Chapter 48

A fülem sípolásán kívül semmit sem hallottam. Az idő lelassult, a szívem vagy százszor hevesebben vert, a pulzusom pedig a csillagok közé szökött. Harry teste teljesen az enyémnek feszült, karjai védelmezve szorítottak magukhoz, ahogy a földön feküdtünk az autó mögött.

-Rose!- tekintetem Harry arcára tévedt, hangját nem hallottam, csak a szája mozgott.- Rose!- felhúzott a földről és kezeit vállaimra tette. A hallásom kezdett visszajönni, fejemet ijedten mozgattam minden irányba. Rémült emberek voltak mindenütt, félő sikolyokkal és rettegő kérdésekkel, amikre hiába várták volna a választ.

Harry ezúttal szorosabb érintése kényszerített arra, hogy felé forduljak és vibráló, zöld szemeibe nézzek.

-El kell tűnnöd innen.- gyorsan beszélt, szemei végigpásztázták arcomat, ujjai tarkómra siklottak.

-Ne-

-Rose, el kell tűnnöd!- ingerült, türelmetlen pillantással meredt rám.

-Mi?! Nem, nem maradhatsz itt egyedül! Velem kell jönnöd!- bármennyire is fájt a felismerés, a hangom már-már hisztérikusan csengett.

-Szaladj két sarokkal odébb és szállj be egy taxiba. Menj Niallhez, ott biztonságban leszel.- tekintete összefonódott pillantásommal, ahogy sürgetve beszélt.

Alig telt el egy perc és máris visszhangzott a betonfalak között a második lövés hangja. A golyó az autóval találkozott, ami mögött rejtőztünk, egy újabb löket félelmet indítva bennem.

-Niallnél találkozunk.- mély hangja nem volt több suttogásnál, ajkai durván, de mégis megnyugtatva értek enyéimhez. És amilyen gyorsan lepett meg csókjával, olyan gyorsan is húzódott el, kezei közé véve arcomat.- Ne nézz vissza.- suttogta ismét és meleg közelségét felváltotta a hideg decemberi levegő. Harry kiszaladt az autó mögül, felhívva magára a figyelmet, én pedig megemberelve magam futottam a másik irányba, elvegyülve a tömegben, követve Harry utasításait.

Félő volt, hogy a szívem bármelyik percben kiugorhat a mellkasomból, ahogy bekanyarodtam az első saroknál. Még egy lövés visszhangzott az épületek falai között, elbizonytalanítva engem. Még sosem érzett félelem kúszott végig a bőröm alatt, miközben szaladva kerültem ki a járókelőket az utcán. Nehéz, kaparó lélegzetvételek közepette vettem be a következő kanyart, intve az első taxisnak az út szélén. Az autó megállt és én zilálva szálltam be a hátsó ülésre, hezitálás nélkül megmondva a sofőrnek a címet, aki furcsállva pillantott hátra válla fölött.

Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben ahogy elindultunk, bűnbánatot keltve bennem, amiért ennyire könnyen ott hagytam Harryt. Vele kellett volna maradnom, még ha azt is akarta, hogy eltűnjek onnan amilyen gyorsan csak lehet.

Ez a lépés egyáltalán nem vallott Vincentre, még csak nem is volt várható a részéről. Egyből felmerült bennem a kérdés, hogy valóban ő volt e, még ha másra nem is tudtam gondolni. Valaminek félre kellett sikerülnie, méghozzá súlyosan, ha fegyverekhez kellett nyúlnia Vincentnek és az embereinek.

A gondolataim leghátuljában végig ott kuporgott a gondolat, hogy Harrynek bántódása esik és az ígéretének ellenére nem találkozunk Niallnél. Nem volt más választásom, mint várni, még ha ez az őrületbe is kergetett.

A taxi megállt a ház előtt, remegő kezeimmel kivettem a kezemből a pénzt és meg sem számolva a sofőr kezébe nyomtam, gyors mozdulatokkal kiszállva az autóból. A szívem még mindig hevesen vert és a füleimben még mindig visszhangzottak a lövések. A taxi újra elindult, én pedig kétségbeesetten tettem meg lépteimet a lépcsőház felé. Közel egy perccel később egyre jobban küszködtem könnyeimmel, Niall ajtaja előtt állva. Kezem még mindig remegett, talán még jobban is mint percekkel ezelőtt. Hangosan kopogtattam az ajtón, másodpercekkel később meglepően komoly arckifejezéssel nyitott ajtót Niall.

Fejével befelé biccentett, ajkai alig egy pillanatra megrándultak, mintha beszélni akart volna, de azonnal meggondolta magát. Halk mormolások hallatszottak a lakás mélyéről, jelezve, hogy nem én voltam az egyetlen vendég.

Niallt követve a nappaliba mentem, ahol Louis, Zayn és Liam riadt tekintetei köszöntöttek.

-Hol van Harry?- kérdezte azonnal Zayn. Egy félig leégett cigit tartott az ujjai között, a füstje lassan terjedt szét a szobában. Niall keresztbefont karokkal maradt mellettem, Liam és Louis egy szó nélkül várták a válaszomat.

Az apró adrenalin löketnek már nyoma sem volt a szervezetemben, mikor próbáltam válaszolni. Bár még egy hangot sem adtam ki, tudtam, hogy a hangom erőtlen lesz és félelemmel teli. Akárhányszor csak pislogtam Harry volt előttem, ahogy élettelenül fekszik az aszfalton, vérző sebekkel és nyitott szemekkel, amik gúnyolódva meredtek rám, amiért magára hagytam.

-Rose… Hol van Harry?- szólt ismét Zayn, feltéve ismét a kérdést.

-Valaki…- pont, ahogy sejtettem a hangom remegni kezdett. Egy másodpercre megálltam, mély lélegzetet véve, hogy folytatni tudjam.- Valaki lövöldözni kezdett, amikor kijöttünk a galériából. Majdnem meglőttek minket, de még időben elrejtőztünk az egyik kocsi mögé és…- újabb mély levegőt vettem.- Harry ide küldött és azt mondta, hogy itt találkozunk.

Fél percig hullacsönd volt a lakásban, minden szempár rám meredt. A mellkasom hevesen mozgott fel és le, mintha megint a földön feküdnék a hangos dördülés után. Elkeseredetten vártam, hogy végre valamelyikük megszólaljon, megfékezve az őrült sebességgel cikázó gondolataimat.

Niall szólalt meg elsőnek, percekkel később.

-Hatalmas szarban vagyunk.- karjait elemelte mellkasa elől, csak hogy arcát tenyerei közé tudja temetni.

-Te legalább nem kaptál golyót a lábadba!- horkant fel Louis, magára hívva a figyelmem a válaszával. Szemeim felé terelődtek, azonnal észrevéve nadrágján egy nagyobb lukat, a jobb combján. A farmer körülötte véres volt, de az egy részben átázott, fehér kötés arról árulkodott, hogy Liam sikeresen ellátta a sebet.

-Mi történt?- kérdeztem halkan, előre félve a válaszuktól.

-Kisebb komplikációk léptek fel, amikor megpróbáltuk megszerezni a pénzt Vincenttől.- felelte hidegen Zayn, egy utolsó, mély szippantással kísérve a cigijéből amit ezek után elnyomott az asztalon lévő hamutartóba.

-Tehát Vincent volt az.- mormoltam, megbizonyosodva róla, hogy a sejtéseim jók voltak.

-Nem pont ő, vagy a közvetlen csicskásai.- javított ki.- De száz százalékig biztos, hogy ezek is neki dolgoznak.- bólintott kimérten.

-Valószínűleg nem kevés összegért…- Niall nyomatékosan Louisra nézett, ismét összefont karokkal mellkasa előtt. Louis szem forgatva döntötte hátra fejét, hangosan felsóhajtva.

-El se kezdd Niall az összeesküvés elméleted!- horkant fel Louis, látszólag belefáradva a még el sem kezdett párbeszédbe. Valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy Niall belekezdett az utóbbi pár órában.

-Csak gondolj bele, Lou! Még egy napja sincs, hogy Sonnyval beszéltünk, de Vincentnek már kétszer annyi embere van!- válaszolta Niall indulatosan, széttárva karjait és egyenesen Louisra meredt, aki makacsul állta a pillantását.

-Mire célzol ezzel?- kérdeztem szemöldök ráncolva.

-Hogy annak segítenek, aki előbb tudott fizetni.- válaszolta Niall, ezúttal nyugodtabban, ahogy rám nézett.

-Nem tudhatjuk biztosan.- mondta Liam nyugodtan, még mielőtt bármit is felelhettem volna.

Niall gyanúja nem volt teljesen alaptalan, de mégsem tudtam elképzelni a tegnap este után, hogy Sonny ilyen gerinctelen módon üzletelne.

A kisebb, vitának indult beszélgetés Liam utolsó kijelentésével véget is ért. Újabb csend vett minket körül, aminek hatására ismét Harry tört utat magának a gondolataim között.

Két bögre, forró teával később Zayn mellett ültem a kanapén. Megígérte, hogyha rövid időn belül nem érkezik meg Harry utána megy, de a pesszimista oldalam egyből hozzátoldotta a gondolataimban, hogy talán már túl késő lenne, ha Zayn több óra várakozás után indulna segíteni neki.

A tévé halkan ment a nappaliban, senki sem szentelt neki különösebb figyelmet. Niall idegesen toporogva ült a fotelban, Louis fejét hátradöntve terült el mellettem a kanapén, várva, hogy végre beüssön az erős fájdalomcsillapító, amit Liam adott neki. Zayn átkarolt engem, így próbálva megnyugtatni, míg Liam a telefonjából felnézve néha-néha egy bátorító, halvány mosolyt küldött felém.

Az idegeim hajszálvékonyak voltak és hatalmas súlyt nehezítettem a vállaimra, ahogy sorozatosan csak magamat okoltam, amiért Harry még nem ért vissza. És mikor a tudatalattim gúnyosan felkacagott azon, hogy milyen gyáva vagyok és magára hagytam Harryt, a bejárati ajtó felől egy erőtlen kopogtatás törte meg a csendet.

A szívem kihagyott egy ütemet és felegyenesedtem a kanapén, a gondolataim arra az éjszakára terelődtek vissza, mikor hasonló, erőtlen dörömbölésre keltem. Harry aznap este véresen, megkéselve feküdt az ajtóm előtt és most sem számítottam jobbra.

Niall azonnal felpattant és az ajtóhoz sietett, gyorsan kinézve a lyukon a folyosóra, majd lenyomta a kilincset és kinyitotta az ajtót. Hatalmas megkönnyebbülés söpört végig rajtam, ahogy megpillantottam Harryt és felugorva a kanapéról hozzá siettem. A lélegzete hallhatóan megakadt, ahogy mellkasának ütköztem és karjaimat körbefontam nyaka körül, kezeit automatikusan derekamra tette. Felszisszent, ahogy közelebb húztam magamhoz, és éreztem, hogy valami meleg ér a kezemhez. Egy szempillantás alatt elhúzódtam tőle és szemeim elkerekedve figyelték a vérrel teli pólóját bal kulcscsontjánál.

-Harry…- ijedten pillantottam a szemeimbe, már a nyelvem hegyén volt, hogy szóljak Liamnek, de Harry belém fojtva a szót, megelőzött.

-Minden rendben, Rose. Ne aggódj.- hangja érdes volt és fáradt, ahogy beszélt.

-Nincs rendben, vérzel!- ingattam fejem, a pánik ismét elárasztotta mindenem.- Liam!- kétségbeesetten pillantottam hátra egy másodperc erejéig, jelezve Liamnek.

-Rose!- szólt rám Harry, arcomat tenyerei közé véve. Mélyen szemembe nézett, amitől egy árnyalattal nyugodtabb lettem.- Neked nem esett bajod?- kérdezte, valószínűleg teljesen megfeledkezve róla, hogy mindenki minket figyelt a szobában. Erőtlenül ingattam a fejem, összeszorítva ajkaimat. A szívem még mindig hevesen vert és képtelen voltam figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire izzott a bőröm, ahol hozzám ért.

Kimerült volt, ez tisztán látható volt arcvonásain, és az egyre csak növekvő vérvesztesége sem segített a helyzeten. Ajkaim már szétnyíltak, hogy újra szóljak Liamnek, ezúttal türelmetlenkedve, mikor Harry tekintete elsiklott vállam fölött.

-Te!- egész testében megfeszült és elengedett. Rövid idő alatt Louis előtt állt, aki meglepve pislogott fel rá a kanapéról, félig már kábultan a gyógyszertől.

Megdermedve figyeltem, ahogy majdnem meglendítette az öklét Louis irányába. Szerencsére Liam és Niall gyorsak voltak és le tudták fogni.

-Haver! Beléd meg mi ütött?!- kérdezte Louis, egyértelmű sokkal a hangjában.

-A te ötleted volt az egész! És most az egész kicseszett maffia ránk vadászik!- kiabálta, továbbra is Niall és Liam fogságában.

Louis meglepve pislogott rá, ahogy Zayn és én is. Talán más helyzetben, Niall már rég azt hajtogatná, hogy mindvégig igaza volt, de most, csendben próbálta visszafogni Harryt.

-Ha bármi közöm is lenne hozzájuk, nem én lettem volna az, akit első körben meglőnek!- felelte Louis ingerülten.- Igen, az én ötletem volt, hogy keressük fel őket. De csak miután Hayes szóba hozta.- magyarázta, Harryt pedig időközben elengedték.

A szemem sarkából láttam, hogy Liam végre előkészít mindent, hogy meg tudja vizsgálni Harry sebét, Niall pedig visszaült az eddigi helyére.

-Szedd össze magad…- szólalt meg Zayn Harryre nézve.- Holnap beszélnünk kell Tylerrel.- Harry válaszként bólintott, megindítva bennem az újabb félelmet.

Ismét csend volt a szobában. Liam maga mellé ültette Harryt és elkezdte vizsgálni a sebet. Bármennyire is fájhatott neki, nem mozdult, zöld szemei egyenesen az én szemeimbe meredtek, kimondatlanul hagyva az egyetlen dolgot, amire gondolni tudott.

Hatalmas bajban voltunk.

kérlek, írd le a véleményed! x