Forró, izmos karok szorítottak magukhoz,
mikor felébredtem. Arcomra egy álmos, lusta mosoly ült ki, majd végigsimítottam
karján. Lehelete csiklandozta a nyakamat, ahogy még jobban odadugta a fejét.
Éreztem, ahogy elmosolyodik és mély lélegzetet vesz.
-Reggelt.- mormolta, ajkaival bőrömet
súrolva, végül egy apró csókot adva.- Jól aludtál?- kérdezte, kisebb
aggodalommal a hangjában.
Továbbra is mosolyogva fordultam vele
szembe. Keze derekamra siklott, arcunk egészen közel volt egymáshoz, zöld
szemei álmosan pislogtak rám.
Egy ilyen reggel mellett eltörpülnek a
rémálmok, amik éjjel gyötörnek.
-Igen.- suttogtam, közelebb hajolva
ajkaihoz.
Lassan mozogtak az ajkaink, kihasználva a
csendes reggel minden egyes másodpercét.
Miután elhúzódott tőlem, még egy apró
csókot adott a szám sarkára és magához ölelt. Arcom mellkasához szorult, kezei
pedig egyre szorosabban öleltek.
-Harry…- felnevettem, mikor megpróbáltam
eltolni magam tőle, de nem hagyta.
-Annyira
szeretlek…- dörmögte, még a mellkasa is beleremegett.
Ismét elnevettem magam és szem forgatva
húztam el a fejem.
-Tudod, hogy ma el kell mennem. Csak azért
csinálod ezt.- mondtam gúnyosan és szemébe néztem.
-Nem kell menned. Sehová.- mordult fel és
egy szempillantás alatt fölém került, belesüppesztve engem a matracba.
A teste az enyémhez simult, könyökeivel
fejem mellett támasztotta meg magát. Mély lélegzetet vettem és nehéz volt nem
az előző éjszakára gondolni, mikor lehunytam a szemeimet.
Ajkai lassan, lustán értek az enyémhez és
ahogy elmélyítette a csókunkat, csípőjét az enyémnek tolta, mindkettőnkből egy
halk sóhajt kiváltva. Ujjaim ösztönösen kúsztak hajába, megragadva tincseit,
csak hogy még közelebb húzhassam magamhoz.
Imádtam a reggeleket Harryvel.
Lábaimat összekulcsoltam dereka körül,
majd ismét hozzám simult. Ajkai egyetlen pillanatra sem hagyták szabadon
ajkaimat.
A telefonom halkan zörögni kezdett az
éjjeliszekrényen, engem egyből visszacsöppentve a valóságba, de Harry továbbra
is úgy csókolt, mintha az élete múlt volna rajta. Kezemet mellkasára tettem és
finoman eltoltam magamtól, szemei résnyire kinyíltak a mozdulattól.
-Hagyd.- ingatta fejét és száját ismét az
enyémhez tapasztotta, ezúttal vadabbul csókolva.
-Harry…- toltam el ismét, felsóhajtva.
Morogva feküdt a hátára mellettem, majd felém nyújtotta a telefont. Szemeim
meglepve pillantottak a kijelzőre és azonnal felvettem a telefont.
-Apa?- szóltam bele meglepve, Harry szemei
pedig arcomra tévedtek.
-Végre, Rose! Már napok óta próbállak
elérni!- válaszolt türelmetlenkedve.
-Miért?- kérdeztem szem forgatva.
-A kiállításoddal kapcsolatban.- szemeim
elkerekedtek és felültem az ágyban.- Épp a galériába tartok, gondoltam
elkezdhetnénk szervezni. Otthon vagy még? Felveszlek.- csak úgy dőltek belőle a
szavak.
Idegesen pattantam fel az ágyból a ruháim
után kutakodva, amiket tegnap este csak úgy eldobáltunk.
-Én…- mormogtam, miközben a bugyimat
kerestem mindenütt. Harry ijedt tekintettel ült fel az ágyban, végig követve
tekintetével.- Öhm…- sóhajtottam fel, mikor ruháim nagy részét végre
megtaláltam az ágyvégében.- Harrynél vagyok, de sietek.- hadartam, hajamba
túrva.
Harry feszülten nézett velem farkasszemet,
de csak halványan elmosolyodtam. Ha attól tart, hogy apa problémázni fog, nincs
oka a félelemre. Felnőtt nő vagyok, akit már nem tilthat el attól, akitől csak
akar.
-Harry?- kérdezte apa meglepve.
-Igen, apa. Még a galériában mutattalak be
titeket egymásnak.- válaszoltam, továbbra is Harryre mosolyogva.
Apa csak egy hümmögéssel válaszolt.
-Leraklak és a lehető leggyorsabban ott
leszek, rendben?- kérdeztem, leülve az ágy szélére, ismét hajamba túrva.
-Rendben, Rose. Szia.- köszönt el, majd én
is.
A telefonomat az ágyra dobtam és a lehető
leggyorsabban felöltöztem, majd a fürdőbe sietve elintéztem a
legelengedhetetlenebb dolgokat. Mikor visszaértem a szobába, Harry még mindig
ugyanúgy ült az ágyban.
-Ne haragudj!- bocsánatkérően néztem rá,
tekintetét pedig felém kapta hangom hallatán. Arca egy pillanatra kifejezéstelen
volt, de egy szempillantás alatt mosoly ült ki rá, ahogy leültem vele szembe.
Kezem nyakára simítottam, másikkal pedig
összefontam ujjainkat. Egy apró csókot adtam neki, amitől még jobban ellazult.
-Csörögj rám, ha végeztél és felveszlek.
Oké?- hümmögte kora reggeli, rekedtes hangján.
Mosolyogva bólintottam, visszahajolva egy
hosszabb csók reményében.
-És ezt később bepótoljuk.- mormogta, több
apró csók után, lehunyt szemekkel.
-Szeretlek.- suttogtam az utolsó csók után
és felkeltem.
-Én is szeretlek.- sóhajtott fel és
visszadőlt az ágyban én pedig a legjobbakat remélve indultam a galériába.
***
Lana az asztalnál ült, mikor a galériába
léptem. Szemei a monitort figyelték töretlenül, miközben kezében a telefont
fogta és feltehetőleg egy ügyféllel beszélt. Ahogy meghallotta lépteim hangját
rám nézett és elmosolyodott, de a következő pillanatban tekintetét ismét a
monitorra terelte.
Megkönnyebbülve fújtam ki a bent tartott
levegőt. Féltem, hogy Lana pásztázó tekintete esetleg egyből észreveszi az arcomon
még mindig látható sérüléseket – bár idefelé jövet a taxiban gondoskodtam róla,
hogy egy kis alapozóval eltakarjam a még mindig meglévő foltjaimat.
A csizmám sarkának kopogása visszhangzott
a galéria üres falai között. A műtermembe mentem, miután egyértelmű volt, hogy
apa odabent várhat. Az ajtóm tárva nyitva volt, apa pedig komor arccal,
szövetkabátjának zsebébe süllyesztve kezeit állt a műterem közepén,
végigvizslatva minden egyes kiaggasztott festményemet.
-Napok óta nem festettél.- dörmögte, még mindig
csak a falakat figyelve.
Nyugtalanul álltam meg tőle pár lépésnyire
és vele ellentétben, én őt néztem.
-Beteg voltam.- köszörültem meg a torkomat
és egy pillanatra lesütöttem szemeimet.- Egész héten nem dolgoztam.- tettem
hozzá halkan, hangom furcsán és idegenként csengett a falak között.
Apa tekintete elidőzött az utolsó
festményemen is, majd lassan, kifejezetten lassan velem szembe fordult.
-Remek munkák.- dicsérő szavai ellenére
tekintete komor volt, amitől egyből tudtam, hogy a szünet ellenére nem fejezte
be mondandóját.- De nem szeretném, ha az egész kiállításod, ennek a fiúnak a tiszteletére lenne
megrendezve.- hangja telítve volt undorral és ellenszenvvel, kezeit széttárva
jelezte, hogy a műveim sorra csak Harryt ábrázolták.
És mint számítani is lehetett,
elkerülhetetlen volt, hogy szavai ne sértsenek meg és dühítsenek egyszerre.
-Nem azért jöttem, hogy erről beszéljünk.-
feleltem ridegen, fogaimat összeszorítva.
-Ez is része az egésznek, Rose!- emelte
meg hangját, ami visszhangzott a műterem falai között.- Nem fogom hagyni, hogy
egy istenverte bolond, bármennyi időt
is elvegyen a valódi tehetségedből! Nézz körül!- szemei elkerekedtek és arcán
több ránc is megjelent az idegességtől, ahogy ismét körbepillantott.
-Mintha te nem ugyanezt csináltad volna
anyá-
-Ezt egy percig sem hallgatom tovább,
Rose!- megrezzentem, mikor üvöltve szavamba vágott. Tekintete szikrázott és
arca teljesen elvörösödött, ahogy szóba hoztam anyát.- És ne merészeld anyádat
ehhez a hasznavehetetlen börtöntöltelékhez hasonlítani!- őrjöngött, szavai
pedig lassan kúsztak a tudatomba. Lábaim a földbe gyökereztek és
lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy apa próbálja összeszedni magát, mély
lélegzetvételek segítségével.
-Honnan tudod, hogy valaha is
letartóztatták?- kérdeztem csendesen, ezzel hatalmas kontrasztot létrehozva a
beszélgetésünkben.
Apa meglepve és mintha kisebb félelemmel
pislogott volna vissza rám. Többször is próbált szóhoz jutni, de hangja a
torkán akadt, még inkább fokozva bennem a feszültséget.
-Tudod,
mindenki azt hitte, hogy Vincent hozatta ki.- Thierry hangja visszarántott a
beszélgetésünkbe, amiből minél hamarabb kiakartam szabadulni.
-Mégis
ki más?- kérdeztem nyersen, ujjaimat kézfejére simítva, felkészülve egy újabb
próbálkozásra.
-Reméltem,
hogy ezt te mondod el nekem.- nevetett ismét, ajkai újra és újra bőrömhöz értek
közben és még közelebb húzott magához.
Thierry szavai visszhangzottak a fejemben,
apa pedig egyre gyengébben állta tekintetem. Nálam jobban talán senki sem
akarta, hogy megszólaljon – hogy az utolsó belefektetett reményem is
megmaradjon, mikor elmagyarázza, hogy ez csak egy félreértés, hogy teljesen
mást képzelek a helyzetbe.
De nem szólt semmit. És ennél rosszabban
nem is cselekedhetett volna ebben a helyzetben.
-Nem
árulta el senkinek, hogy ki segített neki. Csak annyit mondott, hogy nem kell
aggódni, minden megvan oldva.
-Te hoztad ki.- motyogtam remegő hangon,
visszagondolva Zayn szavaira. Hajamba túrtam és mély lélegzetet vettem,
tekintetemet pedig elkaptam apa esedező arcáról.
Mert nem voltam bolond, tudtam jól, hogy
nem szalasztotta el az alkalmat és kérjen valamit cserébe. Bocsánatkérő
pillantásai pedig egy cseppet sem javítottak a helyzetén.
-Igen.- mélyet sóhajtott és kezeit
végighúzta arcán, szinte lenyúzva bőrét.- Ismerem már egy ideje, Rose.-
fintorgott, akárhányszor csak róla beszélt, ezzel még nagyobb haragot szítva
bennem.- Tettem neki egy szívességet, én pedig kértem egyet cserébe.- vont
vállat, kezeit ismét zsebeibe süllyesztve.
-Honnan ismeritek egymást?- kérdeztem,
türelmetlenül várva a válaszát, hogy feltehessem a következő kérdést.
Halkan morgott magában és fejét a padló
felé fordította, elkerülve pillantásomat.
-Honnan
ismeritek egymást?!!- a testem beleremegett a haragba, vagy talán csak a
hangom erőssége rázott meg.
-Harryvel ügyfelek vagyunk és te pedig a
lányom vagy, egyáltalán nem tartozom neked semmiféle magyarázattal.- felelte
higgadtan, egyenesen szemeimbe nézve.
A gondolataim teljesen elcsendesültek és a
csalódottság hirtelen csapott le rám, mintha csak egy vödör jeges vízzel
öntöttek volna nyakon.
Ügyfelek. Még a város legnagyobb idiótája is tudta
volna, hogy mit jelent az, ha valaki ügyfélnek tekinti Harryt.
-Milyen szívességet kértél tőle?-
kérdeztem remegő hangon, feladva minden bennem lévő harcot.
-Hatalmas segítséget adtam neki azzal,
hogy pár óra alatt ártatlanra mostam, így egyáltalán nem volt nagy kérés tőle,
hogy hagyjon téged békén, Rose.- szűrte ki fogai között, közelebb lépve hozzám.
-Hihetetlen vagy.- nevettem fel minden
humorérzék nélkül, mindkét kezemmel hajamba túrva, felkészülve rá, hogy talán
ki is tépem mindet, ha tovább beszél.- Hogy tehetted…?- a hangom elcsuklott és
a mennyezetre pillantottam, de hangjára visszakaptam a fejem.
-Meglepődnél, ha tudnád, milyen hamar
beleegyezett.- mosolya láttán rosszul lettem és képtelen voltam akár egy
másodpercnél is tovább egy légtérben tartózkodni vele.
-Bármilyen mélyre is süllyedsz ezentúl a
szánalmas önsajnálatodban, rám többé ne számíts.- sziszegtem lángoló
tekintettel.- Befejeztem veled.- mondtam ki végül, ami már hónapok óta ott
lappangott bennem. És aztán elsétáltam.
***
-Rose, Harry odakint vár.- Lana hangja
zavarta meg a csendet, miközben a holnapi ügyfelek listáját néztem át.
Fejemet felemelve pillantottam ki a velem
szemben lévő üvegajtón. Odakint már besötétedett, de attól függetlenül
tökéletesen kitudtam venni Harry alakját, ahogy az autónak dőlve áll,
keresztbefont karokkal várva rám. Annak ellenére, hogy nem kerestem és egyetlen
hívására, vagy üzenetére sem válaszoltam napközben. Időre volt szükségem, hogy
tisztán lássam a dolgokat – és ne csak a csalódottság vezéreljen, amit mind
apa, mind Harry miatt éreztem.
-Mondd neki, hogy menjen. Én még
hátramegyek a műterembe.- futólag Lanara emeltem tekintetem, aki a kabátját
húzta és álmosan nézett vissza rám. Aztán a tekintetem ismét a papírhegyekre
vezettem, megpróbálva elterelni a gondolataimat.
-Rendben.- felelte csendesen, meg sem
próbálva rábeszélni, hogy ne legyek ilyen kemény vele szemben.
Reggel az első dolga volt megkérdezni,
hogy min vesztem össze apával és én megpróbáltam a lehető legkevesebb
információval elmagyarázni neki a történteket. A végeredmény ugyanaz volt.
Egy hangos sóhaj hagyta el az ajkaimat,
mikor félreraktam a papírokat az asztalon. Lana csendesen elköszönve tőlem
lépett ki a hideg levegőre, én pedig egy gyors pillantást vetve a még ugyanúgy
várakozó Harryre, hátramentem.
A villanyt felkapcsolva léptem be a
műterembe, ahol még mindig ugyanúgy álltak a festmények, mint reggel. A
legtöbbjük még mindig egy kupacba válogatva állt a sarokban, de Lana
gondoskodott róla, hogy a legjobbak apa szeme előtt legyenek, ahogy belép ide.
Bekapcsoltam az asztalon porosodó,
ütött-kopott kis rádiómat és halkan hümmögve az ismerős dallamokat készítettem
elő egy üres vásznat. A színeket előkészítettem és kezembe vettem kedvenc
ecsetemet, bár még magam sem tudtam, hogy mit fogok festeni. Szentül hittem
benne viszont, hogy ha majd kész lesz és három lépést teszek hátra, csak hogy
végignézhessek rajta – megoldja a problémáimat is, amellett, hogy levezeti a feszültségem.
Az ecset lassan, gyönyörű formákat alkotva
mozgott a kezemben. Már-már olyan volt, mintha valójában az ecset vezetett
volna engem. A színek sorra váltakoztak, ahogy a számok a rádióban, de egy
hirtelen hang tudatta velem, hogy a békém ideje véges.
-Ez elképesztő…- mély hangja szokásosan
érdes volt, de ezúttal valóban csodálattal volt vegyítve.
Az ecset kiesett a kezemből hangja
hallatán és azonnal megfordultam.
Szemei lassan néztek körbe a falakon,
alaposan elidőzve az összes kikészített festményemen, amelyek nagyjának ő volt
a lényege.
-Miért jöttél ide?- kérdeztem monoton
hangon, mikor végre szóhoz tudtam jutni.
A szívem hevesen zakatolt a tudattól, hogy
Harry látja a műveimet.
-Reggel megbeszéltük, hogy érted jövök.-
válaszolta, zavartan pillantva rám.
-Én pedig üzentem Lanaval, hogy ne várj
tovább.- mormoltam, lehajolva az ecsetemért, majd mikor felegyenesedtem, a
vászon felé fordultam.
Mély lélegzetet vettem, az ecsetet
végighúztam a papíron, két forró kéz pedig derekam köré simult. Forró lehelete
égette a nyakamat, mellkasa lassan feszült neki hátamnak. Megremegtem a
közelségétől, de próbáltam úgy tenni, mintha semmilyen hatással nem lenne rám
ezúttal.
-Mi a baj?- kérdezte suttogva, egy
leheletnyi csókot adva a nyakam legérzékenyebb pontjára. Az egész testemen
végigtáncolt a hideg az érintésétől, a légzésem pedig azonnal szaporább és
nehezebb lett.
Tudta, mit csinál. És azt is tudta jól,
hogy mi a baj.
-Beszéltem apával.- a hangom továbbra is
monoton volt, Harry pedig mélyet sóhajtva húzódott el tőlem. Leraktam az
ecsetet és vele szembe fordultam. Egyik kezével hajába túrt, míg másikat a
csípőjére rakta, szemei ijedten néztek vissza rám.
-Miről?- kérdezte, a feszültség a
hangjában egyértelműen érezhető volt.
Nem találtam a hangomat. Kiabálni akartam
vele, amiért teljesen összetört engem, amiért szenvedni hagyott. De nem tudtam,
mert ahogy az arcára néztem, tudtam jól – hogy még ha nem is annyira, mint én
-, de ő is szenvedett.
-Rose…- mormolta a nevem. Az egész testem
megfeszült és hiába akartam meghallgatni, hiába akartam, hogy eloszlasson a
szavaival minden kételyt… lesütöttem a szemeimet és elsétáltam mellette.-
Kérlek, Rose!- kérlelve követett, de én csak összeszorított ajkakkal mentem
tovább, hogy felhúzzam a kabátomat és eltűnjek innen.
-Csak hallgass meg, Rose! Könyörgöm…-
furcsa volt ezeket a szavakat hallani Harry szájából és még furcsább volt, hogy
érezni lehetett a fájdalmat a szavai mögött.
Talán azért, mert ebben is osztozkodtunk.
Ujjait csuklóm köré fonta és bár
kétségbeesett volt, gyengéd mozdulattal fordított maga felé, közelebb húzva
magához. Talán csak pár centi választott el minket, de mindegy volt. Egyedül
csak a szemeibe tudtam nézni.
Felhorkantam, és nem tudtam eldönteni,
hogy nevessek, vagy sírjak az egészen.
-És mit hallgassak meg pontosan? Hogy hogy
árulsz drogokat az apámnak, vagy, hogy hogyan állapodtál meg vele azon, hogy
kijuttasson a börtönből? Melyiket, Harry?!- kérdeztem kiabálva, ma már
másodszorra találva magam hasonló helyzetben.
-Több, mint fél éve vásárol tőlem, Rose!
Még nem is ismertelek, mikor először találkoztam vele.- esedezve pislogott rám,
kezei továbbra is maga felé tartottak engem.- És amikor elkaptak…- mély
lélegzetet vett, egyik kezét arcomra csúsztatta, végigsimítva bőrömön.- Eszembe
se jutott felkeresni. Csak bejöttek értem, és mikor kiengedtek ott állt. Nem
volt más választásom.- suttogta az utolsó mondatot elgyötörve.
-De volt.- elvettem kezét arcomról és
megpróbáltam elhúzódni tőle, de nem jártam sikerrel.- Fájdalmat okoztál nekem,
Harry! Azt éreztetted velem, hogy minden az én hibám volt, pedig fogalmam sem
volt róla, hogy mégis mi történt!- hiába próbáltam, nem tudtam elrejteni a
könnyeket, amik szúrni kezdték a szemeimet.
-Szerinted nekem olyan könnyű volt?!-
kérdezte hangosan. Szaporán vette a levegőt, ujjai belemélyedtek bőrömbe
mindkét karomon. És mikor mindketten ugyanolyan feszülten vizslattuk a másikat,
megcsókolt.
Az egész testem megremegett, kezei
eleresztettek, csak hogy csípőmre tudja helyezni őket, míg én hajába túrtam. A
világ forgott körülöttünk, a gyomrom megállás nélkül bukfencezett, a bőröm
pedig már-már felgyulladt a közelségétől.
Nem voltak megfelelő szavak arra, hogy
mennyire szeretem őt. Talán soha nem is lesznek.
-Kérlek, bocsáss meg.- suttogta az
ajkaimra, lehetetlenül közel szorítva magához.- Annyira szeretlek, Rose…-
suttogta tovább, apró csókokat hintve ahova csak ért az ajka.
Lehunytam szemeimet és bár utáltam magam a
következőkért, muszáj volt megtennem.
-Harry, én…- mély lélegzetet vettem,
elhúzódva a következő csókjától, tenyeremet mellkasára simítva.- Időre van
szükségem.- mondtam ki végül, arcáról minden apró reményt is eltűntetve. Zöld
szemei halványan csillogtak, lassan bólintott és elhúzódva tőlem túrt bele
hajába.
-Oké…- sóhajtotta, továbbra is aprókat
bólintva, elhitetve saját magával is, hogy minden rendben van.
Egy ideig csak megdermedve álltam és
Harryt figyeltem, kételkedve a saját szavaimban. De nem szóltam semmit, csak
felhúztam a kabátomat és vállamra akasztottam táskámat.
-Vigyelek haza?- kérdezte csendesen, kezeit
zsebeibe dugva.
Válaszként csak bólintottam, majd
kisétáltunk a galériából. Harry előresétált, míg én bezártam az ajtót, duplán
megbizonyosodva róla, hogy senki se tudna bemenni éjjel.
A kulcsomat a táskámba süllyesztettem
végül és én is az autó felé indultam. Az utcában még mindig nyüzsögtek az
autók, a járdán közlekedő tömegben pedig még mindig könnyen el lehetett volna
veszni.
-Rose!!- Harry kiáltása meglepett, pont
mint hirtelen közelsége és hogy teljesen magához szorítva esik velem együtt a kocsi
mögé.
És talán még egy másodperccel sem később
egy hangos puffanás zengi túl a város zaját, amit később emberek kiáltása vált
fel és a szívem fülsüketítő dübörgése. És bár még sosem voltam ezelőtt ilyen
helyzetben, de biztos voltam benne, hogy egy pisztoly dördült el alig egy
perccel ezelőtt.
Sziasztok!
Mint
mindig, most is hatalmas bocsánatkéréssel indítok, ami már engem is kezd
bosszantani… Sajnálom, hogy ismét ennyit kellett várni, de nem tudtam írni.
Borzasztóan nehéz volt (még magam sem értem miért) megírni az első részt, de
már nagyon akartam egy 4 évvel ezelőtti betekintést, szóval… Remélem megérte a
szenvedést! :D
Nagyon
köszönöm mindenkinek, aki írt, akit érdekel, amiket írok és maradnak, annak
ellenére, hogy ennyit kell néha várni a fejezetekre!
Imádlak
titeket! :)
Ui.:
kérlek, írd le a véleményed! x
Drága Effy!
VálaszTörlésHihetetlen, mennyire jól tudsz írni! :D Imádom a blogot, a történetet, mindent ami ehhez a bloghoz tartozik.
A részt imádtam, és igen, megérte a szenvedést, mert nagyon jó lett! :D engem is már furdalt a kíváncsiság, hogy vajon mi történt a múltban Harry báttyával, úgyhogy nagyon jó döntés volt szerintem, hogy leírtad. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon kiderül-e Harry, és Rose apjának az egyesége, és ha igen, akkor Rose hogyan reagál rá. Annyira irigyellek. Nagyon, de nagyon várom a következő részt! :D
FlowerGirl xx
Nagyon köszönöm! :)
TörlésÚristen. Szegény Harry és Des, őt sajnálom a legjobban. Nagyon tetszett ez a betekintés, jó hogy megírtad. És igen, megérte várni rá. :)
VálaszTörlésHa Rose tudná, hogy ezért mi történhet Harry-vel amiért az apja megtudta, hogy vele volt. Előre félek. Remélem nem lesz gond. :)
Nagyon tetszett, megérte várni rá, ismét. :)
Csak így tovább, várom a következőt. :)
Nagyon nagyon köszönöm! :)
TörlésJuuuuuuuuuuj! Ez is tokeletes rész lett... :o
VálaszTörlésKoviiiiit! :)
köszönöööm!! :)
TörlésSzia Effy!
VálaszTörlésSemmi baj nincs azzal ha várni kell megértem. Megérte a várakozást mert tökéletes lett ez a rész, azt hiszem ez a kedvencem. Örülök hogy lett betekintés a 4 évvel ezelőtt történt dolgokra mert baromira kíváncsi volt mi történhetett. Nagyon jól írsz!
Várom a kovetkezot, imadlak:Caroline xx
Örülök, hogy tetszett! Nagyon köszönöm :)
TörlésSzia!
VálaszTörlésEgyszerűen csodás lett. Annyira sajnlom Harryt szegénynek mennyi mindenen átkellet esnie. Uh és olyan aranyosak Roseval. Egyszerűen zablni valóak bár most nem tudom hogy mi lesz. Robert megtudta hogy Harry megszegte a szavát így gondolom most valamit nagyon el fog rontani.
Ne kérj bocsánatot nem baj. Imádtam!
Puszil Kira!
Köszönöööm! :)
TörlésNem számít mennyit kell várni megéri :) Most is imádtam és a visszatekintés nagyon jóra sikeredett szóval teljes mértékig megérte a szenvedést. Imádom Roset és Harryt együtt, nagyon jól áttudod adni az érzéseket amiket a szereplők is éreznek, bár van egy olyan érzésem hogy ehhez Rose apjának is lesz egy-két szava illetve ott van a Vincent ügy is, de bízom benned hogy tökéletesen fogod folytatni :) Már alig várom a következőt!
VálaszTörlésNagyon köszönöm :)
Törlés