minden egyes ecsetvonásomat.

-Apa…- motyogtam hitetlenkedve és még mozdulni sem mertem, hátha akkor eltűnik.

-Látom újra festesz.- tanulmányozta az egyik festményemet Harryről. Nemrég készült, az autót vezette és a fények gyönyörűen táncoltak az arcán. Perrie kedvence volt ez a festmény, nekem pedig az egyik kedvenc pillanatom Harryvel.

-Apa…- megemberelve magam tettem felé egy lépést, de mikor felém fordult, megtorpantam. Egyáltalán nem látszott kipihentnek, még mindig ugyanolyan nyúzott volt, mint mikor hetekkel ezelőtt láttam. Lenyűgözöttnek sem tűnt, mint a régi szép időkben, mikor megmutattam neki egy-egy munkámat. Az arca komoly volt és túlságosan bíráskodó. Egyáltalán nem tetszett a helyzet, amit teremtett.

-Menj, segíts Lananak.- hagyott figyelmen kívül ismételten és felém sétált, majd mikor hozzám ért a homlokomra adott egy puszit.- Délben visszajövök érted és elviszlek ebédelni.- mondta és meg se várva a válaszomat elsétált.

-Persze, én is örülök, hogy hazajöttél.- mormoltam az orrom alatt és leoltottam a műteremben a villanyt. Visszamentem Lanahoz, aki szélesen mosolyogva ült az asztalnál. Legalább kettőnk közül az ő reggele jól indult.

Boldog nyulat mindenkinek!

Remélem mostanra mindenki csokoládé túladagolásban szenved és messziről kerüli holnap a locsolókat! Haha :D

Nagyon köszönöm, hogy itt jártatok és pipáltatok, esetleg még komit is írtatok :) Mint mindig, most is millió köszönet és imádás mindenkinek! :D

Ezzel a résszel ismét nem vagyok kibékülve, de remélem nektek tetszett.

Ui.: kérlek írd le a véleményed!xx