Chapter 42

Harry szemszöge

A füst marta a szemem, de egy másodpercre sem fordult meg a fejemben, hogy lehúzzam a kocsi ablakát. Minden egyes slukkal közelebb kerültem ahhoz, hogy elfelejtsek mindent – még ha csak pár órára is – és a levegőben terjengő füst csak még inkább gondoskodott róla, hogy még utána is egy darabig ebben az állapotban maradjak.

Mert kilenc nap telt el. Kilenc kibaszott nap telt el Rose nélkül és még én sem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz nélküle. Az én önző hibámból történt és tudtam, hogy lehetetlen lenne már bármit is visszacsinálni.

Hiányzik a nevetése. Milyen undorító, nyálas dolog ez? Hogy hiányozhat bárkinek is valaki más nevetése? Röhejes és egyben borzasztóan szánalmas is. De nem csak a nevetése az, ami hiányzik és ez a legidegtépőbb az egészben. A rádióm öt napja nem működik, mert még arról is Rose jutott eszembe és az első, legkézenfekvőbb reakcióm egy hatalmas ütés volt, amitől azóta lehetetlen még bekapcsolni is. Hiányzik, hogy mindig ugyanazokat a Rolling Stones számokat énekelje, még akkor is, ha ezerszer rászólok, hogy fejezze be. Hiányzik az az apró festékfolt, amit mindig ott felejtett a nyakán és még ő sem tudta, hogy került oda. Hiányzik, hogy a haját mindig kiengedi még akkor is, ha idegesíti őt – de én imádom. Hiányzik, hogy sosem ért velem egyet és hogy hihetetlenül makacs. De még mennyire, de mennyire hihetetlenül makacs. A fenébe, még az is hiányzik, hogy mellettem alszik el.

Elcseszett voltam, minden létező formában.

Résnyire lehúztam az ablakot és kidobtam a cigit, majd szemeimet lehunyva dőltem hátra és vártam, hogy egyszeriben minden elmúljon körülöttem. De semmi sem tarthat örökké.

Valaki a tenyerével kezdte ütni az ablakomat, a szemeim kipattantak és hangosan káromkodni kezdtem.

-Gyerünk Fürtös, már vagy fél órája itt kinn vagy.- türelmetlenkedett Bess.

Szemeibe néztem, amik már-már feketék voltak. Halványan elmosolyodott és abbahagyta az ablakomon a dörömbölést. Türelmetlenül kopogtatta cipőjének sarkát, amitől még elviselhetetlenebb lett már most a társasága.

Pár napja még talán könyörögtem is volna a társaságáért, bármit megtettem volna, hogy terelje el a figyelmem pár órára. Csak egy egyszerű dugás lett volna. Ha megtudtam volna tenni. A természetellenesen egyenes, festett szőke haja semmi volt Rose göndör, néha kifejezetten kócos barna hajához képest és Bess szemei alatt a lefolyt szemfesték sem volt mondható egész művészinek.

-Menj a dolgodra, Bess! És már vagy százszor elmondtam, hogy ne hívj így.- kiszálltam az autóból és elsétáltam mellette. Cipője hangosan kopogott mögöttem a betonon.

-A barátaid még fizetnének is, Styles!- a hangja már nevetségesen kétségbeesett volt, mikor utánam kiabált.

-Akkor mit keresel még mindig itt?- kérdeztem hátra sem fordulva, a valódi érdeklődés legkisebb jelét sem mutatva. Vele könnyen ment, természetesen. Rosezal szemben viszont minden erőmre szükségem volt és temérdeknyi alkoholra. Már magam sem tudom, mikor voltam utoljára teljesen józan.

Kezei kígyóként kúsztak végig hátamon, majd ahogy lassan elém sétált mellkasomra simította őket. Ujjai végigtáncoltak felsőtestemen egészen a nyakamig, másik kezével pedig tarkómnál hajamba túrt.

-Mert téged akarlak.- nézett szemeimbe, majd megcsókolta a nyakam.- És tudom, hogy te is akarsz engem.- suttogta bőrömhöz, majd még egyszer megcsókolta a nyakam, de csuklóinál fogva húztam el magamtól.

-Jobban jársz, ha inkább megkeresel valakit a bőkezű barátaim közül.- egyenesen szemeibe néztem, amik apránként, szavaim súlyainak hatására megteltek haraggal. Sértetten nézett, kezeit pedig eleresztettem és többet felé se pillantva mentem be az épületbe.

-Hello Paul.- paskoltam vállon az állandó kidobót. Csak biccentett egyet és én már tovább is sétáltam.

Niall és Louis a pókerasztaloknál időztek egész este, míg én a bárpultot támasztottam és elkerültem Bess hívogató pillantásait, velük együtt hagytam, hogy az alkohol kitörölje a fejemből Rose hangját. De természetesen nem segített és így kerültem ki az autóba egy cigivel. Állandóan menekültem, csak még én sem ébredtem rá, hogy saját magam elől nehezen futok el.

-Hé, haver! Ki tudnál segíteni?- körülbelül velem egyidős lehetett, aki megállított a bárpult felé vezető utamon. A bőre hófehér volt, szemei körül rózsaszínes árnyalatú – mintha egy éjszakán keresztül csak dörzsölte volna. Szemei bevéreztek és halántékán apró izzadságcseppek gyöngyöztek, de a vastag, kapucnis pulóverét – ami valószínűleg eltakarta az összeesett testét – nem vette le.

Egy ilyen tagnál elgondolkodtató volt, hogy tud e egyáltalán fizetni. Nagyon ritkán adhattunk hitelt bárkinek is és kételkedtem benne, hogy pont őt szánná meg bárki is pár napnyi haladékkal. Kétesélyes volt a helyzetem, de jelenleg ez volt a legkisebb gondom.

-Persze.- vontam vállat.- Mit akarsz?- kérdeztem jóval halkabban és az egyik kevésbé szem előtt lévő asztalhoz mentünk. A múltkori razzia után senki sem tudta, hogy mire lehet számítani.

Még én sem.

-Crack, tabi, heroin… amid van.- hangosan szipogott és fejét oldalra fordította, szemei újra és újra jártak körbe körülöttünk kétségbeesetten.

A zsebembe nyúltam az utolsó zacskó heroinért, ami nálam volt. Kételkedve néztem rá, hiába kezdett egyre inkább megütni a fű és az alkohol.

-Van pénzed?- kérdeztem, továbbra is kételkedve.

Egy köteg pénzt húzott ki pulóverének zsebéből és ismét szipogott egyet, lábai folyamatosan topogtak. A lehető leggyorsabban és legészrevétlenebbül cseréltünk.

-Kösz, haver.- bólintott és ismét körbenézett, majd a mosdó felé sietett.

Biztos voltam benne, hogy azonnal felszívja. Húsz perc és ez a nyomasztó alak már le se szarja, hogy mi történik körülötte. Mázlista barom.

Kikértem a bárpultnál egy pohár whiskyt és leültem az asztalhoz, ahol a pasassal üzleteltem. Tökéletes hely volt, senki számára sem voltam szem előtt.

Telefonomat az asztalra tettem, bár ma már hiába fogadtam volna a hívásokat. Mindenem elfogyott és a maradék füvet magamnak szántam. Tudtam, hogy még hasznát fogom venni és ahogy érzem, előbb mint utóbb. A mostani elég gyenge volt, az emberek egyre ritkábban keresték és azt mondták, majd a következőnél szóljunk.

Szinte egyszerre döntöttem le az egész pohárral, és kikértem a következőt. Felkönyököltem az asztalra és kinyomtam egyből az egyik bejövő hívásomat. Tudtam miért hívott, és egyáltalán nem volt kedvem vele elcsevegni. Majd talál mást, végül is nagy városban élünk.

Felsóhajtottam és megnyitottam a névjegyeket a telefonomban, legörgetve és utána négy betűt bámulva, mintha csak azok váltanának meg engem és tisztítanák ki a fejem a napok óta tartó bódulatból.

Rose.

Már vagy milliószor elterveztem magamban, hogy elmegyek Roberthez és megmondom neki, hogy dugja fel a pénzét magának, az összes befolyásos ismerőse segítségével együtt. Egyedül csak a lányát akartam, üzletek ide vagy oda. De aztán, minden egyes elhatározásomnak a végén rádöbbentem, hogy ha megtudná az igazságot az apjával való üzleteimről, egy életre megutálna. Ezért jobbnak láttam, hogy gondoskodok róla, hogy ez mindenképp bekövetkezzen. Próbáltam megóvni az életemtől, ami idővel bajba sodorta volna és pont ezért, minden egyes alkalommal lezártam a telefonomat és megálltam, hogy felhívjam.

Még ha bele is pusztultam, miatta tettem mindent.

A következő adag whiskymet is egy szempillantás alatt leküldtem, remélve, hogy azonnal elmossa a gondolataimat. Nem segített semmit azonban az érzékeim eltompításán kívül.

Bess fel és alá riszálta magát, néha hosszú és sértett pillantásokat vetve felém, amik után még inkább ringott a csípője. Nevetséges volt, hogy még így is azt hitte, hogy érdekel.

Hajamba túrtam és felkeltem az asztaltól, telefonomat farzsebembe csúsztattam. A pult mellett elsátálva a csaposnak adtam egy ötvenest és a póker asztalok felé indultam, megnézni, hogy Niall és Louis nyertek e már valamennyit.

-Nocsak, nocsak! Bessnek sikerült előcsalogatnia végül.- vigyorgott Shawn, mikor megpillantott az asztal mellett állva.

-Legközelebb ne mondd el neki, hova mentem.- vágtam rá durvábban, de ő ugyanúgy vigyorgott és a lapjaira meredt.- Kell valakinek egy fuvar? Én lelépek.- Niall és Louis szinte szinkronban ingatták fejüket.

-Máris?- Archie tettetett duzzogással meredt rám, az asztal körül ülőkből nevetést kiváltva.

-Ja, kifogytam.- vontam vállat és zsebre dugtam kezeimet, figyelve, ahogy emelik a téteket.

-Akkor itt az idő a szórakozáshoz!- kiabált Shawn, még biztosabbá téve, hogy teljesen be van állva. Nem mintha a látványa ne lenne elég bizonyíték.

-Passzolom.- ingattam fejem.

-Fogj egy taxit, egész nap ittál.- mondta Louis, fel sem nézve a lapjaiból.

-Megleszek, de azért kösz.- válaszoltam, a tervezettnél jóval gúnyosabban. Louis felpillantott, kérdőn nézett rám, de Niall megtörte a kellemetlen pillanatot.

-Tudjuk, haver. De minden nap készre vágod magad, gondoltuk lehetnél kicsit óvatosabb.

-Oké, úgy lesz.- sóhajtottam fel és miután a többséggel lekezeltem, otthagytam őket.

Paul megint nem volt bőbeszédű, mikor elköszöntem tőle és legszívesebben ordítani tudtam volna, mikor kiértem a hűvös levegőre. Minden tetves napom ugyanígy végződött és már rosszul voltam saját magamtól. Des is rosszul lett volna tőlem, tudom.

Bevágtam a kocsi ajtaját és homlokomat a kormánynak döntöttem, mély lélegzeteket véve, megpróbálva mindent, komolyan mindent kiverni a fejemből. Mennyivel egyszerűbb lenne az emberek élete, ha nem tudnák kínozni önmagukat gondolatokkal. Nem lennének szavak, gondolatok, emlékképek.

A francba. Talán egy kis időre tényleg le kéne állnom a fűvel.

A telefonom csörögni kezdett, és felkészülve arra, hogy azonnal kinyomom, előhúztam a zsebemből, de legnagyobb meglepetésemre Zayn keresett. Felvettem és a fülemhez emeltem a telefont.

-Veled van?- fojtotta belém a szót azonnal. Valami gáz volt, hallatszott a hangján.

-Mi? Kicsoda?- értetlenkedtem és fejemet hátradöntöttem, szemeimet pedig lehunytam.

-Rose.- épphogy lecsukódtak szemeim, azonnal ki is pattantak.- Órákkal ezelőtt haza kellett volna érnie. Nem érem utol sehol.- hadarta.

-Hol vagy?- kérdeztem, legalább százszor gyorsabb pulzussal – legalábbis így éreztem.

-Benézek néhány helyre, ahol néha elidőzik, de nem tudom… Valami nem stimmel nekem.

Én viszont tudtam, hogy hol kell keresni. Éreztem, és az életemet fel mertem volna tenni erre a megérzésre.

-Oké, én Vincenthez megyek.

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy késtem!!! (de fantasztikus hétvégém volt és igen, IGEN megvan az érettségim!) A héten beleadok mindent még plusz egy vasárnapi frissbe! :)

Hatalmas köszönettel tartozok nektek még, ugyanis a történetem harmadik helyezést ért el a múltkori szavazáson, amit tényleg csakis nektek köszönhetek!

Imádlak titeket, mint mindig :)

Remélem tetszett a fejezet!

Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! xx