2015. február 8., vasárnap

Chapter 23




-Nem, édesem, csak annyi érdekelt, hogy hol szeretnéd tölteni a hálaadást.- szólt anya daloló hangja a telefon túloldaláról.
-Több, mint egy hónap van addig, anya.- sóhajtottam fel és felkönyököltem a pultra, szemeimmel pedig az esős utcát figyeltem az üvegajtón keresztül. A galériában voltam, hétfő reggel volt. Utáltam a hétfő reggeleket.
-Oh, nem, nem! Október közepe van és te híres vagy arról, hogy hetekre eltűnsz. Az esküvő óta szinte alig hallottam rólad.- háborodott fel.
-De hisz nászúton voltatok!- szemeim elkerekedtek és szabad kezemet a levegőbe emeltem, még ha nem is látta.
-Csak két hétig, drágám.- még a telefonon keresztül is hallottam, hogy elmosolyodott.
-Hogy repül az idő.- motyogtam ironikusan, anya pedig felnevetett.
-Mesélj, mi történt mostanában.- kérlelt, kisebb izgatottsággal a hangjában.
-Zayn és Perrie végre elmentek randizni.
-Nem igaz!- hitetlenkedett.
-Oh, de igen!- mosolyogtam.
-Még akkor sem késő lecsapni rá, édesem. Zayn egy rendes-
-Ő a legjobb barátom, anya!- szóltam közbe meghökkenve, mint minden egyes alkalommal, mikor anya belekezdett a rólam és Zaynről szóló álmodozásába. Halkan felnevettem és szemeimet egy pillanatra lesütöttem, visszagondolva a szombat estére.- Ideje felhagynod ezzel a reménnyel.
Hangosan felsóhajtott és szinte láttam magam előtt a tettetett drámaiságot, amit előadhatott közben. Istenem, de tudott hiányozni.
-Hogy van az édesapád?
-Uh, a hangulatingadozásaid kifejezetten aggasztóak.- dőltem hátra a székben, körbenézve az üres galériában.
-Rose…
-Utazgat.- vontam vállat és próbáltam nem kimutatni, mennyire zavar, hogy nem szólt erről.- Napokig hívtam és kerestem a lakásán, mire Lanaval sikerült kiderítenünk, hogy egy kisebb túrára ment az országban.
-Édesem…- hangja sajnálkozó és bocsánatkérő volt. Mintha az ő hibája lett volna, hogy ennyire önző édesapám van.
-Ne… Nem a te hibád, hogy még a telefonját sem képes felvenni, miközben téged vagy egy milliószor hív. Én… én befejeztem vele.- sóhajtottam fel, egy ideig csend volt utána.
-Adj neki egy kis időt.
-Adtam neki, anya.- hangom megremegett és fáradtság lett úrrá rajtam. Mert valóban így éreztem magam, akárhányszor csak apa eszembe jutott.- Éveket adtam neki. Hagytam neki, hogy a nyarát szinte agóniában és teljes önsajnálatban töltse. Évekkel a válásotok után.- egyre ingerültebb lettem és legszívesebben üvölteni tudtam volna, ahogy belegondoltam, hogyan viselkedett apa az elmúlt években.
-Nehéz megérteni őt, édesem. Akárcsak téged.- hangja selymes volt és kételkedtem benne, hogy valaha is ki tudtam volna hozni a sodrából. Mindenkiben csak a jót látta, ez volt az egyetlen baja.- Művészlelkek vagytok mindketten és nekem az a nagy feladat jutott, hogy megbirkózzak mindkettőtökkel.- a mondat végén halkan nevetett, de én ugyanolyan komor arccal ültem továbbra is, az utcára meredve.
-Én ezt nem vállalom.- motyogtam fanyarul.
-De igen. Vállalod, Rose! Az édesapádról van szó.- felelt ezúttal erélyesebben, én pedig szem forgatva túrtam bele hajamba.
-Anya…-
-Nem akarok erről többet vitázni. Én elhagytam őt, beleroskadna, ha te is magára hagynád.- folytatta gyengédebben és kérlelve.
-Rendben…- sóhajtottam fel, megadva magam.
-Mennem kell, Rose. Mondd Zaynnek, hogy puszilom és hiányzik, lassan meg kell látogatnotok engem!- nevetett.- Vigyázz magadra.
-Te is, anya. Szeretlek.- búcsúztam el tőle és még egy utolsó „én is szeretlek, édesem” után letettük a telefont.
És amilyen nehezen indult ez a reggel, olyan monoton és lassú tempóban is telt. A galériába csak özönlöttek az emberek egész nap, Lana pedig egy percre sem ért rá a következő kiállítás miatt, így a műterem közelébe se kerültem. Záráskor fellélegezve dugtam kabátom zsebébe a kulcsokat és kinyitva az esernyőmet léptem ki a szakadó esőbe.
Pontosan ahogy indult a nap, úgy is fejezem be.
A gondolataim egész álló nap apa körül forogtak, vagy a telefonomra pillantottam, hátha Harry neve villan fel rajta. De már megtanulhattam volna, hogy egy csók után, legalább egy hétig hírét sem hallhatom neki.
Átfagyva és egy cseppet vizesen – az esernyő ellenére is – értem haza. Az esernyőt a tartóba tettem és rekordsebességgel szabadultam meg a ruháimtól, majd a zuhany alá álltam. Üres volt a lakás, Perrie este dolgozott ma.
Miután lefürödtem és belebújtam a legkényelmesebb melegítőnadrágomba és előkerestem a létező legnagyobb pólómat, a konyhába mentem. Egy forró teával és egy fél perc alatt összedobott szendviccsel ültem ki a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét és egy pillanatra kiélveztem, hogy senki sem fordul hozzám különböző kérdésekkel a falon csüngő festményekről, vagy kérdez az édesapám hogy – és hol létéről.
Egy ideig csendben néztem valami bugyuta tévé műsort és megettem a szendvicsemet, aztán ahogy a percek teltek és a teám is kezdett fogyni, a gondolataim Harry felé terelődtek. Annyi kérdés volt megfeleletlen még mindig és én mindre tudni akartam a választ. Tudta, hogy ki ölte meg a bátyját, de vajon ki lehetett az? Miért nem tesz semmit az ügyben? Talán köze volt a drogokhoz?
A fejem belesajdult a sok „talán”-ba és „vajon”-ba.
Másrészt pedig, kezdtem úgy érezni, hogy a segítség, amit felajánlottam csak egyszeri volt számára, ugyanis azóta egyetlen egyszer sem keresett, vége volt a késő esti találkozóknak és a dühös sms-eknek, hogy végre vegyem fel az átkozott telefonomat.
Gondolataimból a csengő ugrasztott ki, amit megállás nélkül nyomott valaki. A dohányzóasztalra tettem a bögrémet és az ajtóhoz sétáltam. Megállás nélkül szólt a csengő.
-Jézusom, jövök már!- kiáltottam és kinyitottam az ajtót.
És ott állt Louis, bőrig ázva.
-Mit csinálsz itt?- kérdeztem tőle, csodálkozva.
-Zayn mondta, hogy vegyelek fel. Vacsora van ma nála, elfelejtetted?- kérdezte, besétálva a lakásba. Összeborzolta a haját, amitől a padló vizes lett, én pedig szem forgatva csuktam be az ajtót.
-Nem megyek sehova, Louis. És senki sem szólt.- válaszoltam, visszasétálva a nappaliba, és leültem a kanapéra.
-Talán ha felvennéd a telefonod…- motyogta és megállt az ajtóban.- Na, mi lesz? Öltözöl, vagy így jössz?- bökött felém fintorogva.
-Nem jövök, Louis!- néztem rá, gyilkoló tekintettel.
-Beszélnünk kell veled.- nézett rám nyomatékosan. Meglepve néztem vissza rá, mire megforgatta szemeit és felsóhajtott.- Niall és Zayn kitaláltak valamit, segítened kell.- magyarázta.
-Akkor sem akarok jönni.- motyogtam felkelve a kanapéról, megcélozva a szobámat, hogy átöltözzek.


*


-Nézzétek, kit hoztam!- kiáltotta el magát Louis, mikor beléptünk Zayn házába. Senki sem volt a folyosón, valószínűleg mindenki a nappaliban ült.
-Esküszöm, megfojtalak.- motyogtam az orrom alatt míg levettem a kabátomat.
Louist követve mentem beljebb a házba, és jól sejtettem. Niall, Liam és Zayn a nappaliban ültek, a dohányzóasztal pedig tele volt dobozokkal. Kínait rendeltek.
Miután mindenkinek köszöntem, leültem Zayn mellé a kanapéra.
-Mikor jön Perrie?- és hol van Harry? Tettem hozzá magamban.
-Egy óra múlva végez.- válaszolta és felvett egy dobozt, amit Niall felé dobott.
-Erre egyből odafigyelsz!- nevetett fel és felém nyújtott egyet Zayn, de én csak fejemet rázva dőltem hátra.
Louis – mintha csak ő lett volna a házigazda – sörökkel a kezében jött vissza, amiket az asztalra tett. Semmi hangulatom nem volt ehhez ma este, és a lehető leggyorsabban haza akartam jutni.
-Szóval, miről van szó?- kérdeztem, egyesével végig nézve rajtuk. Liam a dobozzal bajlódott, Niall már az első villával tömött a szájába, Louis pedig elkényelmesedve kortyolt a sörébe. Zayn két térdére könyökölt előredőlve, készülve kinyitni a dobozát. Válla fölött rám nézett.
-Vigyázz ma vele.- jegyezte meg Louis vigyorogva, amitől ismét egy öldöklő pillantással ajándékoztam meg.
-Biztos megvan neki. Olyankor ilyenek.- bökött fejével felém Niall, fintorogva. Az égnek emeltem tekintetem és felsóhajtottam.
-El se kezdjétek!
Niall halkan felnevetett, Louis pedig csak fejét ingatta.
-Mi a baj?- kérdezte Zayn, elővéve szokásos pillantását. A „mindegy, mit mondasz, tudom, hogy valami baj van és én akkor is kiszedem belőled” fajta pillantását. Kifejezetten nyugtalanító volt ez a nézése.
-Semmi. Nem térhetnénk a lényegre, kérlek?- kérdeztem felsóhajtva, fejemet a kanapé háttámlájának döntve.
A dobozt visszatette az asztalra és felém fordult.
-Beszéltek még Thierryvel?- kérdezte, komolyabbra váltva nézését és éreztem, hogy mindenki engem figyel a szobában.
-Egy ideje, nem. Miért?- kérdeztem, kissé összezavarodva.
A bejárati ajtó közben kinyílt, majd hangosan becsapódott és léptek zaja visszhangzott a lakásban, bennem pedig még a vér is megfagyott. Egészen addig a pillanatig azt hittem, hogy Thierry jön, míg Harry meg nem állt az ajtóban, vizes hajjal és pólóval. Meglepve pillantottam rá, majd hevesebben dobogó szívvel próbáltam visszazökkenni a Zaynnel való párbeszédre.
-Nem örülök neki én se, Rosie de muszáj találkoznod vele.- folytatta, Harry pedig csendben köszönt közben mindenkinek, majd leült az egyik székre, velem szembe.
-Miért?
-Nem muszáj találkoznia vele.- szólalt meg velem egy időben Harry, Zaynt nézve.
-Oh, ne kezdjétek megint.- sóhajtott fel Niall.
-Akkor mégis hogy akarod megoldani?- kérdezte Zayn, és valóban látszott rajtuk, hogy nem először futnak végig ezen a témán.
-Majd kitaláljuk.- válaszolta Harry erősködve, töretlenül Zayn szemeibe nézve.
-Ha így haladunk, még öt év múlva se jutunk közelebb Vincenthez!- kelt ki magából Zayn, de Harry szemei még csak meg se rebbentek.
-Zayn…- szólaltam meg, hiába.
-Akkor sem kell odamennie, Zayn! Te mondtad, hogy…- folytatta Harry, de a szavába vágtam.
-Megegyeztünk!- emeltem meg a hangom.- Ha segíteni kell, itt vagyok.- folytattam higgadtabban, miután végre mindenki rám figyelt.
Nem meglepő módon az egyedüli ember, akinek nem tetszett, Harry volt. Feszült állkapoccsal állta pillantásomat és zöld szemei szikrákat szórtak.
-Szóval, mit kell csinálnom?- kérdeztem, visszapillantva Zaynre.
-Férkőzz Thierry bizalmába. Semmi kételye ne legyen veled kapcsolatba.- egy pillanatra Harryre nézett, aki csak hangosan fújtatott, majd vissza rám.- Ha ez megvan, jön a nehezebb része.- szorította össze ajkait.
-Thierry Vincent másik fele. Mindenről tud, minden szállítmány érkezéséről tud, vagy ott van. Ismeri az összes elosztót, az összes futárt, még a legjelentéktelenebbeket is.- folytatta Niall.- Észrevétlenül bele kell olvadnod mindenbe. Az életükbe, fél füllel hallgatnod kell minden beszélgetését, egyre többet fogsz találkozni Vincenttel is.- magyarázta.
-És aztán?- kérdeztem halkan, érezve Harry égető pillantását magamon.
-Persze minden új információról szólnod kell nekünk.- jegyezte meg Louis, majd ismét belekortyolt a sörébe.
-A többi dolog miatt nem kell aggódnod. Mi mindenről gondoskodunk és még csak eszükbe sem fog jutni, hogy te lehettél a besúgó.- mondta Niall.
-Menni fog?- kérdezte Zayn, mélyen szemeimbe nézve és ha jól láttam, egy kis aggodalom csillant meg szemeiben.
Bizonytalanul bólintottam és próbáltam kerülni Harry pillantását, ami szinte ugyanabban a pillanatban csúfos kudarcba fulladt.
-Baromság.- köpte szinte a szavakat.
-Harry…- szólt figyelmeztetve Zayn, de még csak oda sem figyelt rá.
-Ez eddig a legidiótább tervünk.- folytatta, állva pillantásomat.
-Meg tudom csinálni.- válaszoltam, meglepve mindenkit a szobában, kivéve Harryt.
-Bele se kezdj, Rose!- emelte meg hangját és hajába túrt.- Te…- mély lélegzetet vett, láthatóan azért, hogy lenyugtassa saját magát. Sosem láttam még ennyire dühösnek.- Csak gondold át, rendben? És ha legközelebb leülünk megbeszélni ezt az egészet, remélem lesz annyi eszed, hogy nemet mondasz rá.- nézett mélyen szemeimbe továbbra is.
-Ezen nincs mit átgondolni.- vontam meg vállam és felvont szemöldökkel néztem rá.
Megegyeztünk és ha bár ő nem is, de én komolyan vettem az egyezségünket.
-Te teljesen megőrültél.- rázta fejét hitetlenkedve és arcát kezei közé temette.
-Igen, ezt már hallottam.- motyogtam az orrom alatt és a többiekre néztem, akik furcsállva figyelték a rövid párbeszédünket. Oh, ha tudnák, hogy ez már teljesen megszokott volt köztünk.
-Péntekig van időd.- szólalt meg ma este legelőször Liam, megértően pillantva egyszer rám, majd Harryre. Mintha tudta volna, hogy valami történik.
-Mi lesz pénteken?- kérdeztem.
-Csak a szokásos buli, nálam.- mosolyodott el Zayn és karját vállamra dobta, oldalához húzva engem, egy fél ölelésre. Szemem sarkából láttam, ahogy Harry ugyanolyan ingerült pillantással ül a székben, de próbáltam figyelmen kívül hagyni.
Mert az egyezség, az egyezség.


És sikerült!!! :)
Még én sem hiszem el, hogy 2 fejezetet hoztam össze egy hét alatt! De ez csak nektek és az elképesztő komiknak köszönhető! Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, már egy szavatok is képes bearanyozni a napomat! :)


Ui.: Kérlek, írd le a véleményed! x

14 megjegyzés:

  1. Szuper volt már kíváncsi vagyok hogy mi lesz & hogy Harry hogy fog reagálni a dolgokra meg persze hogy Harry & Rose között mi is lesz később egyszóval IMÁDOM a történetet :) :) <3

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo resz lett!! :-D <3 mondjuk mikor nem?!
    Hozzá tudnék szokni a heti 2reszhez!!
    Siess a kovivel :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán lesz még alkalom heti 2-re! :D köszönöm, hogy írtál! :)

      Törlés
  3. Aaahh isteneem annyira felnezek rad, mert allatira tehetseges vagy istenem imadom, imadlak egyszeruen megszolalni se tudok
    Remeg a kezem mint egy idotanak mert meg a tortenet hatasa alatt vagyok:DD
    Nagyoon orulneek neki ha megszokott lenne ez a ket resz egy het alatt:D
    Nagyon tetszett ez a resz is!:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww én is imádlak! Nagyon-nagyon köszönöööm! :) <3

      Törlés
  4. Nagyon nagyon jó lett!! Ügyes vagy! Én is alig hiszem el, hogy két részt hoztál nekünk, de hát muszáj lesz mert itt van az a két rész! :D
    IMÁDOM! Csak így tovább!

    Ui.: Mert az egyezség, az egyezség. ;)

    xoxo~CrazyGirl

    VálaszTörlés
  5. Szioo
    még csak most tévedtem erre de egyből bele szerettem a blogodba, nagyon nagyon jól írsz, és a törtênet is tetszik :)
    màr vàrom a következő részt :)

    VálaszTörlés
  6. remek rész lett. komolyan mondom tökéletes. nekem is ugyanilyen hangulatom van most mint Rosenak .. xd aranyos hogy Harry ennyire erőlködött azért,hogy ne menjen bele ebbe az egészbe Rose,de hát már késő. kíváncsi vagyok a folytatásra..NAGYON:D szóval siess a következő résszel :)

    VálaszTörlés